Segítek elképzelni, hogy milyen világ vár ránk a jövőben... a nem túl távoli jövőben! Mert a szép jövő szele már sokunkat megérintett, sőt van akit meg is csapott, és már alig bír az örömével, annyira érzi a változást, ami még fizikai szemmel láthatatlan.
Egyik ismerősöm megosztásait másoltam be ide. Hálás köszönet neki, hogy ezt az anyagot közzétette számunkra.
Nyílt titok, hogy a háttérhatalom olyan magasszintű technológiákat szerzett meg a földönkívüliektől, melyek abszolút megkönnyítették volna az életünket, de ők megtartották saját maguknak.
Az alábbi technológiák alapjában fogják megváltoztatni az emberiség életét. Tehát semmi nem úgy képzelhető el, mint ahogy eddig volt.
Az anyagközpontúság, a pénzhajhászás, a robotmunka, az önzés, a kegyetlenség, a hatalmaskodás, mások kihasználása, a környezetszennyezés, a természet kizsigerelése, a háborúskodás, mind, mind megszűnik.
Erről a kozmoszból érkező energiák gondokodnak, mert alapjában változtatják meg az emberi DNS-t és az emberi tudatot. Ezt érezzük már a bőrünkön, a fejünkben és a szívünkben. Ki így reagál rá, ki úgy. Lesz aki nem bírja, és inkább eltávozik. Ezért javaslom, hogy lélekben készüljünk erre a változásra. Különös lesz.
Például bármilyen betegséget meg tud gyógyítani az ilyen földönkívüli technológia, a Bed Med - gyógyító ágy - amit ígéret szerint mi is meg fogunk kapni. /Milly
&&&&&&&&&&&&&&&&&&&
***HOLOGRÁFIAI TECHNOLÓGIÁK ***
A fejlett idegen civilizációk olyan
holografikus technológiákkal rendelkeznek, amelyek képesek reprodukálni a
bútorokat, lakóhelyiségeket, ételeket, hajókat, testrészeket stb.
Ez a technológia gyakorlatilag bármit
létrehozhat, ami az emberi élethez és a bolygó életének napi szükségleteihez
szükséges.
&&&&&&&&&&&&&&&&&&&
*** KÖRNYEZETBARÁT - FENNTARTHATÓ ÉLET ***
A környezetbarát, fenntartható életmód elősegítésére épített lakások szennyezés és pazarlás nélkül.
A képekhez:
- Ház egy erdős terület közepén
- Meditációs kertek a levitáció és a teleportálás elsajátításához
- Csendes kertek, természetes frekvenciák bevezetése a pozitív energiák érdekében
- Környezetbarát anyagokból épített házak, amelyeket a bolygó különböző lakható zónáinak ökoszisztémáiba való beépítésre terveztek.
"&&&&&&&&&&&&&&&&&&&
** HOLOGRÁFIAI MÓDOSÍTÁS
SZERVES ÉLELMISZEREK ÉS Italok *** 🥨🥒🥛
Az
ételmásolók gyakorlatilag mindenféle ételt és italt készíthetnek. A recepteket
beprogramozzák a replikátorok adatmoduljaiba, majd az ételeket vagy italokat a
replikátorban materializálják.
A
replikátorok teljesen organikus, glutén-, GMO-mentes, adalékanyagok és toxinok
nélküli ételeket vagy italokat képesek előállítani.
A
replikátorok minden fehérjét és tápanyagot képesek előállítani!
❣️❣️❣️❣️❣️❣️❣️❣️❣️❣️
Hozzászólás:
Belegondoltam, hogy van egy ilyen eszköz és kidobhatjuk a konyha összes felszerelését, mert egyszerűen nincs rájuk szükség. Sőt a konyhára sincs szükség - berendezhetjük valami másnak. A replikátor előállít bármit és a mosatlant megsemmisíti. Ugyanis ennek megsemmisítő tudása is van. A használt dolgokat beletesszük és egy utasításra eltünteti vissza energiává. Ezek után pedig utasítjuk az új létrehozására. Lehet számítógépes kezeléssel, de lehet hangutasításokkal is vezérelni. Vannak szoba méretű replikátorok is, amiben nagyobb dolgokat állíthatunk elő.
Válasz:
Igy van. Sőt a mosógép is oka fogyottá válik, arra sem lesz szükség. Kiválasztjuk a divat katalógusból, hogy milyen ruhát szeretnénk, és megkapjuk méretre. Amikor levesszük, ugyanaz a replikátor megsemmisíti. Utána jöhet a következő ruha, cipő, bármi. Izgalmas, és érdekes lesz. Nem kell semmit felhalmozni.
Igazából ez a technológia mindent kivált, ami eddig küzdelmes volt.
Viszont nem azért van a technológia, hogy elkápráztasson, ami azért főleg az
elején biztosan megtörténik, hanem azért, hogy az időnket és az energiánkat a
spirituális fejlődésünkre fordíthassuk. A technológia egy áthidaló módszer
arra, hogy addig segítsen boldogulni, amíg vissza nem szerezzük az elvesztett
spirituális képességeinket és a teljes teremtő erőnket. Hiszen ezeket a fény
világaiban már a saját elménkkel állítjuk elő magunknak.
A 70-es évek elején hallottam először replikátorokról, egy ifjúsági regényben a föszereplő tini lány így állította elő a ruháit. Gondolom már akkor elérhető volt ez a technológia bizonyos körökben. Esetleg még régebben.
Más civilizációknak ezért nincsenek gyárai, avagy ha egy kettő mégis
azt a gyártási idő után megsemmisitik és igy nincs túltermelés és tiszta
a környezet. Idegen civilizációk már a múlt század első felében rengeteg
technológiát átadtak Eisenhower elnöknek hogy ossza meg a világgal,de az a fiók
mélyére süllyesztette és az ő köreik használták csak,viszont amit Putyin kapott
technológiát az már jópár éve készen áll a népe számára lásd egész
Oroszországot ellátni képes vezeték nélküli nullponti energiás rendszer.Plusz
elképesztő hadászati technika amiből már egyes dolgokat be is vetett
amikor a Fekete tenger felől kapott amcsi támadást titokban.És igen a
nézetekkel ellentétben ezt ugyanattól a pozitiv idegen fajtól kapta aki Teslát
is segitette...... /Földvári Erzsébet
&&&&&&&&&&&&&&&&&&&
Ennek is nagyon sokan fognak örülni!
*** A TESTRÉSZEK ÉS SZERVEK HASZNÁLATA
***
Holografikus replikátor testrészek
előállításához - hiányzó testrészek / sérült szervek és még sok más.
A replikátort DNS-szekvenálással programozták, amely olyan testrészeket hoz létre, amelyek kapcsolódnak az eredeti specifikus genetikai tervhez, és amelyeket a kvantummező replikál.
&&&&&&&&&&&&&&&&&&&
*** FELEMELŐ JÁRMŰVEK ***
A közeljövőben olyan lebegő autók lesznek, amelyek bár az égen antigravitációs meghajtással repülnek, a jármű plazma-generátorai működtetik őket.
&&&&&&&&&&&&&&&&&&&
*** HOLOGRÁFIAI MÓDOSÍTÁS BÚTOROK ÉS Nappali helyek ***
Például ez egy holográfiai replikátor
technológiával létrehozott bútorokkal és szerelvényekkel rendelkező lakótér.
Mind a szobákat, mind a bútorokat ehhez
a lakókörnyezethez másolók készítik.
Különböző szerkezetek hozhatók létre
lakások, bérházak és egyéb környezetek számára.
Forrás Földvári Erzsébet
Csodálaos !!!!!!!!!!!!
VálaszTörlésIgen, az!!!
TörlésIgen, az!!!
TörlésFőld"vàri"!
Amig nincs konkrétum addig hit és álmodozás kérdése az egész.Komoly lobbyérdekeket fog sérteni ez a technika. Amig az emberek nem értikmeg, hogy minden rezgés, addig humbugnak tartják majd.
VálaszTörlésKedves Földvàri Erzsébet!
VálaszTörlésKb.7 éve lecsatornàztam ezt a technológiàt,.. holosztikus gyógyító vagyok., A replikàtor technológia valóban létezik!
De, mindez nem a Föld bolygón!
Nem tartom valószínünek, hogy honosítjàk a Földőn., Az emberiség nagy része nincs felkészülve ennek a magasszintü technológiànak az életmód vàltàsàra!
Tapasztalatból mondom.
Még felfogni sem tudjàk, hogy ez mit jelent?!, Nem hogy elfogadni, alkalmazni!
Sajnos ez az igazsàg!
Nagyon sajnàlom, hogy így van(!)... És ezzel kiràngatom a népet, ebből az " illuzióból"!❣️