Napjainkban a "Rab Mária forrást pártoló társaság" karolta fel a kegyhely ügyét. A területet megtisztították, látogatásra alkalmassá tették.
A veszprémi Rab Mária kegyhely újra él
A forrás története napjainkig
A Rab Mária forrás az 1920-as években egy fára feltűzött Mária képpel vált erdőmélyi áhitatos hellyé, ahová a veszprémi lakosság imádkozni, feltöltődni járt. Eredete egy ismeretlen rabnőhöz nyúlik vissza, aki a veszprémi várban raboskodott és a közeli rabkertészetben dolgozott. Munkája közben ehhez, akkoriban még csobogó forráshoz járt vizért. Ő helyezte el a Mária képet és titokban hozzá fohászkodott szabadulásáért. A legenda szerint imái meghallgatásra találtak és ártatlansága kiderült, a súlyos vád alól felmentették. Egy 1929-es újságcikk a Veszprémi Hirlapban közli, hogy akkoriban "idejárt egy úrnő imádkozni". A lakosság közül is egyre többen felfedezik a hely áhitatos lelkületét. Padok, térdeplők, utak, hidak, további kegyképek, szobrok és hálaadó táblácskák jelennek meg hirdetve, hogy mások imái is meghallgatást nyertek. A közeli Jutasi Altisztképző Intézet növendékei a kezdetektől támogatták, szépítgették a környéket, míg 1941 szeptember 8-án, Kisasszony napján vitéz Markóczy László parancsnok hivatalos szabadtéri misézőhellyé avatta. A világháború öt évében a Jutasi altisztképző intézet minden év Kisasszony napját ezen a helyen egy szabadtéri misével ünnepelte, melyen Veszprém város legfőbb világi és egyházi elöljárói is megjelentek. A katolikus plébániák a háború öt évében május 31-n, Hősök napján zarándoklatokat és ájtatosságokat szerveztek, melyeken ezer-kétezer hívő tölötte be Mária énekekkel az erdőmélyi völgyet. Veszprém iskolásainak kirándulóhelyévé is vált a gyönyörű völgy.
1945 után megpecsételődött a kegyhely sorsa. Míg a háború alatt csak a szobrok, táblák törtek össze, a háborút követő sötét időszakban a parkot tönkretették, a grottát lebontották, a forrást eltömték, az odavezető utakat eltorlaszolták, beépítették. Veszprém lakossága közben 17 ezer főről 65 ezer főre nőt, s a forrás léte feledésbe merült.
A forrás jelenlegi állapota
Napjainkban a "Rab Mária forrást pártoló társaság" karolta fel a kegyhely ügyét. A területet megtisztították, látogatásra alkalmassá tették. Felállítottak egy fakeresztet, az odavezető utakat is kitakarították. Teendő még sok maradt, hogy a kegyhely újra régi fényében tündököljön, de a folyamat megindult.
Frissítés
- 2010. május: elkészült a "patak" felett átívelő kis fahíd
A Rab Mária forrás az 1920-as években egy fára feltűzött Mária képpel vált erdőmélyi áhitatos hellyé, ahová a veszprémi lakosság imádkozni, feltöltődni járt. Eredete egy ismeretlen rabnőhöz nyúlik vissza, aki a veszprémi várban raboskodott és a közeli rabkertészetben dolgozott. Munkája közben ehhez, akkoriban még csobogó forráshoz járt vizért. Ő helyezte el a Mária képet és titokban hozzá fohászkodott szabadulásáért. A legenda szerint imái meghallgatásra találtak és ártatlansága kiderült, a súlyos vád alól felmentették. Egy 1929-es újságcikk a Veszprémi Hirlapban közli, hogy akkoriban "idejárt egy úrnő imádkozni". A lakosság közül is egyre többen felfedezik a hely áhitatos lelkületét. Padok, térdeplők, utak, hidak, további kegyképek, szobrok és hálaadó táblácskák jelennek meg hirdetve, hogy mások imái is meghallgatást nyertek. A közeli Jutasi Altisztképző Intézet növendékei a kezdetektől támogatták, szépítgették a környéket, míg 1941 szeptember 8-án, Kisasszony napján vitéz Markóczy László parancsnok hivatalos szabadtéri misézőhellyé avatta. A világháború öt évében a Jutasi altisztképző intézet minden év Kisasszony napját ezen a helyen egy szabadtéri misével ünnepelte, melyen Veszprém város legfőbb világi és egyházi elöljárói is megjelentek. A katolikus plébániák a háború öt évében május 31-n, Hősök napján zarándoklatokat és ájtatosságokat szerveztek, melyeken ezer-kétezer hívő tölötte be Mária énekekkel az erdőmélyi völgyet. Veszprém iskolásainak kirándulóhelyévé is vált a gyönyörű völgy.
1945 után megpecsételődött a kegyhely sorsa. Míg a háború alatt csak a szobrok, táblák törtek össze, a háborút követő sötét időszakban a parkot tönkretették, a grottát lebontották, a forrást eltömték, az odavezető utakat eltorlaszolták, beépítették. Veszprém lakossága közben 17 ezer főről 65 ezer főre nőt, s a forrás léte feledésbe merült.
A forrás jelenlegi állapota
Napjainkban a "Rab Mária forrást pártoló társaság" karolta fel a kegyhely ügyét. A területet megtisztították, látogatásra alkalmassá tették. Felállítottak egy fakeresztet, az odavezető utakat is kitakarították. Teendő még sok maradt, hogy a kegyhely újra régi fényében tündököljön, de a folyamat megindult.
Frissítés
- 2010. május: elkészült a "patak" felett átívelő kis fahíd
Majd meglátják kedveskéim, Veszprém újra kegyhely lesz,
majd ha újra visszajön a Rab Mária.
Én voltam Nála - mesélte -, de a háború után szétrombolták,
tilos volt még a helyet is felkeresni, de majd ha nagy bajban leszünk, hazajön, újra eljön, kegyhely lesz még Veszprém."
(dr. Szemes József atya, 1914 - 1997)
majd ha újra visszajön a Rab Mária.
Én voltam Nála - mesélte -, de a háború után szétrombolták,
tilos volt még a helyet is felkeresni, de majd ha nagy bajban leszünk, hazajön, újra eljön, kegyhely lesz még Veszprém."
(dr. Szemes József atya, 1914 - 1997)
A Kegyhely hivatalos ünnepei:
Május 31. Hősök Napja
Szeptember 8. Kisasszony napja
Rabul ejtett a Rab Mária forrás
Pár évvel ezelőtt még hírét sem hallottam
a Rab Mária-forrásnak, pedig
Veszprémben születtem, itt jártam iskolákba,
és az egyetemi évek és pár év
kihagyásával itt éltem életemet. A Benedek-
hegyi kereszt körüli kört bejáró
Jutasi őrmester túra, amelyet az egyesületünkkel
immár ötödik éve rendezünk
minden májusban, s amely számomra
is Veszprém hagyományainak
felfedezését jelentette, most már szinte
helytörténeti kutatássá terebélyesedett
ki az életemben. Így a Veszprém
két háború közötti fejlődését meghozó
idetelepített Jutasi Altisztképző Intézet
történetét kutatva kerestük a forrás
helyét, de az ismerősök körében
senki sem tudott információt adni. Így
csak a térképek alapján megtaláltuk az
eldugott völgy mélyén megbúvó, lepusztított,
megcsonkított kegyhelyet
– és rácsodálkoztunk, hogy megőrizte
csendes méltóságát az elszemetesedett
erdő közepén. Nem túlzás: két őz
vezetett minket a völgybe, akiket később
még háromszor láttam elillanni a
forrás mellől. Legutoljára tavaly januárban
már csak egyikük tetemét találtam
meg a levezető úton…
Meglátogattam egyszer, kétszer,
többször – és rabul ejtett a Rab Máriaforrás.
Hiszem, hogy vannak helyek,
ahol összpontosul az ott kiszakadt sok
érzés, gondolat, imádság, amely kihat
az ott levőkre, segíti imádságát közelebb
vinni a Mindenhatóhoz, égi segítőnk,
a boldogságos Szűzanya által. Ez
a hely ilyen. Ahova az ember visszavágyik.
A keletkezéséről szóló legenda több
változata igazolja, hogy egészen új keletű,
az első világháború után alakult
ki, mégse tudunk róla közelebbit. Ki
volt a rabnő, mi volt konkrétan a csoda
– elmosódtak ezekben a történetekben.
De talán nem is az a lényeg,
az eredet, hanem a rárakódott igazgyöngy,
a későbbi fejlemények, amelyek
az alig 20 év alatt az erdő mélyi
áhítatos pihenőhelyet több ezer embert
befogadni képes nagyszabású misézőhellyé
alakították.
Nézzük a tényeket: 1945-ig 11 korabeli
cikket sikerült találni a Veszprémi
Hírlapban, amelyek részletes tudósításokat
közölnek a Rab Mária-forrás
melletti rendezvényekről. Az 1929-es
és az 1935-ös cikkek egy-egy kirándulás
keretében írják le a helyet.
A forrás első jelentős eseménye
az 1941-es felavatóünnepség volt: itt
avatták fel hivatalosan kegyhellyé a
Rab Máriát. A felújított, megszépített
kegyhelyre ezután egyre többen zarándokoltak
el egyénileg és csoportosan.
Az 1941-es felavatást követően
nagy tömegeket megmozgató közös
ájtatosságokat szerveztek a forrás
körül. 1941 és 1945 között Kisasszony
napi ünnepségeket is tartottak itt. Az
1943-as könyörgő körmenetet a hősök
napján, május utolsó vasárnapján, a
háború kellős közepén, a fronton harcoló
katonákért, a fogságba esett fiak
szabadulásáért tette meg Veszprém
város népe, és ezt mint hagyományt,
a következő évben, 1944-ben is, még
borúsabb kilátással, már begyógyíthatatlan
sebeket és veszteségeket szenvedve
is megtette.
1945 szeptemberében már nem létezett
a Jutasi Altisztképző Intézet, a
Németországba kitelepített iskola személyi
állománya áprilisban amerikai
hadifogságba került, maradék ingóságai
megsemmisültek. A Boldog Margit
egyházközség plébánosa, dr. Szemes
József vezetésével szeptember
9-én mégis megtartották a Kisasszony
napi ünnepséget szabadtéri szentmise
keretében.
A későbbi történések nem ismertek,
csak a végeredményt látjuk: a forrás
körüli műtárgyakat tönkretették:
kőfoglalat, grottaszobrokkal és hálaadó
táblákkal, fészer, murvás sétány
padokkal, lépcsőkkel, lourdes-i barlang,
kikövezett patakmeder hidakkal,
az 1943-ban városi adakozásból fölállított
nagy kőkereszt – mind-mind a
múlté, nyom nélkül megsemmisültek.
A forrás már nem bugyog – kiszáradt
vagy eltömődött, nem tudjuk.
A Rab Máriát azonban nem szabad
felednünk. És azt sem, ami ott történt.
A háborúban, a legnagyobb véráldozatok
idején Veszprém számára Rab
Mária szimbolizálta a mennyei segítséget,
amelyhez fordulhatott. Rab Máriánál
hódoltak a kemény, harcedzett
katonák Magyarország védelmezőjének
tiszteletére, Veszprém lakossága
ott könyörgött a fronton harcoló katonákért,
a fogságba esett férjekért, apákért,
fiakért, ott rótta le kegyeletét a
megmenekült lakosság.
Meggyőződésem, hogy a szent hely
még megmenthető és visszaállítható.
Ehhez a szerveződő lakossági mozgolódás
nem elég, és szükség lenne
az egyház erősítő pártolására. Egy kereszt,
egy rendezett park körülötte, kis
kőhíd, és a kegyhely máris alkalmas
lenne arra, hogy enyhet adjon a meggyötört
és megfáradt szíveknek.
Rácz Katalin
a Rab Mária-forrásnak, pedig
Veszprémben születtem, itt jártam iskolákba,
és az egyetemi évek és pár év
kihagyásával itt éltem életemet. A Benedek-
hegyi kereszt körüli kört bejáró
Jutasi őrmester túra, amelyet az egyesületünkkel
immár ötödik éve rendezünk
minden májusban, s amely számomra
is Veszprém hagyományainak
felfedezését jelentette, most már szinte
helytörténeti kutatássá terebélyesedett
ki az életemben. Így a Veszprém
két háború közötti fejlődését meghozó
idetelepített Jutasi Altisztképző Intézet
történetét kutatva kerestük a forrás
helyét, de az ismerősök körében
senki sem tudott információt adni. Így
csak a térképek alapján megtaláltuk az
eldugott völgy mélyén megbúvó, lepusztított,
megcsonkított kegyhelyet
– és rácsodálkoztunk, hogy megőrizte
csendes méltóságát az elszemetesedett
erdő közepén. Nem túlzás: két őz
vezetett minket a völgybe, akiket később
még háromszor láttam elillanni a
forrás mellől. Legutoljára tavaly januárban
már csak egyikük tetemét találtam
meg a levezető úton…
Meglátogattam egyszer, kétszer,
többször – és rabul ejtett a Rab Máriaforrás.
Hiszem, hogy vannak helyek,
ahol összpontosul az ott kiszakadt sok
érzés, gondolat, imádság, amely kihat
az ott levőkre, segíti imádságát közelebb
vinni a Mindenhatóhoz, égi segítőnk,
a boldogságos Szűzanya által. Ez
a hely ilyen. Ahova az ember visszavágyik.
A keletkezéséről szóló legenda több
változata igazolja, hogy egészen új keletű,
az első világháború után alakult
ki, mégse tudunk róla közelebbit. Ki
volt a rabnő, mi volt konkrétan a csoda
– elmosódtak ezekben a történetekben.
De talán nem is az a lényeg,
az eredet, hanem a rárakódott igazgyöngy,
a későbbi fejlemények, amelyek
az alig 20 év alatt az erdő mélyi
áhítatos pihenőhelyet több ezer embert
befogadni képes nagyszabású misézőhellyé
alakították.
Nézzük a tényeket: 1945-ig 11 korabeli
cikket sikerült találni a Veszprémi
Hírlapban, amelyek részletes tudósításokat
közölnek a Rab Mária-forrás
melletti rendezvényekről. Az 1929-es
és az 1935-ös cikkek egy-egy kirándulás
keretében írják le a helyet.
A forrás első jelentős eseménye
az 1941-es felavatóünnepség volt: itt
avatták fel hivatalosan kegyhellyé a
Rab Máriát. A felújított, megszépített
kegyhelyre ezután egyre többen zarándokoltak
el egyénileg és csoportosan.
Az 1941-es felavatást követően
nagy tömegeket megmozgató közös
ájtatosságokat szerveztek a forrás
körül. 1941 és 1945 között Kisasszony
napi ünnepségeket is tartottak itt. Az
1943-as könyörgő körmenetet a hősök
napján, május utolsó vasárnapján, a
háború kellős közepén, a fronton harcoló
katonákért, a fogságba esett fiak
szabadulásáért tette meg Veszprém
város népe, és ezt mint hagyományt,
a következő évben, 1944-ben is, még
borúsabb kilátással, már begyógyíthatatlan
sebeket és veszteségeket szenvedve
is megtette.
1945 szeptemberében már nem létezett
a Jutasi Altisztképző Intézet, a
Németországba kitelepített iskola személyi
állománya áprilisban amerikai
hadifogságba került, maradék ingóságai
megsemmisültek. A Boldog Margit
egyházközség plébánosa, dr. Szemes
József vezetésével szeptember
9-én mégis megtartották a Kisasszony
napi ünnepséget szabadtéri szentmise
keretében.
A későbbi történések nem ismertek,
csak a végeredményt látjuk: a forrás
körüli műtárgyakat tönkretették:
kőfoglalat, grottaszobrokkal és hálaadó
táblákkal, fészer, murvás sétány
padokkal, lépcsőkkel, lourdes-i barlang,
kikövezett patakmeder hidakkal,
az 1943-ban városi adakozásból fölállított
nagy kőkereszt – mind-mind a
múlté, nyom nélkül megsemmisültek.
A forrás már nem bugyog – kiszáradt
vagy eltömődött, nem tudjuk.
A Rab Máriát azonban nem szabad
felednünk. És azt sem, ami ott történt.
A háborúban, a legnagyobb véráldozatok
idején Veszprém számára Rab
Mária szimbolizálta a mennyei segítséget,
amelyhez fordulhatott. Rab Máriánál
hódoltak a kemény, harcedzett
katonák Magyarország védelmezőjének
tiszteletére, Veszprém lakossága
ott könyörgött a fronton harcoló katonákért,
a fogságba esett férjekért, apákért,
fiakért, ott rótta le kegyeletét a
megmenekült lakosság.
Meggyőződésem, hogy a szent hely
még megmenthető és visszaállítható.
Ehhez a szerveződő lakossági mozgolódás
nem elég, és szükség lenne
az egyház erősítő pártolására. Egy kereszt,
egy rendezett park körülötte, kis
kőhíd, és a kegyhely máris alkalmas
lenne arra, hogy enyhet adjon a meggyötört
és megfáradt szíveknek.
Rácz Katalin
Bővebb információt találhatnak a Kegyhelyről az alábbi elérhetőségen:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése