2014. június 23., hétfő

Az alapvető magyar gén és..

 "Ez három egymástól teljesen külön irányból, a  népzene kutatás, a népcsoport kutatás és az ősrégészet teréről származó BIZONYÍTÉKOK adatait hozza egy nevezőre! "


Dr. Árkay László Monográfok

No.5
Monographs by Dr. László Árkay
W. Penfield kanadai professzor kutatása a Rockefeller Alapítvány megbízásából
 
A montreáli McGill Egyetem kiváló professzora Wilder Penfield néhány évvel ezelőtt (1) megbizatást kapott a Rockefeller Alapítványtól, hogy kutassa ki és bizonyítsa be van-e és m e l y i k az a gén/fajta, amely földünkön alapvető gén. Ez lett volna a feladat, amelyre az egyetemi tanár óriási, millió dolláros támogatást kapott. A ki nem mondott, de valódi célja volt a kutatási feladat-adásnak, hogy a szemita gént találják meg mint ilyen felsőbbrendű gént.

Egy egész munkacsoport dolgozott rajta. Hosszú évek után meg is találták a keresett gént, de nem egyet. Kettőt!  Megállapították eme KETTŐRŐL, hogy ezeket ugyan – akár évszázadokon, generációkon át – el lehet ideiglenesen nyomni, de aztán újra feltörnek, míg például a germán, vagy néger elsenyved, eltűnik. Ezek a megtalált gének évszázadok után is feltörnek: s a kettő üti egymást. Pillanatnyilag az egyik gén a másikat elnyomhatja, össze is házasodhatnak de a 3, 4, 5., generáció után feltör egyikük és kizárólagosan fog URALKODNI

A Wilder Penfield féle kutatócsoport tehát megtalálta ugyan a remélt szemita gént is, de talált egy másik ilyen fölényes gént, amelyiknek nincs neve.
Erről a másodikról Penfield professzor azt rögzítette le jelentésében, hogy ennek legtisztább képviselője a Közép-Európában élő és ma 
m a g y a r n a k nevezett náció, de hozzátette végső tanulmányi jelentésében, hogy földgömbünk öt teljesen szétszórt pontjain ugyancsak megtalálható UGYANEZ a második gén. Eme, – a szemita barát – Rockefeller Alapítvány reményét tönkretevő eredmény következménye volt, hogy az Alapítvány azonnal törölte a támogatását, megtiltotta a jelentés közzétételét és annak kinyomtatását. Erősen kétlem, hogy az valaha is napvilágot lát. 

„Egy alkalommal kezemben volt ez a zárójelentés. A Bizottság szakértői jelentésében megadott 5 pont „folt””- ezt teszi hozzá Árkay - „egészen misztikusan tökéletesen azonos azzal az öt folttal a földgömbön ahol a pentatonikus ötfokú magyar NÉPZENE létezik. De most jön még a java!

Baráth Tibor professzor kedves barátommal volt 2-3 éve” folytatja beszámolóját Árkay „egy nem mindennapi telefon beszélgetésem. 
Ekkor ezeket mondta nekem Tibor”:  „ő nem ismeri a népdalt, nem zenész. Van neki egy világtérképe amelyen feltüntette, hol találtak az őskortól kezdve, akármilyen ős magyar, vagy bármilyen más nyelven olvasható, MEGFEJTHETŐ FELIRATOKAT. De bevallja, nem érti, mert a föld öt helyén vannak teljesen szétszóródva.”  Erre elkezdtem hegyezni a fülemet. 
 „Melyik öt helyen?” kérdeztem „ Hát” – mondta Tibor  
„ 1. Magyarországon és Közép Ázsia Ural környékén, de nem a szláv területeken,
 2. A Távol Keleten Kinában és Japánban, 
3. Közép Afrikában, 
4. Az amerikai Indián vidékeken és 
5. Skóciában.” 

 Hát majdnem leültem! Ezek a foltok ugyan is hajszálra azonosak a pentatonikus zene 5 nagy foltjával és a Penfield Bizottság féle vércsoport foltokkal!”
Ez három egymástól teljesen külön irányból, a  népzene kutatás, a népcsoport kutatás és az ösrégészet teréről származó BIZONYÍTÉKOK adatait hozza egy nevezőre „Hát akkor miért vagyunk begyulladva?” –kérdezi Árkay „Minket nem lehet kiirtani, feltörünk, nem vagyunk egyedül! Miénk a jövő!!”
 
(1) cca 1960

Forrás: http://www.magtudin.org/Arkay%20Laszlo.htm 

 Hozzászólás: 

1.:Ezzel a 'hitelesnek'..látszó anyaggal a bibi az,...hogy a legkorábban kibukott eredeti?...anyagban,...csak ....EGY!!!!!!!!.....ősi gént találtak,...amit 'roppant fájlaltak',...így gyorsan eltitkolták....Hogy-hogy nem...mostanában egyre-másra kezdenek megjelenni szövegek,...'két' génről....most még jó nagy betűvel,..és vastagon, feketével szedve,..hogy jól jegyezd meg a kettőt.Mert,ha már eltitkolni nem lehetett a Magyarság ősi eredetét,..akkor 'hitelesíttessék'?...a kettő.Nem kellene utána keresni az eredetileg kibukott jelentésnek...ahelyett,hogy ezt nyomatják valakik,valamiért,...nem is tudjuk ugye,miért ez a fene nagy erőlködés.2.:Talán érdemes volna elolvasni ...Kryon:Üzenet a Magyaroknak-2010.06.01 c...üzenetében foglaltakat...."Miért neveznek Benneteket a MAG...népének?...Mit jelent ez?....A FÖLD ÉLETÉBEN,..ÉS AZ EMBERISÉG TAGJAI KÖZÖTT TI HORDOZZÁTOK,-----A MAGYAROK KÉPVISELIK AZT AZ ERDETI ENERGIÁT,...ami tervezéskor el lett fogadva,-----az EGÉSZ FÖLD ...ÉLETÉNEK,...BENÉPESÍTÉSÉNEK,...FELADATÁNAK megtervezésekor,...EL LETT FOGADVA,JÓVÁ LETT HAGYVA.....A MAGYAROK AZOK,AKIK EZT A TUDÁST,...EZT A TERVET ŐRZIK MAGUKBAN................EGÉSZEN PONTOSAN,- TI TESTESÍTITEK MEG A FÖLDI LÉNYEK KÖZÖTT,....AZT AZ ENERGIÁT,...AZT AZ ENERGIA MINTÁT,...MINT AMIT A TI LÉNYETEKBEN A SEWAJA- CSAKRA TÁROL........A FÖLD L É N Y É N E K ESSZENCIÁJÁT ŐRZITEK......Ennek kapcsán a LEGTISZTÁBB és LEGSZENTEBB feladat...RÁTOK..hárul.........a SZÍVCSAKRA ŐRZÉSE.".....Mi?...nem kettőről beszél,..hanem EGYRŐL,...EGY!....NEMZETRŐL...Nem inkább büszkének kellene erre lenni,.../hát természetesen,..már aki./..mintsem elkenni-fenni bizonytalan eredetű szövegekkel? Bele kellene talán már nyugodni,...hogy EGY ősi gén van...és ez a MAGYAR. Üdv.


Válaszom:
 
"A Jézus terv" is azt írja, hogy közös az eredetünk.. ráadásul a cigányokkal is, csak valami miatt megváltozott a sorsuk és a génállományuk... Isten vagy a földönkívüliek ezt könnyen meg tudták tenni. Sejtem, hogy pont ezért kaptuk meg őket most.. leckének.

Más hozzászólás:

 Most ha belegondolok a mai idökbe,mára már a mi népünk is inkább az ISTeN-töl eltávolodottak sorába tartozik nagyrészt.

 Válaszom:

Ez csak a látszat! A családomról is tudom.. valahol belül mélyen tudják, érzik Istent.. nem is olyan nagyon mélyen.. csak manipulálták az agyunkat... de nálunk az isteni magot nem voltak képesek manipulálni!


 

3 megjegyzés:

  1. Szerintem itt mindenki megőrült-

    VálaszTörlés
  2. Wilder Penfieldnek valóban volt köze a Rockefellerekhez, konkrétan David Rockefeller az epilepszia sebészeti kezelésének tanulmányozásával kapcsolatban kérte fel. Nem másért, mert Penfield idegsebész volt, ráadásul 1891-ben született és 1960-ban vonult vissza, 1976-ban halt meg. Na már most tessék józanul belegondolni, hogy hol állt a humángenetika tudománya 40-50 éve... Ergo a fenti "eredmények" több szempontból is felettébb érdekesnek tűnnek, hogy finoman fogalmazzak.

    VálaszTörlés
  3. Röviden: Wilder Penfield (1891-1976) idegsebész volt, kutatási területe az agykéreg szenzoros és motorikus területeinek feltérképezése, az epilepszia stb. David Rockefellerrel valóban találkozott. Rockefeller az epilepszia sebészeti kezelésének további tanulmányozására kerte fel. Ezt követően, a Rockefeller Alapítvány segítségével hozta létre a McGill egyetemen a Neurológiai Intézetet és Kórházat 1934-ben, aminek eső igazgatója is volt. Penfield 1960-ban vonult vissza. Na már most: jó lenne józanul átgondolni, hogy milyen szinten állt a humángenetika tudománya 50-70 évvel ezelőtt, és ennek "fényében" újragondolni a fenti cikkben leírt "eredményeket". Amúgy kíváncsi lennék, hogy ki a fene volt Árkay László, és ki volt az a barom, aki ezt a hülyeséget elkezdte terjeszteni...

    VálaszTörlés