2017. november 28., kedd

Az Oktatás átfordítása - SzívTudat Központ 2014.09.



Egyre többen veszik ki a gyereküket az iskolából, vagy be se iratják.  Miért is? Hova vezet mindez? Mi a megoldás? Erről szólnak az alábbi írások.  /Milly




2014. 09. 01.

Virág írta:

Szia Anikó, és mindenki más, akit érint:)!

Az iskolán kívüli lét tavaly kezdett felmerülni bennem, hónapokon keresztül keresgéltem minden témában, ami ehhez kötődik. Annak idején olyan sulit és tanítónénit kerestem Annának, ahol nem versenylónak nézik a gyereket, és mégis segítik kibontakozni a benne rejlő lehetőségeket. Szerencsére a körzeti iskola éppen induló németes osztálya ilyennek tűnt. Az első évben nem is volt semmi gond. Kivéve a hittant, amit én nem is erőltettem volna, de Anna és a párom ragaszkodtak hozzá, így a beírattuk rá. Nem szaporítom a szót, gondolom nem csak én tapasztalom a rendszer idiótaságait és időnként a vérboszi tanárnőket. Mire felmerült bennem, hogy Annát kivegyük a suliból, a "jó kis" osztályunkból versenyszakosztály lett (kihasználva a túl jó képességű gyerekeket), a közösség viszont néhány gyereknek köszönhetően is szétesőben volt, bár ezt életkori sajátosságnak nevezték. Így Annát a nyár végén beírattuk a pécselyi Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Iskolába. Mivel a párom itthon dolgozik (vele én is), és itt vannak a nagyszülők is (ez persze nem minden szempontból jó, de egyelőre így van), nem jelent gondot, hogy a tíz éves Anna és a három éves kishúga kivel van egész nap. Egyelőre szokjuk, hogy nincs feszültség suli idő alatt. Nem megy zökkenőmentesen.

Első nap Anna sírva fakadt azon, hogy a többi gyerek még börtönlakó.

Viszont gyorsan érzékeli a szabadság édes levegőjét, és ahelyett, hogy "unatkozna", észrevétlen tanul minden pillanatban valamit, vagy éppen tanít nekünk vagy a kishúgának :). A pécselyi iskola igazgatónője, aki nagyon szimpatikus, kérte, hogy egy kivételével, ne vegyünk tankönyveket, mindent elektronikus úton lehet elérni. Annánál nem gond a tanulás, önállóan tanult már egy jó ideje. Pillanatnyilag úgy tervezem, hogy majd a vizsgák előtt pár héttel foglalkozunk komolyabban tananyaggal, de nyilván, ha valami érdekli, abba bármikor belemerülhet. Amit szüneteltetünk most az a nyelvtanulás, pontosabban a német, amit a suliban tanult. Hiába imádta és ment neki nagyon könnyen, annyira az iskolához köti, hogy teljesen elutasítja jelenleg. De nem bánom, mert az a cél, kimosódjon belőle minden rossz érzés, ami az iskolára emlékezteti. Ez nem lesz könnyű, mert valamiért nehezen engedi el az életéből a sérelmeket. Nézegettük milyen múzeumba menne szívesen, de nem igazán találtunk semmit, így egyelőre engedjük, mi minden bukkan fel nekünk, ami érdekélné. Ha van még kérdés, szólj csak!
ölelés

"Első nap Anna sírva fakadt azon, hogy a többi gyerek még börtönlakó."

A fiam ugyan így érez, hogy nem igazán tudja úgy jól érezni magát a kis világában, és a bőrében, ha a többi társa nem érzi jól magát.

A valódi Anyai Szív szintén így érez, egy anyai szívben nem csak a saját gyermekünk van benne, hanem Minden gyermek.
Egy valódi Apai Szívben nem csak a saját gyermek fér bele, hanem minden gyermek.
Egy valódi belső önmaga belső-gyermeki minőségét előhívott létező, vagy a saját kristály/krisztus magjába visszajutott létező, vagy már az eredetmagjába visszajutott létező, aki bizony akkor már mindenkit érzékel magában, mert tapasztalva tudja és érzékel mindenkit magán belül, az nem tudja valósan jól érezni magát úgy, hogy közben a többi kis társai, testvérei még nem érzik jól magukat.
Ez a Szív-Tér Tudat minősége, ahol akkor vagyunk igazán megelégedettek, ha körülöttünk is mindenki megelégedett.
A gyermekek ezt még érzik és tudják, tanuljunk tőlük!



A facebookról egy írás:

"Ma reggel az iskolából hazabandukolva egy szülőtárssal arról beszélgettünk, hogy mennyire beteg dolog azzal igazolni az embertelen gyakorlatokat, hogy "kibírtuk mi is, lám, emberek lettünk." Gondolkodtam, hogy írok egy bejegyzést erről. Helyettem megtette a HVG. Kicsi reménysugár, hogy ez a cikk megszületett, hogy vannak akik egészségesen, kritikusan gondolkodnak.

Több iszlám államban van egy megrázó szokás, a női körülmetélésnek hívott brutális csonkítás, melyet kislányokon végeznek el. Nem a férfiak, hanem anyáik. Mert ők is kibírták... Erény születik az őrületből, és továbbkényszertítődik a fájdalom, a megaláztatás.

A magyar iskolarendszer kényszere és őrülete messze nem okoz olyan károkat, mint a háborúk, az éhínség, és a gyermekek munkára kényszerítése, és sorolhatnám a világ fájdalmait. (A magyar társadalom még mindig élhető a háborús övezetekhez, a kegyetlen diktatúrákhoz képest.)
Ezért hihetetlen FELELŐSSÉG van rajtunk a jobbításra, a mintaképzésre, az előrehaladásra.
Igen, ellenállással ha kell. Az ellenállás ott kezdődik, hogy ahelyett, hogy összehúznánk magunkat, hogy kibírtuk mi is, szembenézünk a tényekkel, és azt mondjuk, hogy NEM JÓ EZ ÍGY. VÁLTOZTATUNK - szeretettel, értelemmel, de határozottan. Mit is javasolt Gandhi? "Légy Te a változás, melyet a világban látni akarsz."

Így lesz. Részemről így lesz, ígérem."


HVG.hu cikkből részlet:

"Lehet kárhoztatni a rémesen ellenszenves oktatásirányítást, nevetni, vagy szörnyülködni a tananyagon, ám az, ami az iskolákban történik csak következménye annak, amit az iskolán kívül is tapasztalhatunk....."






Az Oktatás átfordítása
2014.09.06.


Ottó-mottó :"Ahogy én abbahagytam ezt a munkát, a tanároknak is abba kell hagynia ezt a munkát. Mert igazából mi az, hogy Tanítok? Mit jelent az, hogy tanítok? A tanítás az azt jelenti, hogy nem tisztelem a gyereket! Én nem taníthatok, mert akkor ráerőltetem az én világomat a gyerekre.Hanem JELEN VAGYOK a Gyerekkel! És olyan környeztet hozok létre a gyerek számára, ami optimálisak.Organikus közösséget szeretnék építeni a gyerek számára, és segíteni őt a világ felfedezésében. Eszközöket, teret adni számára, hogy minél inkább fel tudja fedezni maga körül a világot. Védjem azt, hogy valaki valamilyen tudást ráerőltessen kívülről."

Miért beszélgetünk az OKTATÁS ÁTFORDÍTÁS-sáról?

A Szív-Tudat belső valóság érzékelés nézőpontjában már az Egész világunkkal EGYNEK érezzük magunkat. Ezt nem lehet kitalálni, ezt nem elég mondogatni, ez egy TUDATI és LÉLEKEVOLÚCIÓS állapotba való megérkezése a léleknek és a hozzá tartozó tudatnak.

Egyszerűen egyben érzékelem a saját világomat, és mivel minden én vagyok, minden belőlem vetítődik ki, így én magam a saját valóságom nézőpontjából minden részét szeretném MAG-amban rendbe rakni a saját látható külvilágomnak.

Ebben a nézőpontban nem tudom már csak a saját kis egyéni életemet figyelembe venni, mert látom, hogy mennyire befolyásolja a többi lélektársam a közös képet, világunkat mint TÁRS-TEREMTŐ.

Így mint az egész világom JÓ GAZDASSZONYA a látható világom minden részét egy Tágabb nézőpontból nézem meg, és rakom rendbe magamban, és azokkal a társaimmal, akik képesek ugyan ilyen FELELŐSSÉGTELJESEN az EGÉSZ látható Világukkal azonosságot érezni és ezért Felelősséget érezni Mag-ukban:

Kérdések az Oktatással kapcsolatban

Miért a gyerekek jönnek ki az iskolából -lásd Otthon Oktatás pl-. ez valójában egy kimenekülés, ellentartásban a RÉGI-ből...
Miért nem ott FORDÍTJUK át a TÖRTÉNETET ahol az igazi probléma van?

Ottó: Igen, csak az iskola épület nem alkalmas tanuló közösségnek. Mért? Mert az egy GYÁR!

Miért ne lehetne az Iskola Épületeket ÁTALAKÍTANI a MAI GYERMEKEK Valós Igényeinek megfelelően KREATÍVAN, JÁTÉKOSAN?
Miért a Geyereknek kell elhagyni a saját Iskolájukat, ami állítólag Számukra lett Teremtve?
Józan ÉSZ! Gondolkozzunk EGYÜTT!
Hol van az a PONT és HATÁR ahol maga a PEDAGÓGUS IPAR feladja és Ő maga jön rá, hogy:
Kinek akarsz még mit Tanítani és kitől akarsz még erre Fizetést kapni?

Mikor már MINDENKI MÁST AKAR, és már SENKI nem érzi jól abban magát, és MÁR elhagyja azt a játékot. Sőt a pedagógus sem érzi jól magát benne.

Mivel egy közösség vagyunk, egy Területen élünk EGYÜTT, nem tudunk hova menni MIND az adott területen belül, ahol az egészet ez a RÉGI RENDSZERŰ Oktatásos Játék Fedi le.

Hol van az a HATÁR amikor kimondjuk azt EGYÜTT a KÖZÖS JÁTÉK TERÜLETÜNKÖN, hogy köszönjük kedves gyerek-társak elég volt, MI MÁR nem akarjuk ezt a JÁTÉKOT TOVÁBB JÁTSZANI és most KEZDJÜNK Új JÁTÉKOT!

Semmivel sem bonyolultabb, mint az oviban, amikor az adott zárt helyen belül egy közös nagy játékot játszva, már a TÖBBSÉG a kritikus TÖMEG meg már megunja a játékot, már elfáradt benne, már kijátszotta magát benne, már nem villanyozza fel ez a játék, és akkor van egy kisebbség, egy kisebb csoport, kisebb mennyiségű gyerekbanda, akik eddig nagyon belemélyültek ebbe a játékba, és ők ragaszkodnak hozzá, és erőszakosan fenn akarják tartani a többi gyerektársuknak.
HAHÓ!
Kedves Cuki Gyerek-Társak! Akik eddig Vezetőt játszhattak, mert eddig mi megszavaztuk együtt, hogy ők legyenek a banda vezetők, MOST már MI NEM JÁTSZUNK TOVÁBB és már csak ott állunk a játék térfél szélén és csak figyelünk, és unjuk a mozit.
És MI már tudjuk, hogy milyen más, új játékot szeretnénk együtt játszani, és már sokan vagyunk!
SOKKAL TÖBBEN mint azok akik ezt még fenn akarják tartani!

Javaslat:

Aki még a RÉGI RENDSZER játékát szeretné tovább játszani, az vonuljon el magában, egy amolyan skanzenbe, és akik még azt szeretnék játszani, mert mondjuk annyira belefeledkeztek, vagy még szentimentális érzelmek által kötődnek oda, vagy mert azt hiszik ők csak ebből élhetnek meg, és egzisztenciális Félelemből erőszakkal tartják fent, azok kerüljenek egy KARÁMBA, Skanzen-KARÁMBA és Játsszák együtt ott tovább.
Mi meg majd addig szépen kialakítjuk az ÚJ, már Jobb Érzéssel eltöltő, a FŐ Fókuszban a Gyermekeinket Tartó Új Együttműködő-Összeadódó játékunkat!
Kinek van KEDVE egy ilyen ÚJ JÁTÉKHOZ VALÓSAN?

A TEREMTÉS NEM PAZARLÓ, a valódi ÉLETBEN nem pocsékoljuk az ENERGIÁKAT az ERŐFORRÁSOKAT. Nem csinálunk kétszer, többször ugyan azt.
Nincs szükség arra, hogy sokan ugyan azt csinálják meg kicsiben, és mindenki egyenként valósítsa meg, hanem ÖSSZEADÓDUNK!
Összeadjuk amink VAN!
EGY TERÜLETEN VAGYUNK!
A Területen belül MINDEN A MIENK!
Közös!
Eddig is az volt, és ez után is az lesz.
Tehát MOST ÁTALAKÍTJUK a már új Belülről fakadó KÖZÖS igényeinknek megfelelően.


Amíg szocializmus játékot játszottunk, és voltak banda vezérek akik a többségre ráerőltették ezt a játékot, akkor annak megfelelően volt berendezve a közös TERÜNK.
Majd abból váltottunk, mikor meglett a KRITIKUS TÖMEG, és szépen elindult a Szabad-Rabló Gazdálkodás Kapitalista játék, ahol jó nagy szélsőségeket élhettünk meg. A Játék címe az volt: Az erősebb és agresszívabb gyerekek lenyomják a gyengébb gyerekeket, és elvesznek tőlük mindent, és használják és parancsolnak a gyengébb és kisebb gyerekeknek, és uralkodnak felettük, és vezetik őket.
Ez is egy játék volt.
És elég volt belőle.

Most meg ÚJ JÁTÉK JÖN:
Először egy gyógyulós, kiegyenlítős játék, azoknak akik a gyengéket játszották. Ők vannak többen!
És egy leszoktatás játék azoknak, akik meg az erőszakos játékvezetőket játszották, és a használósat.
Aztán jöhet az, hogy mindenki beleadja magát az ÚJ Játékba azzal, amit az előző játékidőszakban kiérlelt magából vagy megteremtett magából.
Hm?
És a legfontosabb:
NE VEGYÉTEK annyira KOMOLYAN a JÁTÉKOT!
Csak emlékezz arra, milyen volt ovisnak lenni, és ott hogy hagytad abba, és ott hogyan kezdtetek új játékokba.


Kik tartják a jelenlegi Hatalmat?
A hatalom önmagában nem létezik.
Azok tartják fent, akik átadták magukból a hatalmat. Kihelyezték magukból, magukon kívülre, és megválasztottak maguknak banda vezéreket.
Nem a vezérekkel van a baj. Nem az állam irányítóival van a baj. Ők önmagukban NEM LÉTEZNEK!
Azok tartják FENT ezt a HALTAMAT és VEZETÉST akik ebből ÉLNEK!
Kik élnek ebből?
Mindenki aki ma államilag fenntartott és az állam által kreált dologból ÉL jelen pillanatban.
Állami-Közigazgatási rendszerek, intézmények, struktúrák alkalmazottjai!
Az eddigi működés szerinti Kőszolgáltatásokban dolgozók.
Az eddigi rendszerhez igazodó, és azt kielégítő, erre a fajta rendszer működésre felkészítő oktatók, pedagógusok.
ŐK TARTJÁK A RENDSZERT!
Belőlük Táplálkozik és Miattuk nem TUD MOZDULNI!
Nem az ő általuk odarakott, erre a vezetésre megszavazott pár embertől.
Amíg ők FÉLNEK VÁLTOZTATNI, mert nem ért máshoz, mert nem tudja mi lehetne ehelyett, mert sosem tapasztalt mást, mert rugalmatlan, mert a múltban él, mert a fejében megszerzett tudásból él, mert képtelen az önálló gondolkodásra és szüksége van rá, hogy valaki kívülről megmondja neki mit gondoljon, vagy képtelen az önálló, magát magából fenntartó Létezésre, mert szüksége van arra, hogy valaki eltartsa, vagy hogy odarakjanak a szájába mindent, és a feneke alá mindent.
Vagyis kik FÉLNEK VÁLTOZTATNI? Kik is tartják fent ezt a Rendszert?
Az önmagában életképtelen, kicsi gyermeki énben ragadt, másokba csimpaszkodó, tehetetlen GYERMEKI-ÉN -ben megrekedt Felnőttek.

Kik tudnak ebben segítségükre lenni, hogy el merjék engedni azt a nagyon buta játékot, ami már senkit sem szolgál?
Akik már felébredtek.
Akik már képesek máshogyan is létezni.
Akik képesek ezt át is adni valósan azoknak, akik még erre képtelenek.
És már vissza is jutottunk az OKTATÁSHOZ egy ÚJ módon, hogy mire és kikre is van valósan szüksége és kiknek jelen pillanatban?

TEHÁT FORDULTUNK!
Hiszen globálisan, bolygó szinten 2012.12.21-óta valósan a FORDULÁSBAN vagyunk!
Ez bizony mindenkire kihat, ha tud róla ha nem...

Ez nem választható, ez történik, akkor is ha nem akar róla tudni, akkor is ha nehezen, akadozva, döcögve fordul.
De TÖRTÉNIK!
Ebből senki sem tudja kivonni magát.
Akinek esze van, az együttműködően fordul, akinek nincs esze, az fájdalmasan.
Ennyi választásunk van jelen pillanatban a bolygón.
Mindenkinek!

szeretettel
SzTK közösség


Hangfelvétel:
http://www.szivtudatkozpont.hu/dat/audio/regi_es_uj_oktatas_otto_09.04.mp3
(elnézést, kicsit sistergősre sikerült a hangfelvétel, más felvevőjével készült... Remélem azért nem nyomja el nagyon a lényegről a Fókuszt, Figyelmet...)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése