Mi segít átvészelni a legnehezebb helyzetet is? A hit, a tudás, a lélekjelenlét. .
2021. október 29., péntek
Szupererős napkitörés és hatása 2021.10.30-án éri el a Földet!
Szupererős napkitörés és hatása!
Kapcsolódás az Isteni Énedhez Mi az Isteni Én?
Kapcsolódás az Isteni Énedhez
Mi az Isteni Én?
Kép forrása: Pinterest.com
Isteni Éned mindig megpróbál elérni téged, hogy elküldje neked erejét, fényét, szeretetét és bölcsességét, hogy elérhesd a magasabb formákat, gondolatokat, érzéseket és helyzeteket.
Itt arról olvashatsz, hogy Orin korábbi, jelenlegi és jövőbeli tanításai hogyan állnak össze egy jól megtervezett és koherens programmá, amely az Én megvalósításához vezető ösvény kínál neked. [ a ’Self Realization’ angolul egy jól csengő dolog, szokásos magyar megfelelője az ’önmegvalósítás’ azonban mára már inkább karrierista-hedonista felhangokat kapott, ezért választottam inkább az ’Én megvalósítását’, amely magába foglalja igazi énünk felismerését és „működésbe hozását”.] Orin fontos üzenete [az Én megvalósításának Orin tanításai szerinti ösvényéről] áttekintést ad összes tanításáról, és arról, hogy ezek hogyan illeszkednek egymáshoz. Ez az információ teljesebb képet adhat neked az Orin által ajánlott ösvényről, és arról, mi lehet a következő lépésed..
Mi az Isteni Én?
Orin úgy hivatkozik Isteni Énedre, mint az Énre, mely még lelkednél is magasabb szinten létezik. Ez lényed isteni esszenciája, minden fény és élet forrása benned. Lelked közelebb van a személyiségedhez, és [a lelked] közvetítő közötted és Isteni Éned között, mindaddig, míg közvetlenül meg nem tapasztalod, és fel nem ismered Isteni Énedet, mit azt aki [valójában] vagy.
Miért kapcsolódj össze Isteni Éneddel?
Ahogy megnyílsz Isteni Énedre, befogadhatod irányítását, békéjét, harmóniáját és megvilágosító fényét. Miközben magadhoz öleled az Isteni Éned által neked küldött fényt, elérheted magadban a nyugalom állapotát, ahol az elme csendes. Elfordulhatsz a fizikai világ zavaró tényezőitől, és helyreállíthatod magadban ezen örök Én fényét, szeretetét és erejét.
Ezen az Énen keresztül játszhatsz a világ összes lehetőségével és manifesztálhatod legmagasabb ösvényedet. Ez az Én le fogja leplezni az illúziót, a vágyakat, és a ragaszkodásokat, melyek az alacsonyabb vibráció csapdájában tartanak, alacsonyabb ösvényeden. Elnyered annak magasabb képességét, hogy felismerd a korlátozó, diszharmonikus, és leszűkítő energiákat és formákat. Ez [az Én] nemcsak korlátaidat tárja fel; kapcsolatod ezzel az Énnel lehetővé teszi, hogy meglegyen az erőd, bölcsességed és látomásod ahhoz, hogy elengedd ezeket az energiákat.
Isteni Éned mindig megpróbál elérni téged, hogy elküldje neked erejét, fényét, szeretetét és bölcsességét, hogy kitörhess az összes bebörtönöző formából, gondolatból, érzésből és helyzetből, és bevonzd az életedbe a magasabb formákat, gondolatokat, érzéseket és helyzeteket.
Isteni Éned mérhetetlenül hatalmas [eredetiben: mindenható - all powerful]. Miközben hozzákapcsolódsz és méginkább igazodsz ehhez az Énhez, még több erőd lesz, és több képességed, hogy elküldd a negatív energiákat, és felismerd, hogy semminek – sem gondolatoknak, hiedelmeknek, energiáknak, embereknek, vagy helyzeteknek az életedben – nincs hatalma feletted, az igazi Éned felett. Isteni Éned bölcs; mindent tud, és mindig megmutatja életed [élésének] könnyebb, jobb, örömtelibb módját.
Isteni Éned képes áttörni személyiséged és fogalmaid korlátait, és megnyitni életed és létezésed új útjait. Az összekapcsolódás ezzel az Énnel elhozza az áramlás érzetét, hogy együtt áradsz az áramlással, és a felfelé haladó spirálon létezel.
Szánj rá egy pillanatot, hogy elcsendesedj, és kérd ezt az Ént, hogy küldjön neked egy ideát, áldást, bölcsességet, vagy választ. Minden határozott és szívből jövő hívás mindig arra fogja késztetni ezt az Ént, hogy válaszoljon kérésedre.
Maradj nyitott, hogy befogadd ezt a választ. Ez érkezhet, mint energia, bepillantás, ösvény, vagy ajtó nyílhat meg előtted, új lehetőség érkezhet el hozzád, [esetleg] energiát vonhat el egyik ösvényedről [melyet „nem kellene” követned]; Befogadhatsz új látomást, megértést, béke vagy harmónia érzését; felsorolhatatlanul sok módja van annak, hogy az Isteni Éned hozzád kapcsolódjon. Maradj nyitott a válaszra, bármilyen módon érkezzen is hozzád
.
Kép forrása: Pinterest.com
Meditáció az Isteni Énedhez kapcsolódásra
Ami következik: a folyamat, mely kommunikációs csatornát nyit Isteni Énedhez a szívközpontodon keresztül.
Az első lépés Isteni Éneddel való összekapcsolódásodban, hogy kapcsolatban kerülj a lelkeddel.
Sok kapu van Isteni Énedhez. Az egyik kapu a szívközpontodon át vezet. Hogy ezt a kaput használd, kezdd el érzékelni a szívközpontodat energiaközpontként a fizikai szíved közelében. Képzeld el a fény ékkövét a szívközpontod közepében, amely [ékkő] átjáró a más típusú energiákba – lényed legmagasabb részébe, az Isteni Énedbe. Megközelítve ezt a ékkövet a szívközpontod közepén, engedd, hogy olyan kicsivé válj, amíg az felmagasodik veled szemben. Érzékeld, mint gyönyörű kék, vagy arany fényt, vagy mint az isteni lángot.
Lépj be ebbe a fénybe. Úgy érezheted, mintha egy membránon keresztülmenve átlépnél egy másik valóságba, a hihetetlen szépség világába. Ez az [a világ], ahol Isteni Éned tartózkodik.
Képzeld el, hogy Isteni Éned ott van, szemben veled. Hadd jelenjen meg Isteni Éned, valami olyan módon, ami feltárja önmagát a számodra. Mindössze a szándékod kell hozzá, hogy létrehozd a kapcsolatot, és az Isteni Éned ki fog nyúlni feléd, és magába von. Érezd a szeretet, elfogadás, és az üdvözlés hullámait, melyeket feléd küld. Tudd, hogy az Isteni Éned Te vagy, teljes dicsőségedben, minden fátyladat felemelve, minden alacsonyabb energiától megtisztítva, mint teljesen felismert, megvalósult Én. Ez az Én meghív téged, hogy megossza veled tudatosságát, hiszen a valóságban nincs elkülönültség.
Tudatosságodnak az Isteni Éneddel való összevegyítéséhez kezdj hozzá a kapcsolat létrehozására irányuló szándékoddal. Kérd meg az Isteni Énedet, hogy vonzzon magához téged. Aztán hadd érje el elméd a teljes nyugalom állapotát. Még ha csak egy pillanatra is, valósuljon meg a gondolat- és érzelemmentesség - csak a belső csend és béke. Ebben a pillanatban az Isteni Éned mind több bölcsességben, erőben és szeretetben tud részesíteni téged, melyet befogadhatsz.
Szánj rá időt minden nap, hogy elcsendesedj, létrehozd a kapcsolódást, és hadd vonjon magába Isteni Éned. Jegyezd meg, milyen új gondolataid támadnak utána. Minél többször teszed meg ezt, annál több erő, szeretet, bölcsesség, [szellemi] vezetés, bőség, látomás és a materiális sík feletti uralom részese lehetsz.
Az Isteni, örök Én néhány minősége és leírása [vagyis körülírása]
Mindenütt jelenvaló (mindenhol egyszerre) Mindenható
Mindentudó
A létezés végtelen örök tökéletessége Végtelen létezés, szeretet és bölcsesség. Korlátlan, végtelen fény.
Az Én, mely minden köteléktől mentes, és túl van minden cselekvésen. Az Én, mely állandó, változatlan, megsemmisíthetetlen és megváltozhatatlan. Mindig ugyanaz. Az Én, mely megfigyelője, tanúja tapasztalataidnak. Az elme tevékenységeinek tanúja, de nem azonosul azokkal. Minden válasz forrása.
Az Egyetlen Élet tudatosságának középpontja. Az Élet nagy óceánja tudatosságának középpontja. Az egyetlen nagy „Én” felszínén lévő tudatosság középpontja. Az egész tudatossága, mely a Te tudatosságod pontján vagy centrumán keresztül manifesztál. A tudatosság nyugalomban, gondolat nélkül.
Jegyezd meg, hogy az Isteni Én minden kifejezése vagy leírása tökéletlen; az Én csak önmaga közvetlen megtapasztalásán keresztül ismerhető meg, és nem ismerhető meg a racionális elmén keresztül.
Tudatosságod fokozatosan kiterjed, míg felismeri egységét az Egésszel.
A látható világ minden formája és neve mögött megtalálható az Egyetlen Élet - Egyetlen Erő – Egyetlen Létezés – Egyetlen valóság – Az EGY
Kép forrása: Pinterest.com
Forrás: https://angyalforras.hu/egi-forras/mediumi-uzenetek/kapcsolodas-az-isteni-enedhez
Nagy segítség lehet ez: https://angyalforras.hu/uj-kor/az-atvaltoztato-ibolyalang
2021. október 16., szombat
Tobozmirigy lassú aktiválása kezdődik 2021. 10. 15.
Üzenet
2021. október 15., péntek
A 3-4-5 DIMENZIÓ ÉS A SZABAD AKARAT 2021.10.08.
A 3-4-5 DIMENZIÓ
ÉS A SZABAD AKARAT
Azért nagy játékos az "Öreg" odafent... 2021.10.15.
Azért nagy játékos az "Öreg" odafent...
A magyar társadalom paradigmaváltás előtt áll (Dr. Varga Norbert - Kozsdi Tamás) 2021.
Paradigmaváltás lehetősége a magyar társadalomban
Dr. Varga Norbert - Kozsdi Tamás beszélgetése a lehetséges jövőnkről egy podcast sorozatban.Dr. Varga Norbert a jobb élet reményében egy másfajta, jobb társadalmi berendezkedést álmodott meg. Mert kell hogy legyen kiút a süllyesztőből.
Paradigmaváltás #1 A magyar társadalom paradigmaváltás előtt áll 1. rész Varga-Kozsdi 49perc
A beszélgetőpartnerek magas szintű tudással és széles látókörrel rendelkező segítő szándékú emberek.
Sokan gondoljuk hasonlóan a helyzetünket.
Egy vélemény a youtuberól:
"Nagyon hálás vagyok hogy megosztottad ezt az anyagot. Tele van értékes magas szellemi i
ívü gondolattal, emberséggel, hittel, szivvel, lélekkel. Ezek a kérdések amikröl beszélgettek, engem is nap mint nap foglalkoztatnak. Nagyon inspiráló."
A 19. perc körüli témában elmondottak, a júliusi helyzethez képest most kezdenek javulni, vagyis már folyik az említett változás.
"Lehetséges ez a változás, ha megjelenik egy olyan erőtér, amelyben benne van a Szeretet." Ez is alakul, az erős kozmikus sugárzás és a hatalmas napkitörések segítségével.
"Óriási lehetőségünk van most, hogy visszanyerjük igazi önmagunkat."
***************************************************
Paradigmaváltás #2 A magyarok elnöke vagy a köztársasági elnök újraértelmezése - Varga- Kozsdi 49p
A 2. részben egy fontos társadalmi téma részletes kibontása hangzik el., mégpedig a köztársasági elnöké.
*************************************************************
Paradigmaváltás #3 A Kétkamarás Parlament értelme - Dr. Varga N., Kozsdi T., Aug. 14. 56p
Milly
2021.10.15.