2016. február 29., hétfő

A szív erőtere



A szívet egy erőteljes, mintegy két és fél méter átmérőjű erőtér övezi. Ez azt jelenti, hogy a szív, jóval nagyobb erőteret generál, mint az agy


A SZÍV ERŐTERE

           szem_8.jpg



A szív az emberi gondolkodás kezdetei óta a szeretet szimbólumának és érzelmeink központjának számított. Hogy ez mennyire igaz, azt bizonyítja néhány kísérlet, amelyet 1993-ban végeztek el.

Az 1991-ben alapított és forradalmi felfedezéseiről ma már világszerte ismert HearthMath Institute újfajta kutatásokat végzett az érzelmek fiziológiájának, valamint a szív és az agy kölcsönhatásainak terén. 1993-ban pl azt vizsgálták, miként gyakorolnak hatalmat az érzelmek az emberi test fölött. A kutatás során testünknek elsősorban arra a területére koncentráltak, amelyet az érzelmek keletkezéséért teszünk felelőssé, vagyis a szívre.

Meglepően hamar, már az első vizsgálatok idején olyan meglepő megállapításra jutottak, amelyet érthetetlen módon korábban még senki sem fedezett fel: nevezetesen, hogy a szívet egy erőteljes, mintegy két és fél méter átmérőjű erőtér övezi. Ez azt jelenti, hogy a szív, jóval nagyobb erőteret generál, mint az agy. A tudósok addig azt feltételezték, hogy a maga elektromágneses impulzusaival az agy adóköre a legnagyobb. Akkor azonban találtak egy erőteret, amely jóval nagyobb, ráadásul olyan erős, hogy messze túlnyúlik a test határain. A szív által sugárzott erőtér valószínűleg még a mértnél is sokkal nagyobb, mivel a mai mérőberendezések nem tesznek lehetővé igazán pontos méréseket.

Az első meglepetés után hamarosan felmerült a kérdés, hogy vajon mi célt szolgál a szívünket körülölelő erőtér?




A SZÍV ÁLTAL LÉTREHOZOTT ELEKTROMOS ÉS MÁGNESES MEZŐK 
KOMMUNIKÁLNAK TESTÜNK SZERVEIVEL.

Még azt is sikerült bebizonyítaniuk, hogy a szív és az agy összeköttetésben áll egymással, és a szív jelzi az agynak, hogy milyen hormonokat, endorfinokat vagy más vegyületeket termeljen a testben.

Az agy nem önállóan cselekszik, hanem a szív jelzései alapján.

Vagyis valójában a szív osztja szét az információkat. A kísérletek során kiderült, hogy az információkat az érzelmek továbbítják. Érzelmeink tartalmazzák tehát azokat az információkat, amelyek révén szívünk az agyat és a szerveket testünk pillanatnyi szükségleteiről tájékoztatja.

Ám ez még nem minden. A kutatásokat folytatva felfedezték, hogy a szív által gerjesztett elektromos és mágneses mezőt nem csupán érzelmeink alkotják. Erejét egy további meghatározó forrásból, nevezetesen meggyőződéseinkből is meríti, vagyis mindazokból a dolgokból, amelyekben mélységesen hiszünk, és amelyek szerint az életünket irányítjuk. Mindezt magába foglalja a szívből információként áradó energia, amelyet testünk akkora erővel sugároz, hogy nemcsak agyunkig és a szerveinkig jut el, hanem messze kiterjed a környezetünkre.


SZÍVÜNK EGYFAJTA KÖZVETÍTŐ, 
AMELY MINDEN MEGGYŐZŐDÉSÜNKET ÉS ÉRZELMÜNKET ELEKTROMOS 
ÉS MÁGNESES REZGÉSEKKÉ ÉS HULLÁMOKKÁ ALAKÍTJA ÁT.

Ezek az elektromágneses hullámok pedig nem korlátozódnak a testünkre, hanem mélyen behatolnak a környezetünkbe, és kölcsönhatásba lépnek mindennel, ami minket körülvesz.



A HearthMath Institut vizsgálatai kimutatták, hogy mekkora ez a kisugárzott energia.

- Az EKG-val mért elektromos ingerület az agy elektromos ingerületének (EEG) akár a hatvanszorosa is lehet.

- A szív mágneses mezeje ötezerszer erősebb, mint az agy mágneses mezeje.

Szívünkből tehát sokkal nagyobb erő árad, mint az agyunkból. Miért olyan fontos, hogy tudjuk ezt? Azért, mert így végre megérthetjük, miért teljesülnek bizonyos vágyaink egyszerűen, míg mások nem válnak valóra.



- Ha úgy mondogatjuk az affirmációkat vagy jelenítünk meg lelki szemeink előtt bizonyos képeket, hogy a szívünk mélyén nem vagyunk meggyőződve vágyunk valóra válásának lehetőségéről, akkor csak az agyunk bocsát ki elektromágneses hullámokat, míg érzelmeink központja, szív, ötezerszer nagyobb erővel sugározza valódi meggyőződésünket, kételyeinket, aggodalmainkat.

- Ha meggyőződéseinket érzelmeink ereje is alátámasztja, összehasonlíthatatlanul nagyobb lesz a kibocsátott energia. Ám ha szomorúak, levertek és erőtlenek vagyunk, kívánhatunk, amit akarunk, a sivár érzelmek ereje nagyobb lesz, mint az értelmünké.

- Amiben hiszünk megvalósul, mert, a hitnek van a legnagyobb mérhető ereje.

- - A szív jelzi az agynak, milyen hormonokat, vegyületeket termeltessen a testtel.

- - A szív testünk legerősebb adója. Ez gerjeszti a legerősebb rendelkezésünkre álló mágneses és elektromos energiát.

- -A szívből sugárzó elektromos és mágneses hullámokat érzelmeink és meggyőződéseink teremtik. Mindegy, hogy a hullámok jótékony hatásúak vagy ártalmasak: így is úgy is hihetetlen erővel áradnak világunkba.

- -A szív egyfajta közvetítő. Meggyőződéseinket egy másik nyelvre, a hullámok kódolt nyelvére fordítja, és hihetetlen erővel sugározza szét.

- - Ez annyit jelent, hogy meggyőződéseink sugároznak belőlünk, és a rezonancia törvényének értelmében hasonló rezgésű energiát keresnek.

- - Hasonló hasonlót vonz. Ami energiánkkal azonos hullámhosszú, az valósággá válik az életünkben.

- Csak akkor kerülhetünk egy hullámhosszra az életünkben megvalósítandó dolgokkal, ha tudatosan vonzáskörünkbe vonjuk azokat.

- Világunkban csak az valósulhat meg, amiben mélységesen hiszünk. Főleg a tekintetben igaz ez, amit magunkról hiszünk. Önmagunkról táplált véleményünk szab irányt életünknek. Ez azt is jelenti, hogy csak akkor lesz erőnk és hatalmunk sorsunkat alakítani, ha megtanuljuk megérteni, hogy minden erő és minden hatalom belőlünk fakad, és nem a külvilágból ér minket.

- Pierre Franckh



Kicsit tudományosabban:



A modern természettudomány ismét megerősíti az ősi bölcseletet, ez alkalommal a szív befolyásos szerepével kapcsolatosan. Doc Childre stresszkutató 1992-ben megalapította az Institute of HeartMath tudományos kutatóközpontot, amelynek célkitűzése ama elképzelés tanulmányozása, miszerint az emberi szív mélységes bölcsességet hordoz, sőt talán fajunk spontán evolúciójának kulcsát is magába rejti.

Childre és a HeartMath kutatói csapata a legkülönbözőbb korszerű képalkotó eljárásokkal nyert adatok egész halmazát gyűjtötte össze, amelyekből egyértelműen kiviláglik, hogy őseinknek igazuk volt a szívnek az életre gyakorolt befolyását illetően.

Childre és Howard Martin az alábbi következtetésre jutott: „ A szívintelligenciája a tudatos értelem áradata, amelyet mi magunk is képesek vagyunk megtapasztalni, mihelyt egyensúlyba hozzuk és összekapcsoljuk elménket és testi érzéseinket.”

Az 1970-es években John és Beatrice Lacey, a Fels Kutatóintézet fiziológusai felfedezték, hogy a szív saját független idegrendszerrel rendelkezik, amelyre ők a „szív agyaként” utaltak. Szívünk arra használja a legalább negyvenezer idegsejtjét, hogy a tudathoz kapcsolódó olyan agyi központokkal kommunikáljon, mint az amigdala, a talamusz és az agykéreg. Amikor ezzel először szembesültek, a tudósok úgy vélték, e szív-idegsejtek szerepe egyszerűen annyi, hogy feldolgozzák az odafentről, az agyból érkező jelzéseket.

A Lacey házaspár kutatásai azonban teljesen másra derítettek fényt. Vizsgálataik kimutatták, hogy a szív korántsem engedelmeskedik automatikusan az agyból érkező üzeneteknek, sokkal inkább az idegi jelzéseket értelmezi, és az egyén pillanatnyi érzelmi állapota alapján reagál rájuk. A kutatóházaspár arra a következtetésre jutott, hogy a szívnek megvan a saját külön logikája, a szívdobogás nem pusztán az élet mechanikus ritmusa, hanem egy értelmes nyelv kifejezőeszköze. Az EKG-mintázatok elemzése bizonyítja, hogy a szívnek sokkalta több köze van az észleletekhez és a viselkedési válaszokhoz, mint azt a nyugati tudomány valaha képzelte volna.

A HeartMath kutatói megerősítették mindazt, amit a vallás, a költészet és a saját intuíciónk sugall nekünk az emberi tudatosság hajnala óta. A szív az érintkezési felület a tudat és az érzelmeket előidéző fiziológiai reakciók között. Mi több a kutatók azt is megállapították, hogy a szeretet hatása is valós, és biokémiailag mérhető.

Childre és Martin kutatása sajátos technikák kidolgozásához vezetett, amelyek révén hozzáférhető a „szív koherens intelligenciája”, ahogyan ők nevezték. Amikor a tesztalanyok a szívükre összpontosítják figyelmüket, és ezáltal mintegy aktiválják a benne fészkelő alapvető érzéseket, amilyen a szeretet , a megbecsülés vagy a törődés, ezek az érzelmek nyomban megváltoztatják és koherensebb mintázatúvá teszik szívverésünk ritmusát. E növekvő szívritmus-koherencia pedig olyan idegi és biokémiaia folyamatok egész sorát indítja be, amelyek gyakorlatilag a test minden egyes szervére hatással vannak..

Tanulmányok bizonyítják, hogy a szív koherensebb működése az intelligenciaszint megemelkedéséhez vezet, ugyanis mérsékli a szimpatikus idegrendszer tevékenységét, és egyidejűleg fokozza a paraszimpatikus idegrendszer növekedést elősegítő munkáját. A koherensebb szívműködés által előidézett ellazulási reakció csökkenti a kortizol nevű stresszhormon termelését, és úgy állítja be a mellékvesét, hogy elővegyületeiből a dehidroepiandroszteron nevű öregedésgátló hormont állítsa elő.

Dr.Bruce Lipton


Read more: http://spiritizmus.hupont.hu/66/a-sziv-erotere#ixzz41Z7WXcGU









2016. február 26., péntek

"Jenga" - Hírek, helyzetjelentés 2016.02.24.



 "A cabal az utolosó és végső „Jenga” műveletet használja, és az átláthatatlan Bábeli Pénztornya most visszafordíthatatlanul teljesen a romjaira hullik."


A Jenga egy ügyességi társasjáték, amit akárhányan játszhatunk, mégsem unalmas, hiszen mindenki feszült figyelemmel várja, hogy vajon mikor fog összedőlni a torony

Előrebocsájtok néhány magyarázatot: 

RV = Napfelkelte Művelet, avagy Pénzügyi Újraindítás (Új pénzügyi rendszer)


Tetelestai és GCR = Valószínűleg az összes tartozás elengedését jelenti, ami feltétele a pénzügyi rendezésnek
Milly































Hírek, helyzetjelentés

"Jenga"


 A Dínár Krónikának küldve emailen

Szerda - 12:00:00 – 2016.02.24.
Anonymous Hírek, helyzetjelentés


-- Megerősítve --



A Szuverén Öregek Vezetősége egyetértett az RV megkezdésével avagy a Napfelkelte  Művelettel 02.22-én hétfőn - ( 2.22.16 @ 8:00:00 CST időzóna).

Kérték a megfelelő segítséget és megkapták az Univerzális Törvény vezette égi életerő szabad akaratot. 


Egy kezdeti AIIB (Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank... ford. megj.)  „végrehajtási jelzést” küldtek és visszajelzést kaptak világszerte az összes Központi Banktól, kedden – 2016. 02.23-án 12 órakor (amerikai középidő). 
Egy pontos hasonlattal élve, az emberiség elérte a régen várt RV földetérését.


A második „végrehajtási jelzést” ezután 02.24-én 8 órakor szerdán küldték ki, de nem jelzett vissza 70 Központi Bank. De mivel a világon levő nem minden Központi Bank engedelmeskedett, az egész művelet késleltetve lett. Minden folyamatban levő és nem folyamatban levő standard protokoll a GCR/RV területen.


E helyzetjelentés szerint nem tudni, hogy lesz, ha a dolgok lényegében megoldódnak és a folyamat elindul. Egy pontos hasonlat lehet erre, hogy az emberiség türelmesen várja, hogy kitegyék a külön pontot a játék késése után, amelyet büntetésül hívtak a cabalra.


Ez az égbekiáltó engedetlenség egy korábbi engedelmeskedés után egy kicsinyes ellenkezés, „hátráltatási” taktika annak érdekében, hogy további százalékpontokat nyerjenek a főfiókok hidratálására a zárás előtt. Azonban bármilyen további engedetlenség, amelyet a Sötét Nemesség/Rothschild klikk hozott létre, az most okot ad az azonnali bolygószintű eltávolításra és/vagy a központi nap újraindításra.

A hatalom globális pénzügyi rendszere bele kell, hogy nyugodjon, hogy az úgynevezett történelmi „pénzváltás” nem kerülhető el, mivel egy megnövekedett és rendkívül jóindulatú segítség aktívan garantálja a Napfelkelte Művelet (RV) befejezését egy reális időn belül.
Mind a St. Germain Hitel, a Mátrix Alapok/ NESARA átadások, mind a meglevő SWIFT/Központi Bankok és az új CIPS/AIIB szervezetek, most mind tehermentesnek tekinthetők a szuverén számlatulajdonosok számára;
és ebben a pillanatban készek a szétosztásra a néptömegek felé (valuták, történelmi kötvények, PPP, jóléti csomagok, humanitárius alapok, kereskedelmi papírok stb.).

A GCR vagy a Tetelestai Művelet be fog fejeződni valamikor az új időbeosztása szerint, 2016. február 28 előtt, a sötét nemesség engedelmeskedésével, vagy anélkül. 

Lefordítva: A cabal az utolosó és végső „Jenga” műveletet használja, és az átláthatatlan Bábeli Pénztornya most visszafordíthatatlanul teljesen a romjaira hullik.



Forrás: http://www.hollowearthnetwork.com/page/492563586



Kiegészítés:

Tetelestai latinból van fordítva, azt jelenti, „Befejeződött”, ez volt írva a hitelszámlákra, hogy megmutassa a fizetést. Ez olyan, amikor a modern kifejezést szerezzük meg, „Teljesen kifizetve”.

Újabb hírek:

Végső béke   http://sirius-plejad.blogspot.hu/2016/02/vegso-beke-hirek-helyzetjelentes.html


Alátámasztó hírek:


(Milly)


2016. február 21., vasárnap

Amerikai anzix - Purisaca Golenya Ágnes 2016-02-20



"Mikor vesszük már észre, hogy az áldozati szerepünk is egy program és nekünk e szerint mindig rosszul kell éreznünk magunkat?
Pedig ez nem a mi szerepünk és nem a mi programunk! Ma a „felébredett” magyarság gurui csak a szennyet, mocskot, galádságot, igazságtalanságot sorolják, amit csak és kizárólag miellenünk követ el a globális elit. Érezzük magunkat agyongyalázva, megrugdosva, áldozatként. Mert ez dühöt szít! Márpedig ha a magyar elkezdene már végre kozmikusan szeretni (amit dühösen és bosszútól lihegve elég nehéz), az aztán tényleg nem állna a tisztelt illuminátus testvéreink érdekében! Szeretni azonban csak az képes másokat, a világot, aki önmagát szereti, aki önmagában békés, harmonikus."


AMERIKAI ANZIX

Purisaca Golenya Ágnes
2016-02-20 

Kedves Barátom!



Ismét itthonról jelentkezem, legutóbbi new yorki utam után, ahol január 30-án egy előadást is tarthattam az ottani Magyar Házban. Utazásomnak azonban teljesen személyes oka volt, hisz öcsém ott él családjával immár több mint harminc éve, és az előadás ötlete csupán akkor merült fel, amikor néhány kinti ismerősöm értesült érkezésemről. A hirtelen szervezés azonban nagyon jól sikerült (ezúton is köszönöm Rózsa Ákosnak), teltházas volt az est – ami még akkor is szívmelengető, ha tudjuk, hogy szűk ötven fő befogadására alkalmas a kisterem. Íme, néhány fényképfelvétel.




Nem csak jólesett kimondani bizonyos globális igazságokat a Wall Street-hez közel, az Empire State (Birodalmi állam) szívében, de Mesterem szerint nagy jelentőségű minden, bizonyos emelkedett lelkülettel kimondott szó, mert ezzel (a frekvenciával) feltöltjük az információt a láthatatlan elektromagnetikus mezőnk hálózatára. Ezt az emelkedettséget egymagamban nem tudom elérni, ehhez ti, a hallgatóság kellettek mindig! Köszönöm mindenkinek ezúton is, aki eljött vagy majd eljön egy-egy előadásomra, mert így valóban közösen tesszük ezt!






Nos, „Amerikáról”, ahogy teljesen helytelenül a kontinens nevével szokták az Amerikai Egyesült Államokat nevezni, a soha ki nem adott Életjel című könyvemben kezdtem el írni úgy harminc évvel ezelőtt (hamarosan részekben kiküldöm Hírlevélben vagy felteszem a honalpomra). Az „amerikai” társadalom elemzését, mély megértését azóta is sportszerűen űzöm, de most megfogadtam, egyszer egy komoly tanulmányt fogok készíteni, mert az úgynevezett „világpolitikai forgatókönyv” szerves részét, alapját jelenti a szabadkőműves ideológiára felépített Új Világ (lsd: New World Order, azaz Új Világrend, avagy Új Világ Rend/Páholy).



Most elöljáróban csak annyit, hogy menetrendszerűen ismét megbetegedtem az érkezésem utáni harmadik napon. Azért menetrendszerűen, mert nagyon sokszor voltam már az USA-ban, főleg akkor, amikor még Maléves voltam és szabadjeggyel utazhattam a gyerekeimmel együtt. Mindig beteg lettem, de ez a mostani felülmúlt minden eddigi betegségemet. Se ételre, se megfázásra nem tudtuk visszavezetni, tekintve nem is voltak bármelyikre utaló tüneteim, pusztán egy szinte delíriumos láz (negyven fok körül), mialatt másfél napot kvázi öntudatlan állapotban töltöttem. Ez azért is megdöbbentő számomra, mert szinte alig szoktam lebetegedni!

Minden esetre e nagyon magas lázas állapot tökéletes egy szintetikus létélményhez (szintetikus alatt nem művit értek, hanem az analitikus ellentettjét, amikor képesek vagyunk a szintézisre, új kapcsolódások, összefüggések megértésére-megélésre stb.). Ekkor érkezett hozzám Mesterem segítő üzenete: az „amerikai” programtérben szétesett a rendszered. Ez egyrészt magas érzékenységedet mutatja immár, egyben azonban védtelenséged is.



Nos, nyilvánvaló volt már abban a szent pillanatban, hogy ennek visszazökkent tudatállapotban utána fogok eredni, a mélyére ások.

Előadásaimból, könyveimből már sokaknak ismert lehet az irányított erőtér fogalma, amit elsősorban a vallások által programozott erőterekre használok. Ám megértettem, hogy a vallások nagy ernyője alatt vannak az egyes „kultúrák”, országok saját programjai, illetve azok programozott erőterei. Akin most átfutott a hideg, az már érzi, micsoda óriási disznóságokra lehet e szál felfejtésén is rádöbbenni!

Az USA, mint a világ egyedüli szuperhatalma (jelenleg még legalábbis, de az elmúlt száz évben feltétlenül) katonai, politikai és gazdasági értelemben véve, így kiemelten fontos programozott erőtér. Részemről én szó szerint fuldoklom az első napokban, úgy érzem, mintha a „fejem súrolná a búra”. A teremburáját, ugye? A Búra bizony létezik, több rétegben. Van országokon, társadalmakon átívelő programhatár, sáv, búra, és van ez alatt kulturális-politikai búra. A programon értsük bátran azt, amit neve sugall: lekövethető, matematikailag is leírható adatok, melyek azonban elsődlegesen geometriai erővonalak, minták, erőterek! Tehát én távolról sem szimbolikus programtérről beszélek, ahogy a vallások erőtere is mérhető - lenne, ha lenne erre kialakított műszerünk. Konkrét elektromágneses mezők, melyek a saját programjukat pulzálják és ennek megfelelő minőségű teret alkotnak.

A váratlan és erős betegségemben és a kapott üzenet hatására először elszomorodtam, hogy ennyire védtelenül-naivan rohantam ismét ide, pedig… tudhattam volna már tényleg, hogy hová jövök. Azonban Mesterem azonnal megnyugtatott: megbeszéltük mi ezt előzőleg, csak nem emlékszem erre (közbeszúrom, mert fontos lehet: ugyanis egy tágult tudatállapotból, amikor jövünk „visszafelé”, saját kérésünkre vagy beleegyezéssel töröltetjük az elméből az elektromos jeleket-emlékeket, mivel az elme blokkolná annak „irrealitása” miatt, a magasabb szinten hozott döntéseinket, terveinket). Hisz pontosan arra volt szükségem, hogy az előző útjaimhoz képest immár még érzékenyebben egy-egy újabb minőségét tapasztaljam meg az Új Világ erőterének.

Már A kék vér gyermekeiben említettem, hogy kékülésem útján új Mester segít, mégpedig az a magas Tudat, Intelligencia, akit a legtöbben a Földön, főleg az utóbbi évszázadokban, Saint Germain néven ismernek. Őt a populáris ezoterikus iskolák alkimistának, szabadkőművesnek és egyéb földi irányzatok képviselőjének hiszik, de a kozmikus valóságtól mi sem áll távolabb! Tény, Saint Germain szellemi inspirálója volt egy olyan áramlatnak, amiből földi erők humanizmust csináltak. Az újjászületés (reneszánsz), felvilágosodás az isteni esszenciák materialista redukciói. Az újjászületésnek annak kell lennie, aminek Jézus tanította: valóságos kozmikus újjászületésnek, melynek DNS-szinten is tetten érhető valóságos hatása van. Az „új éra”, mely a reneszánsszal kezdődött, régóta várt és segített pillanat volt, és mondhatjuk, a jézusi munka bevégzése kellett volna, hogy legyen, ha az oly módon megy végbe a Földön, ahogy Jézustól Saint Germainig azt minden kozmikus Mester és küldött hirdette.

Ám ami megszületett, az totális ellentéte volt a mennyei örömüzenetnek (evangélium). Az örömhír, amit Jézus hozott el ismét a Földre a Jehovai (hasító) ciklus kezdete után nem sokkal, lényegében ez volt: az embernek fel kell ébrednie halott állapotából (szellemi halott), újjá kell születnie, mert mára teljesen degenerálódtunk. Vissza kell alakulnunk azzá, akik hajdanán voltunk: kozmikus lénnyé, e fogalom teljességében.

Jézust, mint A kék vér gyermekeiben kifejtettem, a zsidó jehovai tanításokat a jézusi örömhírrel összevegyítő kereszténység vallásalapító atyái „kisajátították” és egy általa soha nem hirdetett teológiát szerkesztettek meg, és Jézus által soha meg sem említett pápa-központú egyházat építettek rá. Ez az egyház a következő évszázadokban olyan brutálisan gyalázta meg a jézusi tanításokat, hogy kellett egy új kor, egy ébredés, melyben az ember felszabadul a zsidó-keresztény egyház jehovai programjából (na persze, a későbbiekben ráépült iszlámból, de ugyanúgy bármiféle vallásból, mert minden vallás emberek által alkotott elmeprogram csupán, amire nincs semmi szüksége a Mindennel élő kapcsoltban lévő embernek), erőteréből, és visszatalálhat a jézusi útra. Ezt a felszabadulást jött segíteni több Mester, e legutóbbi ciklus vége felé közülük Saint Germain néven ismert. Az általuk hirdetett kozmikus szabadságot álszent és elferdített szabadossággá, a kozmikus testvériséget pártoskodó elvtársi vagy éppenséggel titkos páholyok testvériségévé, az isteni szeretet sugárzásában való személyválogatás nélküli egyenlőséget (az EGYségben való létünket) álszent és nem létező demokratikus egyenlősdiséggé ferdítették és tűzték harci zászlajuk jelszavává a felvilágosodás és humanizmus hirdetői. Nagyon sok könyvemben sok formában boncolgattam már a „luciferi” hat-alom (avagy a hétrétegű téridő alatti erők, ld. A kék vér gyermekei) kedvenc szisztémáját: az utánzást, a másolatgyártást (ld. Madách Imre: Az ember tragédiája). Aki csak biológiai szemével lát, az megtéveszthető. Sokszor hozom kedvenc példámat, álljon itt A kék vér gyermekeiből egy idézet:

„Az illumináció módszerének, működési mechanizmusának példájaként szoktam említeni az egyenlőségen alapuló közösségi életformának, a kommunizmus eszméjének feltalálását. Gyakorlatilag Jézus ugyanezt tanította: ne legyen magántulajdon, éljünk közösségben, szeretetben, megosztva a javakat, a képességünket, az életünket másokkal. Senki nem tud egyszerre három házban élni, egyszerre négy autót és két helikoptert vezetni, háromszázhatvanöt cipőre sincs szüksége feltétlenül. Vagyis, se a biológiai életünk fenntartásához, se az egészségünkhöz, se a Föld szépségeinek élvezetéhez, egy szóval egy kellemes és boldog élethez mindezekre nincs szükségünk. Vagy fogalmazzunk így: nem ezekre van szükségünk. Jézus a földi időleges tartózkodásunkhoz a felhalmozást, a test cicomázását, az önmagában értéktelen „pénz” hajszolását aránylag feleslegesnek tartotta – szarkasztikusan fogalmazva. Sőt, azt tanította, vagy ezzel töltöd az idődet, vagy a lelked építésével, amihez mindezek nemhogy nem kellenek, de károsak. Mert mindkettőt nem teheted tiszta szívvel, ahogy egy fenékkel sem ülhetsz meg két lovat. Vagy Istent, vagy a Mammont szolgálod. Szóval, felvázolta világosan, milyen életmód az, mely tiszteletben tartja a Földet, az élőlényeket, a többi embert és persze saját magadat, hisz azt a részed építed így, amit magaddal vihetsz a „túlvilágra”. A jézusi léleképítő életmódnak, mint esszenciának volt külső, formai aspektusa is, a szerény, másokkal osztozó egyszerű élet.

No, ez tetszett meg a kommunizmus kiötlőinek. Nyilvánvaló, hogy az addigra a rabszolgaságban, hűbériségben majd az ipari forradalomban munkásként kiéheztetett, megalázott, emberi méltóságától megfosztott milliók kapva kapnak ezen a forradalmian új, megváltó eszmén. Márpedig, a világ évezredek óta, vagy legalábbis amióta közvetlen isteni kapcsolatok helyett a vallás pótszerén él az emberiség, az eszmék, az ideológiák vezérlik a közösségeket. Világos volt a fellendülőben lévő ipari, modernizálódó világban, hogy e mögé a szlogen mögé legalább a világ felét fel lehet sorakoztatni: világ proletárjai egyesüljetek! Ne legyenek gazdagok, se szegények, minden ember részesüljön a közös javakból egyenlő módon, ki-ki saját szükséglete szerint. És így is lőn. Hisz ki az a velejéig gonosz, aki ezzel szemben inkább azt az igazságtalanságot tekinti helyesnek, hogy igenis legyenek kiszolgáltatottak, legyen, aki éhen hal és legyen, aki gyémántban turkál minden reggel. Ez nem megy a morál szintjén. Azért volt könnyű millióknak „eladni” a kommunizmust, mert egy szó szerinti isteni ötleten nyugszik. Ám mit is csináltak a sárkányok? Először álcázottan a vallásokkal, majd a vallások üldözésével, a templomok lerombolásával, a kőkemény materializmus elültetésével teljesen elvágták az embert a Lélektől, Istentől (e korban születik a homo genus materialista rendszertana). Ezek fontos előkészületek, ugyanis csak istentelen talajon válhat ördögivé az, ami eredetileg isteni. Kivették a lényeget az egészből: az Istennel való élő kapcsolatot. Ez viszont, hogy úgy mondjam, a „lelke”, a tartalmi része volt a jézusi példának és nem formai, hanem maga a minőség, az esszencia, így igen keveseknek tűnt fel a csalás. Ekkor már csak biológiai szemmel látott az ember. Ha Isten nélkül, az ő ereje nélkül csak üres másolatot készítünk, az az igazi átverés! A jézusi mennyei közösségből így lett pokoli kommunizmus (kommuna-közösség). Az analógia két „vége”, pólusa.”

Hogy jön mindez az én „amerikai” utamhoz? Nagyon is! Az USA pontosan ennek a kornak a kísérleti bázisa. Pontosan ebben a korban esnek neki az európai haramiák, az egyházzal karöltve egyes reneszánsz királyok az amerikai kontinensnek és gyarmatosítják – nem mellesleg brutális eszközökkel. Természetesen ez a terv nem úgy születik, hogy erről az egyházatyák mindegyike tud és amiben minden király avagy nemes család egyöntetűen szövetkezik. Ekkor már elég szilárd hálózata van az illuminátusoknak, azaz azoknak, akik a Látszólagosság és Megtévesztés földi formáit kovácsolják hosszú kozmikus ciklusok óta (most nehogy valaki az intézményesített illuminátusok jóval későbbi dátumát hozza fel, hisz ez a szellemi áramlat jelen van a Földön azóta, amióta az ember! Én soha nem az egyes korszakokban ilyen-olyan formában, földi tagozódásban alapított konkrét iskolákról, csoportokról stb. beszélek, ahogy például a Pálosok esetében sem, akik az exotérikus tudás szerint vannak jelen csupán Szent Özsébtől kezdve, noha ez egy örök kozmikus „rend” és jelen vannak, mióta „világ a világ” a Földön is!)

Saint Germain valóban próbálta menteni, ami még menthető és új, tiszta talajt találni egy újfajta emberi társadalom alapvetően újfajta életéhez, társadalmához az amerikai kontinensen. Ám ahogy a jézusi kozmikus EGYszerű életmódból a nincstelenek kierőszakolt kommunizmusát csinálták, úgy lett a jézusi tanításon alapuló Saint Germain-i élet-reformációs programból is az, ami: a szabadkőművesek, illuminátusok kísérleti társadalma.



Tényleg van sok olyan ember, aki elhiszi, hogy amit ott elértek az „illuminátusok”, azt bárhol másutt nem tehették volna meg? Az USA, mint szélső erőpont elengedhetetlen a globális Új Világ erőterének fenntartásában. Innen kezdve már csak „hozzá képest” kell az ellentétes erőpontot/erőpontokat folyamatosan megteremteni és fenntartani a programozott erőtér működéséhez. Az USA-tábor volt hivatott üzemeltetni a földi „megváltás” programját, mely a Lelket a kényeztető, hedonista, földi örömök, (illuzórikus) szabadság, demokrácia (sose volt igazából), esélyegyenlőség (nevetséges hazugság! Lássuk már be, ilyen nincs! Mindenki más képességgel, karmával születik!), teljesen illuzórikus programjával bűvöli el és láncolja magához. Ennek ellenpólusaként próbálkoztak a diktatúrákkal, a nélkülözés és bezártság, szabadság lábbal tiprása, és egyéb ismert programokkal. Láthatóan, a megvonás képes megerősíteni a lelkeket, míg a bájolás és babusgatás, a negédes álságos kényeztetés teljesen elhülyíti, és valóban képes megkötni a legtöbbet.

No de most nyilván nem mélyedhetünk el e cikkben ennél komolyabban az „amerikai” társadalom és a társadalmi programok elemzésében és mondandóm lényegéhez ez most nem is szükséges (ismétlem: készül egy átfogó értekezésem az emberi Láttatott és Valóságos világokról, a társadalmakról, a szerepekről és azok visszahatásáról a Lélekre, kiemelten elemezve majd az amerikait).

Annyit mindenki tud olvasóim közül az amerikai létformáról, hogy enyhén szólva fényűző és irigylésre méltó – látszólag. Én még akkor jártam először amerikai hipermarketben, jóval a „rendszerváltás” előtt, amikor nálunk még bőven volt hiánytermék és mocskos kis Közértekben vásároltunk, így a sokkhatást talán nem nehéz elképzelni. Szó szerint betegre ettem magam az első két hétben és a kint töltött három hónap alatt 8 kg-ot híztam! Ugyanakkor már akkor feltűnt, hogy csillapíthatatlan éhségemnek nemcsak abnormális pszichés vásárlási kiéhezettségem az oka. A titokra azóta rájöttem: az amerikai zöldségeknek és gyümölcsöknek nincs semmiféle íze! Főzöd a levest, beledobálsz már minden fűszert és még mindig vízízű. A jóllakottsághoz szerintem két alapvető dolog kell: valódi beltartalommal rendelkező jó genetikájú friss termések valamint az ebből fakadó ízvilág. Ha bármelyik hiányzik, éhesnek érezzük magunkat nem sokkal evés után. Azóta már nálunk sem ismeretlen a holland, genetikailag megbuherált vetőmagokból termesztett zöldség és gyümölcs, így azok értéktelen voltát, pusztán a szállításra és kereskedelmi forgalomra termettségüket sajnos már mi is megismerhettük. De az USA-ban már hosszú évtizedek óta ezeken a kvázi mű-terményeken élnek az emberek. Na és az azóta hozzánk is beömlött feldolgozott élelmiszereknek nevezett ipari mérgeken.

Egy magyar szupermarketben még könnyen vehetünk kaukázusi kefírt, egy amerikai szupermarketben a natúr joghurt egyértelműen édeskés, és a kefírnek nevezett löttyöt is eldobja egy igazi magyar fogyasztó. Nincs igazán finom túró, tejföl, nem beszélve a nálunk bárhol kapható juhtúróról. Gyakorlatilag minden nagyáruházi kenyérben van cukor és/vagy kukorica szirup. Ők meg sem érzik, nekünk ehetetlen az ízük és állaguk. Hiába eszel, tényleg folyamatosan éhes maradsz. Miért? Mert a sejtjeid éheznek, akármennyit is tömsz magadba ezekből a mű-termékekből!

Az a helyzet, szerencsétlenek kénytelenek szinte egész nap enni, mert egy átlag amerikai nem is tud arról, hogy esetleg nagy erőfeszítésekkel azért hozzájuthatna farmokról, gazdaságokból származó termékekhez, mert nem a Shop Rite-ban terem, amit megvesznek. De nem jut eszébe, mert mi el sem tudjuk képzelni, milyen elmekondicionáláson esik át egy amerikai, mire felnőtt lesz! Ott csak igen keveseknek van olyan nagyszülője, akik mondjuk egy kvázi falusi környezetben gazdálkodói életmódot folytatnak, így a városi gyerekek nagyrészt egy másik városban ugyanolyan mű-környezetben élő nagyszüleit tudják meglátogatni, ahonnan és akiktől nagyjából semmit nem tud már meg egy „régi életről”, mert náluk már régóta olyan élet van, ami nálunk csak húsz éve!



Mi el se tudjuk képzelni, mennyire áldottak vagyunk falvainkkal, kiskerti gazdaságainkkal, a friss túrókkal és házi tejekkel, Túró Rudikkal, a kovászolt kenyerekkel, a tönkölybúzával, az egyedülálló módon alkotmányban garantált GMO-mentes kukoricánkkal (amiért többek közt utál bennünket az amerikai Monsanto-cég és társai), a gombamód szaporodó kistermelői piacokkal, a még nem tökéletesre polírozott társadalmunkkal, ahol ugyan vannak emberi hibák, de legalább emberiek. Az „amerikai” (USA-beli) rendszer tényleg csodálatra méltó módon működik, egyik fogaskerék hajtja a másikat, minden ki van találva, mindent könnyen el lehet intézni, mindenki könnyedén lehet saját sikerének megvalósítója, hisz az egész rendszer a tökéletes és boldog világ illúzióját hivatott kelteni. Aki volt kint, tudja, hogy leírhatatlan a különbség mondjuk a közigazgatási-adózási rendszer ügyintézésében is. Nálunk bele kell szinte dögleni, ott kellemesen és könnyedén szinte bármit el tudunk intézni, érni. Ennek persze ára van – mint mindennek – és nem is kicsi. (Ezt fogjuk majd egyszer elemezni, az egyéni lélek tapasztalása a lelki Valóságos Világban és a sűrű 3D-be süllyedt tudathoz kötődő szerepek, mint a Láttatott világ viszonyrendszere).

Sajnos azok, akik nagy hangon hamut szórnak fejükre és megszaggatják ruháikat, hogy bizony a magyart rugdossa az egész világ, az még tán ki se tette a lábát kis hazánkból és elhiszi ezt a mesterségesen gerjesztett áldozati programot! Hát menj ki, kedves, az USA-ba és nézd meg, ott mit műveltek a „szép új világ” égisze alatt az emberekkel! Annyi mérgezett étel az életben nem lesz nálunk, mint ott hosszú évtizedek óta! Disznószerű dagadt testek, ehhez illő gondolkodási szinttel, beidomítva a szavazásokra, a média tiszteletére, akik elhiszik, hogy az USA a Demokrácia és a Szabadság, a „szabad” világ fellegvára! Tényleg elhiszik!

Ők, még ha akarnának, se tudnának hozzájutni azokhoz a tápláló és még a „régi világból” átmentett magokból megtermelt zöldségekhez és gyümölcsökhöz, mint amiket te tán meg se látsz, vagy oly magától értetődőnek veszel. De nem akarnak, mert fogalmuk sincs már arról, hogy létezne ilyesmi. Amit nem ismerünk, az nem hiányzik, ugyebár.

Ahányszor ellátogatok egy-egy gazdaságilag fejlett országba, pánikszerűen haza akarok menekülni. Erősen formális világ, leszabályozott viselkedési mintákkal és működési mechanizmusokkal. Ott nincs helye az „egyénieskedésnek”! Kollektivizmus van az USA-ban, tévedésben senki ne maradjon. Nyájszellem, idomított tömeg. Márpedig a spirituális út, a lélek visszaemelkedése az isteni szférába, soha nem megy végbe kollektív módon, kollektív recept alapján, ami mindenkire érvényes. Ahány lélek, annyi feladat, annyi fejlődési út és mód. Ez, a legnagyobb és legvalóságosabb kozmikus szabadság van elzárva a programozott búrával a jól tervezett kísérleti telepen. Nesze neked Szabadság országa! A nagy lehetőség úgy tűnik, kizárólag a földi lehetőségekre irányított, hogy nehogy ki akarjon bújni, nehogy meg akarjon innen szabadulni egy lélek is!

New Yorkban mindvégig csak az járt az eszemben, hogy mindeközben a magyarok otthon magukat siratják, de piszkosul.

Fogalmatok sincs magyarok, milyen jó dolgunk van nekünk! Tudom, ilyet manapság abszolút nem divat mondani, sőt, kifejezetten magyar-ellenes, ha boldognak akarja érezni valaki magát itthon. Manapság az igazi magyar már „ráébred” arra, hogy az egész világ összeesküvésben csak minket szívat, más népek meg röhögnek és dőzsölnek a vérünkön szerzett pénzeiken. Aki a magyaroktól ellopott őstörténelemről panaszkodik és népírtásról beszél – bár feltétlen igaz a hamis történelemgyártás – az teljesen elfelejtkezik a kelták, baszkok, urali és távol-keleti népek, rokonaink, testvéreink ugyanily módon elhazudott történelméről, a kiirtott amerikai őslakosokról, a kurdok, grúzok, örmények ellen folytatott népirtásokról! Nem vagyunk mi egy kissé egoisták? Hol van ilyenkor a tisztánlátás és szolidaritás?

Fájdalmas ez a szűklátókörűség! Ha van valaki, aki rabságban tartja a magyarságot, hát az saját vaksága. Annak se tudunk örülni, amink van, nem tudjuk értékelni azt a nagyfokú lelki-szellemi szabadságunkat, ami messze meghaladja bármelyik amerikai szabadságát nagyon sok tekintetben!



Mikor vesszük már észre, hogy az áldozati szerepünk is egy program és nekünk e szerint mindig rosszul kell éreznünk magunkat?



Pedig ez nem a mi szerepünk és nem a mi programunk!



Ma a „felébredett” magyarság gurui csak a szennyet, mocskot, galádságot, igazságtalanságot sorolják, amit csak és kizárólag miellenünk követ el a globális elit. Érezzük magunkat agyongyalázva, megrugdosva, áldozatként. Mert ez dühöt szít! Márpedig ha a magyar elkezdene már végre kozmikusan szeretni (amit dühösen és bosszútól lihegve elég nehéz), az aztán tényleg nem állna a tisztelt illuminátus testvéreink érdekében! Szeretni azonban csak az képes másokat, a világot, aki önmagát szereti, aki önmagában békés, harmonikus. A szeretet hosszútűrő és nem gyűlöl… talán ennyit tudunk. Nem irányulnak senki ellen semmiféle „igazságtevő” akciói. Nincs hely most ideidézni Jézus tanítását, de mindenki utána tud nézni, milyen is a MAGos út, lelkület, viselkedés és ERŐ.

Ébresztő! Nem! Nem csak miellenünk dolgozik az egész „háttérvilág”! Sőt, ekkora szellemi, lelki és fogyasztói, táplálkozási szabadságot se az USA-ban, de még igen sok más európai országban sem találunk már évtizedek óta. Egyszerűen NEM IGAZ, sőt hazugság az a divatos „mantra”, hogy a magyarok ellen valamiféle különlegesen gyalázatos hadjárat folyik. Hadjárat folyik, ám nem egy nép ellen, hanem egyfajta lelkület, a MAG lelkület ellen. Ám ebbe egyáltalán nem csak a ma magyaroknak nevezett nemzet tartozik! Sőt, jó sokaknak itt közük sincs hozzá.

Ha mi inkább választjuk a sírást, panaszkodást, önsajnálatot, nyivákolást, jajgatást, mérgelődést, forrongást, bűnbakkeresést, akkor meg is érdemeljük boldogtalanságunkat!

Aztán majd keresünk egy külső bűnbakot arra is, aki minket direkt és galád módon boldogtalanná és örök elégedetlenkedőkké tett. Bárki, csak mi magunk nem lehetünk nyomorú magyar lelkiállapotunk felelősei, ugye? A forma csupán a tartalmat tükrözi. Ha mi tényleg rabnak, áldozatnak látjuk magunkat, azok is vagyunk! „Legyen néktek a ti hitetek szerint”. Ismerős tanítás?

Merjünk már végre fellélegezni! Merjünk már bátran szembenézni a tényekkel: bővelkedünk annyi mindenben, igazi kincsben, amiben a látszólag „szerencsés”, gazdaságilag fejlett országokban lelkileg sínylődő testvéreink nem!

Isten igenis megáldotta a magyart, csak mi nem vesszük tudomásul és nem tudunk ezzel az áldással élni már oly régóta! Ilyen nyavalygós, depressziós, sértett lelkülettel tényleg van aki elhiszi, hogy majd mi megmutatjuk a világnak, milyen is a MAG-os lelkület? Aki közénk keveredik, hát rosszul lesz ennyi sopánkodástól!

Szégyelltem magam Peruban, amikor nálunk jóval szegényebb emberek képesek voltak meglátni a világ csodáját, az élet szépségét. És szégyelltem magam a gazdag USA-ban, hogy mi annyi szabadság, annyi még mindig megőrzött régi kincs és kultúra, népszokás, ősi tápláló termények gazdag tárházában is csak siratjuk és sajnáltatjuk magunkat és paranoiásan elnyomóinkat keressük.

A kísérleti tábor nem Magyarországon van és nem a magyarokat nyomorították meg!

Ébredjünk már fel! Erőnk épp abban lenne, ha mernénk látni a valóságot, ha mernénk szerencsés nemzetnek, szerencsés és áldott egyéneknek érezni magunkat és mernénk boldogok lenni.

A magyar még igenis a legáldottabb, hisz egyrészt nem vagyunk kiirtva, mint megannyi testvérnép. Nevünkben még mindig őrizhetjük az ősi kozmikus MAG-lét esszenciáját! Nyelvünk még mindig legnagyobb százalékban őrzi az ősi közös nyelv gyökeit! Ne haragudjatok, de normális az, aki mindezt felsorolja, majd azt a konklúziót vonja le, hogy minket üldöz az egész világ? Nem normális. Ez programozott paranoia! Az a helyzet, nincs és nem volt elzárva előlünk saját történelmünk, mindig is itt volt és itt van minden az orrunk előtt. Semmivel nem hazudtak rólunk se többet, mint minden másról, minden más népről!

Vigyázzatok, mert aki nem jó sáfár a kicsin, attól azt is elveszik, ami adatott neki! Addig fogunk a naponta előrángatott bajainkon sopánkodni, meg sem látva a csodát, a megőrzött értéket, az áldást magunk körül, míg tényleg elveszítjük azt is, amink még van! Gyalázat, hogy ennyi csoda közepette, a világon a leginkább a magyar elégedetlen! Ez milyen Isten-tisztelet? Milyen őstudás és ősbizalom? Ez lenne a MAG-minőség, esszencia, életerő?

A MAG ereje nyilvánvalóan nem az állandó ellenség-gyártásban, az áldozati téveszmében és szenvedésben van.

Hanem abban, ha kinyílik végre a szemünk, igen, az a „harmadik”, az EGY, és visszaváltozunk kozmikus lénnyé, istenemberré, magossá-mágussá. Ahogy Jézus példát mutatott.



Ui: A 9/11-i eseményben lerombolt Ikertorony helyén ma az új One World Observatory áll. Figyelem: One World Observatory- azaz Egy Világ Megfigyelő (to observe=megfigyelni; observatory=lehet csillagvizsgáló is, de itt nyilván senki nem gondol erreJ, hanem simán Megfigyelő. Ahonnan, az Empire State, azaz Birodalmi Állam „közepéről” mindent meg lehet figyelni. A felirat alatt kisbetűkkel: See forerever. Azaz: Láss örökké (de csak a biológia szemeddel, hékás! A Hórusz-szemmel és ne a Hórusz-maggal, ugye?)

Forrás: http://golenya-agnes.hu/ajanlo/521-amerikai-anzix




A válság ideje elérkezett a választáshoz - B.Fulford 2016.02.18.


Az alábbi cikk cikk biztató, mert megmutatja, hogy már akkora a világválság, hogy végre itt a lehetősége az új korszak kibontakozásának.
Ne higgyünk viszont a riogatásnak. Vannak más cikkek, videók, ahol félelmet, szorongást keltenek az emberekben, miközben a "hiteles tájékoztatás" leple mögé bújnak. 
Milly




A válság ideje  elérkezett a választáshoz

Benjamin Fulford
02/18/2016


A válság ideje elérkezett az összeomlás, a káosz és a vérontás, vagy az újraindítás és a reneszánsz közötti választáshoz


Az események egyre erősebb ütemben bontakoznak ki, ahogy a háború utáni világrend folytatja összeomlását, miközben tombol a harc, hogy mi kerüljön a helyébe. A legnagyobb esemény a pápa és az orosz ortodox pátriárka első találkozója volt 962 év után. A legfurcsább dolog ezen eseménnyel kapcsolatban a találkozóról készült alábbi fényképen látható, amit a Vatikán hozott nyilvánosságra, melyen egy koponya és csontok láthatók a két vallási vezető között pont középen.

http://en.radiovaticana.va/news/2016/02/12/joint_declaration_of_pope_francis_and_patriarch_kirill/1208117

P2 szabadkőműves páholy források, azok az emberek, akik utasításokat adnak a Vatikánnak azt mondják, hogy a koponya és a csontok csak az újjászületés jelképei. Ebben az esetben azt jelenti, hogy a pátriárka és a pápa is úgy vélik, hogy a Messiás visszatért, a források szerint.

CIA források szerint azonban a valódi oka, amiért a pápa már alig várta, hogy találkozzon a pátriárkával, hogy a Vatikán orosz katonai védelmet akar, hogy biztosítsák a túlélését. Orosz források eközben azt mondják, hogy a két férfi egy "titkos nemzetközi megállapodást írt alá az új planetáris vallás és az Új Világrend létrehozására," és hogy ez 2016. május 1-én lépne hatályba.

A Vatikán is érzi, hogy sürgősen be kell jelenteni valami újat, mert az adósság alapú pénzügyi rendszer, aminek a titkos irányítója volt, láthatóan összeomlik. Három különböző amerikai forrás, az egyik a Pentagontól és két CIA-s azt mondja, hogy az amerikai vállalati kormányszóvivő Barack Obama a múlt héten az amerikai bankrendszer összeomlásával szembenézve Kaliforniában találkozott a Rothschild család és a kínai vének képviselőivel, hogy engedélyt kérjen az amerikai dollár leértékeléséhez. Azt mondták, hogy nem, mert a legtöbb dollár nem amerikaiak tulajdonában van, és a világ többi része nem akarja látni a nehezen megkeresett pénzének az értékvesztését. Obamától ugyancsak megtagadtak bármilyen új finanszírozáshoz való hozzáférést a vállalati kormánya számára.

Ez a visszautasítás komoly belharcokhoz vezetett az Egyesült Államok hatalmi szerkezetén belül az egyik frakció, amely azt akarja, hogy állítsák vissza az Egyesült Államok Köztársaságát, és a másik között, amely meg akarja őrizni a status quot.

Ezen harc részeként a Legfelsőbb Bíróság bíráját Antonin Scaliat szívroham útján meggyilkolták, CIA források szerint. Hivatalos sajtóközlemények megerősítették, hogy nem végeztek boncolást, és hogy a testét már elhamvasztották.

Pentagon források szerint Scaliat azért ölték meg, mert ellenezte a párizsi "globális felmelegedés" megállapodás szén-dioxid adóját, és mert támogatta a köztársasághoz, és az amerikai alkotmányhoz való való visszatérést. Scalia lecserélése egy hajlékonyabb bíróra biztosítja a legfelsőbb bíróság 5-4-es többségét a szénadók és olyan dolgok támogatásához, mint a korlátlan bevándorlás, fegyver ellenőrzés stb.

A katolikus, olasz etnikumú Scalia Texasban, a Bush-klán hazai pályáján halt meg, miközben Ferenc pápa Mexikóban tartózkodott, hogy megpróbálja biztosítani a Bush kazár náci frakció kábítószer pénzének elvágását. Több forrás is azt állítja, hogy John Roberts főbíró, aki szintén katolikus, maga is alig élt túl egy gyilkossági kísérletet a múlt héten.

Megtorlásként CIA források szerint a Bush/Clinton maffia funkcionárius Hillary Clinton ellen már titokban vádat emeltek, és Bill Clintonnak "már csak néhány hónapja van hátra egy agyi rendellensség miatt."

Szintén volt egy támadás a kazár maffia által irányított Belbiztonsági Minisztérium ellen a múlt héten, amikor 10 ezer alkalmazottjuk személyes adatait törték fel és adták át a Pentagon és az ügynökségek fehér kalaposai számára. Mindez egy polgárháborúra történő előkészület részeként történt, amely az amerikai vállalati kormány csődjének bejelentését követheti, Pentagon források szerint.

Ennek részeként a Wells Fargo Bank a személyzetét egy "vészhelyzeti forgatókönyvre" készíti fel, ahol bezárnák a bankfiókokat, és csak három embert engednének be egy időben fegyveres őrök felügyelete mellett, a források szerint. A FEMA eközben a "február 18-19-i banki szünnapok béta tesztelését" végzi, felkészülve a bankrendszer összeomlására, mondják.

A kazár maffia már bedobta a rémtörténeteket az üres szupermarket polcokról és élelmiszerhiányról, hogy megpróbálják zsarolni az amerikai lakosságot, hogy hódoljanak be.

Azonban a köztársaság helyreállításának támogatói rendelkeznek egy alternatív tervvel, amely magában foglalja az adósságok eltörlését, az ellopott javak visszaadását az embereknek, és egy új amerikai valuta kibocsátását a megtévesztő módon "amerikai dollárnak" nevezett kazár adósrabszolga eszköz helyett. Egy ilyen forgatókönyv esetén az USA kinyilvánítaná magáról, hogy nem köteles megfizetni a csődbe jutott amerikai vállalati kormány megfizethetetlen nemzetközi adósságterhét, melynek helyébe lép.

A kazár frakció az USA-ban a maga részéről be akarja tiltani a készpénzt, és bevezetni a negatív kamatot. Az a hit, hogy a negatív kamatok ösztönöznék a reálgazdaságot abból a téves feltételezésből ered, hogy a papír és a számok a számítógépekben, az úgynevezett "pénz" helyettesíthetik a valóságot.

Ebből a szempontból a negatív kamatok arra kényszerítenék az embereket, hogy költsék el a pénzüket, megakadályozva ezzel az eltűnését, és így ösztönöznék a gazdaságot. A valós világban azonban az emberek tudják, hogyha a bankba teszik a pénzüket, akkor is eltűnik, ezért inkább kiveszik és készpénzben, aranyban, ezüstben vagy bármi másban tartják, ami valóban létezik a világban, így nem tűnik el a pénz a számítógépes trükkök során.

Európában a negatív kamatok nem működnek a reálgazdaság ösztönzésében, helyette egy halálspirálba taszítják a bankrendszert. Ahelyett, hogy az emberek több pénzt költenének, a jövőtől való félelmükben spórolnak és kiveszik a pénzüket a bankrendszerből. Londonban jelenleg sorok állnak, hogy aranyat vásároljanak. Az alábbi linken található táblázatot megnézve látható, ahogy a banki részvények zuhannak, miközben az arany ára emelkedik.

http://stockcharts.com/freecharts/perf.php?$GOLD,UBS,C,SCGLY,BCS,CS,DB,SCBFF

Az emberek azért is halmozzák fel a készpénzt, mert az mentes a negatív kamatoktól. Még ha a kazár bankároknak sikerül is száműzniük a készpénzt, ahogy azt akarják, nem tudják száműzni az aranyat, az ezüstöt, gyémántot és más valóságos dolgokat.

Ilyen típusú dolog korábban számos alkalommal megtörtént. A könyvet értékesítő kerületben Kanda-ban, Tokióban például japán 2. Világháborús kötvényeket lehet vásárolni mint ritkaságot, melyeket korábban sziklaszilárd beruházásnak tekintettek. Ugyanez igaz minden egyéb antik könyveket árusító kerületre a világon. A papír az csak papír, amikor a pénz illúziója eltűnik.

Az illúzió gyorsan eltűnik a 12,3 trillió dollárnyi jegybanki eszközvásárlás ellenére, ahogy a 8,3 trillió dollár értékű államkötvénnyel most negatív kamatlábakkal kereskedhetnek, azaz a "pénz" elpárolog.

A piacokon az a szóbeszéd, hogy a Deutche Bank hamarosan elbukik, és egy jóval nagyobb összeomlást fog elindítani, mint a 2008-as Lehmann sokk. A Deutche Bank részvény árai közel 50 százalékkal estek az elmúlt hónapban, mivel a befektetők menekülnek félve a 75 trillió dollárnyi származék összeroppanásától, mely mögött olyan dolgok állnak, mint a megfizethetetlen görög adósság.

Ha a Deutche Bank megy, akkor csak idő kérdése, hogy az euró dekorációs papírdísszé váljon. "Amikor a Deutche Bank elindul, az magával viszi Merkelt (német kancellár), a Bush családot és a nagy bankokat, akiket mind egyként ér az ostorcsapás," - Pentagon források szerint.

A briteknek már egyértelműen elegük van a fasiszta Euro projektből. Az Express egy friss közvélemény-kutatása több mint 100 ezer olvasó részvételével kimutatta, hogy 92 százalék támogatja az euróövezet elhagyását.

http://www.express.co.uk/news/politics/643026/No-EU-Poll-proves-Britain-wants-out-eurozone

Eközben a Közel-Keleten az események a csúcspontjukhoz érkeznek. A pária Izrael állam 65 százalékos visszaesést szenvedett el a turizmusban, miközben az agymosott, paranoid polgárai otthon rejtőznek el a többnyire képzeletbeli "terroristák" elől.

Törökország és Szaúd-Arábia, a két másik kazár maffia által irányított ország eközben blöfföl a világnak, hogy készen állnak egy 350 ezres nukleárisan felfegyverzett sereget küldeni Szíriába. Ehelyett amikor Törökország tüzérségi támadást indított Szíria ellen, Szíria az ENSZ-hez fordult.

Csak vétóval nem rendelkező ország hajlandó a török agressziót támogatni, az ENSZ, Oroszország, az Egyesült Államok és Kína támogatásával tehet olyan lépéseket, melyek szétzúzhatják Törökországot és Szaúd-Arábiát. Ezért hátrált meg gyorsan Törökország.

A kínaiak és az oroszok, valamint a Pentagon értik, hogy a hosszú távú megoldás a problémákra a Közel-Keleten a gazdasági jólétből fog származni. Azt is tudják, hogy a szunnita síita megosztottságnak, ami alapvetően unokatestvérek közötti örökségi vitával kezdődött, véget kell vetni. Ezt kívánják tárgyalásokon elérni, nem háborúval.

Eközben Ázsiában a kazár maffiát nagy találatok érik. A legfigyelemreméltóbb, és olyasvalami, amit a kazár vállalati média kétségbeesetten próbál a szőnyeg alá söpörni az a tény, hogy a két évvel ezelőtti eltűnt malajziai 370-es járat pilótája Tajvanon bukkant fel a közelmúltban.

http://worldnewsdailyreport.com/taiwan-mh370-pilot-mysteriously-resurfaces-almost-2-years-after-his-flight-vanished-over-china-sea/

Hoppá!

Japánban eközben Shinzo Abe kazár szolga rezsimje az utolsókat rúgja. A Davosban a Bank of Japant vezető Haruhiko Kuroda számára elrendelt negatív kamat lépés katasztrófává válik. Ahelyett, hogy gyengülne a jen és erősödne a részvénypiac az eredeti szándék szerint, pont az ellenkezője történik.

Továbbá a most megjelent GDP adatok az október-decemberi negyedévről kimutatták, hogy a gazdaság éves szinten 1,4 százalékkal zsugorodik. Ez azt jelenti, hogy fény derült az Abenomics néven ismert csalásra.

A Japánban található amerikai hadsereg, valamint a japán katonai hírszerzés a múlt héten kapcsolatba lépett a Fehér Sárkány Társasággal, hogy további részletekről érdeklődjenek arról, hogyan kerül kivitelezésre a jubileum.

Indonézia, Malajzia és Thaiföld kormánya szintén együttműdésbe kezdett a FST-al, több forrás szerint. A thaiföldiek jelenleg már az oroszokkal is együttműködnek a kábítószer és a terrorizmus elleni küzdelemben.

Kína eközben egy globális vásárlási rohamot tart. A kínai vállalatok a tengerentúli M&A (vállalati összeolvadások és felvásárlások) mennyiségét csaknem 10-szeresére növelték év eleje óta, összehasonlítva az elmúlt év azonos időszakával.

http://www.businessinsider.com/china-is-buying-a-lot-of-foreign-companies-2016-2

Végül a gnosztikus illuminátusok képviselői mind Japánban és Kelet-Európában nemrég újították meg kapcsolatukat a FST-al.

Benjamin Fulford






2016. február 17., szerda

Tudtad-e, hogy a magyar nyelv ...


Tudtad-e,
hogy a British Museum könyvtárában a legértékesebb közép-európai ősnyomtatvány szövege így kezdődik:
"Az Ephesom helyeknek yrth Zent Pál levelének elsew capitoliuma"? Keletkezésének időpontja 1533, és magyarul íródott.







Tudtad-e, hogy a magyar nyelv ...


      Isten, áldd meg a magyart...

Tudtad-e,
hogy a magyar nyelv legrégibb emlékei közül egy kőbevésett magyar rovásírás található az észak-amerikai Újfundland Yarmout öblénél?

Tudtad-e,
hogy a British Museum könyvtárában a legértékesebb közép-európai ősnyomtatvány szövege így kezdődik:
"Az Ephesom helyeknek yrth Zent Pál levelének elsew capitoliuma"? Keletkezésének időpontja 1533, és magyarul íródott.

Tudtad-e,
hogy a Sorbonne egyetem nyelvészei - akik összehasonlításokat végeztek számítógépek segítségével, a nyelvek ősiségének vizsgálata kapcsán, hogy mely nyelv őrzött meg legtöbbet az ősműveltség elemeibő
l - az ős-etimonokból (alapszavakból), a következő eredményre jutottak.
A mai angol nyelv 4 % etimont, a latin 5 %, a héber 5 %, a csendes-óciáni nyelvek 7 %, az indiai mundakhol 9 %, a tibeti szanszkrit 12 %, az őstörök, türkmén 26 %,
a mai magyar nyelv 68 % ős-etimont tartalmaz!

Tudtad-e,
hogy a magyar nyelv legrégibb emlékei közül egy kőbevésett magyar rovásírás található az észak-amerikai Újfundland (Új Skócia) Yarmout öblénél?
Ezt a 992-ben állított, ma 1005 éves nemrég megfejtett emléket Amerika első felfedezőiről dokumentálta Tyrkir, aki a vikingekkel együtt végrehajtott tettet magyar rovásírással, kőbe vésve örökítette meg.
Samuel Laing (1844 London) állapította meg elsőként, hogy Tyrkir magyar volt. Az izlandi nyelvben a "Tyrkir" a "Turk" megfelelője, amelyet arab, görög és török források egyöntetűen turkok-ként a magyarok jelölésére használtak.
Ezt az 1700-as években megtalált követ (181 kilós) ma a Yarmout Country Museum-ban őrzik. A szöveget nem skandináv rúnákkal írták, hanem magyar rovásírással. Ezt a szöveget 1984-ben Budapesten fejtette meg Szilva Lajosné és így szól: "/Eric/son járt e hejen is sok tár/sával/".

Tudtad-e
 hogy ma tudományos kutatásokat végeznek az ősnyelv kérdésében?
Mi magyarok már 200 éve foglalkozunk ezzel, olyan kutatók, nyelvészek, történészek mint az 1812-ben elhunyt Keresztesi Józseftől, Horváth Istvánon, Kőrösi Csoma Sándoron, Táncsics Mihályon, Varga Zsigmondon keresztül az 1973-ban elhunyt Pass Lászlóig. Ma Baráth Tibor is
"A magyar népek őstörténete"
című munkájában, vagy Kemény Ferenc nyelvész (Oslo), aki negyven nyelvet ért és tizenötöt beszél, az állítja, hogy a legősibb eurázsiai nyelv a magyar.

Tudtad-e,
hogy magyar családnevek, földrajzi nevek ezerszám fordulnak elő a világ különböző helyein?
A Hawaai-i szigeteken élő Dr. Vámos-Tóth Bátornak és munkatársai gyűjtésének köszönhetően az azonosított magyar szavak gyűjteménye egy új tudományágat képvisel, amelyet TAMANA névvel jelölnek.
Eszerint mintegy hatezer eredeti magyar név és névszerkezet fordul elő szerte az egész világon.
Csak egy példa: "Magyar családnevünk, helységnév Indiában, egy dombvonulat elnevezése Irakban és Libanonban, továbbá hét földrajzi helyet jelöl Máltán,, települést Tuniszban, Burkina Fasoban, a Fülöp szigeteken, egy város neve Indiában, településnév a Kaukázusban és az udmurtoknál, ezen utóbbiaknál éppenséggel az "Almás", "Káldi", "Kocsis", és "Vajas" települések szomszédságában."
Való tény, hogy bizonyos szavak azonos módon előfordulnak különböző nyelvekben, de itt nem erről van szó csupán, hanem a feltűnően nagy számú előfordulásban.

Tudtad-e,
hogy nyelvünk ősiségét egy angol nyelvész és irodalmár, Sir John Bowring, aki sok nyelv mellett magyarul is beszélt, emígyen
jellemzett az 1830-ban megjelent
"Poetry of Magyar" című verses kötetének előszavában:
"A magyar nyelv messze magasan áll, magában.
Egészen sajátos módon fejlődött, és szerkezetének kialakulása olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is
létezett.

Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika van, sőt matézis, erő, a hangzatok minden hajlékonyságával és alakíthatóságával.

E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke... A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény! Aki megfejti, isteni titkot boncolgat, annak is az első tételét: ..."?

Tudtad-e,
hogy a magyar nyelv tömörítő hatása szinte egyedülálló?

Hogy hihetetlenül gazdag, képalkotó képessége van szavainknak, hogy tárgyas ragozásával, harminchat mozzanatos, negyvenhat gyakorító, sok-sok kezdő, műveltető, ható igékkel, főleg pedig igekötőink előre és hátravetésivel, amivel a cselekvés és az idő boszorkányos árnyalatait és mozzanatait jelölhetjük. Ilyen bravúrra a világ egyetlen más nyelve nem képes!"
Példa a "néz" ige módozataira: néz, nézeget, nézelődik, nézőben, nézve,
nézvést, nézetlen, nézhetetlen, néztében, nézetében, stb.

Tudtad-e,
hogy míg a nagy nyugati világnyelvek legjobb esetben is csak 7 magánhangzót ismernek (az olasz például csak 5-t), addig a magyar nyelv 14 magánhangzót ismer és használ: a-á, e-é, i-í, o-ó, ö-ő, u-ú, ü-ű?

Tudtad-e,
hogy a nyelvek összehasonlításában mint a legdallamosabb az első helyen álló olasz és a második helyen álló görög után a magyar következik?

Ezt nem kisebb nyelvtudós, mint Giuseppe Mezzofanti bíboros állította (1774-1849), aki 58 nyelven írt és 103 nyelven beszélt.
Ő maga
mondotta, Ludwig August Frankl költőnek: "Tudja, melyik nyelvet tartom az olasz és görög után minden más nyelv előtt leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából a leginkább fejlődésre képesnek?
A magyart.
Ügyeljen, mert egy feltündöklő költői lángész még igazolni fogja nézetemet. A magyarok, úgy látszik, még nem is tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben..."

Valóban nem tudják, vagy csak kevesen!
Hiszen akkor nem sietnének olyan gyorsasággal átvenni az angolszász szavakat, miközben mindennapi nyelvhasználatukban fájdalmasan hagyják zsugorodni gazdag szókincsünket, helyet adva a szlengnek, az új zsargon kifejezéseknek.

       http://egyamagyar.ning.com/forum/topics







Tudtátok
hogy ma a magyarországon élő államforma alkotmányellenes!?
Magyar alkotmány szerint a királyságot Magyarországon csakis népszavazással lehet megszüntetni ez pedig sosem történt meg. Kvázi Magyarország máig élő államformája a királyság!
Ha nem hiszitek járjatok utána. 

A fontos döntések pedig úgy születtek, hogy
első volt a Szent Korona szava,
második a nép szava ,harmadik a Király szava. 

A Magyar Szent Korona jelenleg az egyetlen Szent korona a világon!

Nem a Pápától kaptuk ahogy azt tanítják, hanem egy ősi pogány ereklye amit a Pápától csak visszakaptunk! 

A korona minden egyes részét úgy szerkesztették meg, hogy egy különleges energiamezőt hoz létre amely felerősíti az agyi működést.
Hallottátok már azt ,
hogy a koronát csak arra alkalmas ember viselheti, és sosem hordták állandó használatra mert aki így tett rövidesen megboloondult
.Ez volt a korona szava!

Hát azt tudjátok,
hogy a Jugoszláv háború végén a USA nyílt!!!!!! levélben kérdezte meg, hogy szeretnénk - e visszakapni a Dél - vidéket és mi ( a kormány ) azonnal válaszoltunk, hogy NEM! 

Ugyanez történt a Szovjetúnió széthullásakor Kárpát aljával. Ezekről népszavazást kellet volna tartani!!! 

Tudjátok, hogy
az USA Haditengerészeti Akadémiáján tanítják Búcsú 18 átkelését, 120 000 lóval és 12 000 emberrel az Alpokon.
Nálunk meg tanítják Hannibált akinek majdnem sikerült egyszer! 

Tudjátok,
hogy a világ legrégebbi írásos emléke a hortobágyról származó pásztor álltal írt magyar rovásírás?
Mi vagyunk az " ezeréves nép" amikor a 12. században nyugaton még elégették azt aki tudott írni ha nem volt főúr vagy Pap!?
Nálunk meg a pásztor tudott írni 3700 évvel ezelött! 

Tudtátok,
hogy egy kanadai kutatóintézet  a CAI megbízásából feltérképezte a vilád népeinek DNS spirálját ? Kinek milyen a túlélési esélye egy világkatasztrófa után.
 a magyar népé lett a legfejlettebb 9.2 vel
utánunk jönnek az É - Amerikai indiánok leszármazottai
és a Japánok.
Ez a Magyar Tudományos Akadémián megtekinthetőde mégsem kürtöljük világgá mégsem járunk büszkén! 

Tudtátok

hogy Rómában azért nem lehet metrót építeni mert egy mélyépítés során előkerültek egy az ókori romok alatti lelet nyomai ami megint csak egy rovásírásos cserép darab! 

Miért nem beszélünk ezekről a bárki álltal hozzáférhető informáziokról?
Megmondom!
Mert mindenki retteg attól, hogy a Magyar nép öntudatára és magára találjon mert tudják, hogy akkor vége számukra a kánaánnak!

 Érdemes átgondolni és ezeknek a dolgoknak nyugodtan utána is nézhettek, én is ezt tettem.



Read more: http://szelidgyogymodok.hupont.hu/154/erdekessegek-a-magyar-nyelvrol#ixzz40RmWMWuv








2016. február 14., vasárnap

A gravitációs hullámokkal kapcsolatos bejelentésről 2016.02.13.


Amerikai kutatók bejelentették azt, amit Albert Einstein már száz évvel ezelőtt megjövendölt: a gravitációs hullámok léteznek, és - hála két egymással összeolvadó fekete lyuknak - először sikerült észlelni őket.
http://www.origo.hu/tudomany/20160211-gravitacios-hullam-einstein-fizika-felfedezes-fekete-lyuk.html




A gravitációs hullámokkal kapcsolatos bejelentésről

2016.02.13.
Posted by charon institute
A mostani bejelentés már nagyon hiányzott. Nem biztos hogy tudatos, nem biztos hogy tervezett, de érdekes hogy éppen most történt meg.
Mindenesetre a közös tudatba bekerül a léte, és emiatt sok “mögöttes”  dolog fog kinyílni.
A jelenség létét, Amit Tesla (és több kortársa is) felfedezett, de – ma is elvontan, matematikailag – megtalálunk a kvantummechanikában,  vagy kozmológiában.  Például nem értik hogy nagy rendszerek miért mozognak egyszerre, amikor  (a fénysebesség, mint maximum sebesség szerint)  azokon a távolságokon semmiféle közük sem szabadna lenni egymáshoz.
Hamarosan fel fogják fedezni, hogy nem csak fekete lyukak egymás körüli keringése és összeolvadása kelt ilyen hullámokat, hanem MINDEN. Ez az anyag és a tér elválaszthatatlan tulajdonsága.  A tér rezeg, nagyon érdekesen, úgy mint a tenger hullámai  (H. Moray).
Optikai szálaknál figyelhetjük meg a jelenséget, hogy az alacsonyabb frekvenciáktól mintegy lemaradnak a magasabb frekvenciák. Ez olyan mint a vízhullámnál a fodor, mely a hullám egy bizonyos részén helyezkedik el.  De ez már a szolitonok, nemlineáris hullámterjedés világa…
Csak közvetett hatásként tudjuk érzékelni, mert egy nyomáshullámként érkezik.   A  spektrumképe jó eséllyel  valamilyen természetes sorozatot,  e-  függvényt vagy Fibonacci-sort fog követni.   Mivel a természetben a harmonikus rezgések tovább fennmaradnak mint a diszharmonikusak.   Egyszerű példával  az alaktalan kavics a folyóban a folyamatos csiszolódás hatására legömbölyödik, és utána már jóval kevésbé csiszolódik tovább.  Érdekes még megfigyelni azt is hogy egy csigaház, melynek arányai szintén természetes számsorozatot követnek, évmilliókig fennmarad…
A IV. “mag” erő amit fel fognak fedezni, már nem elválasztható a tudatos megfigyelőtől, mivel az élőhöz, az élethez is köze van. Ez egy olyan rendező elv, ami a kvantum-folyamatok látszólag véletlenszerű folyamatát valamilyen irányba tolja el.
A világban több helyen, több egyetemen elhelyeztek véletlen-szám generátorokat (főleg Amerikában)  megfigyelhető volt, hogy olyan eseményeknél, ahol az emberek nagy tömegének fókusza egy irányba fordult  (szept. 11-i esemény,  O.J Simpson pere, 2004-es Cunami)   ezek e véletlen-szám generátorok meghülyültek.  Az effektust tovább árnyalja, hogy a változások már az esemény bekövetkezte előtt megjelentek.
Ez makroszkopikusan, – csak az anyagot figyelve, úgy tűnhet hogy a rendszerre valamely külső hatás hatott.
Ilyen eseményeknél amit a LIGO is észlelt 2015 szeptemberében, olyan hatalmas energiájú lökés keletkezett, amely már az anyagra (és fényre is)  közvetlen hatással volt.  Az anyagot nagyon pongyolán összesűrített energiának is tekinthetjük.
A hatás megfelelő geometriai kialakítással, és az ebből adódó forma-rezonanciákkal nagyságrendekkel fokozható. Ki kell tágítani azt a tudást ami a normál fizikai és elektronikai ismereteinkből fakad.  Bár az egyenletek lehetnek helyesek, de mindig egy adott értelmezési tartományban, és adott vonatkoztatási rendszerben igazak.
Csak megjegyzésként: – Ha meg lehetne fogalmazni az “ars poeticánkat” az a határok feszegetése, és annak kiterjesztése.
Ki fog derülni hogy a hullámok szabályos rendben jönnek, ez azonban nem biztos hogy a jelen matematikával leírható. Sokkal inkább a fraktál-dinamikához lesz köze. Ez a tér elválaszthatatlan tulajdonsága.
A Napok, és fehér lyukak (a galaxisok fényes központi csillagai) mind az energia átalakítói. és nem az energia forrásai.  Ezek konvertálva tovább adják ezeket a hullámokat. Minden szinkronban történik, a folyamatok egymásra fel vannak fűzve. Ezt nevezték az ókori görögök a “szférák zenéje”-nek,  de pl. David Wilcock legújabb könyve  – A szikronicitás kulcsa, – bár más megközelítésben, de erről szól.
Lássuk az elkövetkező néhány évben mit fedeznek fel ebből.
Köszönet a kutatásokban résztvevőknek, akik nagy erőfeszítéseket tesznek hogy a kép összeálljon, és hogy haladhatunk a mélyebb megértések felé. – Blogunk erről szól.  Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy érez-e benne a maga valóságához kapcsolható szinkronicitást vagy sem. Figyeljük a történéseket, hiszen a hivatalosnak is mondható tudomány is új lehetőségekről beszél.
Roskó Farkas

Új ablak nyílt az univerzumra

“Frei Zsolt, az Eötvös Gravity Research Group vezetője az mta.hu-nak elmondta: a mostani bejelentésben legalább három világraszóló felfedezés rejlik. Először is végre direkt módon érzékeltük a gravitációs hullámokat. Másodszor: először van közvetlen megfigyelésünk arról, hogy feketelyuk-párok valóban léteznek, és belátható időn belül össze is olvadnak. Végül a természetben ilyen nagy energiájú folyamatot korábban még soha nem észleltünk.
„Asztrofizikusként bizakodva nézek a jövőbe, amikor rendszeresen tudunk majd ilyen gravitációs hullámokat észlelni és az új eszközzel asztrofizikai megfigyeléseket végezni. Új ablakot nyitottunk az univerzumra, hiszen eddig csak az elektromágneses kölcsönhatás alapján figyelhettük meg az eget – ugyanis a fény, de a rádióhullámok vagy a röntgensugárzás is ennek különböző megnyilvánulási formái. Mostantól olyan jelenségeket is észlelünk majd, amelyeket elektromágneses alapon nem lehetett megfigyelni, mint amilyen a fekete lyukak összeolvadása” – mondta el a szakember.”
Mennyi de mennyi titok, törvény létezik és határozza meg sorsunkat anélkül, hogy tudnánk róla. És vajon az ember szempontjából ezeknek mi az értéke? A napokban volt egy cikk az Egregorokról. – Mely szerint, ez minden esetben egy személytelen minőséget jelent és ez egyben egy automatikus megszemélyesítést is lehetővé tesz. Lényegi szempontnak tartjuk, hogy “megszemélyesülés” lehet egy tudományos orientáció is. Ez a jelen esetben energetikailag egy hatalmas nyitást jelent a kollektív tudat szempontjából.
Frey Zsolt nyilatkozatából;  “Mostantól olyan jelenségeket is észlelünk majd, amelyeket elektromágneses alapon nem lehetett megfigyelni.”
De hisz az egész létezésünket eddig elektromágneses alapokra építettük. 
Ha összefüggéseiben vizsgáljuk napjaink egyéb eseményeivel, a “hagyományos” emberi tevékenységek gyakorlása több szempontból is egyre nagyobb akadályokba ütközik. Forrong a világunk és alakul át minden. Átalakul a tudományos szemlélet, a társadalmi berendezkedésünk is újrastrukturálódik, de a vallásunk sem maradhat a csak megkülönböztető állapotában.
Ami dogmatikus az csak emlék lesz a történelemben, hiszen a kozmikus korszak nyitányának hangjait már egyre több helyen és egyre többen hallják. Erről is rengeteg anyag van már az interneten kielégítő magyarázatok nélkül. Amit mi anyagnak hittünk az pusztán az emberi érzékszervekkel oszcilláló információ, ami nem jelent mást, mint “lineárissá fagyott energiát”.
Nos a gravitációs hullámok bizonyíthatóságával, illetve ennek mostani bejelentésével; – Vége.
Természetesen emberi szempontból ez időbe lesz ágyazva, de az új perspektívák hatalmas lökést adnak az emberi fejlődésnek, vagy kibontakozásnak, abban a tempóban, ahogy fellazulnak az eddig bemerevedett rendszerek.
Le sem tagadhatnánk, hogy ez napjainkban mindenkit, – minden élőt érintően történik.
Murzsicz András