Most nem hallgathatok. Elképesztő ami itt folyik most kis hazánkban!
Egymás torkának
Milly
2018.03.20.
Emberek! Látjátok hogyan ugrik egymás torkának a magyar? Elharapózott a parttalan vita, a személyeskedés, a gyűlölködés. Egyre fejvesztettebben küzdenek a pártok, de a magánemberek is ész nélkül támadják egymást. Olyanok, mint a gyerekek. Csak ez a vesztünket okozhatja, ha nem kapunk észbe! Mindig is így tudott minket legyőzni az ellenség.
Egyáltalán min is vitatkozunk? Hogy melyik párt a jobb, vagy a rosszabb? Mondhatnám, hogy nevetséges kérdés, de sajnos ez véresen komoly ügy. Mindegyik párt a hatalomért küzd. Egyik se olyan emberekből áll, akik állni tudnák az ígéreteiket. Sőt, sok esetben át se tudják látni a tennivalók és érdekek óriási szövevényét. Ellentmondásokba és hazugságokba is keverednek. Tehát gyakorlatilag egyik párt se jó!
Aki most vitatkozik és támad, az tud jobb alternatívát? Mert a pártokban nem bízhatunk.
Van egyáltalán jó megoldás? Nem elméletben. Gyakorlatban!
Ha komolyan végiggondoljuk, akkor beláthatjuk, hogy a szokásos, hétköznapi módon nem lehet a mostani világban igazi jó rendszert létrehozni.
Még akkor is, ha valaki eredetileg becsületesen a népet szolgálva kerül pozícióba, akkor is előbb utóbb elkapja a fogaskerék! Óriási erők szállnak szembe a jóakaratú, feltörekvő emberekkel. Nézzük csak meg a fiatalként elindult pártvezéreket! Nem hazudtak ők annakidején, hiszen minden fiatal még őszintén hisz a szép és jó megvalósításában. Hanem mostanra megváltoztatta őket a hatalom. Szembe találták magukat az áskálódással, a gyűlölettel, aljassággal, a pénz hatalmával, és legfőképp az egész rendszer korlátaival, láncaival, és a saját egójukkal. Így járna mindenki, aki a hagyományos módon akarna pozícióba kerülni! Vagy megszokja, beleidomul, vagy ha nem bírja a lelkiismerete, akkor megszökik.
Tehát nem lehet a régi módon új, jobb rendszert létrehozni! Mondta ezt már Gandhi és Einstein is. Úgy meg pláne nem lehet, hogy egymás torkának esünk!
Milyen másfajta, új módszer lehetne sikeres?
Sokan tudják már. Az egónkat, indulatainkat föladva összefogni az isteni szándék megvalósítására!
Szívünket, elménket fölemelni magasabb szintre, és onnan bölcsebben látva cselekedni!
Na ezen a ponton kiesnek azok, akik nem hisznek, vagy már nem bíznak Istenben. Kérdem én, meddig kell még a víz alá nyomni valakit, hogy ráébredjen arra, mi a rendeltetésünk, az életünk célja? És meg is tegyük, amit kell?
Itt az Ébredés ideje! De most ne kifelé, hanem befelé, befelé forduljunk!!
Ismerjük föl, hogy összetartozunk. Egymás bajtársai vagyunk! Összetartozunk testvérként is, Istenen keresztül, aki azt várja, hogy végre felismerjük őt, és a vezettetésével fölemeljük egész nemzetünket!
Aki nem akar, az persze marad, de aki felébredt, az egy új szebb világot tud létrehozni most összekapcsolódva Egymással és Istennel.
Eljött az ideje, hogy átgondoljuk alaposan, milyen életet, milyen világot szeretnénk! Mert gondolatainkkal, érzelmeinkkel, szavainkkal teremtünk! Egyre inkább így van ez. Sokan tapasztalják mostanában. Igen, bizony, bizony működik.
Tehát teremtsünk a gondolatainkkal, szavainkkal, érzelmeinkkel!
Egységet Istennel, Összefogást Egymással!
Tiszta hittel, szerető vágyódással!
Kérem erre az Áldásotokat és Kegyelmeteket Istenatyám, Istenanyám!
Milly
2018.03.20.
Maximálisan egyetértek!Embertársaim!Mikor értjük már meg végre,hogy ne a minket egymástól elválasztó hülyeségeken marakodjunk,hanem arra fókuszáljunk,ami összehoz bennünket végre,az egység hogy kialakuljon köztünk!!!!Ezt kellene nagy gyorsasággal elérnünk!!!Amig nem késő addig!!!!Nemde???Cselekedjünk!!!!
VálaszTörlésNem vagyok olyan szinten ,de nem kellene közös medítációt csinál ,hogy ellensúlyozzuk a gyűlőlet kampányt?
VálaszTörlésEz egy lehetőség:https://magyarebredesszervezet.org/koszontes/
VálaszTörlésÉs ezzel van ósszefüggésben: https://magyarteremtoszer.hu/magyar-teremto-szer/
Ezt az Információt minden Magyar Emberrel meg kéne osztani. A Magyar Szent Korona ereje által EGYségbe rendezi a MAGyar Nemzetet. FOGJUNK ÖSSZE! Egységben az ERŐ! :)