2019. március 13., szerda

Újra élt érzések, újra élt helyzetek és a párkapcsolatok 2019.02.08.


"S, hogy hol jelenik meg a gyermekkorban megsérült, belőled kint rekedt rész, hol követel helyet? A felnőtt kor legérzékenyebb pontján, a párkapcsolatunkban természetesen. Mert ez az a hely, ahol leginkább magunk tudunk lenni, ahol egykori önmagunkhoz leginkább hűen tudunk viselkedni, ahol szeretnénk jól csinálni, ahol szeretnénk megpihenni, szeretni."





Üzenet


Kevesen fogjátok elhinni. De a sok sok nyűg, gond, probléma a kapcsolatokban nem más honnan eredeztethető, mint a gyermekkorban megélt traumákból. Sokak kapcsolati és házassági problémájára, ha eddig nem jött válasz és megoldás, akkor ezen sorok tanulmányozását ajánlják odaátról. Íme:


 Újra élt érzések, újra élt helyzetek
és a párkapcsolatok
2019.febr.8.

Amikor kimondod, hogy múlt, örülsz, hogy már nem vagy ott, hogy vége van. Tovább léptél, évek, évtizedek teltek el azóta. Sok minden megváltozott benned, és körülötted. Ezerszer próbáltad kitörölni azokat az emlékeket, melyek megkeserítették gyermekkori életedet. Úgy érzed, hogy túl vagy rajta, hiszen megértetted, hogy minek-miért kellett történnie. Megértetted, és elfogadtad, hogy ott akkor azok az emberek, akik gyermekkorod részei voltak arra, annyira voltak képesek. Talán már megbocsátottál nekik, elengedted sérelmeidet, és begyógyítottad fájó sebeidet. 

Annyiszor gondoltad újra, annyi mindent próbáltál megváltoztatni benne. Magyaráztad így, magyaráztad úgy, és a végén már te magad is elhitted, hogy nem is úgy történt, ahogy te emlékszel. Elhitted a többieknek, és aztán már magadnak is, hogy te voltál ott rossz, vagy túl érzékeny, túl reagálod azt ami történt, felejtsd már el…

Már neked magadnak is eleged van abból, hogy vannak helyzetek amiken nem sikerül túllépned. Vannak emlékek, melyeket elevenen kell újra élned. Időről-időre, pontosan emlékeztetve az eseményre, érzéseid szintjén újra éled. Felbukkanó érzések, te magad sem érted. Éjszakai álmok, képek, melyek összefüggéseket üzennek. Nem érted, még nem érheted. Nem ismered fel, mert annyira mélyen van benned, annyira fájt amikor elszenvedted, ott azon a ponton olyan nagy a veszteséged. 

Még az is lehet, hogy ott akkor, abban a történetben egy részed elveszett. Elveszett, és azóta is csak bolyong, keres téged. S hogy megtaláljon, hasonló helyzeteket teremt neked, hogy találkozhasson újra veled. Te nem is tudod, hogy elveszett, mégis ez a hiányzó rész, ennek fájdalma, sérülése uralja az életedet. Életesemények jönnek-mennek, és az elveszettnek hitt részed megjelenik, és olyan érzéseken keresztül üzen, melyek számodra is idegenek. Nem ismered fel a saját viselkedésedet, nem érted, hogy azt amit teszel, és főleg ahogyan teszed, miért teszed. A hozzád legközelebb állók csodálkozva néznek, nem értenek, nem ilyennek ismernek…

Az elveszett, belőled kint rekedt rész átveszi az irányítást a személyiséged, viselkedésed, és így az egész életed felett. Figyelmet követel, megoldást akar, azt akarja, hogy ismerd fel a helyzetet, és változtasd meg. Most csináld másként, legyen más a vége, ne történjen ugyanaz meg, mert ha újra megtörténik, legközelebb még hangosabban jelez. Nem adja fel.

S, hogy hol jelenik meg a gyermekkorban megsérült, belőled kint rekedt rész, hol követel helyet? A felnőtt kor legérzékenyebb pontján, a párkapcsolatunkban természetesen. Mert ez az a hely, ahol leginkább magunk tudunk lenni, ahol egykori önmagunkhoz leginkább hűen tudunk viselkedni, ahol szeretnénk jól csinálni, ahol szeretnénk megpihenni, szeretni. Ez az a közeg, tér, ahol az érzéseink a leginkább meg tudnak jelenni. Ez az a hely, ahol olyannak, amilyenek vagyunk éppen, el tud a másik fogadni. Itt, ebben a biztonságosnak tűnő térben tudjuk magunkat leginkább gyógyítani.

A párkapcsolatunk az a hely, ahol a leginkább akarunk magunkon változtatni, ahol ha megszólítanak minket, hajlandóak vagyunk meghallani. Itt, ebben a szeretet térben jelenik meg az a belső vágy, hogy milyen jó lenne újra teljesnek, egésznek lenni, és ezt az egész Én-t a másiknak odaadni. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, a részeinket haza kell hívni. Nem tudatosan hívjuk meg a részünket, részeinket, csak abból tudjuk meg, hogy megérkezett, hogy megjelennek a vele kapcsolatos érzések.

S, hogy mi volt előbb az érzés, és az teremti meg újra a hasonló helyzetet, vagy a helyzet teremtődik meg, és abban ezek a régi érzések újra születnek, ezt nem látni pontosan. A legfontosabb felismerni a visszatérő érzést, megtalálni, hogy hova, milyen szituációhoz, és kihez, kikhez tartozik, és magadban kimondani: “Itt, és most a saját jogomon a változást választom, és ezzel a sorsomat újra írom!”

Aztán csak várj, figyelj, és érezd ahogy a jég lassan felenged benned, és újra érezheted a szeretetből áradó melegséget.Búcsúzz el attól a régi helyzettől, azoktól az emberektől akik a helyzet megteremtésében részt vettek, és egy újabb részeddel gazdagabban, teljesebben élj boldogan a felnőtt életedben!"


M Róbert Forrás Internet




A Schumann rezonancia hatása életünkre 2019.02.16.


"Régóta gyanakodnak arra, hogy az emberi tudat hatással lehet a földi mágneses hullámokra, és zavarokat tud gerjeszteni benne (és viszont), különösen az erős szorongás, feszültség és szenvedély időszakai alatt."





A Schumann rezonancia hatása életünkre 

2019.02.16.


1952-ben a német fizikus és professzor, W.O.Schumann azt feltételezte, hogy mérhető elektromágneses hullámok vannak az atmoszférában, amelyek a Föld felülete és az ionoszféra közötti űrben találhatóak. 

A NASA szerint az ionoszféra nem más, mint egy elektronokban, ionizált atomokban és molekulákban gazdag réteg, amely körülbelül 45 km-re a földfelszíntől kezdődik és kb. 1000 km-nél van vége. Ez a dinamikus tartomány nő és zsugorodik (és tovább oszlik al-régiókra) a Nap állapotának függvényében, és egy kritikus kapcsolódási felületet jelent a Nap és a Föld között. Ez az az „égi erőmű”, ami lehetővé teszi a rádiós összeköttetést.

1954-ben Schumann és H.L.König megerősítette Schumann feltételezéseit, amikor 7.83 Hz-es fő frekvenciájú rezgéseket észleltek. Ezáltal bizonyították a „Schumann rezonancia” létezését, amikor globális elektromágneses rezgéseket generáltak az ionoszférában történő villám-kisülésekkel. Amellett, hogy ezt a jelenséget az atmoszférában zajló villámok okozzák, sokan nincsenek tisztában annak a fontosságával, amit ez a frekvencia az életünk hangolásában játszik. Más szavakkal: ez egy háttér-frekvenciaként működik, ami befolyással bír az emlősök agyának biológiai áramköreire.


Az ismereteink szerint az idők kezdete óta védi a Föld elektromágneses mezeje az összes élőlényt, ezzel a 7,83 Hz-es természetes frekvenciájú pulzálással. Erre tekinthetünk úgy, mint a Föld szívverésére. Az ősi indiai risik ezt „OM”-nak hívták, más szóval: a tiszta hang inkarnációjának. Akár véletlen, akár sem, a 7,83 Hz-es frekvencia rendkívül erőteljes rezgést szolgáltat az agyhullám-tréninghez, mivel ehhez alacsony szintű alfa-agyhullámok, és a théta-agyhullámok felső tartománya tartozik. Ehhez a frekvenciához ezenkívül magas hipnotizálhatóság, befolyásolhatóság, meditáció, és emelkedett HGH (növekedési hormon)-szintek tartoznak azon túl, hogy felerősödik az agyi véráramlás, amikor ezzel a frekvenciával stimulálják.

Úgy tűnik tehát, hogy az idegrendszerünket befolyásolhatja a Föld elektromágneses mezeje. Talán ezzel függ össze az, hogy a természet mindig is akkora helyreállító és gyógyító erővel rendelkezett. Amikor kilépünk egy jellemző városi környezetből, és lecsökkentjük a kitettségünket a tömegek, a forgalom, a munka, és a rutinszerű élet iránt – s ehelyett kimegyünk természetes környezetbe -, az lecsökkentheti az agyhullámainkat az agresszív, éber, aggódó, és türelmetlen állapotokból, amelyeket a Béta-hullámok magasabb tartományaiban látunk, és felvehetjük a helyreállítóbb Alfa-hullámokat.

2017. január 31-én – az ismert történelmünk során először – a Schumann rezonancia 36 Hz feletti frekvenciákat ért el és azóta többször is súroljuk a 40 Hz értéket, mely már az 5. dimenzió frekvenciája. Már arra is rendellenességként tekintettünk, amikor 2014-ben a szokásos 7,83 Hz-ről 15-25 Hz-es szintekre nőtt; a 7,83 Hz-ről 36 Hz fölé való ugrás tehát jelentőségteljes dolog. Ez több, mint ötszörös rezonanciaszint-emelkedést jelent. Mit jelent ez számunkra, az Anyaföld lakói számára? Az idegrendszeri tudományok szerint a 36 HZ feletti frekvenciák jelenléte az emberi agyban sokkal inkább kapcsolódnak egy stresszes idegrendszerhez, mint egy egészségeshez.

Régóta gyanakodnak arra, hogy az emberi tudat hatással lehet a földi mágneses hullámokra, és zavarokat tud gerjeszteni benne (és viszont), különösen az erős szorongás, feszültség és szenvedély időszakai alatt. 

Ha nem vagy tisztában azzal, hogy erős szorongás, feszültség és szenvedély időszakában élünk, akkor valószínűleg nem vagy tudatos. A jelen időszakunkra igen feszült politikai, társadalmi, gazdasági és személyes környezet jellemző és mindezeken túl sokan arról számolnak be: úgy érzik, az idő gyorsulóban van. Ez megmagyarázhatja azt az intenzív zavart, amit a legtöbben érzünk a történelem jelen időszakában. Lehetséges, hogy a frekvencia drasztikus növekedésének köze van ehhez?



Amint azt a tudományból tudjuk, minél magasabb a frekvencia, annál sokrétűbb az az információ, amit az a frekvencia hordoz. Mivel olyan szerves lények vagyunk, akik anyagból készültek, és érzékenyek vagyunk az elektromágneses mezőkre, és mivel az életünk elválaszthatatlan a Földtől, akkor ha a Föld frekvenciája emelkedik, nem kellene ez megemelje a mi frekvenciánkat is?

Az evolúció nem volt mindig egy egyszerű folyamat, de a mögötte álló energia – az egyesült mező energiája – mindig a magasabb szintű szervezettség és egység felé mozog, mind belül, mind kívül. Ha a Föld elektromágneses mezeje emelkedik, akkor nem kellene ennek lehetővé tennie az agyunk számára, hogy magasabb frekvenciákat vegyen fel, amelyek még annál is magasabbak, mint a magas Béta-frekvenciájú, stresszes állapotú agyhullámok?   Ha így van, létezik az agyhullámoknak egy olyan tartománya, ami a Béta-hullámok felett van, ami – ahelyett, hogy egy túl-izgatott és egyensúlyhiányos agyhoz kapcsolódna – olyan agyhoz társul, ami tudatosabb, éberebb, és kreatívabb?

Az emelkedő frekvencia emelkedő tudatosságot teremt, és amikor a tudatosságunk emelkedik, megnyílik az érzékelésünk; erről szólnak a Gamma-hullámok. A Gamma-agyhullámok, amelyek több, mint kétszeresei lehetnek a Béta-hullámoknak, egy izgalmi állapotú agyat képviselnek, viszont nem a vész-üzemmód túlélési állapotaihoz kapcsolódnak, hanem a megnövekedett mennyiségű szeretethez és együttérzéshez. 

Ahogyan a Föld áthalad a saját átalakulásán, talán nekünk is át kell haladnunk ezen érzelmileg intenzív időszakon, ami a Béta-hullámokhoz kapcsolódik, mielőtt be tudunk lépni egy újfajta tudatosságba, amit a Gamma agyhullám-állapotok jellemeznek. Ekkor nem válna fejlettebbé az idegrendszerünk, mint egy upgrade eredményeképpen, és nem bővülne a tudatosságunk, és a valóság-érzékelésünk?

Talán egy nagy evolúciós ugrás küszöbén állunk. Másképp úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy beavatáson esünk át, hiszen végső soron nem arról szól a beavatás, hogy beavatnak az egyik fázisból egy másikba? 

Talán a Föld most abban segít nekünk, hogy felemeli a fátylat, beavat bennünket egy gyorsuló energiába, és lehetővé teszi számunkra, hogy lássuk a valódi természetünket. Talán amikor látjuk azt, emlékezünk rá, és felébredünk arra, akik igazán vagyunk, az emberi lények végre át tudnak térni kollektív tudatukkal a túlélés állapotáról a szárnyalás állapotára.

Molnár Mónika febr.16.


Lásd még a témában:

https://rejtelyekszigete.com/a-schumann-rezonancia-a-foldi-hullamok-meglovaglasa/

https://ujvilagtudat.blogspot.com/2015/05/schumann-rezonancia-es-az-ido.html

https://femamv.blog.hu/2018/11/05/aktualis_scuman_rezonancia_elokep