2017. március 9., csütörtök

Éterikus Felszabadítás erdménye - jelentés -Cobra 2017.03.01.


"Vasárnapi meditációnk volt a fordulópontja a Föld bolygó energiahálójáért vívott döntő csatának, amely 2017 januárja és áprilisa között zajlik, és egyben ez volt a Fény egyik legnagyobb győzelme. Úgy becsülik, hogy meditációnk a felére csökkentette az Eseményig hátralévő várakozási időt."






Éterikus Felszabadítás - jelentés
Cobra 2017.03.01.


Fordítás: Len Névte
2017. március 2., csütörtök


Nem csupán elértük, meg is haladtuk a kritikus tömeget. Valahol 1 és 2 millió között volt azoknak a száma, akik értesültek a meditációról, és nagyjából 150-200 000 ember vett ténylegesen részt.

Olyan sokan meditáltak, hogy a meditációt vezénylő egyik fő weboldal összeomlott, mert túl sokan próbáltak rákapcsolódni és csatlakozni a meditációhoz.

Én először úgy 2 órával az aktiválás előtt vettem észre, hogy valami rendkívüli történik, amikor elkezdtem fogadni egy bizonyos, kritikus fontosságú értesülést, melynek részeit módomban áll majd közzétenni a következő hetekben, hónapokban. 

Kevesebb, mint egy órával az aktiválás előtt nyilvánvalóvá vált, hogy el fogjuk érni a kritikus tömeget, és utasítottak, hogy közöljem ezt a blogomon keresztül, éppen az aktiválás kezdete előtt.



Az aktiválás pillanatában egy hatalmas pozitív plazmahullám söpört végig a Naprendszeren és aztán az ionoszférán, a Schumann rezonanciák robbanásszerű kiugrását okozva.

Ezt a hullámot észlelték az Űrfigyelő Rendszer által az oroszországi Tomszkban, ahol helyi idő szerint 21:55-kor zajlott az aktiválás. Tisztán látható a plazma-aktivitás drasztikus növekedése -amely nagyjából egy órával az aktiválás után kezdődik, és kb. 36 órán át tart- ha az alábbi képre kattintasz:



Ez a hullám eredményesen megtisztította a Naprendszert a negatív plazma legnagyobb részétől, és az Ellenállás közölte, hogy „a Hold pályáján túl nem észlelnek semmiféle plazma-anomáliát”. Ugyanakkor eltávolításra került minden, a Hold pályáján túli plazma toplet-bomba is.

Ez azt jelenti, hogy a Yaldabaoth entitás „csápjainak” vége egyszer s mindenkorra, és most már csak a „fej” maradt.

Aktiválásunk óta a Yaldabaoth entitás „fejének” gyógyítása a vártnál gyorsabban halad.

Aktiválásunk óta a Galaktikus Konföderáció erői nagyon aktívvá váltak a Hold pályáján belül, a Föld felszíne felé haladva. Nem véletlen, hogy a rákövetkező napon Elon Musk bejelentette, hogy két embert fog a Holdhoz küldeni 2018-ban:



A Galaktikus Konföderáció erői megszerezték az abszolút passzív irányítást minden geostacionárius pályán lévő távközlési műhold felett és a relatív passzív irányítást minden Molnyija-pályán keringő távközlési műhold felett:


A passzív irányítás azt jelenti, hogy a Fény erői már képesek átvenni az irányítást a műholdas közvetítés felett, de még nem fogják megtenni, mert akkor a Cabal megtorolná a túszul ejtett felszíni lakosságon. 

Az Esemény után fogják átvenni az aktív irányítást, vagyis olyan TV-adásokhoz fogják használni a műholdakat, mint ez:


A Kongó fölött, az aurikus energiamezőben lévő hasadás bezárult. Ez egy pozitív láncreakciót indított el a bolygót körülölelő energiahálóban, aminek következtében az éterikus és plazmikus arkhónok gyors ütemben veszítik el az irányítást, így felszabadítva az összes többi fontos energiaörvényt szerte a bolygón. Ez végül el fogja hozni a világbékét, mert minden háborúnak okkult oka van, ami a háborút kiforraló és hadvezéreket megszálló negatív éterikus és plazmikus entitásokban rejlik:


A Daesh (Ejtsd: Dáás. Ez nem más, mint az Iszlám Állam arab nevének arab rövidítése. /Milly) vezetése most össze van zavarodva, és sokkos állapotban van, hirtelen elveszettnek érzik magukat az őket korábban megszálló negatív entitások katonai stratégiai iránymutatása nélkül.

Éppen elvesztik Moszult, a nagyon fontos ninivei Istennő-örvény helyszínét.



A felszabadított ninivei örvény máris hozott néhány fontos archeológiai felfedezést:



A szíriai pentagramban (lásd lent) lévő megmaradt erősségeiket is elvesztik.

Éppen elveszítik Rakkát:



És Palmürát: (2017.03.01.)

https://mno.hu/kulfold/bevonultak-a-sziriai-kormanyerok-palmuraba-1388316


Bár nagy győzelmeket arattunk, a Föld bolygóért folyó küzdelem még nem ért véget, és szükség van a további erőfeszítéseinkre a végső felszabadításig.

Ha vezettetést érzel rá, még mindig csatlakozhatsz Felemelkedés Konferenciánkhoz március 11-12-én, Tajvanon (Megjegyzés lent/Milly):


A Fény (avagy VILÁGosság) győzelme!



Forrás:

-------------------------------

Kiegészítés 

Szíriai pentagram


Aki ezt az energiapontot ellenőrzése alatt tartja, nagyon közel van ahhoz, hogy ellenőrzése alatt tartsa a Ley-vonalak rendszerének nagy részét a bolygó felszínén. 

Aki ellenőrzése alatt tartja a Ley-vonalak rendszerét, közvetlen hozzáférése van az emberiség globális tudatosságához.


Ezért hozták létre a jezsuiták a Daesh-t ("Iszlám Állam"). [A szavak erejéről és a névhasználatról több itt.]

A szíriai energiaörvény valójában egy pentagram. A Fényerők kezében ez a pentagram egy hasznos eszköz az egész Közel-Kelet átalakítására és a női energiák egy óriási közvetítője lehet. A sötét erők kezében sok szenvedést idézhet elő, ahogy azt a szíriai emberek megtapasztalták az elmúlt néhány évben.

A pentagram mind az öt pontja kulcsfontosságú városokban található Szíriában, amelyeknek erős kapcsolatuk volt az Istennő energiákkal a gazdag múltjukban.

Aleppo, Holmsz, Palmüra, Rakka, Manbidzs.


Forrás: https://2015attores.blogspot.hu/2016/04/okkult-haboru-sziriaban-es-modszer-feny.html



----------------------------------

Kiegészítés
Felemelkedés Konferencia március 11-12-én, Tajvanon

Felmerülhet a kérdés, hogy miért ott, miért nem nálunk, hisz itt van a Föld szívcsakrája.

Ezen el lehet töprengeni. Konkrét választ most nem tudunk. Csak találgatni lehet. 

De az biztos, hogy mi (fénymunkások) többnyire csak ülünk és várunk. A szervezés (főleg a nagy léptékű) sajnos nem erősségünk. A spiri irányzatok követői, vagy vezetői pedig nemcsak nem tudnak összefogni, hanem időnként belemarnak egymásba. Tudni kell azt is, hogy nálunk nagy tömegek utasítják el a "spiri hülyeségeket", mert a megélhetéssel vannak elfoglalva. 

Talán ezért nem tudunk még otthont adni az ilyenfajta nemzetközi  konferenciának.

Milly










1 megjegyzés:

  1. A meditáció is szerintem egy spiris hülyeség.Csak saját magadnak jó de olykor ez sem igaz.Nekem nagyon kényelmetlen az egész.Minden ember más de valakinek kevés ez hogy ül és van.De Cobra oldalát fentartásokkal kezelem.Sok blogon kibeszélték már hogy nem hitelea forrás,corey goode is hasonló azt mondja amit hallani akarunk.Kitalál minden mesét amit tud.Szerintem ezek nem igazak.De sőt mi több nem hogy egységbe menne az emberiség,most már az internetet is fel akarják darabolni.Az internet ugye globális mindenhol működő dolog.Kompatibilítási problémákkal nem küszködik.De most meg lézerrel akarnak majd saját belső internetes hálozatot létrehozni.Szóval megyünk a széthúzás felé.

    VálaszTörlés