„Hogyan tudom Megalkotni azt a tudatosságot, amelyik fenntartja a Föld legmagasabb vízióját? Ami összetart minket, mint egyéneket, és összeköt minket, mint Egyet?"
A galaktikusok mostani vezetőit, a földi elementálokat, a felemelkedett mestereket, az idős tündéreket, az angyalok és arkangyalok vezetőit nevezik a Kollektívának.
Sok életben láttátok, a nagy harcosok, különösen a keleti tradíciók képviselői hogyan vannak a nyugalom, a biztonság és a felkészültség állapotában, bármivel is kerülhetnek szembe.
Tudjuk, hogy ti istenek és istennők vagytok, akik világokat teremtenek.
Tudjátok ti is ezt magatokról!
A kollektíva Caroline Oceana Ryan közvetítésével, 2017.március 7.
Sananda
March 8, 2017
Caroline Oceana Ryan
A galaktikusok mostani vezetőit, a földi elementálokat, a felemelkedett mestereket, az idős tündéreket, az angyalok és arkangyalok vezetőit nevezik a Kollektívának.
Üdvözlet kedveseim! Megkértek minket, hogy ma veletek beszélgetve
töltsük el ezt az időt.
Tudatában vagytok sok mindennek, ami a Föld bolygón
történik, és ami káosznak tűnik.
És mi számtalan pillanatban azt mondtuk nektek, hogy ez
nem olyan káosz, ami leépülést jelent, bár
annak a látszatát kelti.
Ez
lénygében a teremtés káosza – ez az új tudat születése és előretörése, ami
cserébe új külső földi formákat teremt, a mindennapi élet új formáit.
Tudjuk,
hogy bátortalanságot éreztek, néhány napon még meg is ijedhettek, amikor
szörnyű jóslatok és tömeges szorongási tudat söpör végig a világon, beleértve a
gazdaságot és a katonai műveleteket és a kormányok és a nemzetek bizonytalan
ellátását is.
És mi
azt mondhatjuk, bár nagynak tűnhetnek ezek a hatókörüket és a szándékukat
tekintve, ezek nem nagyobbak, mint ti.
Már sokszor emlékeztettünk arra, amit már tudtok: hogy ti
Mesterek vagytok – a felsőbb birodalmak királyai és királynői, angyalok,
istenek, istennők, és maga a Föld megerősödő elementáljai, különböző formában.
És nincs
jelen a Földön vagy bárhol másutt olyan, aki eltávolíthatja vagy felboríthatja
a ti saját lelketek erejét, és a benne levő egységet a felsőbb hatalmak összes
erejével.
Most ti
azt mondjátok, semmi kétség, „De én itt élek egy földi életet ebben a
bizonytalan időben, miközben azt mondjátok nekem, hogy én erőteljes vagyok!
„Nem emlékszem közvetlenül arra, ki Vagyok és mindarra,
amit csináltam és megtapasztaltam a múltban. Az én tudatom nem kész felfogni
mindezt, kivéve az álomállapotomban.
„Ez az idő az erőteljes Fényadatoké, amelyek a
koronacsakránkon keresztül terjednek, felébresztik a harmadik szemünket és a
tobozmirigyünket és megnyitják a szívünket. Hogyan tudok abba az erőbe kerülni,
amelyik nem esik pánikba a látszólagos pénzhiánytól, az utcai zavargásoktól,
vagy egy vezető látszólagos hiányától?
„Hogyan tudom Megalkotni azt a tudatosságot, amelyik
fenntartja a Föld legmagasabb vízióját?
Ami összetart minket, mint egyéneket, és összeköt minket, mint Egyet? "
Tudjátok,
hogy minden pillanatot, amit most megtapasztaltok, ti hoztatok létre, és ezt
nem engednék meg nektek, ha nem ez lenne a legtisztább módja annak, hogy
felfogjátok a bennetek rejlő Teremtő erőt.
A legtisztább
út, hogy igényeljétek ezt az erőt a jelenlegi állapototokban, hogy a nyugalmas
időtökben menjetek a felsőbb birodalmakba és dolgozzatok az energiával –
lépjetek be és használjátok az energiát – amit elképzeltek.
Ebből az állapotból bármilyen stabilitást, bármilyen
gazdagságot, és az elme és a szív bármilyen békéjét meg tudjátok teremteni –
még tisztességes és tiszta vezetőket és földi rendszert is – amit elhatároztok,
hogy megteremtetek.
Ennek az aktuális formája, szerkezete vagy tudása, hogy ez
hogyan kerül hozzátok, hogyan fog ez megszületni, az most nem fontos.
Koncentráljatok arra, mit szeretnétek megtapasztalni ebből
a teremtésből – a legjobb megoldást, a gyógyulást, a gazdagságot vagy a béke és
a nyugalom létrehozását ott, ahol bajok vannak.
Rezonáljatok annak az érzésnek és célnak az energiájával!
Lépjetek az együtt-teremtő valóságnak erre az arany mezejére, és vegyétek körbe
magatokat és töltekezzetek fel ezeknek a szikrázó fényrészecskéknek a
legmagasabb energiájával!
„Segíteni fogja ez a Kreációt (teremtést)?” kérdezhetitek.
Ez MAGA a Teremtés – ez az, amit egész idő alatt
tesztek egy energiaszinten, akár a felsőbb énetek szintjén, vagy a földi
énetekben.
Nem számít, milyen meditációs módot választotok, akár a
vezetőitek spirituális csapatával találkoztok, angyalokkal, a felsőbb
énetekkel, közülünk bárkivel, a saját lelketekkel, vagy egyszerűen csak azzal
az energiával, amit meg akartok teremteni.
De
szeretnénk megmondani azt, hogy sokkal erősebb érzéssel, sokkal nagyobb
nyugalommal és sokkal nagyobb belső irányítással és megnyugvással mentek át a
napjaitokon, ha időt szakítotok arra, hogy felülemelkedjetek a bolygótokon most
tapasztalt harcok érzékelésén, és arra mozduljatok, ahol a külső jelenségek nem
tudják megzavarni ennek a magas energiának a teljes egyensúlyát és a belső
szépségét.
Most
hívunk titeket az elmétek szerinti látásba, amint kiléptek a teremtés káoszából
és a vele járó szülési fájdalmakból egy pillanatra.
Lássátok
magatokat (akik benne vagytok a képben, nem külső szemlélők) a briliáns,
szikrázó Fény mezején sétálva.
Ez a
Fény a lelketek ereje és a felsőbb célotok teljes emlékezetét tartalmazza.
Ez az igazi eredetetek, és minden megteremtett és a
jelenben teremtés alatt levő dolog energiája.
Így többé nem a valós énetektől és eredetetektől
elválasztó helyzet adottságában fogtok élni, gondolkodni vagy érezni, hanem az
igazi énetek szeretetének, kegyelmének és erejének állandó érintésében.
Sok életben láttátok, a nagy harcosok, különösen a keleti tradíciók képviselői hogyan vannak a nyugalom, a biztonság és a felkészültség állapotában, bármivel is kerülhetnek szembe.
Ez nem
csak abból ered, hogy bíznak a harc megnyerésében, vagy hogy a tréning
megtörtént, de abból a belső bizonyosságból is, hogy teljesen kapcsolódnak és
megtapasztalták a saját kötődésüket a felsőbb hatalmakhoz és a saját
behatolásukat ezekbe a birodalmakba.
Őket nem téveszti meg annak a dimenziónak látszólagos
különválása, amibe fizikailag születtek.
Ők ezen túlkerülnek, látják a helyüket és a pillanatok és
a jelenségek nagy rendszerét – a Föld fejlődésének a folytonos áramlatát és a
lelküknek a benne történő utazását – és ők hálásak ezért, hálásak maguknak és
mindennek, ami körülöttük van.
Még a negatív hírek és riportok (és mi nagyban bátorítunk
titeket, hogy kerüljétek el ezeket a belső erő, a missziótok és az igaz
eredetetek felidézésének ebben az idejében) –és a sűrű energiák pillanatában is
képesek vagytok nyugalomban maradni és érintetlenné válni minden kifejlettől.
Minden
egyes Fénydarabka a nagy folyóban, ami a ti Univerzumotok, vég nélkül folyik a
magasabb szintek felé, és ti vele együtt.
Ti
tudjátok ezt, különben nem lennétek itt a Földön ebben az időben.
És így-- engedjétek el azt a rossz gyakorlatot, ami
szerint a körülmények rabjai vagytok.
Ti semminek nem vagytok a rabjai, és nem vagytok a
hazugság szolgái, ami lehúzhatna titeket a jelenlegi körülményeitek hatásába.
Tudjuk, hogy ti istenek és istennők vagytok, akik világokat teremtenek.
Tudjátok ti is ezt magatokról!
Jegyezzétek
ezt meg magatoknak!
Engedjétek ezt meg magatoknak!
Engedjétek ezt meg magatoknak!
Ezért jöttetek.
Nem szenvedni, hanem ünnepelni.
És az erős Teremtőnek nem kell várnia a külső körülmények megváltozására mielőtt ünnepelne.
És az erős Teremtőnek nem kell várnia a külső körülmények megváltozására mielőtt ünnepelne.
A
teremtési pillanat Itt van, Most, az ünneplésben.
Namaste Fényharcos barátok és társak!
Veletek vagyunk most és minden pillanatban.
Szerzői jog
2017, Caroline Oceana Ryan
Forrás: http://sananda.website/the-collective-via-caroline-oceana-ryan-march-7th-2017/
Fordította: M Anna
Fordította: M Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése