2014. április 17., csütörtök

Tegyünk a dolgokért magunk is - Korona Sándor 04.13.


Tegyünk a dolgokért magunk is
2014.04.13.
Érdekesen alakult vasárnapi programom. Suttogóm már szombaton jelezte felém, hogy másnap feladatom lesz. -Ezt majd meglátjuk-gondoltam.
Reggel felkelvén, szokásos laza kávém elfogyasztása közben jött az üzenet.
-Induljak el Nagyvázsonyba a temető melletti Kinizsi kolostor romhoz, majd utána Tálodi (eredeti)Pálos kolostor rom és Hét víz forráshoz.
-Ám legyen!
Kíváncsian összeszedtem szokásos vándor hátizsákom, minden eshetőségre felfegyverkezve, és elindultam. Tudtam, hogy dolog lesz, de azt nem, hogy mi.
Napok óta többen hívnak, hogy az Április 7-i történés sok fénytestvérünket, több különböző fénycsoportban, szó szerint kiütötte, s reménytvesztett állapotban vannak. Sokan vártak egy hatalmas fordulatot... Egy viszont azóta közös bennük. Mégpedig az, hogy az égiek kiküldték földelni őket a természetbe.Többségük kertészkedik, van aki az erdőt rója.
 Szerintem is -helyzettől függetlenül- most nagy szükség van arra, hogy ne veszítsük hitünk és égi kapcsolatunk. Több fórumon felhívásban elhangzott, hogy olyan energetikai s csillagászati együttállások jönnek, amihez elengedhetetlen az ég és föld közti közvetlen kapcsolat. Ennek egyik leglehetségesebb formációja, ha sokat vagyunk a természetben, de úgy, hogy meg is figyeljük s közben befelé is figyelünk!
Megérkezésemkor közölte is suttogóm ezeket.
Volt egy felhívás, ha jól emlékszem,hogy így tavasz elején ki-ki a magához legközelebb eső terület valamely Szent helyén tegyen"rendet".
Érkezésem után leültem kicsit, figyeltem mit mond az én szeretett "testvérem".
Nem késlekedett, bejelentkezett és már finom szelídséggel közölte is, hogy miért vagyok itt. Közölte velem viccesen, hogy a főhajó melletti egyik kedvenc termemben nem találok el.
Rögtön tudtam miről suttog. Az őseink eme terem padozatába kőből kiraktak egy spirált(arany metszés), aminek van egy bejárata. Ez egy nagyszerű energetikai hely. Aki járt itt és érzékel, az tudja miről beszélek. Fantasztikus, hogy pálosaink így tudtak már akkor valamit.



Én sokat járok ide ki, minden évszakban.Télen hóban is látni a spirálkört, tavasszal is, szóval egy csoda. Mindig kintről kell elindulni lassan befelé, majd a közepén megállni, időzni, de csak óvatosan, mert magával húzó tud lenni!! Majd kifelé ugyanezen koncentrikus körökön kijönni. Én ezt már rutinos rituáléval  teszem meg. Igenám de most belegabajodtam. Hangosan kacarásztak rajtam. Én meg csak "füstölögtem"! De hamar lecsillapítottak s közölték, hogy az a feladatom, hogy a köveket láthatóvá kell tennem.
-Szóval gazolás a kövek mentén. Kb.10-12m. átmérő.
Nem riadtam meg, szüleim mindig is gazdálkodtak s nekem ez nem fura.
-Na uccu neki.
Gyönyörű látvány lehettem, sportos öltözetben gazol  egy ember a kolostorromnál. Engem nem zavart, de japán turistákhoz hasonló alakok jöttek mentek, nyakukban fényképező,  s furán néztek.
Valaki azt hitte keresek valamit, amit elhagytam. Jót röhögtem, de nem zavart s a simára borotvált fejű apukának elmondtam, hogy ez itt mi, meg a magyar szakralitásról eldurrantottam egy röpke monológot. Láthatóan nagy sikerem volt vele, mert ténylegesen mély érdeklődést váltott ki belőle, a helyszínre érkező fia és felesége jelenlétében.
Belülről haladtam kifelé a munkával,  lassan de szisztematikusan.
Megjelent egy kutyus is. Meglepődtem ismét (ilyen már volt) mert döbbenten észleltem, hogy mikor farkát csóválva elindult felém, nem jött átlóban át a spirálon, hanem meglelte az elejét és a koncentrikus körök mentén szépen egymásra találtunk. Ajándéka kétszersült falat volt (csak ez volt nálam).
Na de a laza részét félretéve...Én azt hittem,hogy ezeket a köveket csak úgy letették. Évek óta járok ide, de nem láttam, amit csak így négykézláb láthattam meg... Szisztematikusan akár több rétegben is be vannak ágyazva a földbe  a kövek. Bentről kifelé haladva egyre nagyobbak. Bizonyos távolságonként van egy-egy nagyobb kő is. Szóval ők már akkor tudtak valamit.
Emberek jöttek- mentek,  én egy pár óra alatt végeztem (legalább) a felületi munkával, de jól éreztem magam, töltekeztem, földeltem s tisztítottak.
Tegyétek ti is ezt, legyen ez egy felhívás. Ezek nagy többségében gazdátlan helyek. Legyünk arra felelősen tudatosak, hogy mit képviselnek ezek a Magyarok számára.
Eljött s jön az az idő amikor teljesen nem a 3-D dolgok kell fontosak legyenek.
-Miért?
Mert gyökértelen s gyökereit nem tisztelő embernek hazája sincs.
Azt mondta suttogóm, ápoljátok ezen helyeket, mert romjain új világ születik. 
Nem kérünk egyebet, csak nézd meg a melletted lévő temetőt s lépj egy lépéssel többet, mert ezen helyek öregebbek mint azt gondolnátok.
Azt kérik tőlünk őseink, amit látni lehetne, tegyük láthatóvá. Gondozzuk önszántukból ezeket a Szent helyeket. Most az Új Kor hajnalára ők is szeretnének kicsit -mégha romjaikban is- de csinosak lenni.
Legyen ez egy kezdeményezés. Egy jó társaság, egy metsző olló, egypár szemeteszsák, egy mosoly, tenni akaró őszinte emberek, ennyi kell hozzá.
Én folytatom amit elkezdtem, tegyétek ti is.
Tudjátok: "Kis lépés nekünk, de nagy az emberiségnek."

Zárszó: Köszönöm az égieknek. Ma megint tanultam valamit s ettől csak több lettem.
Te magad tudod a legnagyobb dolgokat elérni és ha ehhez találsz társakat is, akkor már tiéd a világ.

Maradok tisztelettel: Korona Sándor




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése