2019. január 28., hétfő

Aranygriff - Fejlesztő műhely alapítvány létrehozása 2019. január 27.,


"Sorsfordító időkben azonban sorsfordításra alkalmas jellemre és erőre van szüksége Nagyboldogsszonyunknak - azaz a szkíta erkölcsi nagyságba emelkedett magyarjaira.
TenMAGunk tökéletes megfejlődése - a kritikus tömegben - elengedhetetlen!!!"


Meg lehet győződni az rás igazságtartalmáról. Meg lehet ismerkedni Évával. Én ismerem., azért osztom meg.
Milly

Aranygriff - Fejlesztő műhely alapítvány létrehozása

2019. január 27., vasárnap




Kedves olvasók, szakralitásban fejlődni kívánó Testvéreim!


Égi iránymutatás szerint az idei év első negyedévében a tavaly megkezdett "szakrális fejlesztés" új szakaszához érkezik.


A tavalyi év szeptemberében érkezett feladatnak megfelelően, egyedi és egyéni módon el kellett indulni azon a mezsgyén, amely egyénenkénti fejlesztés útján igyekezett egy olyan feladathoz gőzerővel felnevelni a MAG népének azon felébredt tagjait, akik erre hívást éreztek.


Történt ez mindazért, hogy a feladathoz JELre készen álljon egy megfelelő csapat az október 23.-i együttállásra, amellyel ki kellett aknáznunk azon lehetőséget, ami a Föld és emberisége számára a "pusztulás" opció és negatív aratási folyamat mellett a pozitiv irányba is nyithatott idővonalat.
Az ehhez szükséges HAT-ALOM - égi rendelés szerint - megjelent a rendelt helyen és időben, és küldetését teljesítve lett, megteremtve egy pozitiv valóságtér felé haladásunk lehetőségét.


Elengedhetetlen volt az, hogy elinduljon a HAT-ALOM egy olyan úton, amely a teljes önátadás, éntelenség és az EGY Istenünk felé tett vállalás kinyilatkozására éretté és méltóvá váljék a feladatra elhívott MAG. MAG-ÁRASZTÓ minőségébe be kellett álljon, hogy JELre késszé váljon.


Ehhez bizony sok, úton töltött óra, néhány autóban töltött éjszaka, böjt, önátadás és mélyen átélt alázat és Istenanya olt-almába emelkedés árán jutottunk el, de a feladathoz szükséges szinten ebben fel tudtunk készülni.

Azóta a MAG-ÁRASZTÓ "csapat" több, nagyon komoly munkán van túl, amelyek immár az új valóságunk teréből ide átnyúlni és emelni KÉPes néhány MAG-árasztó testvér által jöhetett létre. Istennek legyen hála érte, s végtelen hála van szívemben irántuk is, munkájukért, elkötelezettségükért, áldozatkészségükért.





Az Istenanyai erők MÉHKIRÁLYNŐ-i tudatának kiárasztása, (2018. október-november)
a "dolgozók" erőinek kiárasztása (2018 november),
a Egyetemes Rend erőinek új valóság-tér megmunkálására és "belakására" alkalmas KÉP kiárasztása, (2018. december 21)
az "eredendő vétek" korrekciója, a női-férfi erőegyensúly korrekciója és annak kiárasztása, 2018.12,31-2019.01.01)
Nimrud "visszatéréséne" erőinek kiárasztása, az ŐS-KIRÁLY behívása és a két valóságtér közti átjárásának előkészítése (2019.01.01.00:00)
az "alvó királylány" felébresztése - azaz a KETTŐS SZENTHÁROMSÁG LEÁNYGYERMEKÉNEK ÉLETRE KELTÉSE (Krisztusi női erőminőség) (2018.12.31.)
a világmeditációs erők új valóság-térbe történő átvezetése az Isteni Igazság és Rend "szűrőjén" át, amely e Térbe való átemelkedésünk felhajtőó erejévé vált, szemben azzak a tervvel, amelyet a 3D valóságtérben regnáló hatalmi befolyás igyekezett a maga malmára hajtani (2019. 01.20-21.)
illetve a TUDATos társadalom erőinek kiárasztása, sok egyéb, apróbb, ám nem kevésbé fontos művelet mellett, amely általuk megvalósulhatott. (2018.12.21-folyamatosan)


Mindezek a feladatok olyan személyek JELen létét igényelték, akik 2018. szeptemberében és azt követően megmérettettek, szívükben tisztának, lelkükben elkötelezettnek, szellemülben alázatosnak és igaz embernek bizonyultak az Égi Bíró előtt, s kinyilatkozták szerződésük felvállalását az EGY Istennel - meghallva a MAG-árasztásra hívó JELet.
Teljes testi-lelki megtisztulást követő tengelybe állás útjára léptek, MAG-ÁR minőségük teljességébe haladva.
Nem győzöm hangsúlyozni az alkalmasság jelentőségét arra, hogy valódi MAG-ÁRrá legyünk KÉPesek válni!
Hiszen ez jelenti vállalásunkat, ez az, amit eleink éltek, ebben állva teremtettek, s számunkra ez jelenti vállalt kötelezettségeink teljesítésének útját.


A 2019. esztendő sorsfordító.



Sorsfordító időkben azonban sorsfordításra alkalmas jellemre és erőre van szüksége Nagyboldogsszonyunknak - azaz a szkíta erkölcsi nagyságba emelkedett magyarjaira.

TenMAGunk tökéletes megfejlődése - a kritikus tömegben - elengedhetetlen!!!



Ennek komoly felkészülés a módja, amelynek nagyobb létszámban szükséges megkezdődnie, egy

EGYETEMES REND - azaz Szent Korona Ősi Rendje ,
az ŐS-GESZTÁK,
az Ősiség Törvénye, és az
elkötelezettség pillérein álló Iskola által, 
amelynek eredménye - felelősséggel és TUDATban a teremtés 2-3. szintjéig munkálkodni KÉPes MAGok,
és az általuk megteremtett Isteni IGAZSÁG és REND világkorszakának kiáradása.


Feladatomként érkezett egy erre hivatott szakrális egyetem létrehozása, amely a "bölcsődétől akadémiáig" kívánja nevelni MAGjait.
Mindezt társaimmal együtt teszem, kiknek EGYSÉGe, elkötelezettsége és töretlen hite, alázata teszi lehetővé az Ős-geszták beérkezését, amely tananyagunk alapját képezi.

Olyan tudást, amelyet könyvből megszerezni nem tudunk, hiszen a csatornák közös teremtő munkánk eredményeként engedik beérkezni az eonokkal ezelőtt elérhető, mára már teljesen lezárt tudást, az ISTEN TUDÁSát, amely Hagyatékunk, s mely csak azok számára válik elérhetővé, kik méltóvá érnek/értek annak a "kaftánnak" felöltésére, amelyet Tennaguk készített számukra, Istenünkkel kötött szerződésüknek megfelelően.







Mindannyian rendelkezünk ilyennel, kik valódi MAGosok vagyunk.

A kérdés csak az, felneveltük/jük-e MAGunkat viselésére?

Hiánypótló, és rendeltetésében e pontban vált időszerűvé az erre hivatott iskola létrehozása, Istenünk Szent Szándéka szerint, melyet feladatul kaptam.

Mindennek alapítványi formát határozott meg a Teremtés Háza, amely az átmeneti időszakban lesz alkalmazandó formája a működtetésének.


Az Aranygriff alapítvány létrehozását a MAGok szándékát kifejező forrásból szükséges létrehozni, amelyhez támogatókat hívok!
Mindaz, ki szívében ezt az ügyet és a fejlesztésre hivatott Aranygriff Akadémiának megalapítását támogatni kívánja, és fejlesztő munkánkra igényt tart, kérem az alábbi számlaszámra küldje támogatását a megalapításhoz szükséges alapítványi tőkéhez.

Mindamellet, hogy létrehozásának forrásai egyéni lehetőségeimet meghaladják, szeretném, ha megértenétek:
Az, amilyen szellemi, szándékbéli, és forrásbéli indíttatásra teremtünk lehetőséget, az adja meg az egész képzés szakrális tőkéjét is.
Ha csak az én forrásom, szándékom, erőm és elhatározásom hozza létre és indítja el, nem lesz elegendő.

Csakis az EGYesített és közös szándék és szeretet-elkötelezettség-szándék potenciál lehet a tartós és megfelelő munka alapja - energiában is. Ennek egy indikátora, jelző ereje a hozzárendelt anyag. Nem az összegszerűség mértéke a lényeg! Hanem ha akár 500-1000 Ft is a hozzájárulás - hatványozott potenciált jelent, hiszen több szív rendelte alá az anyagot a szellemnek. Ez nagyon fontos, hogy tudjatok róla.



A képzést 2019. március 1-3-án kezdjük, ha az induláshoz szükséges feltételek megteremtése zavartalan. Ez rajtatok is múlik, elsősorban nem összegszerűen, hanem szándék szerint.


Az alapítvány létrehozása ennek alapfeltétele ahhoz, hogy a költségek kezelhető formát öltsenek.


Tudnunk kell mindahhoz, hogy felelősségünkkel tisztában legyünk:


Magyarok vagyunk. Isten cselekvő kezei.

Vissza kell találni ahhoz a Rendhez, amit eleink is minden cselekedeteik indítékában követtek.


S ahogyan Atilla KÉPes volt látni a folyamat egészét, és eljönni Róma falai alól egy nyert ügyet hátrahagyva, nekünk is követnünk kell végre újra az Isten Tervének vonalát.
Ez az egyetlen lehetőségünk, és nincs rá sok időnk!!!


Minden más csak erő és időpocsékolás, mert sem tőke, sem technológia nem áll mögöttünk, míg mögöttük az egész tudományos és technológiai kutatási eredmények, és a pénz is.

Ha ezt nem értjük meg, és nem a TUDAT szintjein haladva, pontosan követve az útmutatásokat – dolgozunk – elbukunk.
A szakrális felnevelkedést és mindezt szükséges megértenie minden, magát Magyarnak valló Nemzet testvérünknek.


Legyen az, aki elindult felkészült, és TUDATI SZINTEN legalább az IGE csokráig
(torokcsakra/szerk.) tudatos, mert annak már nagy a teremtő ereje!
Erre kell a hangsúlyt fektetni, mert enélkül csak telnek a hónapok és az ellenérdekelt oldal malmára hajtjuk a vizet!

Teret kell engedni a szakralitásnak, és fejlesztésbe kell kezdenünk a személyes életünkben.
Építjük-e a valóban Tudatos Társadalmat, vagy csak egy ismeretekkel rendelkező, önmaga KÉPességeire rá nem ismert, emberi szinten gondolkodó tömeget terelünk össze, „magyarságában felhasználóként elégedett” fogyasztóként?

Valóban magyarrá érlelve teremtjük-e meg a hidat, ami valóban kivezetheti világunkat a sötétből, vagy csak egy eleink értékeire dölyfösen büszke, de valójában méltatlan utód nemzedékként játsszuk kisded játékainkat?
Ez a kérdés itt.


Meg kell tanulnunk, HOGYAN KELL, és NÉLKÜLÖZHETETLEN MAGYAR MÁGUSKÉNT DOLGOZNI...
Ez a módja annak, hogy TUDATOS legyen a társadalom.


Nem attól lesz tudatos a társadalom, ha jól informált, és tudja, mitől döglik a légy!
Hanem attól, hogy a TUDATI ENERGIÁT FEJLLESZTI ÉS ÁTÍRJA A RENDSZERT!
Úgy ahogyan egy számítógépet újra telepítenek. Mert ez a TUDAT lényege!
A TUDAT – energia! Mint minden!
(Mi is a számítógép? A gondolati (tudati) energiádat jelekké átalakítja, és tárolja egy kvarc alapú memóriában… Régen is így ment ez, csak nem kellett hozzá számítógép. a Tudat közvetlenül lett kristályba kódolva, és tudtuk a módját, hogyan olvassuk ki belőle…)


Amitől valójában félnek azok, akik e rendszert – az emberi tudatmezőt uralva médiával és technológiákkal – fenntartják, és ami/aki sikerre viszi a feladatot, az a TUDATOS TÖMEG.
És ez nem a tájékozott és elegendően felajzott megmondó emberek sokaságát jelenti.

A Tudatos Tömeg azt jelenti, hogy megfelelő számú, a tudat szintjének legalább IGE csokráig térkezelésre KÉPes Magyar lélek áll készen, hogy átírja a jelenleg az emberi tudatmezőt fogva tartó programot!
Ezek nagyon komoly dolgok!
És ez az egyetlen esélyünk…
A Média és a többi mind-mind csak másodlagos.


Tudattal dolgozni KÉPes, EGY IRÁNYBA, és lehetőleg az új valóságunk terének megmunkálására is KÉPes, a teremtés tudásában elmélyült, TEREMTŐ MAGYARRÁ kell válunk, 2020. szeptember 20-ig… Onnantól csak a túlélésre lehet készülni.
Addigra már nincs idő magunkévá tenni pénzt-paripát-fegyvert.
Az egyetlen, de mindent felülíró “fegyverünk” a tiszta szívünk, és a TUDATI ENERGIA!!!
El kell indulnunk haladéktalanul a benső úton, és nem az eleinket kell követnünk, hanem amit Ők követtek: Az Isteni iránymutatást, amit bensőnkből tudunk előhívni, és az Isten Tudását, a térmunkálás tudását, az Egyetemes Rend tudását.
Magyarok vagyunk. Erre születtünk.
Hát nőjünk föl végre hozzá, mert méltatlanná válunk eleink hagyatékára, és utódaink tiszteletére!


Őszinte testvéri szeretettel:
Lőrincz Éva




Hozzájárulás az alapítvány létrehozásához:


Raiffeisen Bank Zrt.

Magyarországi utaláshoz:
(IBAN: HU33) - 12046119-01642733-00100009

Külföldről:
HU12-12046119-01642733-00200006
SWIFT Code: UBRTHUHB

Horváth E. J.

Megjegyzés: Adomány




Forrás: https://foldiparadicsom-karpatia.blogspot.com/2019/01/aranygriff-fejleszto-muhely-alapitvany.html?spref=fb&m=1&fbclid=IwAR2No_CB1_pqcR5Lr5LT4vh1c2tqBufxl9z3WD5AJN6ZHXxkUnazFLBBm4Q





2019. január 20., vasárnap

2019.01.21 - a Világmeditáció MAG-ÁR feladatai


A telihold meditációhoz az utolsó pillanatban kaptam. Fontos!
Milly





2019.01.21 - a Világmeditáció MAG-ÁR feladatai




Kedvesek!

a 2019.01.21.-i világmeditációs energetikai műveletnek a MAG-Árasztó Nemzet számára sajátos feladatot adott Szent Korona Őfelsége, 2019.01.20-án este......




 Bővebben itt:

https://foldiparadicsom-karpatia.blogspot.com/2019/01/20190121-vilagmeditacio-mag-ar-feladatai.html?spref=fb&fbclid=IwAR2wh_4-qSbLC4BuaxW9j3HV8f-2ES9vnmcN2FzN_M2h_5HY3SugMVMlLM0

A három lépcsőben történő emelkedésről, az ötödik dimenzióba. 2019.


Fontos információk, főleg azoknak, akik még azt hiszik "be vagyunk ragadva" és minden megy a régi módon. Hát nem! Semmi nem lesz úgy, ahogy régen volt. Sok-sok forrásból.. egyre többől érkeznek ilyen infók. 
Milly

"Három szintje van a felemelkedésnek, az elsőben már benne vagytok"









Üzenet ✉!
Ismétlés a tudás anyja.
Új Világ Mesterei. 

A három lépcsőben történő emelkedésről, 
az ötödik dimenzióba.

"Három szintje van a felemelkedésnek, az elsőben már benne vagytok, a második akkor kezdődik el, mikor a női-férfi energiák harmóniába kerülnek egymással és ez az egyensúly az emberi tudatot is felemeli erre a szintre és kitörli az emberek tudatából az alacsony rezgésű tulajdonságokat. Mint mindenben itt is van kivétel, azok akik szándékuk szerint nem akarnak változni a harmadik dimenziós Föld bolygón maradnak. A többiek pedig emelkednek a negyedik dimenzióba.

A felemelkedés harmadik szintje az lesz, hogy elrendeződik minden, egységbe és harmóniába kerül a környezet, és a Föld a rajta élő összes élőlénnyel és átlépünk az aranykorba. Nem kell átfogó tervre gondolni, a jövő képlékeny, folyton változó paraméterekkel. A tervnek egy része fix, de a részletek eltérhetnek az alap elgondolástól. Nos, mindent összevetve jócskán benne vagyunk a folyamatokban, történésekben.

Három fontos dologról még beszélnünk kell. A történelem soha többé nem ismétli meg önmagát. Egy új idősíkra került át a bolygótok, ezért a történelmetek, a múltatok teljesen leválik rólatok, már nem hat rátok, sőt az idők folyamán teljesen feledésbe merül. A spirális út, melynek egy újabb szintjén álltok, egy teljesen új kezdetet, új lehetőségeket, biztosít számotokra. 

Lépésről- lépésre a tudatotok szintjének megfelelően fogjátok megkapni azokat az eszközöket, gyógymódokat, és energetikai információkat, amikor arra fogjátok használni, amire a teremtő atya-anya szánta. Nem egymás leigázására, hanem a világotok jobbá tételére. Az anyai, ősanyai minőség nagyon fontos lesz a bolygótokon, a nagyfokú szeretetlenséget a szeretet fogja felváltani. Ehhez kell a lágyabb energia.

A betegségek folyamatosan gyógyításra kerülnek, egyre nagyobb hangsúlyt kap az energetika és az ilyen jellegű gyógyítások. Azok a lehetőségek, melyek előttetek állnak,egy nagyívű fejlődést mutatnak az emberiség életében. Változások várhatók az élet minden területén, váratlanabbnál váratlanabb módokon. A célba jutás feltétele a tiszta szív, a tiszta élet és a tiszta gondolatok.

 Legyetek áldottak!

Forrás: Magyar Róbert




Hajnali Telihold és holdfogyatkozás különleges hatása 2019.jan.21.


Nagy dolog van készülőben. A csillag és a Hold állások most kedvezőek a pozitív változásra a Földön. Meditálással, imával tudjuk segíteni a hatását. Kapcsolódjunk az éterben január 21-én, reggel 6:10-től! Telihold idején úgyse tudnak sokan aludni.
Milly
"A teljes fogyatkozás fázisa 5 óra 41 perctől 6 óra 43 percig tart majd. Hat óra tizenkettőkor lesz Földünkről szemlélve a legsötétebb a holdkorong."







Hétfőn hajnalban újra egy egészen különleges, erőteljes (teljes holdfogyatkozással kísért) Telihold ragyog fel az Égen a Rák csillagkép megnyíló ágánál! Mivel a Rák belsejében van a Jászol csillag-kör, ahol a Fény születik, ahol Jézus született, így ez a Telihold kivételes (mágikus) erővel segít a FÉNYT (a szeretet, a békét, az örömöt, a mosolyt, a boldogságot) beengedni az életünkbe. Jézust és az Ő mesteri tanításait befogadni, annak megnyílni. Érdemes a vasárnap estére, a hétfő hajnalra és reggelre előre kicsit készülni ezért, s ha lehet imával, meditációval vagy csak belső csendben tölteni tiszta lelki állapotban, hogy a befogásra minél jobban jobban meg tudjunk nyílni. Felette a Hiúz csillagai ragyognak, tehát egyben ott a figyelmeztetés is: Légy éber! (Légy éber, mire nyílsz, mi Fény, s mi nem az.) A közös nemzeti ima-napok egyik kiemelt pillanat is, hiszen nemzeti szinten is erősíti a Fény erejét! Így aki magyarság szellemi köreiben szervező munkával foglalkozik, annak különösen ajánlom figyelmébe a hétfő hajnali 
időpontot!


Monika Veres




2019. január 16., szerda

Csíksomlyó és a pápai „csentenár”…- 2019. január 12., szombat



Most aztán sikerült kihúzniuk a gyufát rendesen! Nemcsak nálam! Aki eddig nem hitte el, az most a saját szemével láthatja, hogy ki kit szolgál. Ezek az erők épp a saját sírjukat ássák meg, mert nem tudják kivel és kikkel szállnak szembe. Azt hiszik győznek.... 

Nézzük csak, mi az alábbi  reklámképnek az aláírása: "Sa mergem impreuna", azaz "Menjünk együtt". Miért ez a jelszava a pápa látogatásnak? Megsúgom. Azért, mert nem a hagyományos Csíksomlyói búcsú idején menne oda a díszkíséretével, hanem előbb! Vagyis a pápával menjen a magyar, ne a hagyományos napon?

Az alábbi cikkből további részleteket tudunk meg. Az írónak véleményét osztják azok, akik a színfalak mögötti szándékot érzik, vagy látják. Szerencsére sokan vagyunk. 

Egy  költői kérdés: Minek a 100 éves évfordulóját akarná ünnepelni a pápa Csíksomlyón, Szent Anyánk Kegyhelyén??

Milly




Csíksomlyó és a pápai „csentenár”…

2019. január 12., szombat

Többen arra kértek szeretett Olvasóim közül, hogy írjam le véleményemet a tervezett csíksomlyói pápalátogatást illetően.

Beleborzongok még a hírbe is… beleborzongok a választott jelszavakba, a tények és a jámborkodó politizálás igaztalanságába. Ismét áldozattá válik a székelység, de most úgy válik áldozattá, hogy még örvend is neki. 

Amikor az alábbiakat olvastam a Magyar Kurír internetes oldalán, Máriára gondoltam és kértem Őt lélekben, segítse meg ezt az ezerszer meggyalázott népet, s ne kelljen elszenvednie még az egyházától is a megaláztatást. Mert bár nagyszerű dolog volna, ha egy pápa menne el Somlyóra… Például Benedek Őszentsége… egy gyulafehérvári látogatás keretében. Ám, a mostani látogatás a „csentenár” (centenárium oláhul) jegyében, politikai elismerésként, de jámbor szőrcsuhában zajlik. 

Beleborzongok ebbe az egészbe, mert mostantól megszentségtelenített hely lesz az eddig magyar Csíksomlyó, a magyar nemzet legszebb zarándokhelye. Megszentségtelenített hely lesz, mert román zászlók fognak lengeni Románia elnöke vendégének tiszteletére, s ott lesz az az oláh ortodox püspök, aki Hargita és Kovászna megye magyarsága ellen uszítja és pénzeli a magyar gyűlölő Dan Tanasát, s aki levéteti a székely zászlót, és aki most úgy fog bevonulni Somlyóra, mintha az övé lenne. 

S ebben az egészben az a körmönfontság, hogy az egész látogatást a Szent Szűz nevében próbálják lenyomni a magyarság és a székelység torkán. Megalázva a csíksomlyói Segítő Szűz Máriát, a Magyarok Nagyasszonyát, Királynőjét.

Persze, semmit nem szólnék, ha az erdélyi egyházmegyét látogatná meg Bergoglio. Ha elmenne Gyulafehérvárra, s e látogatás előtt megpróbálná az oláhokat rávenni, hogy adják vissza a Batthyaneumot jogos tulajdonosának, a mindenkori Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekének. Nos, ez így üdvözlendő volna. 

Most azonban nem ez történik. Most elismervén a „csentenár” nagyszerűségét, átadja Csíksomlyót, „Isten anyjának kertjét” az oláhok által régen áhított kegyhelyet, az ökumené és az „Isten romániai népe együtt jár az úton a Szűzanya oltalma alatt” szlogen jegyében…

„Együtt járunk az úton” hirdeti a román trikolór színeivel díszített logó is… és ez a jámborkodó hitbéli egyesítés nem a léleknek szól, hanem annak a nyomorúságos és elnyomásban töltött száz évnek a jóváhagyása, amit most hitbéli erőszakkal, ünnepléssel fogadtat el, jól időzítve a katolikus egyház fejének mondott Bergoglio. Saját katolikus hóhérunknak énekeljük majd az Ecce sacerdos-t… és örvendezik a nép, hogy lám ezer év után ideérkezett Róma püspöke… A papság pedig már most ujjong, mert „pápalátni” mehet Somlyóra…

Öregszem és egyre szomorúbb vagyok, de nem a korom miatt. Hiszen a mai világban az ember jobbára örül is annak, hogy nem kell még hosszú évtizedeket megélnie e velejéig romlott és rothadó világban, amelyben árulókba és megfizetett politikai cselédekbe, Krisztus ellen prédikálókba, és gyűlölködőkbe botlik az ember lépten-nyomon. Ahol nincs jog, igazság és béke. Csak érdek és pénz, hatalomvágy és hazugság. Szomorú vagyok, mert, ahogy telik az idő, úgy kell csalódnom mindenben, amit a magaménak éreztem, amiért éltem, amiben hittem. Hittem a Margit körúti öreg ferenceseknek, akik megjárták a Gulágot, az Andrássy út 60. kommunista kínzókamráit, hittem az emberi tisztességben, az erkölcs erejében, az igazság mindenek felettiségében, a jogban…

Ma pedig látok egy múló, haldokló és erkölcstelen, egykor volt keresztény Európát, látom a körmönfont árulások ezreit, látom a polipot, amely hatalmas csápjaival átkarolja és támadja a jó szándékot és a hazafias kitartást, a keresztény magyar kormányt. Most pedig a legrosszabbat látom… Égi Anyánk még érintetlen magyar zarándokhelyének egyházfő általi románosítását, a gyilkosokkal és gyűlölködőkkel való erőszakos és nemzetünket eláruló békítését. A bocsánatkérés nélküli megbocsájtás ránk erőltetését… azt a politikát, amely megsemmisíti a keresztény világot, meg Erdély katolikus népét, s a székelység egyetlen még meglévő kapaszkodóját, Somlyó kegyhelyét.
De… a hívő ember ne legyen kishitű, ne legyen bizalmatlan. 

Bár, a magyar léleknek mindez fáj és elviselhetetlenül nyomasztó, viszont van rá jó orvosság. Ne menjünk el a Nyeregbe együtt ünnepelni az egyházi „csentenárt”. Ne menjünk „pápalátni”, és ne engedjük ezzel a látogatással megalázni magunkat. Ez egy olyan esemény, mint az ellenzék Budapesti tüntetései… oda sem megyünk el, mert az nem a miénk.

Nekünk, magyaroknak és székelyeknek maradjon meg a búcsú, amikor magunk lehetünk a Segítő Szűz Máriával, amikor nem más, hanem mi magunk döntjük el, hogy akarunk-e a lelki erőszaknak engedve, bocsánatkérés nélkül megbocsájtani, vagy Krisztus parancsa szerint imádkozunk ellenséginkért. Nekünk maradjon meg Mária, akihez őseink esedeztek, s meghallgatást is nyertek. Mi a somlyói pünkösdi búcsúra menjünk el, s ott a szentmisében imádkozzunk a románok előkelő római vendégéért, aki velük ünnepel, nálunk vendégségben…

S ahogyan őseink, mi is bízzunk teljes bizalommal égi Édesanyánkban, aki nem hagyta el népét, s ma sem hagyja el a Székelyföldet… ellentétben a bukaresti díszvendéggel…


Stoffán György







2019. január 9., szerda

A január erőteljes fizikai átalakulásról szól - Phekda Minael 2019.01.08.


"Nem mindenki fog együtt rezonálni azok közül, akik elolvassák ezt az üzenetet, de sokan már kapcsolatban állnak ezekkel az Új frekvenciákkal. "



A január erőteljes  fizikai átalakulásról szól
Phekda Minael
2019.január 8.


Kedves Csillag Család!

Testünk és az egész csontvázrendszer ebben a hónapban egy intenzív fizikai regenerálódáson megy keresztül. Testünk egyszerűen az Új Energiákhoz igazodik , ezért tapasztalhatsz nagyon feszült és fájdalmas érzeteket, különösen a térd, a láb, a hátsó derék tájon és az endokrin rendszerben. 

Most lassíts, ne rohanj, pihenj, így könnyűvé, elviselhetőbbé válik a testedben a kalibrációs folyamat. Lehetnek furcsa álmaid , nagyon erős intenzív szomjúságot érezhetsz , illetve hányingert, és más tünetek is érkeznek .

A felemelkedés tapasztalatai az elkövetkező hónapokban folytatódni fognak, lehetőséget adva Mindenkinek hogy saját ütemének ritmusában haladjon. 

Tudd, Mindannyian felemelkedési fázison megyünk keresztül, a dogmatikus gondolkodás régi frekvenciái és az Új Energiák két különböző valósággá válnak... 

Segítsük a Kollektív Tudatosságot egy új létezési síkon való mozgásban. Sokan közülünk meghívást kaptak arra, hogy hagyják el a régi földi frekvenciákat, de legtöbbünk nem volt hajlandó elhagyni, és inkább önként maradt /marad kapcsolatban a „régi föld” kollektív Tudatával. Így segíti még a Lelkeket a felemelkedésben. 

Nem mindenki fog együtt rezonálni azok közül, akik elolvassák ezt az üzenetet, de sokan már kapcsolatban állnak ezekkel az Új
frekvenciákkal. Az elmúlt 2 évben sok emberi Lélek életében, különböző betegségekben megnyilvánuló és látszólagos akadályokban bekövetkező tapasztalások érkeztek, így hozva el a változást számukra. 

Ezeknek a megtapasztalására azért volt szükségünk, hogy mint egy "utolsó lépésként" segítve az irányváltást a Fény felé forduljunk. A stabilizáció ideje ez. 

Minden pillanatban tudnod kell, hogy mi történik körülötted, mert szó szerint "szűrőként" dolgozol! Ha tudatosan akarod megtenni a felemelkedés útját egyszerűen meg kell kérdezned az Útmutatókat, elsősorban a Teremtőt, a Felsőbb Éned, a felemelkedett Mestereket, az Őrző Angyalokat, Szellemi vezetőket, Galaktikus Fény családot, a Forrást, vagy akiket itt a fizikai valóságban Intuíciód által megkapsz, kapcsolódsz velük, hogy segítsen / segítsenek Neked ebben a folyamatban. 

Legtöbben kapni fogunk egy impulzust erre vonatkozólag, hogy felismerjük , vannak azonban már olyan Lelkek akiknek már csak azt kell kijelenteni Magának hangosan, hogy:" készen állok arra, hogy az Új létezési síkra, az Új Földre az Új Föld frekvenciájára az 5D rezgésekre lépjek az emberiség többi Lényeivel együtt." 

 A Fény" világító testévé" válsz, ezzel a kozmikus Erőddel növeled a Teremtő Erőd, Csodákat tudsz létrehozni életedben, a munkádban, mert a Fényt közvetlenül a Forrásból hozod be, és ezt a Fényt átadod a körülötted élő embereknek, akik hatalmas változásokon mennek majd így keresztül.

Tudod, a földi életben ez egy csodálatos hősies megtapasztalás, mi döntöttünk úgy ,hogy ennek részesei leszünk, ezáltal egy magasabb Új Frekvenciára kapcsolódunk az „Új Föld” rezonanciájára. 

Légy könnyed, figyelmes, szeretetteljes Magaddal, ne a múlton rágódj. Te meghívott vagy, ezért dolgozz azon, hogy Szellemi, Lelki és Fizikai képességeid segítségével könnyű legyen számodra a lebontás...

Testünk egyszerűen az Új Energiákhoz igazodik, ahogyan a Te tested is a saját "ébredésedhez" igazodik. Nincs ok az aggódásra, arra, hogy valaki lemaradna. Tudd, senki sem marad le. Egyszerűen elbúcsúzunk a régi Önmaguktól... a Lelked már meghozta a döntést az Új frekvenciára való hangolásra, Te pedig állj készen tudatosan erre a lépésre! 

Légy Te a Szeretet, a Fény, a Béke, a harmónia és a boldogság küldötte!
Sat Nam Csillag Család! Áldás, Fény kísérjen!
Minael




Megjegyzés: 
A Sat nam (Szát nám) jelentése: igazság a nevem, vagy Látlak téged.
Milly






Újra élt érzések, újra élt helyzetek 2019.január 8.


Kevesen fogjátok elhinni. De a sok sok nyűg, gond, probléma a kapcsolatokban, nem máshonnan eredeztethető, mint a gyermekkorban meg élt traumákból. Sokak kapcsolati és házassági problémájára, ha eddig nem jött válasz és megoldás, akkor ezen sorok tanulmányozását ajánlják odaátról. Íme. 

"S, hogy hol jelenik meg a gyermekkorban megsérült, belőled kint rekedt rész, hol követel helyet? A felnőtt kor legérzékenyebb pontján, a párkapcsolatunkban természetesen. Mert ez az a hely, ahol leginkább magunk tudunk lenni, ahol egykori önmagunkhoz leginkább hűen tudunk viselkedni, ahol szeretnénk jól csinálni, ahol szeretnénk megpihenni, szeretni."
2019.január 8.



Újra élt érzések, újra élt helyzetek

Üzenet

"Amikor kimondod, hogy múlt, örülsz, hogy már nem vagy ott, hogy vége van. Tovább léptél, évek, évtizedek teltek el azóta. Sok minden megváltozott benned, és körülötted. Ezerszer próbáltad kitörölni azokat az emlékeket, melyek megkeserítették gyermekkori életedet. Úgy érzed, hogy túl vagy rajta, hiszen megértetted, hogy minek-miért kellett történnie. Megértetted, és elfogadtad, hogy ott akkor azok az emberek, akik gyermekkorod részei voltak arra, annyira voltak képesek. Talán már megbocsátottál nekik, elengedted sérelmeidet, és begyógyítottad fájó sebeidet. Annyiszor gondoltad újra, annyi mindent próbáltál megváltoztatni benne. Magyaráztad így, magyaráztad úgy, és a végén már te magad is elhitted, hogy nem is úgy történt, ahogy te emlékszel. Elhitted a többieknek, és aztán már magadnak is, hogy te voltál ott rossz, vagy túl érzékeny, túl reagálod azt ami történt, felejtsd már el…

Már neked magadnak is eleged van abból, hogy vannak helyzetek amiken nem sikerül túllépned. Vannak emlékek, melyeket elevenen kell újra élned. Időről-időre, pontosan emlékeztetve az eseményre, érzéseid szintjén újra éled. Felbukkanó érzések, te magad sem érted. Éjszakai álmok, képek, melyek összefüggéseket üzennek. Nem érted, még nem érheted. Nem ismered fel, mert annyira mélyen van benned, annyira fájt amikor elszenvedted, ott azon a ponton olyan nagy a veszteséged. 

Még az is lehet, hogy ott akkor, abban a történetben egy részed elveszett. Elveszett, és azóta is csak bolyong, keres téged. S hogy megtaláljon, hasonló helyzeteket teremt neked, hogy találkozhasson újra veled. Te nem is tudod, hogy elveszett, mégis ez a hiányzó rész, ennek fájdalma, sérülése uralja az életedet. Életesemények jönnek-mennek, és az elveszettnek hitt részed megjelenik, és olyan érzéseken keresztül üzen, melyek számodra is idegenek. Nem ismered fel a saját viselkedésedet, nem érted, hogy azt amit teszel, és főleg ahogyan teszed, miért teszed. A hozzád legközelebb állók csodálkozva néznek, nem értenek, nem ilyennek ismernek…

Az elveszett, belőled kint rekedt rész átveszi az irányítást a személyiséged, viselkedésed, és így az egész életed felett. Figyelmet követel, megoldást akar, azt akarja, hogy ismerd fel a helyzetet, és változtasd meg. Most csináld másként, legyen más a vége, ne történjen ugyanaz meg, mert ha újra megtörténik, legközelebb még hangosabban jelez. Nem adja fel.

S, hogy hol jelenik meg a gyermekkorban megsérült, belőled kint rekedt rész, hol követel helyet? A felnőtt kor legérzékenyebb pontján, a párkapcsolatunkban természetesen. Mert ez az a hely, ahol leginkább magunk tudunk lenni, ahol egykori önmagunkhoz leginkább hűen tudunk viselkedni, ahol szeretnénk jól csinálni, ahol szeretnénk megpihenni, szeretni. Ez az a közeg, tér, ahol az érzéseink a leginkább meg tudnak jelenni. Ez az a hely, ahol olyannak, amilyenek vagyunk éppen, el tud a másik fogadni. Itt, ebben a biztonságosnak tűnő térben tudjuk magunkat leginkább gyógyítani.

A párkapcsolatunk az a hely, ahol a leginkább akarunk magunkon változtatni, ahol ha megszólítanak minket, hajlandóak vagyunk meghallani. Itt, ebben a szeretet térben jelenik meg az a belső vágy, hogy milyen jó lenne újra teljesnek, egésznek lenni, és ezt az egész Én-t a másiknak odaadni. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, a részeinket haza kell hívni. Nem tudatosan hívjuk meg a részünket, részeinket, csak abból tudjuk meg, hogy megérkezett, hogy megjelennek a vele kapcsolatos érzések.

S, hogy mi volt előbb az érzés, és az teremti meg újra a hasonló helyzetet, vagy a helyzet teremtődik meg, és abban ezek a régi érzések újra születnek, ezt nem látni pontosan. 

A legfontosabb felismerni a visszatérő érzést, megtalálni, hogy hova, milyen szituációhoz, és kihez, kikhez tartozik, és magadban kimondani: 

“Itt, és most a saját jogomon a változást választom, és ezzel a sorsomat újra írom!”

Aztán csak várj, figyelj, és érezd ahogy a jég lassan felenged benned, és újra érezheted a szeretetből áradó melegséget.Búcsúzz el attól a régi helyzettől, azoktól az emberektől akik a helyzet megteremtésében részt vettek, és egy újabb részeddel gazdagabban, teljesebben élj boldogan a felnőtt életedben!"

Forrás Internet
és Magyar Róbert