2014. szeptember 19., péntek

Nemzetgyűlés lesz, vagy nem lesz?


Ki a nemzet? Mi vagyunk? Ha igen, akkor  Mikor tudunk végre egységesek lenni? Talán még nincs itt az ideje a változásnak? Talán még nem vagyunk elég érettek rá?
Jó lenne végre hinni, bízni a változás lehetőségében. Jó lenne, ha végre lenne olyan erő, mely mögé csatlakozva egységessé válna a nemzet.
Az alábbi videóban rengeteg információt hallunk jelenlegi helyzetünkről, ami hasznos akkor is, ha tetszik a nemzetgyűlés ötlete, akkor is, ha nem.
Dombi Katalin Milly

 

 Nemzetgyűlés 

 http://kutasi.blogspot.hu/2014/09/19290-nemzetgyules-2014-szeptember-21.html

 

 

  A  SZEPTEMBER  21-i  Nemzet  gyűlésre  megírt  közlés megosztása

..azt, hogy mit lehet elérni szabad-téren egy Nemzeti-Nemzet gyűlésen nem tudom....a szándékot értem, sőt egyet is értek vele... a megoldást a kérdésekre, az ok-okozat meghatározását még nem látom .... mind addig, amíg az emberek tudatában nem villog, ( VILÁGÍT ) kellő fénnyel a piros lámpa, - az a gyanúm most sem kapunk rá választ a tömegektől és ez így van sajnos év tizedek óta.... viszont egyre nagyobb a szakadék a társadalom rétegei között, illetve szinte már csak két részre szakadt a nép, és a "NEMZET- TEST- TUDAT" van a MÉLY SZEGÉNYSÉG ÉS A MÉRHETETLEN GAZ-SÁG -GAZDAG-S-ÁG;( közte szinte semmi)
... szükség van azonban a józan paraszti ész járásunkra magyar lelkekként....

A bebetonozott hatalmi rendszerek nem engedik a józan ítélő képességűeket a húsos tál közelébe, mert még részt akarnának belőle kérni. Ha viszont oda kerül valaki "véletlenül" azonnal megfenyegetik, megölik, vagy megpróbálják beintegrálni.
Tehát most már kemény, jó kiállású, határozott, ellentmondást nem tűrő, tájékozott, és jól felkészült egyénekre van szüksége a magyaroknak is.
A részeredmények nem megoldások, miután a nép szó szerint földönfutó , illetve éhezik. Lehet politikailag elodázni megoldásokat , és késleltetni a nép érdekeit, de erre már nincs idő, mert az utolsó órában vagyunk.
A KORMÁNY TÖRVÉNY TERVEZETE szerint hiába mennek le például a kamatokkal, vagy csökkentetik a DEVIZA ÉS EGYÉB BANKI KÖLCSÖNÖK ÖSSZEGÉT, AZ EMBEREK NEM TUDJÁK KIFIZETNI ADÓSSÁGAIKAT, MERT NINCS MUNKÁJUK, ÍGY JÖVEDELMÜK SEM. EZEK ÉGBE KIÁLTÓ PROBLÉMÁK. A fiataloknak nincs jövő képük, nem tudnak az életben megkapaszkodni, azért éljük meg a második '56-os kivándorlást!
Azok az emberek akiknek van munkájuk éhbérért robotokként dolgoznak és ha kimerik nyitni a szájukat a méltatlan bánásmódok miatt, (sajnos már mindegy, hogy MULTI vagy "MAGYAR" illetve egyéb munkaadó) azonnal meg vannak fenyegetve, hogy el is mehet azonnal, mert legalább százan várják még így is a lehetőséget! Ott tartunk, hogy már a 28-30 éves fiatal is öreg a munka vállaláshoz időnként, pláne meg az 50-es korosztálytól.
A politikai elit pedig úgy tesz , mintha nem is ismerné , ezt sokaknak busás hasznot hozó , jól működő bebetonozott rendszert. Hamarosan rá fognak döbbenni, hogy már RÁJUK SINCS SZÜKSÉG, MERT EL LESZNEK TÁVOLÍTVA , ZSÍROS JÖVEDELMET HOZÓ ÁLLÁSAIKBÓL. AKKOR FOGJÁK VÉGRE IGAZÁN MEGTAPASZTALNI, MILYEN TÖRVÉNYEKET ALKOTTAK ÉS MILYEN BŰNÖKET KÖVETTEK EL EMBERTÁRSAIKKAL SZEMBEN! ( Ez sajnos általános érvényű, nem csak magyar honról van szó.) Az egész VILÁG FORRONG, A SZELLEM LÁZAD! TENNI KELL VALÓBAN MAGUNKÉRT ÉS A KOMOLY CÉLKITŰZÉSEKET HATÁROZOTT TETTEK KELL KÖVESSÉK.
Rengeteg értelmes, FIATAL EMBER ÉS LÁNY-ASSZONY VAN KÖZÖTTÜNK, ÖSSZE KELL FOGNI, ÉS AZ IDŐSEBBEK BÖLCSESSÉGÉVEL, TUDÁSÁVAL KELL A MEGOLDÁSOKAT KITALÁLNI, HA KELL, KIHARCOLNI!

Van ennek a NEMZETNEK SPIRITUÁLISAN IS JÓL KIKÉPZETT ÉS FELKÉSZÍTETT NAGYON-NAGY TÁBORA. A SZELLEM EREJÉVEL VANNAK FELRUHÁZVA ÉS A SAJÁT TERÜLETEIKEN VEZETŐNEK TERMETT KÉPESSÉGEIKKEL TUDJÁK SZOLGÁLNI A SZENT ÜGYET. ÍGY MEGOSZLANAK A FELADATOK ÉS BIZTOSÍTVA VAN-LESZ A TISZTA MUNKA MEGOSZTÁS. KI KELL TASZÍTANI AZOKAT AZ EGYÉNEKET AKIK NEM A SZENT ÜGYET KÉPVISELIK.

A csillagos ég is segítségünkre lesz a bátor és előre mutató kiállásunkban. Egy biztos , hogy JÉZUST az IGAZSÁG FORRADALMÁRÁT KELL A ZÁSZLÓNKRA TŰZNI, MERT ÍGY TUDJUK A JOGAINKAT KIVÍVNI , MÁR AZ ÚJ IDŐK KEZDETÉN.

NAGY-BOLDOGASSZONYUNKNAK PEDIG EZ MINDEN VÁGYA, HOGY NEMZETE FELVIRÁGOZZON!!!

Teszteljük meg tehát, hányan gondolják hasonlóan, hogy itt a változás ideje!!!

A RENDEZVÉNYEN VALÓ RÉSZVÉTELBEN MINDENKI SAJÁT MAGA DÖNT, SZABAD-AKARATA ÁLTAL A SZÍVE ÉS SZERETETE JOGÁN.

EGY BIZTOS, A RENDEZVÉNY CSAK BÉKÉS SZÁNDÉKKAL ÉRHETI EL CÉLJÁT, AMI NEM AZT JELENTI, HOGY NEM FEDJÜK FÖL AKARATUNKAT A VÁLTOZTATÁS KINYILVÁNÍTÁSA MELLETT!!!

Jegyezte és közre adta :Szelei Magdolna Mária
BUDAPEST 2014. szeptember 16.


2014. szeptember 5., péntek

Nagy idők köszöntöttek RÁNK -Szelei Magdolna Mária 2014.09.03.

 Nagy idők köszöntöttek RÁNK félre kell tennünk a sérelmeinket és át kell szakítani a GÁTAKAT valamint a CÉL-SZALLAGOKAT IS!



Nagy idők köszöntöttek RÁNK 
Szelei Magdolna Mária 2014.09.03.



Áldott Testvéreim TI a MAGBAN ÉLŐK!!!

Mint tudjátok éppen két éve tiltottak el a fb-om használatától. Ez azonban nem volt hiába való időszak. Rengeteg munkával telt az Anya-országban is és külhonban is. Nagyon sokan megkezdtük a TÁRS-TEREMTÉST a szolgálatban! Talán jó is , hogy sokan nem tudják ez mit jelent, mert nincs szükségem a különféle tudatok szintjén élők, véleményére. Azt mondhatom, hogy tömeges ébredéseknek lehetünk tanúi az egész Kárpát-medencében és az egész BOLYGÓN. Ez azt jelenti, hogy a megébredettek meg tudják már tartani HITÜK EREJÉVEL AZT A KRISZTUSI ERŐT, ami hivatott elindítani a NEMZETEK SZABADSÁGÁT!


Ebben a Mag-Magyari Lélek Minőségnek elöl kell járni!

Nagy idők köszöntöttek RÁNK félre kell tennünk a sérelmeinket és át kell szakítani a GÁTAKAT valamint a CÉL-SZALLAGOKAT IS!


Hatalmas szellemi és fizikai háborúk tomboltak köröttünk és fölöttünk.( figyeled az időjárás jeleit)

Hála a Mennyek Urának és a Nagyasszonynak eddig nálunk nem voltak számot tevő katasztrófák. A banki cirkusznak is hamarosan vége . Mi is oda kell tegyük a teremtő erőnket úgy, hogy kimondjuk egyszerre egyetemlegesen, mindegy hogy mennyi az annyi, mert nincs sem ennyi, sem annyi, így adunk is meg nem is , fizettünk is meg nem is , és a mesének vége nem fizetünk. Viszont a javainkat nem adjuk a rabló pandúrok kezére. Ez vonatkozik a NEMZETI és MAGÁN VAGYONOKRA IS!

Ne altassuk tovább magunkat! ISTENTŐL KAPOTT JOGAINKÉRT SÍKRA SZÁLLUNK ÉS MEG IS VÉDJÜK.


Hatalmas ERŐT VONTAK ÖSSZE ŐSEINK A KÁRPÁT - MEDENCÉBEN HOGY CÉLJAIKAT ÉS VÁLLALÁSAINKAT BETELJESÍTSÜK. Nos az előkészületek befejeződtek . Égi szinten minden segítséget megkapunk az Újra kezdéshez!!!


Jelentem NEKTEK TISZTELETTEL az Anya-országban 4 millió testvérünk van teljesen felkészítve energetikailag és fizikailag ( EGY PÁRTNAK SINCS ENNYI SZAVAZÓJA ) a Fény EREJÉNEK FOGADÁSÁRA ÉS HASZNÁLATÁRA. KÖSZÖNET ÉS HÁLA A MAGYAROK ISTENÉNEK IRÁNYÍTÁSÁÉRT ÉS VÉDELMÉÉRT!


Ez azt jelenti, hogy a csatornák ki vannak építve mindenkinek személyes tudatossága és ERŐ-TERE SZERINT. Csak az a dolgod, hogy hallgasd meg a belső hangod és tedd amit az ISTENI LÉNYED KÉR TŐLED. ÍGY FOGJUK AZ EGYSÉGET ÉS SZERETETET PILLANATOK ALATT MEGTEREMTENI. NINCS MÁS DOLGOD, MINT KÉSZENLÉTBE HELYEZNI MAGAD ÉS TUDNI FOGOD MIT KELL TENNED. Csak arra figyelj amit a TE LELKED SÚG NE MÁSTÓL VÁRD MIT CSELEKEDJ. Ez azért fontos mert az ISTENI irányítás így fut végig a rendszerünkön és amit vállaltunk azt cselekedjük meg.

Ne feledd ez a jóslat és így hajtjuk végre a várva várt CSODÁT!!!



Közös blogot vezetünk Rakk Ilona testvéremmel ott láthatjátok a korábbi és jelenben futó munkákat. Csatlakozzatok be. Istengyermek.blog.hu

A cselekvés ideje jött el VÁRAKOZZATOK ÉS FIGYELJETEK AZ ÉGI JELEKRE!

Áldott legyen minden lény aki vállalta a testet öltést és az ERŐ SZERETET ENERGIÁJÁT KÉPES HASZNÁLNI.


A FÉNY RAGYOGJA BE ORSZÁGUNKAT ÉS A LELKEKET EGÉSZSÉGBEN ÉS BŐSÉGBEN AZT KÍVÁNOM MINDANNYIUNKNAK!!!

Áldással, Magdi



Apró megjegyzés: a blogon hamarosan korrigálni fogjuk, hogy a dobogókői "tervezett épitkezés" egy TÉVES híren alapult, az önkormányzat már korábban megtiltotta az építkezést, és ez jelenleg is érvényben van.









2014. szeptember 3., szerda

Szegedi Nemzeti Szer 2014.09.5-7.






Kedves Magyar Testvéreink!


Szeretettel meghívunk Mindannyiótokat a 2014. szeptember 5-6-7-én megtartandó Szegedi Nemzeti Szerre - A magyar EGYségért - Kis-Boldogasszony jegyében.


 
 
Kérünk benneteket, hogy a mellékelt plakátot, illetve szóróanyagot minden elkötelezett magyar testvéreiteknek, barátaitoknak, ismerőseiteknek továbbítsátok!
Mindenkit, aki a TISZTA MAG NEMZETSÉGÉHEZ tartozik, mozgósítsatok!


Egyéb fontos megjegyzések:

- Kedvező áron szálláslehetőség igényelhető:
Ortutay Gyula Kollégium ( Harmati László: 20/299-0829, e-mail: szallasszervezes@ngsz.hu) 2100 Ft/fő Nettó áron.

- Étkezés szombati napon a Vértó Nemzeti Emlékhely mellett: a Menü Étteremben, kedvezményes áron biztosított.
Várunk Benneteket igaz szeretettel:

Apró Juhász János
FVSZME elnök, Őrző
Nagy Tímea
irodavezető
Szávicsné Polyák Piroska
alelnök

Honlap: www.fvszme.hu



PROGRAM 


Szegedi Nemzeti Szer - A Magyar Egység megteremtéséért- Kisboldogasszony jegyében

2014. szeptember 5-6-7.





Szeptember 5. péntek - FVSZME Székház (Szeged, Fő fasor 9.)

Magyar Szakrális és Népművészeti kiállítás

16:00 óra – Szegedi Nemzeti Szer ünnepélyes megnyitója
Megnyitja: Apró Juhász János (FVSZME elnöke) és Szelei Magdolna –szakrális vezető
Ének: Felber Gabriella – Bartók és Pásztori Díjas operaénekes
Kiállítás megnyitó
Kiállító képzőművészek:
Bullás Mária – szakrális üveg-, és ikonfestő
Fetter Ferencné – népi iparművész, hímző Lőrincz Ferenc – faszobrász
Losonczi János – népi iparművész, fafaragó
16:30 - Előadás: Erdély - Széphavasi kápolna története és jelentősége, a magyar összefogás megvalósulásaként
Előadó: Gergely István „Tiszti” – Csíksomlyó egykori plébánosa
Andrikó László – tanár, őstörténet kutató (a Széphavasi kápolnaépítő munkák főszervezője)
18:30 - Szakrális zenés előadás: Erdélyi Magrendszer Közösség: Kerubok zenés csoportja
Rendezvény védnöke: Kothencz János - a Nemzeti Oldal független polgármester jelöltje Szeged
    Fővédnök: Gergely István „Tiszti” - Csíksomlyó egykori plébánosa


Szeptember 6. szombat - Vértó Magyar Történelmi Nemzeti Emlékhely

Szegedi Nemzeti SZER – Kisboldogasszony jegyében

11:00 – A Nemzeti Emlékhely ünnepélyes átadása – Koszorúzás Nagyboldogasszony szobránál
Ünnepi beszédet mond: Apró Juhász János (FVSZME elnöke)
Kothencz János (Nemzeti Oldal független polgármester jelöltje)
Gergely István „Tiszti” (Csíksomlyó egykori plébánosa)
Gyebrovszki Klára (Mária Lovagrend elnöke)
Erdély - Széphavasi kápolnába Bullás Mária által felajánlott ikon ünnepélyes átadása
12:00 – Délmagyarországi dobkörök lélekhangolása
13:00 – Szegedi Nemzeti Szer – Kisboldogasszony jegyében
Szert vezeti: Szelei Magdolna – szakrális vezető
Közreműködnek: Fényesség Táltos Dobkör (Szentes, Orosháza), Fehérlófia Dobkör (Békéscsaba)
Erdélyi Magrendszer Közösség: Kerubok zenészek csoportja
Gyerekprogramok: lovaglás, lovaskocsizás, solymász bemutató

FVSZME székház (Szeged, Fő fasor 9.)
17:00 Előadás: Dr. Czeke András – szülész-nőgyógyász, magyarságkutató: „Kisboldogasszony üzenete”
18:30 Előadás: Szelei Magdolna – szakrális vezető: Kisboldogasszony Szer összefoglalója 




Szeptember 7. vasárnap - FVSZME székház (Szeged, Fő fasor 9.)

10:00 Előadás: Géczy Gábor – atomfizikus, MAG program megalapítója: EGÉSZ-ség - Ami egy embert, egy családot, egy nemzetet egyben tart.
11:30 A Szegedi Nemzeti Szer üzenete: Gyebrovszki Klára – Mária Lovagrend elnöke
Szegedi Nemzeti Szer ünnepélyes zárása: Szelei Magdolna – szakrális vezető
Ének: Felber Gabriella – Bartók és Pásztori Díjas operaénekes
Zárszó: Apró Juhász János (FVSZME elnök)

Főszervező:
Független Városi Szövetség – Magyar Egyesület
6726 Szeged, Fő fasor 9. , Tel: 62/635-312, 70/679-8080

www.fvszme.hu
3 melléklet


Áldott  Magok,  akik úgy döntöttetek  részt kívántok venni  a szegedi szeren, KÉREM  HOGY MÁR DÉLELŐTT  11  órára legyetek  a vértói  kurgánnál, mivel   szakrális  ünnepi programmal kezdünk 
Szelei Magdolna

      

Szeged Vértó, Kurgán 2012 

videó:

 









2014. augusztus 6., szerda

Az Első Teremtő egy kijelentést tesz




Nagyon szép, szívet vidító szöveg. Kár, hogy egy éve küldte a Teremtő. Persze náluk nincs idő. Sajnos nálunk van, ezt már egyre nehezebben viseljük.. Viszont ezek a sorok nem vesztették el az aktualitásukat és a jelentőségüket, sőt. Sok embernek kell még felébrednie, vagy jó irányba állnia. A változás azóta is folyamatos... de most végre érezni lehet azt a hatalmas energiát, ami az áttörést eredményezheti.(szerk)




When God Pinched My Toe című összeállításból - Kathryn May


185.rész: Az Első Teremtő egy kijelentést tesz


Az Első Teremtő mondja:


Kedveseim, nem sűrűn beszélek hozzátok közvetlenül, de ez egy olyan különleges idő, hogy lehetőséget teremtek arra, hogy többet beszéljek a világotokról és arról, milyen fontos, hogy most nagyon keményen ügyeljetek a rezgésetek emelésére, különösen azok közületek, akik szorgalmasan dolgoznak, pénzt keresnek a számláik kifizetésére és a családjuk ellátására. 


Ennek az ideje lejárt, vége. Nem lesz több fizetni való számla, nem lesz több aggodalom amiatt, hogyan etessétek a családotokat, hogyan taníttassátok őket vagy túlélni a nyugdíjazást. A nyugállományba meneteletek a legvadabb álmaitoknál is dicsőségesebb lesz, semmibe sem fog kerülni és most kezdődik, nem számít, születés szerint hány évesek vagytok a Földön. Ez nem az élettől való nyugalomba vonulás lesz, és nem egy halál lesz. Most egy csodálatos utazás küszöbén álltok, amely a csillagokba vezet.


A ti Bátyáitok és Nővéreitek, akik éppen felettetek vannak, várnak rátok. Nézzetek fel az égre egy tiszta éjszakán. Küldjétek az üdvözleteteket feléjük és ők színes fényeket villantanak a hajójukon örömükben, hogy látjátok őket és nemsokára találkozni fognak veletek itt, sétálnak közöttetek, átkarolnak titeket, ünnepi dalokat énekelnek veletek együtt. Most több ezren vannak a körülöttetek levő hálózat mentén a kozmosz energiáját átvéve, hogy felemeljenek és tanítsák nektek a véget nem érő Szeretetet és a Fényt.


Én vagyok itt, aki a hatalmas energiákat küldöm nektek. Azt mondják, hogy a szeretet hullámai, amit ti úgy éreztek, hogy átmos titeket, a Központi Napból jönnek – abból a Napból, ami az Univerzum központjából sugárzik szét. Ez igaz. A Központi Nap az én másik nevem, a ti Első Teremtőtöké. Én vagyok, aki megteremtettem a kezdetet, a közepet és az örökkévalóságot, ami most a ti valóságotok. 


A ti Anya/Atyaistenetek voltak az én első gyermekeim és az ő Felvilágosultjaik csoportja, amely velük együtt dolgozott itt a ti galaxisotokban, ahol a ti eredeti Bátyáitok és Nővéreitek és az ő idősebb gyerekei voltak. Így látjátok, titeket a ti szüleitek és a kozmikus nagynénjeitek és nagybátyáitok felügyelnek, akik mindannyiotokat ismernek és táplálnak, és gondoskodnak közületek mindenkiről, aki keresztülment a sok inkarnáción. 


Az az idő alatt, amikor Anya/Atyaisten velem együtt gyakorolta megtanulni a bolygók, a csillagok és az élőlények teremtését, az ő bátyáik és nővéreik szintén ugyanezt tanulták. Azután szétszéledtek az Univerzumban, amely élet nélkül várakozott és segítettek megtanítani a fiatalabb Isteneket, az ő fiatalabb bátyáikat és nővéreiket a galaxisok alapítására, benépesítésére különböző alakú és méretű élőlényekkel a kreatív elképzelésüknek megfelelően. 


A gyakorlás alatt mindenkinek először az univerzális törvényt tanították meg, amely azt igényli, hogy minden teremtmény először a Teremtőjével való telepatikus kommunikáció képességével rendelkezzen, aki mindig kapcsolatban van velem. Így egy telepatikus energiaátviteli hálózat épült ki minden Univerzum létrejöttekor. Ez az a hálózat, amely lehetővé teszi számomra, hogy közvetlenül beszélni tudjak a ti üzenetet átvevő személyetekkel (csatornázótokkal) és nektek, hogy közvetlenül beszélhessetek a ti Anya/Atyaistenetekkel. A többiek, akik most csatornáznak, beléptek az univerzális kommunikációs rendszerbe különböző pontokon, amely lehetőséget ad számukra, hogy telepatikusan beszéljenek a delfinekkel, a madarakkal, az Arktúrisziakkal, a Plejádiakkal és így tovább. 


Így látjátok, semmi végzet vagy szokatlan sincs a telepatikus képességekkel kapcsolatban. Tény, hogy csak ti vagytok egyedül azok az egész univerzumban, akik így gondolkodtok. Ez természetesen azért van, mert a Felejtés fátyla mögött vagytok. Ti vagytok az egyetlenek, akik tapasztalták a velem és a titeket megteremtő Istenekkel való kapcsolat hiányát.


A Multiverzumban mindenki kíváncsi ennek a kísérletnek a végére. Az emberek, akik vakká és süketté lettek téve, vajon képesek lesznek-e visszaszerezni a képességeiket? Fel fognak ébredni a rémálmukból, hogy felismerjék a Fénycsaládjukat? Mi van, ha tartósan hátrányos helyzetben vannak a süketség miatt, amit megtapasztaltak? A Föld történetében több millió évvel ezelőtt volt az, amikor az emberiségnek minden érzékszerve ép volt. (Ez nem elírás. Akkor léteztek fejlett civilizációk a Földön. Alaje üzeneteiből tudjuk/szerk.)


Amikor a tudósaitok tanulmányozták a DNS szekvenciátokat, akkor ők sok olyan részt találtak az alkotóelemek között, amelyek inaktívnak, használhatatlannak tűntek. Ezeket összerakták, de ezek olyan messze voltak a saját felfedezésüktől, hogy megértsék, semmit sincs a teremtésben, ami használhatatlan, és feltételezzék, hogy ez nem véletlenül van a természetben, bár néhányan közülük spirituálisan elég fejlettek voltak, hogy elfogadják az igazságot.  Az az igazság, hogy Anya/Atyaistennek beleegyezésemet adtam, hogy kezdjék el aktiválni azokat a „használhatatlan” alkotóelemeket, amelyek drámaian meg fognak változtatni titeket. Az intelligenciátok, a memóriátok és a kreativitásotok gyorsan fog növekedni. A végső cél az, hogy olyan nagyszerű istenek legyetek, amilyenek képesek vagytok lenni. Ti a végén mindannyian képesek lesztek teremteni, ismerni fogjátok a történelmetek és a galaxisotok történetének igazságát, de először az volt a fontos, hogy mindannyian megtapasztaljátok a 3 dimenziós test kihívásait és akadályait, a szabad akarattal rendelkezve és az Atya és Anya kis segítségével.  



Fájdalmat szenvedtetek, fizikai és érzelmi sérüléseket, egyedüllétet és akaratot, és a legfontosabb, amivel mindent túléltetek, hogy a szívetek még ép. Még képesek vagytok a Szeretetre és amikor fájdalmaitok vannak, az üdvözülés Fényére figyeljetek! Ez volt a megegyezéses próba és ti kitűnően keresztülmentetek rajta. Sokan közületek még mindig gyanakodnak, még mindig ragaszkodnak ahhoz, hogy ezek közül semmiben sem hisznek, de a kis nyitott ablak a szívetekben meg fogja engedni számotokra, hogy az igazság beszivárogjon, amint a napi gondjaitok eltűnnek az életetekből. 


Azért voltatok olyan szigorúan tesztelve, mert a Nagy Terv az összes galaxis esetleges vezetéséről szól. Ti tapasztaltakká váltatok a kormányzás különböző formáiban a bolygón, és intuitív módon megértettétek az egész földgömbön, hogy a minden nép teljes részvételével megvalósuló demokrácia a leghatékonyabb és a legbecsületesebb rendszer. (Itt nem egészen érthető:) A Sötétekkel való  együttműködésben minden új kísérletet kipróbáltak a szabadság kialakítására. Bár az Egyesült Államokban a Nagy Kísérletet bevezették a széteső gazdasági rendszerbe, amely a valódi szabadságban zajlott le, és az emberek még mindig vágynak az igazságra.


Az egész bolygótokon történő biztatás elképesztő nagy dicsőséget hozott. Az emberiség mindenütt emelkedik a vágyott szabadság, egyenlőség és méltóság felé. Azt mondják maguknak, hogy „Soha többé”. Sokan még nem teljesen értik, hogy mire biztatják őket. Néhányan azt hiszik, hogy ez egy vallási szabadság, mások a káosztól félnek, hogy teljes változást fog hozni, de az új együttműködés felé vezető út, a kommunikációnak az új jelentései meghozták a reményüket az Igazsághoz vezető jövő felé. 


A ti harcaitok nagyon gyorsan lecsökkentették a csúcson levő Sötétek utolsó akcióit, akik előjogot éreztek a gyilkosságra és a csonkításokra, amint ezrek rohannak segíteni, hogy meggyógyítsák a megsérült társaikat. Hallottam a kéréseteket, hogy segítsünk végetvetni a tömeges erőszaknak és most láthatjátok a hatását a mindennapi életetekben a személyes összeütközések területén is. A folyamat a végéhez közeledik, ami azt jelenti, hogy a bolygótok közösségének minden tagját megkérik, hogy válasszon most. Néhányan dühösen és csalódottan fognak reagálni, de a többiek, akik az erőszak befejezését akarják, felébrednek és leteszik a kezüket annak ellenére, hogy agymosáson, a gondolataik irányításán és az életüket diktáló Sötétek szolgálatán mentek keresztül. 


Közületek mindenkinek tudtára adták, mielőtt megkezdte ezt az inkarnációját, hogy ez az utolsó. Soha többé nem működik a Földbolygó 3 dimenziós formában, a szadad-akarat környezetet biztosítva, amelyben kipróbálhatjátok a magatok határait. Nem lesz többé szenvedés, nem lesz többé kegyetlenség, sem nyomor, nem lesz több háború. Ez így van. 


Nézzétek meg magatok körül a kedves bolygótok szépségét! Menjetek ki a városokból megnézni, hogy ő eredetileg hogy szándékozott kinézni, és hogy nézett ki az iparosodás és a lakosság erőteljes megnövekedése előtt, amely betolakodott a sűrű erdőibe, tiszta tavaiba és a hatalmas óceánjaiba. Menjetek vissza az erdőkbe csendesen és az Anyát tiszteletben tartva, aki táplál és szeret titeket korszakok óta! Mondjatok köszönetet neki és amikor lekülditek a Szereteteket az ő központjába, ő megnyugszik és meggyógyul és ti hálát és határtalan Szeretetet fogtok érezni. 


Látni fogjátok az időjárást, ami a saját érzéseteknek megfelelően békés lesz. Amint a szívetek felmelegszik a Földanya és az embertársaitok iránt, akkor a ti klímátok egyensúlyba és szintre kerül, enyhíti a hideget és csökkenti a meleget. Kellemes esők fogják felváltani a hurrikánokat és a tornádókat. Amint az emberi erőszak csökken, úgy fog a bolygó időjárása normalizálódni. Van egy kifejezésetek: „Mosolyogj és a világ veled együtt fog mosolyogni!”. Terjesszétek ki ennek az értelmezését a ti kapcsolatotokra a Földanyával és az ő tudatos lényére, amely megában foglal minden rovart, minden sziklát, minden növényt és minden állatot az ő védelme alatt. 


Legyetek békében kedveseim! A ti személyes próbátok ideje véget ért. Most pihenésre, gondolkodásra és az Elmétek Békéjének helyreállítására kaptatok időt. A próbátoknak ez egy befejezése, és titeket mindannyiotokat ártatlannak, tisztának találtak és a Teremtőtökkel Egynek. Az nem számít, hogy milyen botlásotok volt ebben az életben. Ez a ti életeiteknek a gyűjteménye, és minden alkalommal, amikor legyőztétek a félelmeteket, kifejeztétek a Szereteteteket mások iránt vagy magatok iránt, azt Mi az erőtök növekedésének láttuk. Most ez a Szeretet legyetek! Nézzetek magatok köré azokra, akik örülnének a ti szereteteteknek és fejezzétek ezt ki szabadon! Nem számít, hogy ismerik-e a ti neveteket, vagy a ti háztartásotokban élnek. Mindegyik örülni fog a ti Szeretet- és Fényrezgésetek emelkedettségének. 


Ti dolgoztatok, imádkoztatok és velem együtt kértétek a ti mostani dicsőséges felemelkedésetek megengedését ebben az életszakaszban, ebben az órában. Itt vagyok, hogy elmondjam nektek, ez megadatott. 


Az összes szükséges lépést már megtették, hogy ez megtörténhessen. A Jótékonysági Alapokat már elosztották és készen állnak arra, hogy szétterítsék azokat. Lucifer visszatért a családjához és a 4. dimenzió megszűnt, miután nincs titok és különválás Anya/Atyaisten szeretetétől; az Arkangyalok elfogadták a fényharisnyájukat, és a Mesterek úgy mutatják be magukat, mint a Fény szolgálói a Földön. A hajók összehangoltak és készen állnak arra, hogy elhozzák az ajándékaikat és az Ikerlángok nagy szeretetét, akik ismerik a szüleiket, és akik közül sokan tisztában vannak velük és ismerik az ő szeretetenergiájukat. 


A Földanya a Galaktikus Erők által stabilizálta a dőlésszögét és így marad mindaddig, amíg a gyermekei fel nem emelkednek a hullámokban a magasabb dimenziókba. Az összes fegyvertömeget, amely a hajókat veszélyeztette vagy azok biztonságát, akik a fedélzeten voltak, megsemmisítették; a kisebb fegyverek fokozatosan le lesznek tiltva, amint a leszállás időpontja közeleg. A megállapodásokat előkészítették és azok rádión keresztül mindenkihez el fognak jutni a bolygón, hogy biztassanak és informáljanak mindannyiotokat az eseményekről, amint azok kibontakoznak. 


Látjátok, semmilyen részletet nem hagytak figyelmen kívül, nem hagytunk megválaszolatlanul semmilyen problémát, nincs megválaszolatlan kérdés. Ez győztes időszak lesz mindannyiunknak, nem lesz boldogtalan a Föld bármelyik lénye sem, kivéve ha az hátat fordít a Szeretetnek. A régi és az új kapcsolatok is áldottak lesznek a Szeretet, a Megbocsájtás és a Fény által, és túlhaladottá válnak a régi konfliktusok, a régi fájdalmak, a Szeretet és a Baráti társaságok rezgései magasabb szintre lépnek. 


Most kérünk titeket kedves Fénymunkásaink, hogy legyetek készen a győzedelmi ünnepség vezetésére és az hajók elkövetkező dicsőséges megérkezésére, ahol ti megújultok, a testetekben tökéletes egészséggel, és az elmétekben visszaállított memóriával és tudással, amit korábban már tudtatok, és sokkal jobban.



Ti, akik olyan keményen dolgoztatok, hogy átalakítsátok a kétséget és a társaitok kritikáját, érezni fogjátok a végső lét érzésnek jutalmát és az elismerést  bölcsességetekért és a szívetek erejéért. Legyetek békében kedveseim! Ti vagytok a Dicsőséges Királyság Színes Dudásai. Kitartottatok, győzedelmeskedtetek. Eljött a ti időtök. Nem számít, hogy betegségtől szenvedtek, nyomortól vagy fájdalomtól. Most használjátok ezeket az utolsó napokat pihenésre és készülésre. Nyissátok meg a szíveteket a Véget Nem Érő Szeretet felé, amely mindent meggyógyít. Csendesen imádkozzatok a többiekért, akiknek szükségük lesz az önbizalmatokra és az erőtökre, hogy teljessé tegyétek az ő átmenetüket. 

Nem tudom nektek leírni azt az örömöt, amit érzek, amint látom ezeket a végső eredményeket, ahogy gyümölcsöt hoznak. Ez tényleg a Vég kezdete, ahogy Istenatya mondta. Készüljetek fel az öröm és a Hit Új Kezdetére.


Én a ti Teremtőtök vagyok, a Teremtők Teremtője, és a Szeretet legerősebb hullámait küldöm nektek, amit valaha is megéltetek. Összegyűjtelek titeket magam köré, szívem gyermekei és mérhetetlen Szeretetet küldök nektek. Amíg találkozunk:


Az Első Teremtő


Átvette: Kathryn May, July 30, 2013, 12 pm.



MEGY A SZÓ! 08.04.


"AZ IDŐ A VÉGÉHEZ KÖZELEDIK!

NE KÉTELKEDJ, CSAK HIGGY! KÉTSÉGED RONTJA A TEREMTÉST!"


2014. augusztus 4., hétfő


MEGY A SZÓ!!!

Sietésben vagyok, Kedvesek, de annyit mondhatok:
 Átveszi a szót valaki...



"MEGY A SZÓ!!!!
ISTEN TEREMTŐ IGÉJE


 2014. AUGUSZTUS 3.-ÁN,  IDŐSZÁMÍTÁSOTOK ALAPJÁN DÉL KÖRÜL 
AZ ÉLET VIRÁGA MINTÁZATÁBAN FELTÖLTÖTTE FÖLDANYÁNK TESTÉT!

OLYAN JELENÉSEK ÉS HATÁSOK ÉRIK MINDAZOKAT, KIK A ROSSZ ERŐK HATALMÁBAN ÉLNEK, S CSELEKSZENEK, MELYEK HAMAROSAN TÉRDRE KÉNYSZERÍTIK ŐKET!


AZ IDŐ A VÉGÉHEZ KÖZELEDIK!

NE KÉTELKEDJ, CSAK HIGGY! KÉTSÉGED RONTJA A TEREMTÉST!


FELKELT A NAPUNK, ISTEN A MI URUNK, ÁRAD A KEGYELEM FÉNYE RÁNK!


NEMZETETEK MEGKORONÁZTATOTT 2014. ÚJ KENYÉR HAVÁNAK 27. NAPJÁN!


MAGYAR!

ÉBREDJ!


KÁRPÁT SZELLEME, BOLDOGSÁGOMBAN HIRDETEM MINDEZT!

IDEFENN VÉGTELEN ÖRÖM JÁRJA ÁT A MINDENSÉGET!

KITARTÁS!

KÜSZÖBÖN AZ ÚJ VALÓSÁG!" 



http://magegyseg.blogspot.hu/2014/08/megy-szo.html


Kurultaj 08.08 -10. Bugac


A 2012-es Kurultaj  rendezvény látogatottsága a több, mint 180 ezres nézőszámmal minden addigit felülmúlt Bugacpusztán.



 

Mi a Kurultáj?

A Kurultaj szó illetve ennek változatai az altaji nyelvekben (ezen belül főként a különböző török nyelvek nagy részében) törzsi gyűlést jelent. Ez a szó a törzsi rendszerben és az erre épülő törzsi szövetségekben élő sztyeppei lovasnomád kultúrák szinte mindegyikében megtalálható vagy megtalálható volt. A lovasnomád magyar törzsek is tartottak törzsi gyűléseket (ezt a korabeli bizánci és arab források is megemlítik) amelyek fontos szerepet játszottak a közösség életében. Ilyen törzsi gyűlésen döntöttek sok fontos kérdésben illetve ilyen alkalmakkor találkoztak a különböző törzsek vezetői, valamint gyakran a több törzset is érintő hadivállalkozásokról tanácskozhattak.

Tehát a törzsi gyűlés az ősi magyar kultúra része. A magyar irodalmi múltban is szerepel néhány utalásban, valamint Jókai Mór, Bálványosvár című regényében, ahol leírja: ”a székelyek körültajt ültek”.
Ma a Kurultaj- Magyar Törzsi Gyűlés a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye. Több mint száz, Kárpát medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet részvételével valósul meg.
Több száz lovas és több ezer gyalogos hagyományőrző ( főleg ősi hun, avar és magyar viseletben, páncélzatban) vesz részt benne aktívan. Bővebben: http://kurultaj.hu/kurultaj/

A résztvevő nemzetek és törzsek listája: azeri, avar, baskír, bolgár, balkár, burját, csuvas, gagauz, kabard, karacsáj, karakalpak, kazak, kazakisztáni madjar, kirgiz, kumik, mongol, nogaj, üzbég, üzbegisztáni madzsar, tatár, török, tuvai, türkmén, ujgur, yakut, magyar.

 

2014. évi Kurultaj – RÉSZLETES PROGRAM

Az alábbiakban közöljük a 2014.-évi Bugacon megrendezésre kerülő Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlés részletes programját. Minden kedves kilátogató vendégünknek lelket feltöltő ünneplést és jó szórakozást kívánunk a három napra!

Péntek

11.00 Lovas bemutatók
12.00 Lovasok Találkozója – Megérkezés Bugacra
13.30 LOVASOK eligazítása – Lovaspróbák
15.30 LOVASOK PRÓBA– Seregszemlén résztvevő csapatok besorolása!
18.30 FŐPRÓBA viseletben – gyalogos, íjász, lovas seregszemle főpróbája
20.00 Fáklyás bevonulás, Vendégek fogadása a táborban
20.30 Fáklyás lovasbemutató
21.30 Nagy-színpad: Ismerős Arcok koncert

A színpadokon délutántól: Magyar sámánzene és regös énekek
Az íjászpálya délutántól felállításra kerül

Szombat


Küzdőtér
10.00 Solymász bemutató
10.30 Puszták Népe ügyességi lovas viadal
11.00 Bagatur – Bolgár – Hun Gyalogos harci bemutató
11.30 ”Atilla Sátra”- Óriás Hun jurta megnyitó
12.00 Lovas solymászat bemutató
12.30 Turán Harcosai- Lovasíjász és harci bemutató
13.30 Bevonulás, SEREGSZEMLE
14.00 Megnyitó beszédek, Turáni népek zászlóinak felvonultatása
15.00 Együttlövés – Nyílzápor
15.30 Csatajelenet KELETI VIHAR
16.00 Őseink lova, turáni ló bemutató
16.30 Köböre – Lovasnomád, csoportos harci játék
18.00 Monus József- Távlövő íjászat bemutató és világrekord kísérlet
18.30 Pusztai Rókák –lovasíjász és lovas harc  bemutató
19.00 Puszta Vágta – Gyorsasági lovasverseny
19.30 Összetartozás Szertartás

1. Színpad (Nagy-színpad)
10.30 Kirgíz népzene- Burulcha
11.00 Regös Sziránszky József: Táltos zene
11.30 Ujgur népzene
12.00 Regélő Fehér Táltos Dobkör
12.30 Tatár népzene - Kazan
13.00 Török népzene- Anatólia
14.30 Cirkalom Táncegyüttes - Délvidék
15.00 Kiskunfélegyházi Néptánc Együttes
15.30 Türkmén koncert és táncelőadás
16.00 Barát István - Táltoshangok
16.30 Üzbég népzene - Horezm
17.00 Azerbajdzsáni népzene - Zenei konzervatórium
17.30 Yuliana – ”Az erdő hangja” - Jakut koncert
18.00 Fehér Holló - ”Táltos varázs”
18.30 Rejtező zenekar koncertje
20.00 TURÁN együttes koncertje Kazakisztán
21.00 Midigma koncert Burjátia
22.00 Táncház

2. színpad
11.00 Táltos dobolás -Tiszaalpár- Kecskemét
11.30 Török népzene-Isztanbul
12.00 Kanalas Éva – Archaikus magyar népdalok, keleti táltos dalok
12.30 Nogaj dombra
14.30 Magyar sámánzene és regösénekek
15.30 Sólyomfi Nagy Zoltán koncert
16.30 Altaji népzene
17.00 Oszmán kardtánc koreográfia
18.00 Regélő Fehér Táltos
19.00 Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola Néptánccsoportja

A Küzdőtér melletti mezőn:
8.00 órától nevezés és gyakorlás a talaj íjászversenyre
10.00 órától kezdődik a Tradicionális, gyalogos íjász verseny
A lovasversenyek elődöntői 8.00-órától kezdődnek.

Vasárnap


Küzdőtér
09.30 Bársony Anett- lovas ostoros bemutatója
10.00 Solymász bemutató
10.30 Felföldi Baranta –gyalogos harci bemutató
11.00 Lezsák Levente lovas-kaszkadőr bemutatója
11.30 Bagatur – Bolgár – Hun Gyalogos harci bemutató
12.00 Pusztai Rókák harci bemutatója
12.30 Őseink lova – turáni ló bemutató
13.00 Puszták Népe Lovas Viadal  – Döntő
13.30 Bevonulás, SEREGSZEMLE
14.00 Díszbeszédek
14.30 Lovas birkózás
15.00 Csatajelenet: KELETI VIHAR II.
15.30 Lovas-solymász bemutató
16.00 Turán harcosai – Lovasíjász és harci bemutató
16.30 Köböre – Döntő
17.00 Gyorsasági lovas verseny, pusztavágta – döntők
17.20 Csikós bemutató
18.00 KURULTAJ törzsi gyűlés SZERTŰZ

1. Színpad (Nagy-színpad)
11.00 Ujgur népzene
11.30 Barát István – Lélekemelő
12.00 TURÁN együttes koncertje Kazakisztán
12.30 Baskír népzene
14.30 Sólyomfi Nagy Zoltán koncert
15:00 Yuliana- ”Az erdő hangja” Jakut koncert
15.30 Fehér Holló Öskü: Hagyaték
16.00 Üzbég népzene és tánc – Kashka datya
16.30 Török-altáji népzene
17.00 Midigma koncert Burjátia



2. Színpad
11.00 Regélő Fehér Táltos
11.30 Mongol népzene
12.00 Magyar sámánzene és regösénekek
12.30 Török népzene
14.30 Magyar sámánzene és regösénekek
15.00 Kirgiz zene
15.30 Azerbajdzsáni koncert
16.00 Tatár népzene
16.30 Magyar sámánzene és regösénekek
17.00 Csuvas Népdalok
17.30 Magyar sámánzene és regösénekek

A Küzdőtér melletti mezőn:
A nap folyamán a a páncélos -gyalogosok Ketrecharca tekinthető meg, illetve 08:00-tól a Puszták Népe Lovas Viadal – Középdöntője

http://kurultaj.hu/2014/08/a-2014-evi-kurultaj-reszletes-program/

Lásd még az ismertetőt: http://kurultaj.hu/latogatoknak/