2016. november 10., csütörtök

Összefogás az Egy-s-Ég Megteremtéséért! 2016.december 21-én a Fény Ünnepén



A Fény megszületésének Ünnepe – rendezvény- hogy a világ összes háztartásába eljuthasson a béke, és a szeretet érzése!





 A Fény Ünnepe
Összefogás az Egy-s-Ég Megteremtéséért! 
2016. december 21-én


A  CMM Televízió ‎és Sólyom Nemzet-s-Ég  közös rendezvénye


Időpont:

Napfelkelte 2016 december 21, Téli napforduló


Ajánló:

A Fény Megszületésének Ünnepe – rendezvény-  hogy a világ összes háztartásába eljuthasson a Béke, és a Szeretet érzése!


Kik vagyunk?

A „SÓLYOM NEMZET-S-ÉG” egy magyar, hagyományőrző közösség, amely a Szeretet megteremtését tűzte ki célul. Hiszi, hogy az emberiség felemelkedéséhez és felszabadulásához a Szeretet kinyilvánításán, a Szeretetalapú Társadalmak és Nemzetek létrehozásán keresztül vezet az út.




Mit akarunk?

A december 20-ról 21-re virradó éjszaka az év leghosszabb éjszakája, ezért reggel, napkeltekor a Fény megszületését ünnepeljük. A Fény megszületésére és az egész bolygón való megnyilvánulására, ebben a korban, ebben az időben szinte nagyobb szükségünk van, mint az emberiség történelmében bármikor.

Ezért ezen a napon egységbe hívjuk a világ minden nemzetéből a már szeretetben létező és a szeretetre vágyó lelkeket, hogy egy közös meditációval, egy közös imával járuljanak hozzá, hogy a Fény, a végtelen szeretet és a béke bejárhassa a Föld bolygót Keletről-Nyugatra és Északról-Délre.

Ez egy lélekemelő, bensőséges, ünnepélyes alkalom, amelyet a Civil MultiMédia Televízió on-line élő, egyenes adásban közvetít. Így juttatjuk el ezeket a csodálatos pillanatokat azoknak az embereknek, családoknak az otthonaiba, akik személyesen nem tudnak jelen lenni. Különböző országokból is csatlakozhatnak hozzánk élő képpel és hanggal, hogy mindenki a saját anyanyelvén köszönthessen másokat és üdvözölhesse a Fény megszületését.


Programtervezet:

Ezen a napon napkelte, magyar idő szerint 07 óra 30 perckor lesz. Ekkor egy ősi magyar hagyomány szerint történő tűzszertartás veszi kezdetét. Ezután következik a közös meditáció és a más országokból résztvevők kapcsolása a helyszínre a világhálón keresztül.


Ezt követően a lélek hangja dalban szólal meg. A zene és az ének nyelvén szólunk minden résztvevőhöz, akik szeretetben velünk vannak, legyenek a világ bármely pontján. Olyan népzenei együttesek, énekesek lépnek a közönség elé, akiknek tolmácsolásában, táltos dobok kíséretében őserejű népdalok szólalnak meg.


A rendezvény helyszíne:

Közép-Európa, Magyarország. A fővárostól, Budapesttől 20 km-re lévő, Pilis és Budai- hegység lábánál található szakrális terület.

A helyszín, könnyen megközelíthető autópályáról, és a budapesti repülőtérről. 



Cím:

Budakalászi Kőbánya
Köves út 061
2011 Budakalász Pest-megye




A zenei előadások 1 nagy színpadon, illetve a rögtönzött formációk előadásai, egy kisebb dobogón lesznek megtartva. Terveink szerint étkezősátrakat és kültéri főzési lehetőségeket biztosítunk. Az élő bejelentkezések, egy kivetítőn lesznek láthatóak.


A rendezvényen való részvétel ingyenes!

Hisszük, hogy közösségi finanszírozással meg tudjuk valósítani azt a rendezvényt, ami az összes Föld lakót közelebb hozhatja a Szeretethez, a Békéhez, és egymáshoz.

Hiszünk, az Öntudat erejében!

Alkossunk együtt, egy szerethetőbb Világot!






Videó:




Tegyük jobbá együtt a világot!
A SÓLYOM NEMZET-S-ÉG az Öreg Isten akaratából , Nagyboldogasszony Anyánk örömére 
hív és vár Benneteket 
2016. december 21-én reggel 7 órára,
a budakalászi kőbányába, 
a Pilisbe, 
közös Tűzszertartásra, közös imádságra, 
hogy együtt megünnepeljük az Új Nap megszületését.

Teremtsünk EGY-s-ÉG-et
 a végtelen szeretet és a végtelen béke harmóniájában, 
hogy közös kinyilatkoztatásban 
az egy gondolat, egy akarat, egy cél 
megvalósuljon.




A rendezvény támogatásáról:

A CMM TV november 7-én elindított egy kampányt, egy angol nyelvű oldalon  (INDIEGOGO),  ahol a rendezvény lebonyolításához pénzügyi támogatókat keresünk. A lényege, hogy az erre az oldalra feltöltött videókkal, találmányokkal pénzt, tőkét lehet kérni a megvalósításhoz. 

Világszerte milliók keresik fel naponta ezt az oldalt, és támogatják a nekik szimpatikus kezdeményezéseket. 


A kérésünk, akinek van erre lehetősége,  támogassa 1-2 USA dollár (5-600 Ft) befizetésével a kampányt, mert a látogatások és a befizetések gyakoriságától függ, hogy melyik (első vagy sokadik) oldalon jelenik meg a felhívásunk. Minél előrébb, természetesen annál több embert érünk el. Az első néhány nap a nagyon lényeges a sikerességben.

A december 21-i rendezvénynek lesznek költségei, nem mindegy, hogy mekkora összegből tudunk gazdálkodni. ( Pl. mentőkocsit kell hívni a helyszínre, hisz tömegek lesznek jelen, és ez előírás. Illemhelyet kell bérelni, biztonság, hangosítás, stb., stb.)

Természetesen szívesen vesszük, ha minél több ismerősötöket tájékoztattok erről az ügyről. Természetesen a sok-sok dollárt külföldi támogatóktól várjuk. De ahhoz az is kell, hogy sok pici támogatónk legyen.

Áldás!



Egy támogató hozzászólása: 

Sziasztok! Én tegnap megpróbáltam az utalást az INDIEGOGO oldalon, és sikerült! :)
Aki teheti kövesse a példámat!
Ha van MasterCard bankkártyád, akkor tudsz utalni.
Menete:
-Back it - összeg beírása számmal (pld. 1, akkor 1 dollárt vonnak le a számládról ez kb. 290,- ft, és tényleg ennyit vonnak le, nem többet, úgyhogy nem kell aggódni!!:) )
- Check out - full name (teljes név) + email cím .
- Yes, I want to know about the latest campaigns, news and events szövegnél érdemes a pipát kivenni, hogy ne kapjatok utána reklám e-mail-eket.
–  Lap alján választani lehet. - Ha szeretnéd, hogy látszódjon a neved majd az oldalon, mint adományozó, akkor a Full Name-ra klikkelj, ha inkognitóban akarsz maradni, akkor az Anonymous-ra kattints .
– Continue to paypal – itt beírod az országot (Hungary), bankkártyád adatait, keresztneved, vezetékneved, utca-házszám, város, ország, irányítószám, telefonszám és e-mail cím.
 – Save this information szövegnél ki kell venni a pipát .
– Review and Continue.

ÉS KÉSZ!!!! Van, hogy hibaüzenetet ír ki, akkor valamilyen adatot elfelejtettél beírni, le kell ellenőrizni, meg mintha bizonyos idő után automatikusan kidobna a rendszer, akkor újra kell kezdeni, de megéri!




Várjuk csoportok jelentkezését!

Kérjük azon csoportok feliratkozását, akik csatlakozni szeretnének személyesen, illetve tartózkodási helyükön tűzgyújtással a rendezvényhez, hogy a lebonyolításhoz szükséges további információkat átadhassuk.




Angol nyelvű felhívás:

Celebrating the birth of Light in RITUAL and in MEDIA – a Global event bringing peace, love and awareness to a collective human race!
At the peak of historical darkness, we are eager to see the turning point, the arrival of the Age of Light. In the Solar year, the night of 20th December is the longest night, so with the dawn of 21st December we celebrate the real turning point, the birth of the Sun’s new Light. Today more than ever before in human history, we are in grave need of this birth, its realisation and celebration all over the Globe.

Angol nyelvű videó:




Hiszünk, az Öntudat erejében!
Alkossunk Együtt, egy szerethetőbb Világot!
Várunk szeretettel!

















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése