2014. május 6., kedd

Kiegészítés és vélemény a szegedi előadáshoz - Szelei Magdolna Mária 05.06.

A nemrégiben megosztott Keresztút című írás a téma:http://amivilagunk11-12.blogspot.hu/2014/04/keresztut-magyarsag-udvtortenete-0421.html
Szelei Magdolna Mária kiegészítése 2014.május 6.
Áldottak!
Mint tudjátok  a szegedi meghívást spontán kaptam és át kellett programozni magam  így született meg egy találkozás.
Az ott eltöltött  6 óra teljes beszélgetését nem tudták fölvenni és egyben leadni ( hála Istennek mert így is sok és fölösleges ) nem az a cél , hogy engem hallgassanak ha kell ha nem.
De a kommentek miatt  fontos szólnom.
Gábor anyaga adta az apropót a "vita indító"  előadásnak mivel Ő nem tudott a hívásnak eleget tenni. Én elöljáróban elmondta meghívóimnak, hogy van olyan rész az írásában amivel nem tudok azonosulni, mivel másként látom és tudom a történteket. Ez különösen igaz szerintem JÉZUS ÉLETÉVEL ÉS KÜLDETÉSÉVEL KAPCSOLATOSAN. Viszont az is igaz, hogy Ő mindig szerény nem hívalkodik, mit tett és miért jött a Földre mert a Bibliában ugyan jól elrejtve , de benne van.
Ezek ok fejtését nálam sokkal szakavatottabbak gyönyörűen megfejtették már.
Családi állapotára vonatkozóan pedig osztom azt a tényt, hogy Magdala a felesége volt és a MAG VÉRVONAL GENETIKAI FRISSÍTÉSÉT ÉS AZ ISTEN-EMBER  TUDAT ÁLLAPOT  ÚJRA INDÍTÁSÁT IS VOLTAK HIVATOTTAK BETELJESÍTENI. Szerintem is társ teremtők voltak abban az időben is és most is azok. ( mellékelni fogom Golenya Ági anyagát érdemes nyitott szível hallgatni amit mond, hiszen az általam korábban megfogalmazottak is ezen az ideológián épülnek).
Így nyer vissza igazolást az a tény, hogy miért kell segítenünk a teremtésnek saját magunk emelésén és fejlődésén keresztül a többi ember tudatra ébresztésében. Ezt szerintem már kisebb nagyobb csoportokban   jól csináljuk.
A keresztre  feszítéssel kapcsolatban pedig osztom a véleményem Jókay  István kutatóval, aki gyönyörűen  és érthetően kifejti álláspontját a Jézusi  küldetést illetően. Nagyon fontos ezt is helyén kezelni és érteni, mert nem lehet  az ISTENI SZEMÉLYÉT  LE EGYSZERŰSÍTENI HISZEN Ő AZ  ATYA   ISTEN MAGA-MAGJAKÉNT  JÖTT KÖZÉNK ÉS BIZONY VALÓBAN NEM  VÁLTOTTA KI A BŰNÖKET MERT AKKOR NEM LENNE ÉRTELME A REINKARNÁCIÓNAK ÉS AZ EMBERI FAJ FEJLŐDÉSÉNEK AZ  ÚTJÁT BE KELL JÁRNIA.
Jókay István idézet:
"Ha Jézus nem halt meg fiatal korában, hogyan magyarázható a torinói lepel, amely éppen a bibliai történet hitelét és Jézus feltámadását bizonyítaná? Ha ui. anyagi testét már átszellemiesítette, nem igen hihető, hogy újra visszatért volna erre az anyagi világba, ahol csak meg nem értésben és  szenvedésben volt része. Bár szerinted jó és boldog családi életet élt, szerintem ezek hasonló ferdítések, mint amelyek már régebben is megjelentek Jézusról, csak más változatban. Nos, mivel az ördögi erők Jézus szerepét szeretnék megmásítani, én is összefoglaltam az érveimet, melyek Jézus isteni voltát bizonyítják. Ezt a mellékletben csatolom. Mindenkinek a szíve-joga, hogy melyik változatot fogadja el: Azt, hogy Jézus egy átlag-ember volt, aki emberi módon szerette az embereket, és a szörnyű kereszt halált, csak a niceai zsinaton találták ki, vagy azt, hogy Jézus a testet öltött Krisztus, aki életét adta, hogy „aki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. E két változat között lehet választani.  Én inkább a bibliai változathoz - tartom magam.
Egy következő problémás kérdés Jézusnak a viszonya Mária Magdolnához. Jézus evangéliumában is szó van erről, de még arról is, hogy Jézusnak előtte felesége is volt egy Mirjam nevű lány  személyében, akivel boldog családi életet éltek, amíg Mirjamot Isten magához nem szólította, hogy Jézus beteljesíthesse küldetését. Gyerekekről itt nem volt szó és a Grál legendához hasonló történetről sincs említés. Mária Magdolna a prófétai közlés szerint inkább a szellemi társa – duálpárja (?) lehetett, amire utalt Jézus az evangéliumában (ld a könyvemben).
Lorber Jakab is írt egy Jézusról szóló hosszú történetet – evangéliumot – és Dombi Feri bácsi is „beszélgetett” Jézussal, de még sorolni lehetne a többi változatot is. Akkor melyik változatot fogadja el a jóhiszemű polgár? Mindegyik Jézusra hivatkozik, de mindegyik mást mond! Ezért is mondhatta Jézus: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket: Mert hamis krisztusok és hamis próféták állnak majd elő és jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék ha lehet a választottakat is. Ime előre megmondtam nektek (Mt 24: 24).
Azt írod: „Ő nem azért jött, hogy megváltsa a világot. Semmi köze az ő életének és halálának  bármiféle bűnhöz. A tanításaiban arról beszélt, hogy Atyjának országában nincs bűn, nincs bűnbe esés. Ez egy kitalált hamis program, a hatalom és a tekintélyelvűséggel visszaélők részéről. Ő azért jött, hogy bemutassa a Teremtő Atya/Anya-Isten végtelen szeretetét.”
Ezek a mondatok azt jelzik, hogy sem Te, sem a sugalmazó entitás nem érti, vagy inkább szándékosan félreértelmezi a jézusi küldetést!  Kifejezetten ördögi eredet mellett szól, aki most is érezteti jelenlétét. Úgy állítja be, hogy a Föld is Isten országa, ahol nincs bűn és az egész csak egy kitalált hamis program. Ezek olyan kijelentések, melyek csak egy ördögi entitástól származhatnak! Ha nem vagy tisztában az Univerzum hierarchikus tagozódásával és a szellembukás fogalmával, előbb ezeket az alap-fogalmakat kellene tisztáznod a magad számára."
Tehát az "igazat " később tudjuk meg, mint ahogy az István és Koppány körüli vitás kérdéseket is.
....és Ágnes anyaga szerintem nagyon jó....
 
Videó:

 

Nagy Gábor véleménye:





Kedves Áldottak!



Azt gondoltam, hogy nagy port fog kelteni a húsvéti írásom. Nyilván ez, az én álláspontom, és mindenkinek saját magának kell kialakítania a hitvallását. Az írás eddigi, nyilvános része egy folyamatnak. Ami az üdvtörténelemben húsvéttal kezdődik, az pünkösdkor teljesedik be….

Szeretnék élni  az észrevétel lehetőségével, mert Jókay István hivatkozása és annak következménye hibás alapon, valószínűleg egy félreértésen alapszik. Tisztelem István munkásságát, és ezt megírtam neki is. Viszont egy ponton rossz következtetést von le, mert hibásan idézi az általam elmondottakat.

„Ha Jézus nem halt meg fiatal korában, hogyan magyarázható a torinói lepel, amely éppen a bibliai történet hitelét és Jézus feltámadását bizonyítaná?”

Nem írtam azt, hogy Jézus nem halt meg „fiatal korában”. Csak azt írtam, hogy nem a kereszten halt meg! A brutális verés és kivégzés, ugyan úgy a római katonák „műve”. Viszont a lényeg a keresztre feszítés ténye vagy tagadása, és nem Jézus halála, és az azt követő „feltámadása” szerettei körében és segítségével. Itt egy elég nagy mellébeszélés található. És István ebből vezeti le azt amit ír.

Soha nem mondtam Bakonybélben, és soha nem írtam le azt, hogy Jézus „egy átlag ember” volt! Sőt, a torinói lepelnek kiemelt szerepe van, sokkal nagyobb, mint amit most gondolnak róla! De erről még nem írhatok (az Atya kérésére!).

Igen, pont a lepel a bizonyíték Jézus, mint Isten magja általi jelentőségére és megnyilatkozására.



Viszont attól, hogy nincs keresztre feszítés, nincs keresztút, - még a feltámadása igaz és fontos! Mert ekkor testesül meg benne az ISTENI TEREMTÉS VÉGTELEN EREJE és MINDENHATÓSÁGA. Ennek a „bizonyítéka” a lepel is. Csak hogy a feltámadás után, még nagyon sokáig élt Jézus, családja körében. Ez sem kizáró ok, a feltámadásra. Sőt, így van értelme.

Kár, hogy egy félreértelmezés után, aztán további hivatkozások és alaptalanságok íródnak le.



Ha gondolkodtok és „dolgoztok” a saját hitvallásotok kialakításában, - kérem, hogy az eredeti írásom alapján tegyétek, és ne mások véleménye vagy tévedése miatt.

Legyen áldott a saját utatok és véleményetek!


Szeretettel: Gábor


2014. május 5., hétfő

Tobozmirigy aktiválás 2014.05.05.-én



Tobozmirigy aktiválás 2014.05.05.-én 18 órakor

2014.05.04. 17:37 Istengyermek

maria_magdolna_kolostor-salfold_1399217606.jpg_356x475
kép:Mária Magdolna Pálos kolostor, Salföld
2014.05.05.-én nagy segítsége lenne a teremtésnek, ha este 18 órakor egy Pálos kolostorhoz odaképzelnétek MaGotokat. 
Akinek lehetősége van ki is mehet.

Az Orion az én bölcsőm mantrát mondjuk 3 x .
Gyertyákat gyújtsatok és piros, fehér szalagot tegyetek ki.
Ezen a napon a  Tobozmirigy aktiválás 
 folyik.
Mi hárman a salföldi Mária Magdolna kolostornál aktiváljuk az erőt, mely a Mária vonalak mentén eljuttatja a pálos kolostorokhoz ezt az Erő minőséget.

 Orion az én bölcsőm

Csillagösvény árja,
Népét Hazavárja.
Égen vágtat Isten méne,
Hazája az  Isten Fénye.
Szépen szól a népek dala,
megérkezett már "Magdala".
Uram Jézus gyere, gyere,
izzik már a szívek heve.
Fogadom az Égi Áldást,
Beépítem a megváltást.
Szépen szól az Isten hangja,
Igaz Népét Haza várja.
Igaz húron Angyal penget,
Istenanya Eget renget.
Egyesülünk szíveinkben,
csillagképként fenn az Égen.

Figyelem, a pirossal jelölt szavaknál  változás van az energiaáramlások végett.
Fogadjátok szeretettel a Kormorántól a Miatyánkot:
https://www.youtube.com/watch?v=nNGMrAperoE


Ilona
 istengyermek.blo.hu


Kiegészítés(szerk) :

 Orion-Nimród csillagkép

A kutatók rájöttek, hogy az egyiptomi piramisok elrendezése, egymáshoz való viszonya, a Szfinx elhelyezkedése az Orion-csillagképet mintázza. Ennél is érdekesebb számunkra, hogy ugyanez a szakrális szimbólum a Pilisben is megtalálható. A "pilisi csillagkép" három fő hegyre épül: Árpádvár, Rám-hegy, Magas (Mágus) hegy. Ezek egymáshoz viszonyított elhelyezkedése pontosan megegyezik a három nagy gizai piramiséval, és természetesen az Orion övével.
Forrás:
http://www.astronet.hu/asztrologia/bolygok-es-hazak/orion-csillagkep-ostortenetunk-az-egbolton-44667
 


  Ez a csillagkép tehát beavató csillagkép is egyben.
A mi mitológiánkban az Orion nekünk nem tájoló pont, hanem otthon. Orion az otthona Nimród királynak, és Csaba királyfinak is. Égi otthon, égi központ. A Nimród Orion csillagkép Pilisben való megjelenése egy olyan erőt adhatott a koronázáshoz, és egyéb szertartásokhoz, amely összekapcsolhatta az eget és földet.
  http://spiritizmus.hupont.hu/49/nimrodorion#ixzz30pDA5bxC





2014. május 4., vasárnap

Újabb kegyelmi kiáradás, mantra és csángó ima 05.04.

 

Újabb kegyelmi kiáradás várható ma 10, 11 és 12 órakor - Mihály Főangyal

2014.05.04. 08:42 Istengyermek

kegyelmi_kiaradasok_1399185527.jpg_229x220

Fogadjátok szeretettel a Teremtéstől a Csángó Miatyánkot Várkonyi Szilviától. 

Hármasával  hallgatjuk meg egymás után egymás után 10,11 és 12 órakor ezzel segítve az újabb kegyelmi kiáradás hullámát, mely tölti a Krisztus hálót.
  
A mai napon,  fejti ki  Szentséges erejét e páratlan szépségű TEREMTETT VILÁGRA.
https://www.youtube.com/watch?v=Gjucw7YBckI

 

Ilona



A tobozmirigy hangolását segítő mantra - Ariel Angyalunktól

2014.05.03. 18:37 Istengyermek

ariel_1399135015.jpg_700x300
 
A tobozmirígy hangolását segítő szöveg. Egy héten át naponta 5o x mondjuk. Legjobb időpont a hajnalhasadta és naplemente. Ha erre nincs módod, akkor mondd amikor tudod.

Szívrózsa

Szívrózsa nyílik,
a Magyar bízik.
Érzi a szelet,
megjött a szeretet.
Isten Áldása rajta,
nyitva van a pajta.
Isten pajtája várja,
jön már a Magyarok árja. - Ariel


Az Armageddon ÉGI magyarázata - Gabriel

2014.05.03. 18:28 Istengyermek

armageddon2_1399134124.jpg_400x228
Az Armageddont a saját szintjén, saját Magáért (Magjáért)
mindenki saját maga vívta. - Gabriel Főangyal


2014. május 3., szombat

Csodálatos Mária szobor a víz alatt 04.24.

 

 Az eltűnt malaysiai repülő maradványai után kutatva, az Indiai óceán fenekén, Sri Lanka (Ceylon) közelében, a búvárok egy beszédesen szép arcú, teljesen ép Mária szobrot találtak talapzatán állva.

 

 Csodálatos Mária szobor a víz alatt 04.24.

 

Its a Miracle Virgin Mary Statue Comes Alive Mother Mary Under Water

 

Üzenet otthonról a "bölcsőből" - 2014.05.02-ről 3.-ára virradólag

 

 az energetikai változások miatt a fénytest fő csatornái teljesen üzembe kerülnek. Az alcsatornákat az alábbi Éciusz által éjjel megküldött ima óránként 10 x való mondásával lehet tölteni 2014.05.05.-én reggel 9 óráig.

 

Üzenet otthonról a "bölcsőből" - 2014.05.02-ről 3.-ára virradólag

2014.05.03. 11:18 Istengyermek

orion_csillagkep_1399108416.jpg_199x253

kép: Nimród vagy Orion csillagkép


" Az Orion, avagy a híres Égi Vadász, a legismertebb csillagkép a Nagygöncöl után. Ez érthető, hiszen jellegzetes alakja - különösen az övet alkotó három csillag, mely szinte pont egy egyenesbe esik - és fényes csillagai vonzzák a tekintetet. Szinte minden kultúrában fontos szerepet tölt be az égen ez a csillagkép - természetesen más-más néven és köntösben. Az egyenlítőről nézve pl. égi pillangónak nézhetjük.
Decemberben este nyolc után a keleti égen látjuk kelésben. A Vadászt alkotó csillagok: a két vállcsillag: a Betelgeuse és a Bellatrix; a három övcsillag, balról haladva: Alnitak, Alnilam és Mintaka; a fejet alkotó hármas csillagcsoport; a két, lábat alkotó csillag, melyek közül a jobb oldali fényes neve Rigel; az öv alatt található kard; a csillagkép jobb oldalán látható csillagív, mely a Vadász pajzsát adják; ezek mind feltűnő csillagok." 

forrás:http://saros139.csillagaszat.hu/cskep/orion.htm

Betelgúz egy beavató csillag, jelentése Betlehem, vagyis születés helye.

Ma 2014.05.03.-án reggel 9 -12 óráig

                               a Betelgúz csillaga tölt minket

                                                       
12-15 óráig  Nimród (Orion) származási
                       csillagod, ebből   a csillagképből
15-21 óráig a teljes Nimród (Orion) csillagkép
                                                      
21-24 óráig ismét a Betelgúz csillaga

Ma 11.2o percre az energetikai változások miatt a fénytest fő csatornái teljesen üzembe kerülnek. Az alcsatornákat az alábbi Éciusz által éjjel megküldött ima óránként 10 x való mondásával lehet tölteni 2014.05.05.-én reggel 9 óráig.

 Orion az én bölcsőm

Csillagösvény árja,
Népét Hazavárja.
Égen vágtat Isten méne,
Hazája a csillag Fénye.
Szépen szól a népek dala,
megérkezett már "Magdala".
Uram Jézus gyere, gyere,
ízzik már a szívek heve.
Fogadom az Égi Áldást,
Beépítem a megváltást.
Szépen szól az Isten hangja,
Igaz Népét Haza várja.
Igaz húron Angyal penget,
Istenanya Eget renget.
Egyesülünk szíveinkben,
csillagképként fenn az Égen.

 X "Magdala"- képletesen a beavatás színhelyével kapcsolatos. Maga a beavatás a talamuszban zajlik. Görög római házakban a szótár szerint a NÁSZ helyét jelöli. Erről Born Gergely mellékelt előadásában beszél  2 óra 2o percnél:
https://www.youtube.com/watch?v=LHWWtFdP2lI

 

Tálodi kolostor (Nagyvázsonyi temető alsó szegélye alatt  indulunk az erdő felé) -
a belső út járásának helye. Jelentése maga az edény, mely MagOd vagy. Ezt az edényt először ki kell önteni, hogy beleférjen az igaz tartalom. Hidegségnek is hívták, mivel az oldások által  elengedésre kerülő kioldott erő, hideg. Ilyenkor fázik az ember. Töltésnél épp ellenkezőleg, meleg érzetünk van.
A mellette álló "Kinizsi forrás" vizét hét helyről kapja.
A hetes számmisztikailag a szeretet jelölője. Végül is jogosan nevezhetnénk ezek után a szeretet vizének forrásaként.

"A Szent Erzsébet kolostor romjai Nagyvázsony és Pula között a Viszont-völgyben a kék turistajelzésen közelíthetők meg. Alapításáról keveset tudunk, még neve is vitatott, Guzsik elképzelhetőnek tartja, hogy ez volt az összeírásbeli "Idegsyt" (Hidegség?, Hidegkút?, Hideg-Séd?) nevű hely. A Gyulaffy családhoz fűződik az alapítás, 1324-ben a Rátót nemzetségbeli Keszi Lőrinc és László ennek a kolostornak adta Tálod falut. A templomot rövid hajó, és keskenyebb, egyenes záródású szentély jellemzi, hozzá ÉNy-ról kapcsolódott a kolostor. Mellette a Kinizsi-forrás vagy Klastrom-kút, amely több forrásból kapja bő vizét. A barátipusztai kolostor felépítésekor a pálosok oda költöznek, helyükre ferencesek jönnek. A török elleni harcok során pusztul el. A forrás környéke ma pihenőhely. Kissé északabbra az erdő és a rét határán ugyancsak kiépített pihenőhely van, ahol a Művészetek Völgye alkotói "fűzfakápolnát" építettek 2006-ban.
A tálodi kolostorból hét év után a szerzetesek az avatás folytatásaként a nagyvázsonyi kolostorba mentek át. Itt folytatódott a belső utuk járása. A múltkor épp itt tartottunk szert a labirintusnál, mely a belső út járásának fizikai szintű eszköze.

Salföldi Mária-Magdolna kolostor - beavatóhely a végső beavatás előtt. A limbikus rendszer beavatásához kapcsolódik."
Az idézőjeles rész mint forrás innen lett beemelve :
http://members.chello.hu/bardossy.pal/palosok.html
A végső beavatás helye a Kárpát hazában "Pálosszentkirály".

 

Szentkirályi pálos kolostor

Maros-Vásárhellyel szemben, a Maros jobb partján állott. 1350. alapította Tóth János és Bolgár László a boldogságos szűz tiszteletére. 1539 után szünt meg. V. ö. Rupp, Magyarország helyrajzi története (III., 233-5); Teleki-cs. oklt. (II).- Forrás: Pallas Nagylexikon


Fekvése

A falu a Maros jobb partján, Marosvásárhelytől nyugatra 5 km-re fekszik Hídvéggel, Egerszeggel és Náznánfalvával összenőve. A község a Marosvásárhely Metropolisz Övezethez tartozik.

Története

1332-ben Sancto Rege néven említik először, majd 1339-ben Zentkiral néven szerepel. Már a középkorban jelentős település, melynek két egyháza a Szent István plébániatemplom és az 1350-ben felszentelt a klastrom-tetői kerekdombon állott Boldogságos Szűzről elnevezett kolostortemplom. A falu régi neve Székelyháza, majd Hosszúfalu volt. Református temploma a 12. század végén épülhetett és 1239-ben már bizonyosan állott. 1900-ban hajóját és szentélyét lebontották és újjáépítették, tornya azonban az eredeti maradt. A pálos kolostort a falu melletti Klastrom-tetőn 1350-ben építették. 1370-ben telepedtek meg itt a pálosok. 1526 után leégett köveit a marosvásárhelyi várhoz használták fel. Orbán Balázs még látta alapfalait, 1864-ben azonban a kripta boltozatának köveit is kiszedték.
forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Marosszentkir%C3%A1ly
http://mek.niif.hu/04600/04684/html/526.html

Forrás: istengyermek.blog.hu


Kiegészítés(szerk) : 

Orion-Nimród csillagkép

 A kutatók rájöttek, hogy az egyiptomi piramisok elrendezése, egymáshoz való viszonya, a Szfinx elhelyezkedése az Orion-csillagképet mintázza. Ennél is érdekesebb számunkra, hogy ugyanez a szakrális szimbólum a Pilisben is megtalálható. A "pilisi csillagkép" három fő hegyre épül: Árpádvár, Rám-hegy, Magas (Mágus) hegy. Ezek egymáshoz viszonyított elhelyezkedése pontosan megegyezik a három nagy gizai piramiséval, és természetesen az Orion övével.
http://www.astronet.hu/asztrologia/bolygok-es-hazak/orion-csillagkep-ostortenetunk-az-egbolton-44667
 


  Ez a csillagkép tehát beavató csillagkép is egyben.
A mi mitológiánkban az Orion nekünk nem tájoló pont, hanem otthon. Orion az otthona Nimród királynak, és Csaba királyfinak is. Égi otthon, égi központ. A Nimród Orion csillagkép Pilisben való megjelenése egy olyan erőt adhatott a koronázáshoz, és egyéb szertartásokhoz, amely összekapcsolhatta az eget és földet.
 
 
 
 

2014. május 2., péntek

Égi kérés az elkövetkezendő három napra 05.02.

 

 Égileg kérik, hogy ezeken a napokon  pihenjünk sokat , legyünk a természetben amennyit csak lehet. Délben menjünk ki a Napra 5-15 percet, hogy be tudjuk fogadni ezt az áldó-oldó erő minőséget.

 

Égi kérés az elkövetkezendő három napra

2014.05.02. 20:30 Istengyermek

napkitores_2014_05_01_korsos_erzsebetjpg_1399055333.jpg_480x360
kép: Napkitörés, 2014.05.01.-én délben - Korsós Erzsébet képe
 
 
Ma déltől a Napon keresztül érkezik egy áldó-oldó erő, mely öt generációra visszamenőleg kioldja az alsó két csakra lerakódásait.
Alulról felfelé haladva :

1.A gyökércsakra, a túlélést szolgálja, felelős a fizikai túlélésért. A félelem zárja el.
2.Szakrális csakra. Ide tartozik a szexualitás, kreativitás, erőnlét. A bűntudat zárja le.
A folyamat három álló napon át tart. Tehát 2014.05.05.-én 17 óráig.
Lehet, hogy a csakrák helyén bizsergést esetleg nyilallásokat éreztek. Itt nemcsak a két alsó csakrára gondolok, hanem a egészen fel a torokcsakráig. Ahogyan egy csakra tisztul, kihat a többire is, máshol is jelentkezhet ez a tünet.

Égileg kérik, hogy ezeken a napokon  pihenjünk sokat , legyünk a természetben amennyit csak lehet. Délben menjünk ki a Napra 5-15 percet, hogy be tudjuk fogadni ezt az áldó-oldó erő minőséget.

A szervezetet  a folyamat igénybe veszi, ezért kérik a sok pihenést. Élő ételeket fogyasztásával tudjuk a tüneteket enyhíteni.Gyümölcs,  nyers zöldség fogyasztása ajánlott mert a napból érkező fényszekvenseket ez köti meg leghatékonyabban.
Ilona

Az Aktiválás eredményei -Energológia április végén

 
 
 
Szeretettel köszöntelek!

2013. november 24-én Peruba utaztam 10-edmagammal, hogy a
Szent Korona Őszentsége begyűjtött Lélekrészeit betöltsem az
Új Spirituális Női Tudatba
a Machu Picchun és elindulhasson az Új Szent Korona Őszentsége Élete.

Ebből az Energiából hazahozva 21 Kristályt kellett elhelyeznem 21 Szent helyre:
 
1. Dobogókő
2. Esztergom - Drunvalo Yucatán félsziget Női Szertartásából Kristály a Duna folyónkba
3. Szent Gellért Sziklakápolna
4. Visegrád
5. Kesztölc
6. Márianosztra
7. Zsámbék
8. Máriavölgy - Felvidék
9. Felsőelefánt - Felvidék
10. Pálosnagymező - Felvidék
11. Tőketerebes - Felvidék
12. Budaszentlőrinc
13. Pilisszentlászló
14. Pilisszentlászló
15. Nagyvázsony
16. Pápa
17.Uzsaszentlélek
18. Pilisszántó
19. Pilisszentlélek
20. Pilisszentkereszt
21. Czestohowa - Aktiváló kristály

A 21. Kristályt Lengyelországban Czestohowában helyeztük el 17-en, 16 Pálos Energia és Kinga.

2014. július 24-én 4 napos Lengyelország-i Útra indulunk Árpád-házi Szent Kinga emlékére:
A Szent Korona Őszentsége bújtatásának helyszíneire. Kinga által alapított kórház, kolostor, a wieliczkai sóbányákba látogatunk, ahol Kinga elhagyta a Gyűrűjét.

A Czestohowai Aktiválás sikerült.
Az Aktiválás 65%-ban működik.
Ahhoz, hogy az Aktiválási Energia 100%-ra nőjön fontos az esti
21.12-21.22-es Meditáció létszámát növelni.
 
Ahhoz, hogy Teremtő Energiát generáljunk,
144 000 ember egyszerre történő Teremtő Meditációja szükséges.

Megalakult az Új Pálos Energia.
Megszületett az Új Magyar Nemzet Energiája.
Elindult az Új Szent Korona Őszentsége Energiája.

Ahhoz, hogy a Magyar Nemzet Újraépülhessen, 100% Teremtő Energia Szükségeltetik.
Ehhez még futnia szükségeltetik a Hírnek.

3000-en vettünk részt az energiában Czestohowában.
Köszönöm Mindenkinek Együtt, Minden Csapatnak és Egyenként is. 
 
Áldás.Áldás. Áldás.
Hála. Hála. Hála.

Szeretettel Kinga Kiara

Az Energologia oldalán képeket találsz az Útról a beszámoló alatt:
 
                http://www.energologia.hu/az-aktivalas-eredmenyei