Már hosszú évek óta olvasok ezekről, de most végre elérkezett az ideje, megérett az emberiség nagy része arra, hogy ez meg is valósulhasson. Lásd a következő bejegyzésben. (Nem alább)
Milly
.
A NESARA (Nemzeti Gazdaságbiztonsági és Megújítási Törvény), melyet az amerikai kongresszus fogadott el 2000-ben, a GESARA az egész bolygóra vonatkozó jóléti program.
.A NESARA csak az egyik forrása a globális bőségnek.
A NESARA olyan forrásokat foglal magába, mint például az amerikai Szövetségi Tartalék Rendszer által ellopott több ezer milliárd dollárnyi aranykészlet, melyet a stratégiai aranytartalékból tulajdonítottak el.
De más forrásokat is tartalmaz, melyek visszakerülnek, ilyen a St. Germain által létrehozott vagyonkezelői alap, mely ebben az időszakban kerül kibocsátásra, arany és más nemesfém tartalékok, melyek a Fülöp-szigeteknél elsüllyedt hajókon, arannyal teli ázsiai raktárakban találhatók, és más bolygókról ideszállított aranyat is tartalmaz, melyek a globális bőség megteremtésére lesznek felhasználva.
A NESARA törvény rendelkezései – a globális jólét és bőség megteremtése!.
2014. ÁPRILIS 23..A NESARA csak az egyik forrása a globális bőségnek.
A NESARA olyan forrásokat foglal magába, mint például az amerikai Szövetségi Tartalék Rendszer által ellopott több ezer milliárd dollárnyi aranykészlet, melyet a stratégiai aranytartalékból tulajdonítottak el.
De más forrásokat is tartalmaz, melyek visszakerülnek, ilyen a St. Germain által létrehozott vagyonkezelői alap, mely ebben az időszakban kerül kibocsátásra, arany és más nemesfém tartalékok, melyek a Fülöp-szigeteknél elsüllyedt hajókon, arannyal teli ázsiai raktárakban találhatók, és más bolygókról ideszállított aranyat is tartalmaz, melyek a globális bőség megteremtésére lesznek felhasználva.
Több arany van ezen a bolygón, mint azt bárki el tudja képzelni, és ez mind részét képezi a NESARA-nak, illetve a globális bőségalapnak. A NESARA (Nemzeti Gazdaságbiztonsági és Megújítási Törvény), melyet az amerikai kongresszus fogadott el 2000-ben, az egész bolygóra vonatkozó jóléti program.
A NESARA törvényt 2001 szeptember 11-én 10:00 órakor jelentették volna be. Nos tudjuk, mi történt aznap 9:00 órakor…
Mielőtt 10:00-kor bejelentették volna a törvényt, George Bush elrendelte a Világkereskedelmi központ ikertornyainak lerombolását, hogy leállítsa a nemzetközi bankrendszer számítógépeit az északi torony épületének 1. és 2. szintjén, hogy megakadályozza az új tartalék bankrendszer elindulását. A Világkereskedelmi Központba a robbanóanyagokat döntéshozók telepíttették és robbantatták fel a 7-es épületben, melyet később azért romboltak le, hogy elfedjék az elkövetett bűncselekményeket.
Itt olvashatók a NESARA törvény pontjai:
A NESARA a legforradalmibb újítás, mely végigsöpör nemcsak az Egyesült Államokon, hanem bolygónk egész történelmén. A törvény megszünteti a Szövetségi Tartalékbankot (FED), az ország adóhivatalát, az árnyékkormányt, és még sok mást.
A NESARA a következő változtatásokat hajtja végre:
1. Eltörli az összes hitelkártya, jelzálog és egyéb banki tartozást, melyet az illegális banki és kormányzati tevékenység okozott. Ez a Szövetségi Tartalékbank legrosszabb rémálma, a “Jubileum”, vagyis az adósságmegbocsátás.
2. Megszünteti a jövedelemadót.
3. Megszünteti az Adóhatóságot. Az alkalmazottak átkerülnek a amerikai államkincstár nemzeti forgalmi adó területére.
4.Létrehoz egy 14%-os átalányt a nem alapvető fontosságú termékekre. A kormánynak csak forgalmi adó bevétele lesz. Más szóval az élelmiszer, gyógyszer nem adóztatható, és nem alkalmazható olyan dolgokra, mint például használt lakásra.
5.Növeli az idősebb polgárok ellátását.
6.Visszaállítja az alkotmányos törvényt valamennyi bírósági és jogi ügyben.
7.Visszaállítja az eredeti “Nemesi címekre” vonatkozó módosítást.
8.A NESARA bejelentése után 120 napon belül meghatározza az új elnöki és kongresszusi választások időpontját. Az új ideiglenes kormány megszünteti az összes Nemzeti Vészhelyzetet és visszahelyez bennünket alkotmányos jogainkba.
9.Figyelemmel kíséri a választásokat és megakadályozza a különféle érdekcsoportok illegális választási tevékenységét.
10.Létrehoz egy új Amerikai Kincstári arany, ezüst és platina fedezetű szivárványvalutát, mely véget vet az Egyesült Államok csődjének, melyet 1933-ban Franklin Roosevelt kezdeményezett.
11.Tilos árusítani amerikai születési anyakönyvi kivonatot mint ingatlan nyilvántartási bejegyzési kötvényt az Amerikai Közlekedési Minisztérium által.
12.Kezdeményezi az új Amerikai Tartalékbank Rendszer alkotmányhoz igazítását.
13.Megszünteti a Szövetségi Tartalék Rendszert. Az átmeneti időszakban a Szövetségi Tartalék Rendszer együtműködhet az Amerikai Kincstárral egy évig annak érdekében, hogy eltávolítsák az összes Szövetségi Tartalék Rendszer által valaha kibocsátott bankjegyet a pénzkínálatból.
14.Visszaállítja a pénzügyi titoktartást.
15.Átképzi valamennyi bírót és ügyvédet az alkotmányos törvények szerint.
16.Megszüntet minden agresszív, amerikai kormány általi katonai akciót világszerte.
17.Létrehozza a Világbékét.
18.Óriási pénzösszegeket különít el humanitárius célokra.
19.Lehetővé teszi annak a több mint 6000 szabadalomnak és visszatartott technológiának a nyilvánosságra hozatalát, melyet a nemzetbiztonság leple alatt eltitkoltak, beleértve az ingyen energiával működő eszközöket, az antigravitációs gépeket, és hanggal gyógyító eszközöket.
http://paranormal.hu/?p=134755

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése