SÜRGŐS ÜZENET MINDEN CSILLAGMAGNAK, FÉNYMUNKÁSNAK, IKERLÁNGNAK,
A 144000-NEK, GYÓGYÍTÓKNAK, ÖREGEKNEK, BÖLCSESSÉG-ÖRZŐKNEK ÉS A TÖBBIEKNEK ...
2016, MÁRCIUS 29.
Engedj el minden félelmet
Engedj el minden ítéletet
Bocsáss meg mindenkinek
Emlékezz, hogy
Mi Egyek vagyunk
Ez egy sürgős üzenet a
bolygószintű kialakulás felé tartó, bekövetkező eseményről az erőteljes paradigma-váltás terén. Sok
fontos dolog van, amiről tudni kell. Azt szeretném mondani kezdetnek, hogy csak
az Ego tud ellenállni vagy ellentmondani ennek az üzenetnek, és mi tudjuk, hogy
ezt kivédeni semmivel sem tudjuk. Ez az üzenet el fog érni mindenkit és
megkapják azok, akiknek meg kell kapniuk a többiek pedig tekintet nélkül
tapasztalni fogják azt, aminek jönnie kell.
Egy erős energiaváltozás
jön, és most azért vagyunk itt, hogy tudatosítsuk veletek, hogy 2016. április
9-én du. 11 órakor lesz a PDT szerint (amerikai csendes óceáni idő),
(Magyarországon ápr. 10. reggel 8 óra) és az azt követő 3 órában. Egy erőteljes
energetikai üzenet, amit távolból adnak át és megmutatják számtalan sok
embernek a Földön. Ez az üzenet a szeretet, a béke, a hódolat, a megbocsájtás,
a gyógyítás és a hatásos vibrációs lét eszköze, amelyet direkt módon küldenek
az egyéneknek az ő energiamezőjükön keresztül. Ez azt jelenti, hogy hatalmas
energiamennyiség megy át rajtatok keresztül ez az idő alatt. Ez úgy folyik át
rajtatok, mint egy erősítő rendszeren. Minden személy aki a ti tudatmezőtökben
van, anélkül, hogy tudná, hogyan és miért, meg fogja ezt kapni rajtatok
keresztül. Nincs félnivaló. Nem fogják tudni, ki az, aki eljön. Ha eléggé
átadjátok magatokat és ébren vagytok, amíg ez megtörténik, mindannyian érezni
fogjátok a boldog szeretet, békét és a sürgős ünneplési vágyat.
Amíg van néhány dolog,
amit mi választunk, hogy közel legyen hozzánk, kérjük legyetek tudatában, hogy
ez lesz az első azokból a robbanásszerű változásokból, amik végbe fognak menni.
E program bizonyos pontjainak nagyon specifikusaknak és részleteseknek kell
lenniük, de mindazok, akik már képesek bekapcsolódni a kollektívába, szintén
meg vannak hívva, hogy elküldjék az energiákat. Ez fontos. Csak a ti érzésetek,
nem az üzenet van megerősítve, nincs szükség a küldő nevére.
Átadva magatokat a
teljes transznak, meditatív és/vagy tudattágító állapot lehetséges, ami fontos
ehhez, hogy annyira hatékony legyen, amennyire csak lehetséges. Ehhez megfelelő
zenét adva (szabadon választottat vagy lírikust) segíti a folyamatot. Ha
egyszer ebben az állapotban lesztek, hozzátok magatokat az érzelmileg
lehetséges legmagasabb rezgésbe. Megbocsájtás, béke, szeretet, boldogság,
nevetés, bármi, ami jön. Nevetés, sírás, felszabadulás. Bármilyen pozitív
érzelem kerül előtérbe, azt ki kell fejezni a tömegek felé. Harsogjátok szét
azokat az érzéseket és küldjétek el mindezt a jót bárkinek, akit el tudtok
képzelni. Engedjétek meg az elméteknek, hogy gyorsan végigszaladjon az arcokon,
akiket ti irányítotok, akár tudjátok kik ők, akár nem. Kérlek, győződjetek meg
arról, hogy azoknak külditek, akiknek a leginkább szükségük van rá és emlékezzetek,
hogy ez MEGBOCSÁJTÁST jelent aggódás vagy bírálat nélkül. Újra...MEGBOCSÁTÁS,
AGGÓDÁS ÉS ÍTÉLKEZÉS NÉLKÜL.
Bárkinek, aki ezt úgy
olvassa, hogy megérti, együtt-rezeg és emlékszik, hogy ez az idő, amit azért
választottunk a most és 2016. április 9. éjjeli 11 óra időpontok között (PDT),
(10-e 8 óra) hogy minden félelem eltávozzon. Vége legyen minden ítélkezésnek. Mindenkinek
megbocsássanak. Mindenkit szeressenek. Emlékezzetek, hogy Egyek vagyunk. Ez nagyon fontos!
Nem tudjuk eléggé
hangsúlyozni nektek a fontosságát annak, amit teszünk. Vagy velünk dolgoztok,
vagy mi gyógyítunk titeket. Nem ítélkezünk, melyik oldalon álltok, de tudjátok az időnek
ebben a pillanatában vagy egy vagytok itt a gyógyítók közül, akik teljesen
készen állnak ezt tenni, VAGY azok vagytok, akiket gyógyítanak. Részünkről nincs
következménye ennek. Véletlenül se ítéljétek el magatokat. Ha úgy találjátok,
képtelenség, hogy a gyógyítókhoz tartoznátok, akkor az egyik következő
hullámban lesztek képesek kapcsolódni hozzánk, és mi éppen olyan kedvesek
vagyunk, nem számít . Nektek már megbocsájtottak és szeretnek.
Ez egy óriási idő arra,
hogy kifejezzétek a szeretetet és a megbocsájtást mindenkinek az életetekben,
akikkel ezt még nem tettétek meg. Emlékezzetek, csak az egotok az, ami
ellenáll ennek vagy azt hiszi, hogy nem nektek kell bocsánatot kérni és
szeretetet közölni. Nem számít, mások hogyan reagálnak vagy hogyan fogadják az
üzenetet. Ne féljetek a következményektől. Emlékezzetek, aki igazat mond, az
mindenen keresztül folytatja a munkát. Ez az.
„Sajnálom. Kérlek bocsáss
meg. Szeretlek. Köszönöm.”
Ezt mind el tudjuk
küldeni. Bármilyen pozitív választ kapva, folytassátok azt, negatív reakció
esetén mondjatok le róla és hagyjátok el.
Ugyanígy fontos a
látomásotok. Kérlek, szakítsatok időt a korlátok nélküli igazi élet elképzelésére
és arra, hogy ez milyen lenne számotokra. Fejezzétek ezt ki pozitív
gondolatokkal (nem a rosszat tagadva
-ford. megj.). Más szóval „mi egy forrásokkal ellátott gazdaságban
élünk” szemben azzal a fogalmazással, hogy „ egy pénz nélküli
világban élünk”......”egy békés és biztonságos világban élünk”, szemben a „mi olyan
világban élünk, ahol nincs háború vagy bűntény” stb. Találjátok meg a
leghatékonyabb módszert annak a világnak az elképzelésére, amiben szeretnétek
élni. Képzeljétek azt el, és kössétek össze annak az energiájával most.
Képzeljétek el az életeteket korlátok, ellenállás, konfliktus, hiány és
fájdalom nélkül. Képzeljétek el az életeteket tele békével, szeretettel,
bőséggel, kacagással és tökéletes élményekkel. Akartok egy kis házban élni a
parton? Lássátok, érezzétek azt, kapcsolódjatok hozzá. Akartok egy kastélyt? Lássátok, érezzétek azt,
kapcsolódjatok hozzá. Akartok egy kuckót az erdőben vagy egy farmot, vagy élni egy
kedvetekre való közösségben? Lássátok, érezzétek azt, kapcsolódjatok
hozzá.
Néhányan nem hiszik el,
mi történik. Nem szükséges meggyőzni őket róla. Azok közületek, akik
egyetértenek ezzel ebben a pillanatban, ebben az életszakaszban és ebben az
eseményben, azok éppen követnek és bíznak. Ez történik és mi készen állunk.
Emberiség,
sajnáljuk. Bocsássatok meg nekünk. Szeretünk titeket. Köszönjük.
Földanya,
sajnáljuk. Szeretünk titeket. Köszönjük.
Az állati birodalomnak, sajnáljuk. Bocsássatok
meg nekünk. Szeretünk titeket. Köszönjük.
Minden
növénynek és fának. Bocsássatok meg nekünk. Szeretünk titeket. Köszönjük.
Minden
érző lénynek, akiket még nem említettünk. Bocsássatok meg nekünk. Szeretünk
titeket. Köszönjük.
Az
univerzum minden része jószándékú lényeinek. Bocsássatok meg nekünk. Szeretünk
titeket. Köszönjük.
Kérjük,
kapcsolódjatok hozzánk most. Készen állunk és várunk békével és hálával.
Testvérek,
kérlek osszátok meg ezt az üzenetet távolba és messzire!
Ez egy jó hír, amit megjósoltak sok könyvben.
Nem számít, milyen vallásúak vagytok, vagy milyen úton jártok. Mi Egyek vagyunk. Minden kilátás Igaz és
Helyes most, csak a szeretet és egység az egyetlen törvény.
Ez a
jó hír, amiről azt mondták, hogy kihirdetik a végső idők eljövetele előtt. A
végső idők átalakítanak, nem rombolnak le. Nem kell félni.
Ez
az a pillanat, amire mindannyian vártunk. Azok közülünk, akik tudják ezt a
szívünkben, a megváltottak között vannak. A prófécia pillanata
elérkezett, és a hívők és nem hívők egyformán látni fogják. Biztosítunk titeket
erről.
Testvérek, itt az ideje,
hogy ezt az üzenetet osszátok meg, beszéljetek róla, rögzítsétek és szórjátok
szét a szerző ismertetése nélkül. Ez az üzenet az emberiség üzenete. A szeretet
és egység minden, ami most van. Minden más egy gyorsan elmúló illúzió.
Hódoljatok és kövessétek az Igazságot, hogy megvalósuljon itt a Földön.
Amen. Amun. Amin. A’ho.
Így legyen! És így van. Az akaratotok meglesz a Földön, mert az a Mennyekben van. Áldás legyen.
Namaste. Ho’oponopono. Ubuntu.
Hála és köszönet Mindenkinek és Minden Egynek közületek.
Namaste. Ho’oponopono. Ubuntu.
Hála és köszönet Mindenkinek és Minden Egynek közületek.
Köszönöm neked Milly ennek a fontos üzenetnek a megosztását.Tudom, hogy az idő és a tér szerkezete valójában rugalmas és ennek okán akik a valóság magasabb szintjeiről figyelnek minket, azok másképpen érzékelik a világunkban zajló történéseket.Minden csak nézőpont kérdése.Ha a földi emberiségnek csak a fele képes volna ráhangolódni az Univerzum központi, kozmikus tudatmezejére, akkor már régen bekövetkezhetett volna Gaia felemelkedése.Földanya olyan határtalan szeretetet érez irányunkban, hogy még azok után is ragaszkodik hozzánk és megtart bennünket, miután oly sok szörnyűséget és szenvedést okoztunk neki.Úgy gondolom, hogy ez a szeretet és megbocsátás legmagasabb formája.Áldásomat küldöm minden létező felé!
VálaszTörlés