2018. június 5., kedd

A felfüggesztett kávé esete 2018.06.04. (Változunk)



Ez a kezdeményezés Nápolyból indult útjára és terjedt el a Világ számos országában. Néhány helyen nem csak kávét, hanem szendvicset vagy akár egy komplett étkezést is előre lehet fizetni."








A felfüggesztett kávé esete


2018.06.04.


Kedves kis történet
"Egy barátommal betértünk egy kis kávéházba. Miközben leadtuk a rendelést két vendég lépett be és ment egyenesen a pénztárhoz.
„ Öt kávét kérünk. Kettőt magunknak és hármat felfüggesztve.”
Kifizették a rendelést, fogták a két kávét és elhagyták a kávézót.

Mi az a „felfüggesztett? - kérdeztem a barátomtól.
Várj egy kicsit és meglátod. – válaszolta.
Ismét bejött néhány ember.
Két lány kért egy-egy kávét, fizetett majd távozott.
Ekkor három ügyvéd lépett be.
Kértek hét kávét. Hármat saját részre és négyet felfüggesztve”.
Amíg azon töprengtem, mégis mire szolgálnak ezek a „felfüggesztett” kávék, élveztem a kellemes napos időjárást, és gyönyörködtem a kilátásban, ami a hangulatos térre nyílt.

Hirtelen, egy kopott ruhákba öltözött, koldusnak látszó férfi lépett az üzletbe, és kedvesen a pincérhez fordult.
„Van egy felfüggesztett kávé a számomra? „
Ekkor megértettem.
A vendégek előre kifizetnek egy vagy több kávét a saját fogyasztásukon kívül, amelyet megkaphatnak azok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy saját zsebükből vásároljanak maguknak egy meleg italt.

Ez a kezdeményezés Nápolyból indult útjára és terjedt el a Világ számos országában. Néhány helyen nem csak kávét, hanem szendvicset vagy akár egy komplett étkezést is előre lehet fizetni."

Közreadta Bernadette Juhász





2018. június 4., hétfő

Figyelmeztetése a vaskori Vezetőknek Rendszerük Teljes Leállításával -Turul 15. levél 1. rész 2018.06.03.

 "Szembeszállni a magyarokkal nem érdemes, mert legyőzhetetlenek." Talán ezért akartak minket  eltörölni a föld színéről? Látnokaik tudták, látták, kik vagyunk, milyen feladatot rótt ránk a Jó Isten? Érdemes végighallgatni a videót, mert egyre érdekesebb.
Milly





 Figyelmeztetése a vaskori Vezetőknek Rendszerük Teljes 

Leállításával
2018. június 3.





Részletek a videóból:

"Mivel az Aranykorban vagyunk, ám Páran ennek földi megnyilvánulását próbálták eddig gátolni, ezért befejeztetjük Minden vaskori Vezetővel a játszadozást. A Szeretet útján haladva, ám Keményen, Következetesen. 

Az Aranykor a Magyarok Felemelkedéséről szól, ezért az egész Világ Felemelkedéséről. "

" Fokozatosan Állítjuk le és vesszük el az Összes "Játékszereteket" Mindaddig, Míg Önként Visszaadjátok a Világ Vezetését az Aranykor Népének, a MAGyaroknak."






"Kedves Magyarok, MAG Lelkek, Felemelkedettek, Fénymunkások, Mágusok, Segítők, Mindenki aki a Jó Isten azaz a MAGyarok Istenének Szolgálattevői, akik azért Jöttek Le a Földre, hogy Megalkossák az Aranykort az Isteni Boldog Életet.
Most Szólítalak Titeket! Szeretettel Megkérem Mindnyájatokat:
Az Isteni Erőnket, Tudásunkat Szeretettel Alkalmazva, Égi, Isteni Segítséggel, Állítsuk Le Fokozatosan a Világban még jelenlévő kizsákmányoló rendszereket!"

"Ez a világméretű forradalom ideje, melyet otthonról, a szék helyünkről vívunk meg. Békésen, harag és vérbosszú nélkül. Mi, akik egy jobb, igaz világot jöttünk alkotni, Együtt, Közösen tegyük meg ezt Mindenkiért, és a Földért. 
Ez lesz az az Esemény, amelyről Einstein is beszélt. Úgy fogalmazott: A következő forradalom a Tudat, a Szellem, a Szív Forradalma lesz. Ez így is van. "

Az Isteni kérés imája így hangzik:

Akkor itt és most kezdődjön a bál,
Minden kizsákmányoló rendszer Itt és Most leáll.
Lefagy az erőmtől a számítógépes rendszer,
Azért, mert ezt kértem Tőled Istenem, Én az Ember.
Mindaddig így vagyon, és eképpen lészen,
Amíg a világ vaskori vezetői megjelennek Budán,
A Turul szobornál, a földi térben.
Önként átadják a Magyaroknak a világ teljes vezetését.
Ott és akkor bejelentik a Vaskor végét, és követik az Aranykor népét.
Azért és addig állnak a kizsákmányoló rendszerek,
Mert bennünk nagy irántatok a Szeretet.
Mind megteszitek önként a kérésünk,
Így a Világ élére áll az Aranykori Népünk.
Hála, hála , hála. Áldás a Mindenségre.
És ez így is van."



"Ha nem cselekeditek meg amit kérünk, akkor hazahív a Jó Isten benneteket, s Földanya kivet magából benneteket. Mert sem a Jó Isten, sem a Földanya nem tűri tovább azt, hogy elnyomjátok az emberiséget és bántsátok a Földanyát! Ezt vegyétek nagyon komolyan!

Kutya kötelességünk nekünk eme tettet megcselekednünk, azért, hogy elmaradjon a tudatlanok és azok országainak az isteni nagy figyelmeztetése. Hogy Földanya nyugalomban, békében maradjon.

A Jó Isten megmondta, adjátok vissza a világ vezetését a Magyaroknak!
Tegyétek mindannyian, ami a dolgotok!

Ez a kérés, ám ha semmibe veszitek kérését, nem csitítja tovább Földanyát. Földanyának már nagyon fájt mindenütt a világban az ember. Azért könyörgött a Jó Istenhez, hogy vigye el az összes embert és az embertelenséget róla, mert bántottátok.
Ám megkaptuk a Kegyelmet, mert fölvállaltuk, hogy...."


                           


"Kegyelmi idő van. 2038-ig mindenkinek Emberré kell válnia, aki nem válik Emberré, azt haza fogják hívni, kiáll a Játékból."

Turul








































































Így történt - dr. Padányi Viktor - Trianon 1920.június 4.



Elsőkézből élménybszámoló. Végre ilyet is olvashattam. Mélyen érintett.
Milly



                            

Trianon 1920.június 4.


Részlet



"Tíz óra után egy -két perccel jött a végzetes hír, és akkor megkondultak a harangok, elõbb Pesten, majd ahogy villámgyorsan szétfutott a hír, egymásután mindenfelé az országban. A magyarok két óra hosszat tartó harangozással temették múltjukat és jövõjüket.


Budapest percek alatt feketébe öltözött. Perceken belül fekete gyászlobogók lengtek mindenütt, az ablakokban fekete drapériák. Az utcák fekete gyászruhákkal teltek meg. Emberek, asszonyok, férfiak, gyerekek mentek az az utcán patakzó könnyekkel, nem egyszer hangosan zokogva. Emberek rázták az öklüket az ég felé, hangosan átkozódva. Az Oktogon sarkán egy rokkant katona letépte zubbonyát és könyökben levágott csonka karját mutatva, õrjöngve kiabálta: (Hát ezért?)


Az utcákon ismeretlen , egymást soha nem látott emberek borultak egymás nyakába, a terek padjain zokogókat vettek körül vigasztaló emberek és az állandó és szakadatlan harangzúgásban rohant bele a gyászba és kétségbeesésbe ezer pesti rikkancs (Rendkívüli kiadás.) A lapok gyászkeretben, mindenki mohón olvasta, amit úgyis tudott, mindenkiben fellángolt a tehetetlen düh, csoportokban vezércikkeket olvastak fel hangosan...A Múzeum-téren elkezdték a himnuszt énekelni...és a harangok kongtak, kongtak szakadatlanul, szinte elviselhetetlenül.


A templomok gyorsan megteltek síró emberekkel, hisz a kétségbeesés mélyén mindnyájan Istenbe próbáltunk kapaszkodni, papok mentek fel a szószékre megkísérelni a lehetetlent, vigasztalni ott, ahol nem volt vigasztalás



A vidéken ugyanez volt a kép. Harangkongás, gyász és kétségesés mindenütt. Néhány ökölcsapáson, kisebb verekedésen kívül rendzavarások nem fordultak elõ, hiszen az összes italmérések zárva voltak és minden közbiztonsági intézkedés megtörtént. Csak a harangok kongtak 10 órától kezdve mindenütt, minden városban és minden faluban két órán keresztül


E sorok írója 14 éves fiú volt és negyedikes gimnazista akkoriban. Tíz órakor növénytan óra kezdõdött és Kovács Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindíg. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott fõvel meredt maga elé egy hosszú percig....és akkor megkondultak a harangok. Kovács Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felsõ sarkában még ez a név állt: (A Magyar Szent Korona Országainak Politikai Térképe), és felakasztotta a térképállványra s mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt elõtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el elõlünk, és nézte, olyan arccal, olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amilyet mi még soha sem láttunk száraz és õrökké szilárd arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet és az elõtte álló, szürkülõ hajú cisztercita papot, amint feje egyre lejjebb esett a mellére és a kívülrõl behallatszó harangzúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott: (Consummatum est)


Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizennégy éves magyar fiú. A golgota utolsó szavai után nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra és elkezdtünk sírni. Odakint kongtak a harangok.


Nagymagyarország keresztrefeszítésének napja volt: 1920. június 4.


P é n t e k... "






Közreadta:DrBaróthyné Szász Éva



Egy vélemény: 

Itt az ideje, hogy vége legyen a gyásznak...vége legyen a sírásnak..fájdalomnak.. Sajnáltuk eleget önmagunkat... Aki fájdalommal, a Szívében él reménytvesztetten... Mennyi energiája marad arra, hogy felemelje a tekintetét... és azt mondja... ELÈG VOLT...ès elkezdjen végre...másképp gondolkodni, és másképp cselekedni..??. De hisz vegyük már észre végre... Nem a fájdalom, vagy az elkeseredéseink.. A reménytvesztettségünk visz elööre...HANEM A MEGBOCSÀJTÀS... A SZERETET.-..ÖNMAGUNKBA; ÈS ISTENBE VETETT HITÜNK... KIZÀRÒLAG EZ A MEGOLDÀS.... nincs más.. Szerintem pedig... a legjobb kifejezés a felemelkedésünk lehetööségére... A NEMZETI ÖSSZETARTOZÀS... Azt jelenti... VÈGRE KÈPESEK VAGYUNK ÖSSZESZEDNI MAGUNKAT... VÈGRE ELJÖTT A MI IDÖÖNK.... VÈGRE LESZ MEGOLDÀS... csupán megfelelöö munka, idöö, és türelem kérdése.. Ha nem vagyunk képesek valamit másképpen csinálni mint eddig... akkor hogyan is várnánk el más eredményt a jövöönktööl..?? SZERINTEM ÈPP EZ A MEGOLDÀS.. Szóval NYUGALOM... ELKEZDÖÖDÖTT...🙂
Arpad Bausse

Igaza van.
Milly







2018. május 31., csütörtök

A Római Pápához és a Világ vaskori Vezetőihez -könyv videó - Turul 14. Levél Magyar - Angol szöveg 2018.05.28.


Nagy Terve Van Veletek a Jó Istennek. 
The Good God has a Great Plan for You. 
Teljesítsétek a Kérését! 
Complete the Good God's Request! 
Önként Tegyétek le a Vaskori hatalmaskodást és fogadjátok el az Új Aranykori Vezetést a Földön! 
Voluntarily Take down the Iron Age rule and accept the New Golden Age Leadership on Earth! 





Turul 14. Levél Magyar - Angol 
A Római Pápához és a Világ vaskori Vezetőihez könyv videó
2018. május 28.







Részlet: 

"Nagy Terve Van Veletek a Jó Istennek. 

The Good God has a Great Plan for You. 

Teljesítsétek a Kérését! 
Complete the Good God's Request! 

Önként Tegyétek le a Vaskori hatalmaskodást és fogadjátok el az Új Aranykori Vezetést a Földön! 
Voluntarily Take down the Iron Age rule and accept the New Golden Age Leadership on Earth! 

Ennyi csupán amit elengedhetetlen megcselekednetek. 
That's all that is indispensable to do. 

A Jó Isten Veletek szándékozik az Aranykort megalkottatni; - a Felemelkedettek, a Magyarok Vezetésével. 
The Good God intends to create the Golden Age with you; - with the Ascended, with the Leadership of Hungarians."



Sutba az ekével? 2018.03.04. A talaj is el tud fogyni. Dobjuk el az ekét? 2017.12.03.

Ha nem változtatjuk meg azt, ahogy ma működtetjük a mezőgazdaságot, egyszerűen elfogy a humusz a talajból, aztán meg a talajt is elmossa a víz és a szél, és a végén nem lesz miben termelni.
Világunk korszakváltásának egyik fontos része a mezőgazdasági termelés alapjainak megváltoztatása. ROHAMOS TEMPÓBAN új talajművelési módszer hódít a világon. Lényege a szántás elhagyása. Magyarországon is terjed az ekenélküliség.






Sutba az ekével?

2018. MÁRCIUS 04.


Szerző: Hardi Péter


ROHAMOS TEMPÓBAN új talajművelési módszer hódít a világon. Lényege a szántás elhagyása. Magyarországon is terjed az ekenélküliség


A z Egyesült Államokban a korábbi szántóknak már több mint a negyedén, Dél-Amerikában ennél is nagyobb arányban nem használnak ekét. „Vásároltunk Görbeházán egy elhanyagolt területet, aminek ráadásul a talaja is kötöttebb volt az átlagosnál. Gondoltuk az édesapámmal, hogy, na, itt kipróbáljuk az új módszert, amiről addig csak hallottunk.” Így kezdtek a hajdúböszörményi Kardosék – a családfő Ferenc és a fia, Csaba – átállni a szántás nélküli talajművelési módszerre.

Mindez 2004 környékén történt, s gyakorolják azóta is. A szántás elmaradása persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem művelik a talajt, „csupán” a forgatást hagyják el. A talajt lazítják, akár 30 centi mélyen is, viszont a mélyművelésre jellemző óriási hantok náluk ismeretlenek. Mindezzel energiát, időt és vizet takarítanak meg. Energiát, hiszen a talaj átforgatása csak nem kevés erővel lehetséges, és időt az elhagyható művelet okán. Ráadásul kevesebb gépre van szükség.

A világban sokfelé terjed a szántás nélküli talajművelés, vagyis az úgynevezett no-till mozgalom. Amerikában több kultúrát – kukorica, szója, búza – már nagyobb szántatlan területen vetnek, mint szántottan. A világon összesen 160 millió hektárt művelnek szántás nélkül. A költség alacsonyabb, viszont a hozam egynegyedével nagyobb. Miképpen lehetséges ez? Úgy, hogy a gazdag talajéletet kevéssé bolygatják a no-till földművesek, mint akik a kialakult ökoszisztémát a szántással összekuszálják.

Érthető módon a gazdáknak nem egyszerű megbarátkozniuk a szántás elhagyásával, hiszen az eke évezredek óta a mezőgazdaság jelképének számít. Általa több levegő és nedvesség kerül a mélyebb rétegekbe, ami kétségtelenül előny, ám a kára hosszú távon mégis több. A helytelen talajművelés következtében ma már a kutatások alapján is igazolható, hogy a talaj humusztartalma a világon összességében egyre alacsonyabb, ami csak mind több műtrágyával és vegyszerrel ellensúlyozható. Ez viszont tovább gyilkolja a talaj élővilágát

A szántás nélküli művelés fontos része a talajtakarás. A szántókon a vetés előtt úgynevezett takarónövényeket – retek, mustár, borsó, fűfélék – szórnak ki, amelyek védik a talajt a kiszáradástól, a növényt pedig a hősokktól, ráadásul a gyom is kevéssé talál utat magának. További előnye, hogy beforgatva e zöldtrágya lazítja és táplálékkal látja el a talajt. Egyes gazdák már közvetlenül az aratást követően vetnek, így a talaj csak kevés ideig marad védtelenül.

Nagy előnye még a szántás nélküli módszernek az erózió mértékének csökkenése. Amerikát már a harmincas években olyan porviharok sújtották, aminek mindenképpen gátat kellett szabni, mert az életet a városok egy részében is kényelmetlenné tette. Ez is hozzájárult a no-till mozgalom felé fordulásnak.

Mindezen csapdából kínál kiutat a szántás elhagyása. A módszert a termésátlagok is igazolják: Amerikában előfordult már 33 tonnás kukoricatermés is egy hektáron ott, ahol nem szántottak. A böszörményi Kardos család is számos szép eredménnyel dicsekedhet. Földjeiken nem ritka a 14-15 tonnás kukoricahozam, és akadt év, amikor ebből a kultúrából a legmagasabb hazai termésátlaggal dicsekedhettek.

Kezdetben csodabogárnak tartották őket a környék gazdái, az eredmények azonban igazolták a módszerüket. Körülbelül 900 hektáron gazdálkodnak, aminek a kétharmada saját tulajdonuk, a többi bérlemény. De vállalnak művelést megbízás alapján is – szigorúan szántás nélkül. Nem is tudnák másképp, hiszen az ekéjükön régen túladtak.

https://www.szabadfold.hu/aktualis/sutba_az_ekevel

Kiegészítés és magyarázat:



A talaj is el tud fogyni. Dobjuk el az ekét?
2017.12.03.




Részletek:



A talajban hemzsegő élet (gombák, baktériumok, ragadozó egysejtűek, fonálférgek, giliszták, vakondok) zöme az élő növények gyökere köré szerveződik, mivel a buli mindig a konyhában van. A gyökérhegyeken a növény leadja a fotoszintézis során nyert energiából a felesleget cukrok formájában, ami mennyei mannaként potyog a talajélet elé. Így a jó termőképességű talajhoz éppenhogy nem a pihentetés kell (amikor bezár a bazár és mindenki éhenhal), hanem az kell, hogy mindig nőjön benne valami, télen is


Egyre több magyar gazda foglalkozik a gondolattal, hogy eldobja az ekét – csatlakozva ezzel a külföldön 40 éve, több mint 100 millió hektáron zajló agrárforradalomhoz. Ha nem változik valami, 60 év múlva szó szerint nem lesz mit művelni.

Ukrajna és Románia egyre hatékonyabb versenytárs (nem kis részben azért, mert Ukrajnában például már egy Magyarországnyi területen zajlik no-till gazdálkodás). De a legnagyobb baj, hogy baj van a földdel is: a hozamok nem csökkennek ugyan, de a műtrágyaköltség a hozamra vetítve egyre magasabb. Az alig pislákoló talajélettel rendelkező föld pedig csak veszít humuszából.

Mint a konferenciát szervező Démétér Biosystems ügyvezetője, Diriczi Zsombor összefoglalta, ebben a szorult helyzetben három út vezet előre, amelyből kettő beruházásigényes és külső segítséggel működhet csak: a precíziós gazdálkodás és az öntözés. A harmadik, a talajmegújító no-till gazdálkodás viszont kis beruházást igényel és azonnal megkezdhető, hosszú távú hasznokkal.



Miért érdekes ez nekünk, fogyasztóknak? Az egészségesebb talajban egyértelműen egészségesebb növény nő, adott esetben kevesebb vegyszerterheléssel. S lévén, hogy a növényvédőszerek ma már minden újszülött vérében ott vannak, különböző egészségügyi kockázatokat rejtve, ez azért nem mindegy.

Plusz ott van az a szempont, hogy ha nem változtatjuk meg azt, ahogy ma működtetjük a mezőgazdaságot, egyszerűen elfogy a humusz a talajból, aztán meg a talajt is elmossa a víz és a szél és a végén nem lesz miben termelni.

A mezőgazdaság ráadásul az egyik legnagyobb kibocsátója az üvegházhatású gázoknak, és most nem a tehénböfögésre gondolok. Minden szántással elveszít valamennyit a talaj a lekötött szénből, amely szén-dioxid formájában vegyül a levegőbe. A no-till technológiához képest 14-szer annyi szén-dioxidot szántanak ki a levegőbe a gazdák.

A gazdálkodás jövedelemtermelő-képessége is fontos érdekünk, ugyanis ha itthon nem jövedelmező a gazdálkodás, akkor vagy nagyon megdrágul az élelmiszerünk, vagy olcsóbb – és ellenőrizetlenebb – forrásból szerzik majd be a kereskedők, például Kínából, ahol helyenként elképzelhetetlenül brutális a levegő és a talaj szennyezettsége.

Szóval mindenképpen érintettek vagyunk mi fogyasztók is ebben a – remélhetőleg – készülődő agrárforradalomban. De egyelőre csak ott tartunk, hogy minden külföldi előadó álla leesett a „magyar agrárcsodát” szemlélve:

Még soha nem láttam ennyi szántást, mint itt Magyarországon – mondta több előadó is sajnálkozva.


Bővebben:
https://24.hu/kozelet/2017/12/03/igy-neznek-ki-a-foldek-amelyeket-nem-szantanak/



2018. május 25., péntek

Isteni Szolgálattétel felvállalása - Turul 2018.05.25.

"A szürke világból most egy Ragyogó, - a szivárvány színeiben pompázó Édeni Kristály Föld alakul. A Legnagyobb Mester, - és Mesterek által.
Most itt van az Ideje annak, hogy a Világot visszavezessük a Jó Istenhez.
Itt és Most Minden Szolgálattevő kezdje el az Útját a Teremtővel járni - azért, hogy általunk színezze ki a Világot Maga a Jó Isten!

Kérje Meg Őt Mindenki, hogy tartsa meg őt a Jó Isten, - mint varázsecsetet és teljesítse be vélünk az Isteni Tervet!
Mindenki Tegye ezt! Mindenki; Aki érzi és Tudja, hogy a Jó Isten Szeretetteljes, Hűséges, Engedelmes, MAGosFényű Szolgálattevője!"






Isteni Szolgálattétel felvállalása - Turul 2018.05.25.


Az Új Korszak, az Aranykor kezdetén állunk.
A Jó Isten visszaküldte a Földre az Ő - MAG - jait. A Legnagyobb, a LegFényesebb Szolgálattevőit; azért hogy minden Embert, - Minden Földi Létezőt felemeljenek az Ő Fénylő Tenyerébe.
Mindannyian Benne Élünk a Nagy Mindenségben és Ő bennünk Él.
Van, Akiben a Fény, a Szeretet jobban Ragyog; az Ő SzívTudatossága a MAGosban van. Felemelkedett.
Így Ők már közelebb vannak a Jó Istenhez, Magához a Fényességhez, a Szeretethez.
Ők a Jó Isten Szolgálattevői; a MAG - ok; - a Felemelkedettek, Magyarok, Fénymunkások, Segítők.
A Jó Isten Szolgálattevői Mindent megtesznek azért, hogy testet öltsön a Földön az Aranykor; az Isteni Élet.
Nekik az a Küldetésük, hogy sok áldozatot hozva a Világért; felemeljék FöldAnyát, - és ezzel az Egész Mindenséget.
Mindannyian Egyek Vagyunk a Jó Isten kezében.

Mi; Szolgálattevők, - már nem ellenkezünk.
Kérjük és engedjük a Jó Istennek, hogy az Ő Isteni Akarata, Terve szerint Velünk rajzolja, fesse, színezze ki a Világot a szürkeség után.
Miért is akarnánk más kezében lenni, vagy heverni a világban, - csak úgy...
A Jó Isten, Itt Van Nekünk Mindnyájunknak; - Aki még a Felemelkedett Mestereket is Irányítja, Mozgatja.
Azért mert mindent Ő mozgat, vezet.

Ő a Nagy Alkotó, a Nagy Rendező.
Simuljunk bele Áldásos Tenyerébe!
Engedelmeskedjünk Neki, - Kérjük, hogy általunk tegye a dolgát; - amiért leküldött minket a Földre.
Csakis az Ő Isteni Kezébe simulva vagyunk képesek az Isteni küldetésünket beteljesíteni.

Amikor nem az Ő kezébe helyezzük magunkat, - akkor képtelenné válunk a felvállalásainkat véghez vinni.
Akkor elvétjük a Célt.
A szürke világból most egy Ragyogó, - a szivárvány színeiben pompázó Édeni Kristály Föld alakul. A Legnagyobb Mester, - és Mesterek által.
Most itt van az Ideje annak, hogy a Világot visszavezessük a Jó Istenhez.
Itt és Most Minden Szolgálattevő kezdje el az Útját a Teremtővel járni - azért, hogy általunk színezze ki a Világot Maga a Jó Isten!

Kérje Meg Őt Mindenki, hogy tartsa meg őt a Jó Isten, - mint varázsecsetet és teljesítse be vélünk az Isteni Tervet!
Mindenki Tegye ezt! Mindenki; Aki érzi és Tudja, hogy a Jó Isten Szeretetteljes, Hűséges, Engedelmes, MAGosFényű Szolgálattevője!
Ne csupán Hitünk legyen, hanem Tudjuk, Mindig, Minben, Mindenhol Minden Körülmények között Gondoskodik Rólunk és terelget Minket, hogy az Isteni Szent Küldetésünket Véghezvigyük.
Mi Már Nem csupán Hisszük, Hanem Tudjuk: Isten Tenyerében Jó helyen, Tökéletes Biztonságban Vagyunk.
Mi Ecsetek; - Helyezkedjünk bele az Ő Mesteri kezébe kényelmesen és Engedjük Őneki, hogy Mivelünk, Általunk Alkossa meg Kiváló Remekművét, Isteni Alkotását az Aranykort, a Földi Édent.
0003. 05. 25. Turul
Hála. Hála. Hála. Áldás a Mindenségre.
Ölellek Mindannyiótokat: TURUL
Ideje elhagyni minden vaskori mintát, lehúzó szokást….amely már inog, remeg!
Szeressézek Egymást ez az egy Parancsa van a Jó Istennek.
Aki ezt képes betartani a Aranykorban: Ő úgy tud élni mint egy Király.

Feladatom: Utat mutatni az Aranykorba; - az Igaz, Szép Világba.
Megtenni Mindent, hogy a Föld Minden Embere és Minden Létezője a Jó Isten Tenyerén Éljen.

Aki kész segíteni az Aranykor Földi Megvalósításában
Kérem írjon az e - mail címemre: turul.magyarorszag@gmail.com

Tárgy ez legyen: Segítek

Hála Istennek, sokan Vannak; Akik készek rá. Minél többen jöttök a MAGnak segíteni, annál hamarabb terem meg az Isteni Gyümölcs Mindnyájunk Örömére.

Fb. Oldalam:

https://m.facebook.com/turul.turul.980…

https://m.facebook.com/profile.php…

Videók Ima:
https://youtu.be/FI1_RcboNQI
https://youtu.be/65NiGqf7WRU
youtube: Turul Ima, Varázslat a Magyarok Egységéért
Videók:
https://youtu.be/TIwKXkCZ1Z0
https://youtu.be/scUsdKQfGIU
https://youtu.be/7rfLnbptDSY
https://youtu.be/iz_ZsqAY5Ys
https://youtu.be/Su8Ap59k-xc
https://youtu.be/bGuQi4c7PLA
https://youtu.be/QMdOSRb32h0
https://youtu.be/_gOLYOoVwZI
https://youtu.be/V6ON38W7Ft4
https://youtu.be/N9uopp39HDQ
https://youtu.be/V6ON38W7Ft4
https://youtu.be/sqMgCgOw1SE
https://youtu.be/YA4jSila2t0
https://youtu.be/8xS7pigLVmQ
https://youtu.be/1V8NeDyFf1I
https://youtu.be/nCiUXl6Db2w
https://youtu.be/PIkwDrBtPFE
/ MAG NÉPE fb.csop. /
/ MAG 144000 fb.csop. /
/ SZÓLALJ FEL A VILÁGÉRT fb.csop. /
/ 3×K fb.csop./





Turul Levél Isteni Szolgálattétel felvállalása

Ima a Teremtőhöz



4 perc 46 mp


2018.05.25.












2018. május 23., szerda

Eltitkolt ősi próféciák a végítéletről: a Hun-Magyarság Népéről 2017. 12. 8.



Döbbenetes próféciák a Turul Népéről: boldogságot hoznak majd az emberiségnek, gyógyulást a megsebzett Földnek. Számomra tényleg döbbenetes volt ezt olvasni, az előzőekben megosztott bejegyzések után.

Figyelmeztetések a vaskori világ vezetőinek - Turul 12.2. és Turul 14. levél 2018. ápr. és május

Turul 11.levél 1.rész Magyarország Isteni Küldetése: Megalkotni a Világnak az Aranykort 2018.04.20.

Milly





Eltitkolt ősi próféciák a végítéletről: 
a Hun-Magyarság Népéről

2017. december 8.


Döbbenetes próféciák, melyek középpontjában a turániak, pontosabban a szkíták, a hunok és a magyarok állnak…

Vajon miért hitték az ókoriak, hogy az édeni idők, az elveszett Aranykor szellemiségét a sztyeppe népei őrzik tovább még a sötét korokban is?

És igaz volna a hihetetlen jóslat, mely szerint egy távoli jövőben Nimród/Ménrót [Nemroth] népe hoz majd boldogságot az emberiségnek, s gyógyulást a megsebzett Földnek?

Már a XIX. századi kutatóknak feltűnt: bizonyos ókori források kapcsolatba hozzák a szkíta-hun népeket az Utolsó ítélettel. Ám mivel 1848 után a magyar tudományos elit egyértelműen letette a garast a finnugor származáselmélet mellett, nem vizsgálták tovább ezt a lenyűgözően izgalmas témát. Elvégre – szerintük – a magyaroknak nincs köze sem a hunokhoz, sem a szkítákhoz – következésképpen e mítoszok nem a mi őseinkről szólnak, így hát nem is különösebben érdekesek…

Csakhogy ez szöges ellentétben áll az összes középkori krónikánkkal, illetve a magyarságnak a szerves hagyományával! Kézai, Anonymus, Thuróczy és más szerzők ugyanis egybehangzóan és egyértelműen állítják: a magyarok Szkítiából származnak, maguk is szkíták, akik rokonai – konkrétan „ikertestvérei” – Atilla hunjainak!

Ugyanezen források szerint Árpád-házi királyaink pedig egyenes ági leszármazottjai magának Atillának! Mindezek az információk pedig évszázadok óta öröklődnek a magyar családokban szülőkről- gyermekekre, ahogyan Arany János csodaszép versében is írja: „száll az ének szájról-szájra…”

Felmerül tehát a kérdés: vajon a magyarság eredetével kapcsolatban a Bach-rendszer Habsburg- párti tudósainak, vagy inkább saját nemzeti hagyományainknak hiszünk? Mert ha inkább utóbbinak, akkor meg kell barátkoznunk a gondolattal: mindaz, amit az ókorban a szkítákról írtak, az leszármazottaikra, azaz ránk, magyarokra is vonatkozik! Márpedig a szkítákról több ókori forrás is azt állítja: az Apokalipszis idején különleges küldetés vár rájuk… De vajon miben áll a szkíták küldetése? Ahhoz, hogy erre választ kapjunk, először is Nimród/Ménrót [Nemroth] király kilétére kell fényt derítenünk! Az összes ide kapcsolódó jóslat ugyanis azt állítja: a távoli jövőben, egy sötét kornak az vet majd véget, hogy Nimród, a szkíták uralkodója feltámad, reinkarnálódik, azaz „visszatér.”

S hogy ki volt valójában ez a titokzatos Nimród/Ménrót [Nemroth]? Saját hagyományaink általában annyit tudnak róla, hogy:

1.) Őskirály, aki az Árpád-házi királyok mitikus őse is,
2.) Nagyon régi korban, az özönvíz előtt uralkodott valahol Keleten,
3.) Feleségét Enéhnek hívták, ikerfiai pedig a hunok és a magyarok ősapja, Hunor és Magor [Magyar].

Szögezzük le azt is, hogy krónikáinkban nem találkozunk olyan jóslattal, mely a visszatérését említené ám, ami roppant izgalmas: a közel-keleti (főképp szír, arab, török, örmény) forrásokban viszont több ilyen prófécia is előfordul! E keleti szövegek szerint ráadásul Nimród több volt, mint egyszerűen egy hatalmas uralkodó.

Sztrabón, görög történetíró például úgy tudja, hogy Nimród/Ménrót [Nemroth] alkimista mágus volt, hasonlóan Zarathustrához, Hermész Triszmegisztoszhoz és egyéb „varázslókhoz”!

Ugyanígy vélekedik Epiphaniosz egyházatya, aki szerint Nimród „a Tarok ivadékából származó etiópiai Kúsnak volt a fia és ő építette Babylon városát, nagy vadász volt, és ő a mágia feltalálója is, amire megtanítá a perzsákat; akiket ezért Magógnak hívnak.”

Itt jegyezzük meg: a perzsákat, szkítákat az ókorban valóban a „varázslók népének” tartották, s maga a „mágia” szó is perzsa, iráni eredetű. Nem nehéz észrevenni, hogy Nimród/Ménrót [Nemroth] egyik fiának, Magomak (vagy más változatban Magógnak) a neve, illetve a „magyar”népnév is ebből származik…!

Az ókoriak tehát Nimródot, fiát, illetve a tőlük származó népet – a magyarokat is a mágiával, titkos tudományokkal hozták kapcsolatba. Olyannyira, hogy a perzsa Királyok Könyve, a Sahname egyenesen azt állítja: Nimród leszármazottjai a Perzsa Birodalomban egy külön törzset alkottak, akik ősidők óta a titkos tudományok művelésével foglalkoztak, és minden tagjuk – a gyermekektől a legidősebbekig – „paranormális” képességekkel rendelkezett…


Ninurta és az elsüllyedt sziget

Mindez pedig tökéletesen egybecseng az arab legendákkal, ahol Nimród nemcsak a Világ Királya, de félelmetes hatalmú mágus, mi több, az alkímia és az asztrológia legnagyobb mestere. Dzsinnek egész légiójának parancsol, segítségükkel pedig egyetlen éjjel alatt épít fel Babilonban egy drágakövekből álló gigantikus csillagvizsgáló tornyot. És ezzel elérkeztünk Nimród legnagyobb tettéhez, melyet akár az életművének is tekinthetünk: ez pedig nem más, mint a Torony megépítése, melyet az Ószövetség Bábel Tornyának nevez! A Bábel szó hasonlósága a Babilon városnévhez szembetűnő, és a nyelvészek is elfogadják. Bábel Tornya tehát valójában „Babilon Tornya-t jelenti, és rávilágít arra, amit a középkori krónikáink is egyöntetűen állítanak: a szkíták – a hunok és magyarok ősei – évezredekkel ezelőtt Mezopotámiában, konkrétul Sumerban éltek. Ahhoz tehát, hogy megértsük, mit jelent az ókori jóslat, miszerint a távoli jövőben „Nimród/Ménrót [Nemroth] visszatér”, először is a sumer agyagtáblák szövegeihez kell folyamodnunk… Ez utóbbiakon rendszeresen szerepel egy titokzatos király, aki állítólag az idők végezetén meg fog jelenni az emberek világában. Megbünteti a gonoszokat, s visszaállítja az igazság és a jog uralmát az egész Földön!

Neve Nimbursag, vagy Ninurta, melynek jelentése: A Párducok Ura…. Külseje ennek megfelelő: párducbőrt visel a vállán, máskor félig párduc, félig ember alakú keverék lény, de olykor egy beszédképességgel megáldott párducként is elképzelték. E különös Párduckirályról, Ninurtáról azt mesélik a sumer legendák: valamikor régen, egy boldog Aranykorban a nyugati tenger közepén álló Dilmun szigetén uralkodott. Ezekben az édeni időkben minden lény boldog, gyönyörű, halhatatlan és jóságos volt a Földön. A betegség, halál, öregség és más nyomorúság ismeretlen volt… Midőn azonban Dilmun egy katasztrófa során a tenger alá süllyedt (más forrásokban átkerült egy másik dimenzióba), az emberek fokozatosan elvesztették isteni energiáikat, s „átlag halandókká” lettek. Ezt – azaz az emberfaj züllését – látva Ninurta, a Párduckirály visszavonult a látható világból, felköltözött az égbe, ahol az Orion csillagképpé vált!










Igazságosztó Párducemberek
Nagyjából ennyi, amit a Ninurtával kapcsolatos, kissé ködös sumer mítoszokból ki lehet hámozni… Még annyi derül ki, hogy még a hellenisztikus korban (Nagy Sándor fellépése után, a Kr.e. IV-III. században) is azt mesélték: létezik egy nép, amely közvetlen, egyenes ági leszármazottja a Párducok Urának, illetve fiainak.

E törzs, a „Párducemberek” népe azonban meglehetősen titokzatos: senki nem tudta pontosan megmondani, hogy hol élnek… Csak homályos célzások vannak rá, hogy szállásterületeik valahol a Kaukázustól keletre, nagyjából a mai Turáni-alföldön, azaz Belső-Ázsia sztyeppéin helyezkednek el. Nevüket onnét kapták, hogy a fiúknak felnőtté avatási szertartásuk során puszta kézzel meg kell ölniük egy leopárdot, s bőrét innentől kezdve a vállukon hordva jelzik, hogy a törzs teljes jogú harcosai. A Párducemberek amúgy elzártan élnek a többi néptől, jurtában laknak, s a nap nagy részét lovuk hátán, illetve kedvenc fegyvernemüket, az íjászatot gyakorolva töltik!

Élt azonban Mezopotámia-szerte egy jóslat: eszerint a Párducemberek csak addig élnek ennyire elrejtőzve, amíg kint a világban le nem telik az „istenek ideje” Ha ez megtörténik, akkor átveszi a hatalmat a gonosz: az emberek hazuggá válnak, s istenek helyett démonokat fognak imádni. Szörnyű háborúk, járványok, kataklizmák váltják majd egymást: a csillagok a földre zuhannak (aszteroidák, meteoritok?), a vizek méreggé válnak (környezetszennyezés?), az emberek pedig úgy elaljasodnak, hogy a sumerok szerint „sokkal rosszabbak lesznek maguknál a démonoknál is…” És ekkor fognak a Párducemberek előjönni addig ismeretlen rejtekhelyükről! Lovaikon végigszáguldva a világon, lenyilazzák a gonoszokat, majd békét és igazságot hoznak a démonoktól meggyötört emberiségnek. Élükön pedig maga Ninurta, a Párduckirály fog lovagolni, minthogy feltámad, és személyesen vezeti harcba a népét. Mindez pedig azért döbbenetesen izgalmas, mert – ahogy a vallástörténészek is megállapították – ez a Ninurta vagy Nimbursag nevű Párduckirály, akiről a jóslat szól, nem más, mint Nimród/Ménrót [Nemroth] maga…


Csillagvizsgáló vagy űrkikötő?

A hihetetlen próféciák középpontjában szinte mindenütt Nimród „életműve”, a már említett drágakőtorony áll. Sokak szerint ez utóbbi valamilyen zikkurat, tehát lépcsős piramis-szerű építmény lehetett. Ezt erősítik meg a babiloni és perzsa legendák, melyek szerint Nimród Tornya hétemeletes volt, s mindegyik szintje más-más kristályból készült! Az arab népmesék azt állítják: e drágakő-emeletek Nimród/Ménrót [Nemroth] népe, a szkíták egy-egy törzsét jelképezték. A szkíták társadalmát ugyanis már ekkoriban hét törzs alkotta, melyek élén hét fejedelem állt.

A babiloniaknál ismert volt az a jövendölés, miszerint az idők végeztével ez a hét törzs újra egyesül, mégpedig a „reinkarnálódott” Nimród/Ménrót [Nemroth] király vezetése alatt. Állítólag még maga a lerombolt Torony is újjá fog épülni ekkor…

Ennél még izgalmasabb a kérdés: vajon miért, hogyan omlott össze Nimród Tornya, melyet az mitikus ősidők egyik csodájának tartottak? Úgy mesélik, hogy a „Párduckirály” azért építette e tornyot, hogy tetejéről szembeszálljon egy sötét erővel, mely ezekben az ősi időkben megközelítette a Földet. Nem tudjuk pontosan, mi vagy ki volt ez, mert ezzel kapcsolatban az egyébként is ködös mitológiai utalások a szokottnál is homályosabban fogalmaznak! Mindössze annyira lehet következtetni, hogy egy nagyhatalmú démonikus lényről, egyfajta „Sötét Úrról” lehetett szó, aki az emberiség ádáz ellensége volt!

A keleti hagyományok abban nagyjából egyeznek, hogy Nimród/Ménrót [Nemroth], mint a „Nap Párduca”– azaz az istenek kiválasztott küldötte – a Torony tetejéről vette fel a küzdelmet a sötét hatalommal. Fellépett „égi szekerére” s a legfelső emeletről felszállt a csillagok közé, ahol varázserejű íjából kilőtt egy nyilat a démonkirály „Tüzes Szekerére”…

A paleoasztronautika szempontjából itt felmerül a kérdés: lehet, hogy e legenda egy űrháború emlékét őrizte meg, s Nimród Tornya nemcsak csillagvizsgáló, de egyfajta űrkikötő is lehetett?

Hogy ezután mi történt, az ismét nem világos, ám tény, hogy úgy mesélték: a titokzatos démon visszalőtte a nyilat a Torony felé, mely leomlott, s a hét drágakő-emelet darabokra tört. Magát Nimródot az istenek ezután az Orion csillagképpé változtatták, testét pedig egy titkos helyen, egy hegy gyomrában temették el…



Halálból Feltámadt Szellemkirály

Nimród/Ménrót [Nemroth] fiai közül ezután az egyik Keleten, a másik viszont Nyugaton vette át apja örökségét, s mindketten egy-egy nép ősei lettek. A fiúk neve néhány forrás szerint nem Hunor és Magor, hanem Naposz és Pálosz, akik közül Naposz nagy király lett Keleten, míg Pálosz Nyugaton uralkodott! S hogy miért izgalmas mindez? Többek közt azért, mert az ókori szkíták ismertek egy próféciát, mi szerint az idők végezetén Naposz népe Keletről Nyugat felé fog elindulni, míg Pálosz népe Keletre vándorol. A két nép végül találkozik, és újra egyesül, de ekkor már maga a feltámadt Nimród fogja vezetni őket.

Ezt a jóslatot az ókorban úgy értelmezték, hogy az „európai szkíták” – azazhogy az Európába került sztyeppei népek – az Utolsó ítélet idején egyesülnek Ázsiában maradt testvéreikkel s így alkotnak majd egy új, minden addiginál erősebb és diadalmasabb szövetséget egy, a halálból feltámadt „szellemkirály” vezetése alatt…

A próféciákban ugyanis állandóan visszatérő motívum, hogy Nimród/Ménrót [Nemroth] a Torony ledőlése idején igazából nem is halt meg! Csak „elrejtőzött”, illetve visszavonult egy titkos helyre, egy messzi országba, vagy még inkább, egy hegy alatti barlangba. S hogy pontosan hová? A források erről mélyen hallgatnak, de néhány utalásból ki lehet következtetni: ugyanaz a hely, ahol a török ősgeszta, a Tarih-i Üngürüsz szerint Pálosz székvárost alapított – ez pedig nem más, mint az „Ister kanyarulata”.

Nyomozásunk egyik legfontosabb pontjához érkeztünk! A Ister folyó ugyanis nem más, mint a Duna, kanyarulata pedig nyilván a Dunakanyar…

Pálosz nevében sem nehéz ráismerni a pálosok rendjének nevére, akik – ezek szerint – középkori megalapításuknál (1250) akár sokkal ősibb eredetre is visszavezethetőek. Ha pedig a mítoszok szerint Nimród/Ménrót [Nemroth] is itt nyugszik, akkor feltételezhetjük: a pálosok legendái a hegy gyomrában romlatlan testtel alvó ősi királyról pontosan ugyanerről szólnak…

A Pilis piramisai

A pilisi népmesékben is találkozunk a hiedelemmel, miszerint egy itteni barlangban egy régesrégen élt titokzatos uralkodó alszik. Szíve dobogását visszhangozza a fölötte lévő hegy, melyet konkrétan erről (a dobogásról) neveztek el. Ilyen nevű hely márpedig csak egyetlen egy van a Pilisben: a Dobogókő! Az itteni kilátón álló kőoszlopról ma is azt mesélik a turistáknak, hogyha a fülüket ráhajtják, hallhatnak egy szívdobogás-szerű lüktetést. A különös morajt egyébként már több kutató vizsgálta, de egyelőre senki sem tudott rá racionális magyarázatot adni…

A pálos hagyományok, de főként az itteni népmondák azt is hozzáteszik: egy eljövendő sötét korban a hegy oldala meg fog nyílni, s innen tör elő majd Nimród/Ménrót [Nemroth], csupa fénytestű harcosokból álló seregével. Nyilvánvaló, hogy ez a legenda ugyanazt sugallja, mint amit a közismert hun-magyar Csaba-monda, hiszen utóbbi is arról beszél: egy egykori uralkodó seregével együtt egy dimenziókon túli titkos helyen vár, hogy visszatérjen!

Nimródról azt is mesélik, hogy amíg a hegy gyomrában alszik, kint, a világban sötét idők járnak, és a király barlangja fölött állandóan köröznek a hollók (mintegy az uralkodó álmát őrizve). Ha „Nimród Hollói” leszállnak, az azt fogja jelenteni, hogy eljött a Végítélet Napja, s a király visszatér… Ezért is nevezik Nimródot a magyar népmesékben nemcsak Párduckirálynak, vagy a Nap Párducának, de akár „Hollókirály ”-nak is és, ami még hihetetlenebb, valószínűleg innen került be a holló a Hunyadiak címerébe… A Hunyadi-családnak ugyanis volt egy régi, titokzatos kapcsolata a pilisi pálos atyákkal, akiket nagy összegek adományozásával támogattak. Úgy néz ki, a dúsgazdag família több tagja is – így Hunyadi János, de fiai, László és Mátyás, a későbbi király is – részesültek a pálosok beavatásában. Családi címerükbe pedig azért kerül a holló, mert utóbbi a pálosok szent jelképe volt – hogy miért, azt ezek után már nem kell magyarázni. Ha feltesszük ugyanis, hogy a pálosok a „Hollókirály” – azaz Nimród/Ménrót [Nemroth] – titkának őrzői voltak, akkor az egész szimbolika máris érthetővé válik!

Ami még elképesztőbb: Aradi Lajos, Pilis-kutató felismerése szerint az itt álló három (mesterséges?) hegy, az úgynevezett Pilis-hármas – Rám-hegy, Magashegy, Árpádvár – elhelyezkedése tökéletes méretarányos tükörképe a három gizehi (Egyiptom) piramisnak! E piramisok viszont az Orion csillagkép precíz leképezései, akárcsak a három pilisi hegy is. S hogy miért építették az egyiptomiak gúláikat az Orion tükörképére? Azért, mert az Oriont ők Ozirisszal, a jóságos aranykori királlyal azonosították, akiről a Halottak Könyve 175. verse azt mondja: az idők végeztén visszatér, elűzi a gonoszokat, s egy boldogabb világ felett újra uralkodni fog…

Ugye ismerős a jóslat? Nimródról szó szerint ugyanezeket jövendölik … És, hogy teljes legyen a kép: Oziriszt is, de Oriont, a görög mitológia NagyVadászát is Nimróddal azonosítják az ókori szövegek – tehát az, aki miatt az Orion felé tájolták a piramisokat, akár maga Nimród/Ménrót [Nemroth] király is lehet! Aradi felfedezése így még fontosabb értelmet kap: érthetővé válik, miért építették a pilisi hegyhármast is az Orion képmására. A kör bezárul…






Góg és Magóg áttöri a gátat

Hihetetlenül hangzik, mégis igaz tehát: az ókoriak a szkítákat, hunokat, magyarokat – általában a sztyeppei turáni népeket – egyfajta „igazságosztó” szereppel látták el a Végítélet során. Ezért is volt, hogy Atilla és a hunok háborúi során számos nyugati egyházatya vélte úgy: „Isten Ostora” megjelenése kemény, de jogos büntetés, mellyel az Úr a dekadenciába süllyedt, züllött Római Birodalmat sújtja.

Később ugyanígy gondolkodtak a „kalandozó” magyarokról is! Ennek a hátterében ismét egy titokzatos ősi prófécia áll. Eszerint az idők végeztével egy ikerpár, Góg és Magóg népe jön el Keletről, hogy igazságot tegyen, s megbüntesse a zsarnokokat! A titokzatos fivérek a Bibliában is szerepelnek, konkrétan Ezékiel 38-39. versében, ahol ismét mint Isten haragjának eszközei állnak előttünk.

A bibliai hagyomány egyébként – számos más utód mellett Jáfet fiainak tartja őket. Jáfet kiléte pedig megint csak hozzásegít a titokzatos próféciák megértéséhez… Ő ugyanis Noé harmadik fia, akit a bibliai tradíciók a sztyeppei népek, így a pártusok, szkíták és egyéb turániak őseként ismernek. Számos kutató szerint viszont Jáfet azonos a görög mitológiában szereplő Japethosz nevű titánnal, aki viszont a lázadó Prométheusz apjaként maga is „lázadó” volt – Zeusz uralma ellen. Ezért jövendölik erről a Japethosz titánról is, hogy a messzi jövőben egyszer majd megdönti Zeusz trónját, s Prométheusszal együtt igazságot fognak szolgáltatni az addig elnyomott emberiségnek…

Visszatérve Góghoz és Magóghoz, a héber tudósok – például Josephus Flavius – a szkítákkal azonosították őket. Márpedig azt jövendölték róluk, hogy az Apokalipszis idején seregeikkel együtt előtörnek Keletről, s igazságot tesznek a világban: ez pedig ezek szerint konkrétan a szkíta népről szól!

Ugyanezt jósolják erről az ikerpárról a Korán versei is, csak ott Gógot és Magógot Jádzsúdzs és Mádzsúdzs néven találjuk meg. Történetük itt azzal egészül ki, hogy réges-régen egy bizonyos Zulkamain („Kétszarvú”) nevű vezér vasgátat épített valahol a Kaukázusban, hogy Jádzsúdzs és Mádzsúdzs népe ne tudjon a világra zúdulni. Csakhogy – az arab jóslat szerint – a végítélet napjaiban e nép áttöri a gátat, s mégis megjelenik, elhozva ezzel a gonoszok romlását, s az igazság végső diadalát… A Kétszarvút egyébként egyesek Nagy Sándorral, mások viszont magával a Sátánnal azonosítják!



Mindez ismét megerősíti, hogy e jóslatok a turáni népek szenvedését a rossz uralmával, míg „feltámadásukat” az emberiség boldogságával kötötték össze. Szó sincs tehát arról, hogy Góg és Magóg népe „rossz” volna, épp ellenkezőleg: mindenütt azt hangsúlyozzák, hogy e titokzatos kaukázusi törzs egyfajta „igazságosztó” küldetéssel rendelkezik!!

Szakák, turuskák, hunák

Már Ady Endre verséből ismerősek lehetnek a sorok: „Góg és Magóg fia vagyok én”… Nagy költőnk tehát a magyarság őseinek, jelképeinek mutatja be az ikerpárt, és ugyanígy vélekednek az ókori források, illetve középkori krónikáink is. Ezért is döbbenetes, hogy mindenütt említik: Góg és Magóg, illetve a népük évszázadokon át „gát mögé lesz zárva”, „be lesz börtönözve” – noha az ősidőkben nagy népként tartották számon őket!

Sokan teszik fel a kérdést: ez talán célzás volna a magyarság európai történelmére, évszázados sorstragédiáira? Több naptári rendszerből pedig kiszámítható, hogy Góg és Magóg fogságának idejét azonosították az emberiségre köszöntő sötét korokkal, míg „megszabadulásuk” egy új Aranykor kezdetét jelenti majd…

Nagy Sándor szír keresztény mondája például azt beszéli el, hogy a világhódító király 3000 kovács és 3000 rézműves segítségével lezáratta a kaukázusi Dariehkaput, hogy a mögötte élő hunokat elrekessze. Csakhogy egy jóslat szerint 940 év múlva a hunok áttörik e gátat, s Európára szabadulva beteljesítenek egy kozmikus küldetést: a gonoszok megbüntetését. Így is történt: Atilla király magát nem véletlenül tartotta Isten “fegyverének”, mellyel a Teremtő az igazság útjáról letért emberiséget bünteti meg!

Egy másik, 1100 körül íródott örmény szöveg viszont e 940 évet már a saját jelentől számítja. Eszerint 2040 környékén „Nimród/Ménrót [Nemroth] törzsei” – illetve Góg és Magóg utódai – újra felébrednek évszázados álmukból, s ismét dicsőséges koruk kezdődik… Állítólag egy nagy király is feltámad, hogy segítse őket, aki fehér lovon fog az élükre állni. Ezt a lovaskirályt minden forrás magával Nimróddal azonosítja – ez pedig a már ismert jóslat!

Az, hogy a hosszú elnyomás (fogság stb.) után magukhoz térő szkítákat egy fehér lovas uralkodó „karolja fel” aki viszont nem háborút, hanem békét, s egy új Aranykort hoz a Földre, az indiai szövegekben is megjelenik. Így a Visnu Puránában, ahol részletesen beszélnek Kalkiról, Visnu isten tizedik avatarjáról (megjelenési formájáról). Kalki fehér lovon fog megjelenni a Kaliyuga (a Bűn Kora) legvégén, mint a szakák, turuskák, illetve hunák királya. Csakhogy ezek a népnevek az indológusok szerint így „fejthetők meg”: a szakák a szkíták, a turuskák a turániak, a hunák pedig – nem meglepő módon – a hunok… Az indiai leírások fehér lovas Kalkiját – aki ezek szerint szkíta/ turáni/hun származású lesz – sokan a Jelenések Könyve „igazságosztójával” hozzák párhuzamba, akiről a következőt olvashatjuk:

“És láttam a megnyílt eget: íme egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, szeme tűz lángja, és fején diadém, és ráírva egy név, melyet senki sem tud rajta kívül} és vérrel festett ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje” (Jel. 19,11-13)

A fehér ló népe

És ha már az Apokalipszis fehér lovánál, és lovasánál tartunk, feltesszük a kérdést: véletlen-e, hogy a magyarságnak pont a fehér ló az ősi jelképe, totemállata? Véletlen-e, hogy a hindu jóslatok épp a fehér lovat tartják Buddha, de az igazságosztó Kalki szimbólumának is? És vajon az is csak a merő véletlen műve, hogy számos kutató megállapítása szerint maga Buddha [Buda] is egy kasmíri szkíta dinasztiából származott, s Körösi Csorna Sándor is éppen Kasmírban kereste a magyarság rokonait?



Összefoglalva: az egész hihetetlen rejtélynek az a lényege, hogy az ókori világ valamiért a turáni népekhez (konkrétan a szkítákhoz) kötötte az emberiség egykori Aranykorát, illetve ennek a boldog korszaknak a visszatérését. A sztyeppei népek „fogságát”, „szenvedését” a sötét korokkal látták azonosnak, „kiszabadulásukat” viszont úgy értelmezték: ez nemcsak magukra a szkítákra, de minden emberre üdvöt, szerencsét hoz! És ha a szkítákat a magyarok őseinek tekintjük, akkor ebből máris döbbenetes következtetéseket lehet levonni a magyarság jövője kapcsán – ahogy ezt sokan meg is teszik… S hogy mennyire lehet magukat a jóslatokat komolyan venni? Nos, ezt természetesen az Olvasó megítélésére bízzuk. Ám egy biztos: akár hiszünk ezekben, akár nem, az emberiség múltja egy kincsesbánya, s csak rajtunk múlik, milyen mélyre merünk hatolni benne…

Forrás: József Kántor - Eltitkolt próféciák.

http://naphun.blogspot.hu/2017/12/eltitkolt-osi-profeciak-vegiteletrol.html