2016. október 18., kedd

Válasz fontos kérdésekre - Milly 2016.10.18.



Tudom, hogy sokan nem értik, mi is történik velünk és miért. Honnan jöttünk és miért. Néhányan le is írják kérdéseiket, kételyeiket. Kapok időnként elkeseredett hozzászólásokat. Most nemcsak nekik, hanem a többi kételkedő háttérben maradtnak is válaszolok. A hozzászólásaimat most kibővítve teszem közzé.
Milly



Válasz fontos kérdésekre 

Milly
2016.október 18.

Ha csak a fizikai érzékeinknek hinnénk, és nem tudnánk elfogadni, hogy más is létezik a világban ezeken túl, akkor bizony még sok tanulás várna ránk. Szerencsére az Emberiség jelentős része Ráébredt a  Láthatatlan Valóság létezésére. Ezért kaptuk meg a lehetőségét annak, hogy ne pusztuljunk el csúfosan egy világháborúban. Pedig a sötét erők próbálkoztak keményen. Segítséget kapunk, nem lesz 3. világháború. Az égiek nem is egyszer megakadályozták ennek kitörését. Másik idővonalra léphettünk, egy jobb sorsot kaptunk. Ezért a katasztrófát előrevetítő jóslatok már idejétmúltak.

Az Égiek rendszeresen küldenek nekünk tanításokat, hogy el tudjunk igazodni ebben a káoszban, ami most itt van világunkban. Üzeneteikből olvashatunk néhányat a Szép jövőt! blogon és a A Mi Világunk 2013-16! blogomon is. Ezeket az üzeneteket olyan személyek közvetítik, akik fel tudták venni a közvetlen mentális kapcsolatot velük. Ezt bárki meg tudná tenni, ha eljutna arra a fejlődési szintre, ami lehetővé teszi ennek a rejtett képességnek a kibontakozását. 
Sananda, (Jézus égi neve), Mihály arkangyal, a Teremtő és más Égi Mesterek igyekeznek minket tanácsaikkal segíteni ebben a nehéz időszakban. Aki rendszeresen, és figyelmesen olvassa ezeket, sok kérdésére választ kaphat.

Az üzenetek szerint Mi Magunk vállaltuk fel a Leszületést ide a Földre, és pont ilyen kemény körülmények közé. Ezt jó, ha tudjuk. Bár van néhány kivétel.

Ami nehezíti a helyzetet, hogy azt is vállaltuk, hogy elfelejtjük az Istennel és a Teremtéssel való Egységünket... hogy ne tudjuk azt, kik vagyunk, és honnan származunk valójában... Egy Fátyol ereszkedett az Eredettel való kapcsolatunk közé, lezárult a tudatunk. A Cél az volt, hogy be tudjuk bizonyítani, hogy "süketen és vakon" is megtaláljuk az Egységet, és Istent, ez a Felébredés. Az emberiség jelentős része szépen halad ezen az úton. Még akkor is így van, ha ezt sokan nem látják a Fátyol miatt. Ez az Ébredés óriási mértékben emeli nemcsak a mi minőségünket, hanem az egész Univerzumét is. Ez egy folyamat, az Emberiség Felemelkedése. Az Égiek büszkén tekintenek ránk emiatt, igazi Hősöknek tartanak minket!  Mert e nehéz és dicsőséges feladatot mi vállaltuk, a mi lelkünk akarta, pedig tudtuk, mi vár ránk.

Igaz, hogy leszületésünkkor tudatlanokká váltunk, de vezetve vagyunk ! Sosem vagyunk egyedül. Csak el kell fogadni a segítséget. Meglátni, meghallani, megérteni, elfogadni, megtenni, ez a nyitja a könnyebb haladásnak. Közben lassan kinyílik a szemünk, és akkor önállóan is tudunk többet látni és hallani, bölcsen dönteni.

A sok ezer éves szenvedés által rengeteget fejlődtünk lélekben, még akkor is így van, ha ez elsőre nem úgy tűnik. A küzdelem segít, segített bennünket abban, hogy felébredjünk a tudatlanságból.

Halhatatlanná válhatunk most a lelki emelkedésünk által, de saját erőnkből kell Felemelkednünk hozzá.... Más, akár Isten sem teheti meg ezt helyettünk!  Mi így vállaltuk. Ezért manapság nagyon fontos, hogy bízzunk Magunkban és Isten jószándékában, hogy Emelkedni tudjunk lélekben. Mert ha nem, akkor sor zűr léphet az életünkbe. Ez is segítség tulajdonképpen. Terelve vagyunk. Ellenkezni nem hasznos dolog, mert úgy nehezebb.

Életünk, jobban mondva a Földre leszületéseink Célja, a Fejlődés, az Emelkedés, a Tökéletesedés, amit sokszor  csak kemény tapasztalatok útján lehet elérni. Isten ezt találta ki, és mi így vállaltuk, a csodálatos cél érdekében.

Sok-sok mindent kellett vagy kell megtapasztalnunk, hogy rájöjjünk az Igazságra. Jót is rosszat is. Lezárt szemünk és fülünk lassan így nyílik ki az életek során. Mert nemcsak egyszer élünk, éltünk. Így ébredünk fel. 

Nagy segítség most a hatalmas és egyre növekvő kozmikus energiaáramlás, aminek a befogadásával gyorsabban, könnyebben fejlődünk. 



Segítségünkre van sokféle módszer is, és a meditáció, nomeg az égi üzenetek. Érdemes ezekkel élni!

Felébredésünk során eljutunk arra a felismerésre, hogy Testvérek vagyunk, Mi Élőlények. Ha már érezzük a Teremtésben való Összetartozást, az Egységet, a Szeretetet, ez megváltoztatja egész életfelfogásunkat, és felgyorsítja Emelkedésünket.

Felismerjük, hogy semmi sem véletlen. Nincs véletlen! Mindennek oka és célja van magasabb szinten, számunkra sokszor láthatatlanul. Hogy hol élünk, és kikkel, hogy milyen a sorsunk, hogy mi milyenek vagyunk, az mind, mind nem véletlen. Ezt Kozmikus és Isteni Törvények irányítják. A jó az egészben az, hogy ezeket befolyásolni tudtuk, tudjuk mi magunk is. Mégpedig aszerint, hogyan gondolkodunk, beszélünk és cselekszünk. A mostani idők fokozottan pont erről szólnak !

Soha még ilyen szabadságot nem kapott az ember az élete irányításához ! Meg tudjuk Teremteni magunknak azt, amit szeretnénk, ha Teljes Szívvel Lélekkel tesszük. Ezért jó alaposan gondoljuk meg, mit mondunk, gondolunk és teszünk ! 

Életünk pozitív megváltoztatásához fontos, hogy pozitívakká váljunk, és elengedjük a félelmeket, szorongást, haragot, gyűlöletet, féltékenységet, mert ezek akadályozzák vágyaink megvalósulását. Pozitív életvitellel emelkedik a rezgésszintünk, ami elengedhetetlen feltétele  Jobb Világunk megvalósulásának.

Persze minél nagyobb volumenű dologról van szó, annál nagyobb szívenergia szükséges hozzá. Sok ember sorsának megváltoztatásához pedig sok ember Összefogása szükséges. Ezért vannak meghirdetve a közös meditációk, világmeditációk, imák.

Európai ember számára fontos megérteni, elfogadni az igazságot arról, hogy mi a halál. Csak a fizikai test pusztul el, mert az életet a halál után is folytatja a lélek, vagyis él tovább!  A 3-ik dimenzióból egy másik Dimenzióba kerül, egy másik Formában, mondjuk Fénytestben. Azután folytathatja a fizikai tapasztalatszerzést, tanulást valahol, valahogyan, vagy épp itt a Földön, új testet öltve. Bizonyíték erre a sok-sok műtét utáni, vagy balesetben "halált" megtapasztaltaknak a visszatérése és beszámolója. 



Nagy bölcsességet tükröznek az alábbi magyar szavak, kifejezések: Túlvilág, Másvilág, Jobb létre szenderül, Lelke eltávozik, Kilehelte lelkét, Lelkét átadta a Teremtőnek, stb... A Mennyország kifejezés pedig a Magasabb Dimenziók összefoglaló neve.

Az Élet Célja a Fejlődés, vagyis a Felemelkedés egy Magasabb Tudatszintre. A Küzdés ennek csak egyik Eszköze ! Ezt még Madách Imre nem tudhatta. Ma már tudjuk.

Befejezésül idézek egy égi üzenetből a sok közül.

"Hogy milyen szintet tapasztaltok meg a saját életetekben, az teljesen tőletek függ, a jelenlegi létetek állapotától, attól, mire fókuszáltok, és hogy akarattal törekedjetek követni az utatokat és rezegjetek a lehető legnagyobb frekvenciával. 

Érezzétek, hogy nyitottak vagytok az ismeretlenre, ahova a lelketek szerint mennetek kell. 

A sötétségeteknek méltányolnia és átölelni kell a fényt, és átalakulni azzá,                            
vagy valami olyanná, amit soha korábban nem tapasztaltatok.

Mihály arkangyal"


Áldott, boldog, szép életet kívánok Mindannyiunknak!

Milly












4 megjegyzés:

  1. Ha nekem soha semmi sem sikerül,na akkor mi van? Elátkozott ember vagyok most vagy mi? Folyton csak rosz történik.A céljaimat soha nem érhetem el.Másnak szó szerint a pénz az ölébe hullik,egy jobb munkahelyet kap vagy magasabb beosztást anélkül hogy megmozdulna.Engem meg egèsz nap basztat a főnök,megesz az ideg de sebaj majd holnap még jobban fog.Nem értem komolyan mondom.Baráti kapcsolataim is ilyenek,beleadok egy barátságba 200 százalékot és én meg a végén 0át kapok.Tényleg mindig rendes voltam az illetővel,empatikus személyként mindig megértő voltam ahol tudtam segítettem,adtam.Erre most meg azz kapom vissza hogy hazudik az arcomba,flegma velem,mint a kutyával úgy beszél és aztán még neki ál feljebb...Most ez is miért? Mi a retekért kell ezt kapnom hmm? Rohadt elegem van az egészből,elmehet mindenki a búsba is.Az a jó még hogy introvertált személy vagyok így nagyon jól elvagyok egyedül is.Sőt leginkább egyedül élnék az enberektől távól.Na ez soha a büdös életbe nem fog sikerülni.De sőt az élettől mit kaptam,már csak azérz is egy olyan munkahelyet ahol nagy csapatban kell dolgozni,ahol 200 ember vesz körül.Ahol a héten 6 napos a munkaidő amiért én kapok 100 ezret.Köszönöm.Jobb nem is lehetne az életem,már alig várom hogy milyen rosz dolgokat hoz a jövő.Remélem a halálom de már csak azért se ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na itt is van az a rosz jövő.A kandallónak az edzett üvege kitört.Köszönöm tényleg,nem is kellet most 1 napot se várnom.Huhuu.Na de most töröm a fejem hogy honnan szerezzek 10 ezer forintot de munkadíjjal többet csak hogy megodjuk...

      Törlés
  2. Nem értek semmit ez most akkor jó?

    VálaszTörlés
  3. Köszi Milly a remek összefoglalót!

    VálaszTörlés