2013. november 27., szerda

Szer beszámoló - Lőrincz Éva 11.23.


2013.11.23. -i események, nálunk...



Nappalink, 22.11. órakor az AION portál aktiválásakor...


November 23.-án Égi Édesanya Pilisszántóra szólított minket, ahová Gyermekeimmel és Párommal mentünk, tudva, hogy a Néplélek-emelő táborban Testvéreinkké vált társainkkal találkozhatunk.
Égi Édesanyám szólított egyik Katalin Testvérünk által közvetítve, a számára már augusztusban megmutatkozott elhívására. 
Sürgetően kellett befejezze az akkor kiadott feladatát, miszerint a Teremtés képének Isten és Ember egymás felé nyújtott kezeinek kép-részletét hímezze ki, és vigye el a Pilisszátói Boldogasszony Kápolnába, elhívva ide Testvéreit.
Égi Édesanya hívásának oka volt, hogy Szelei Magdolna és én, Testvéreink számára megnyugtatóan rendezzük az egyensúly megbomlását eredményező vitás helyzetet.
Mindez szeretettel és barátsággal, családias szertartást követően,  megnyugtatóan zárult. 
Ott is elmondta az Isteni Rend és Szeretet  Krisztusi Fényének szívekben gyökereztetését, mint az Új Korszak alapvető elvárását, emberi létezésünk alapját.

Ezt követően vizeink energetikai tisztítása zajlott a Trézsi forrásnál a Fehér Testvériség Pálos Rendje, és Barátaink közreműködésével, ahol 18-an vettünk részt ezen a csodás eseményen.

Drága Testvéreink, kik október 23.-án elhelyezték nagy vizeinkben a Tisztító Energiák Kristályait, segítségünkre voltak a Kárpát-medence, majd a teljes Földkerekség vizeinek tisztításában, a Krisztusi Szeretet Fényének erejével aktivált kristályaik segítségével.
Láttuk, ahogyan a Föld egy Merkaba középpontjában elhelyezkedve, Magenta Fényben tündöklő energiában fürdik, ez az energia átjárja, és a Szeretet-Egység energiájától átitatva tisztulnak vizeink. 
Különös figyelemmel jártunk el - Gaia kérésére . a Fukusimai és Fülöp-szigetek területén, ahol energiánkat fókuszálva végeztük el munkánkat.

Napunk végső momentumként  - egy debreceni és szurdokpüspöki Testvérekkel véletlenül sikerült, kedves találkozó alkalmával megtudtuk, hogy a negatív, sötét erők által kódolt gyógyító csillag - munkájuk által - helyrebillent energetikájában, és lekerültek róla az ártó energiákat rejtő kódok. 
Rövid beszélgetésünk alkalmával Égi Édesanyánk mondta el, hogy ezen munkájuk sikeres volt.
Találkozásunk zárásaként a Mátra egyik energetikai kristályát sikerült "helyreállítani" minőségében, melynek aktiválására jelenlévők kaptak hívást a közeljövőben.

Hazaérkezésünk után néhány perccel pedig fogadtuk az AION Portál Aktiváló energiákat.

Termékeny nap volt, szeretettel és lelkesedéssel teljes.
 

Boldog vagyok, hogy átélhettem.

Lőrincz Éva
 
 
 
 

Benső Földi beszélgetések -11.26.


Benső Földi beszélgetések: Egy ártatlan Facebook beszélgetés, mely Ardanával való találkozásba fordult...

 
2013. november 26., kedd
 
Tegnap este unalomig másoltam címlistámat a "bedöglött" emil címemről az újra, majd lefekvés előtt kaptam a tegnapi üzenetet, két barátom találkozásáról Ardanával és Testvéreivel.

Ám ezzel még nem ért véget ez a nap...

Virág Klaudia, kedves Testvérem olvasva a sorokat a face-en,  és lelkesen köszöntött, majd kicsit beszélgetésbe elegyedtünk. Ám hamarosan kiderült: nemcsak ketten vagyunk JELen... :)




Klaudia:
Szép estét!
Csodás az új üzenet, amit kaptál! Öröm volt olvasni

Éva:
Szia, Drága! Nagyon megindító volt olvasni is, aztán beszéltem Zsuzsával. Könnyekig volt hatva... Hálásak nekünk... Ők... Mikor lesz a mi Testvéreink szívében ilyen odaadó Szeretet? Ezen kell most elsősorban dolgoznunk.

K:
Igen egyet értek! :)

É:
Hogy megtanítsuk Gyermekeinket Szeretni... És a Szeretetet elfogadni. Megérezni… Boldog vagyok és hálás ezért a csodáért!

K:
De érdekes is, hogy a napokban sokan ezzel a kérdéssel fordulnak hozzám, ha nem is közvetlenül, de végül a szeretet "kérdéséhez lyukadunk ki… Vagy ilyen szituációkban találom magam, ahol adnom, mutatnom, helyt kell állnom a szeretetben. Csodálatos, ami most zajlik. Nem egyszerű, de csodálatos.

É:
Igen. Én is így érzem. Már semmi más nincs hátra, mint ezt befogadni, és működtetni. Számomra mindig úgy közlik le: az Isteni Rend és Szeretet Krisztusi Fénye, melyet a szívben otthonossá kell tenni, annak áramoltatását megtanulni, mert ez az Új Korszak alapvetése. Ezt nagyon sokszor elmondatják, leíratják velem. De nehezen értik szívvel a testvérek. Azt hiszem, Benső Földi testvéreink fognak ebben segíteni... Itt van Ardana... Azt mondja:

Ardana:
Igen.

K:
 Oh!
Add át kérlek szerető üdvözlésem és hálám.

Ardana:
Nehezen találnak vissza a Felszíni Testvérek a Forráshoz, de hamarosan itt leszünk, és megtapasztalják ezt, és mi oly szeretettel készülünk erre a feladatra!

É:
Egy fénylő kristályt érintett a homlokodhoz...

K:
Micsoda energia! Az egész testem bizsereg

A:
Végtelen hálásak vagyunk Nektek a szolgálatért, mit Embertársaitokért és Értünk tesztek. Izgalom és boldogság van mostanában közöttünk, mert lázas készülődésben vagyunk...

K:
Mi is hálásak vagyunk, hogy elhagyva otthonotok, eljöttetek közénk és segítetek nekünk.

A:
De nagyon jól haladunk!

 K:
Örömmel hallom.

A:
Vágyjuk már a találkozást, és szeretnénk magunkhoz ölelni Titeket! Neked külön feladatot is jelent ez... Van egy pont, az otthonod közelében... Egy épületben... Templomban. Elég sötét ott az energia, de a feljárat jó lenne, ha elkészülne... Érezni fogod, mert segítünk, hogy rátalálj... Tudni fogod, hol és mit kell tenned.

K:
Csütörtökön Plejádi testvéreimtől kaptunk egy üzenetet. Szombaton elmentünk egy helyre, ahol egy meditációt kellett végeznünk. Kaptunk egy rezgés-emelést. Mindannyiunkra nagy hatással volt. Láttuk, ahogy alattunk is ugyan olyan körben állnak és végzik velünk, illetve körülöttünk is sokan voltak. Ezzel kapcsolatban tudhatunk többet?

A:
Nem fogjuk még használni, de szükségünk van rá. A helyszín alatt központi szerepet játszó tér van. Olyan hely, mely a tanításotokat fogja szolgálni.

K:
Azt hiszem, tudom, miről beszélsz. Nagyon köszönöm ezt az energiát, amit most kapok. Van a szüleimhez közel egy Templom, ami kedves nekem, sokat jártam oda, ha elveszett voltam. Köszönöm a segítséget.

A:
Igyekeztünk összehangolni Veletek.

K:
Óh, igen! Mi is pontosan ezt éreztük!

A:
Krisztian Andre lesz az elsők között, kit meglátogatunk... Most mennem kell.

K:
Lenne egy nagyon fontos kérdésem még!

A:
Szeretetem átölel és kíséri utadat, munkádat! Hívj, s én ott leszek, segítségül . Parancsolj velem! Itt vagyok még, figyelek Rád!

K:
11.én hajnalban 2:00-2:40ig.  kb.  kohariztam magam. Koharival nem lehet a szívet kezelni, én mégis a kezeimet a szívemre helyeztem ezt éreztem, hogy tegyem és nagyon furcsa állapotba kerültem. Ez után hívtak a többiek Éva üzenete miatt, hogy találkoztak veletek és elindult, amire vártunk. Azt is olvastam az üzenetben, hogy Éváék kaptak tőletek egy hangolást mikor is a kezeiteket a szívükre helyeztétek vannak ennek köze ahhoz, amit én tettem magammal tudat alatt? Nagyon szépen köszönöm a türelmed.

É:
Nehéz tartani az energiát, Klaudia... Itt vagy még?  Várja kérdésedet...

A:
Most összeérintettem Éva két kezét... Igen...

K:
Én is ezt tettem pont a mellkasom előtt!

A:
Jól érezted. Ez segített a helyszínre rátalálni Téged. A te egyik kezedben az Én energiám volt, ahogyan az Éváéban is. Ez történt a Zempléni alkalommal is: igyekszünk közelebb kerülni ezáltal  - egymáshoz. Rezgésben.

K:
Nagyon köszönöm. Hálás vagyok a segítségedért.

A:
Így könnyebb a kapcsolatot fölvenni, és kommunikálni Velünk, és Veletek.

K:
Értem.

A:
Boldoggá tesz, hogy segíthettem. Fény és Szeretet kísérjen Kedves!

K:
Szerető ölelésem neked és a többi testvérnek. Fény és szeretet. Köszönöm!

A:
Halloran Baranda! Halloran Nahmaran! Ez egy egyetemes örömének. Ezzel ébresztették a Földet!
(Ezt 2002-ben egy angyali identitás ültette el bennem, mely ott ült a szívemben. 2012-ben, a pálos helyszíneken elindulva zarándoklatainkon és Isteni Vezetés által bejárt utunkon, mindig el kellett mondanunk, minden felkeresett pálos kolostor közelében… meglepett, amikor ezt mondta. É.)

K:
De csodálatos!
Éva nagyon köszönöm neked, hogy tartottad még az energiát

É:
Örömömre szolgált! Nagyon boldog vagyok, hogy segítségedre és segítségére lehettem!

K:
Ez csodálatos volt! Szavakba sem tudom önteni, milyen érzések vannak most bennem és milyen energiákat érzek! Rendkívüli!

É:
Ez engem is megerősít... Köszönöm.

K:
Én köszönöm neked! 
Még mindig nagyon intenzív az energia!

É:
Igen, bennem is! Lágy, de határozott energia. Csodás létező Ardana.

K:
Igen! Pontosan ilyen. Nagyon kellemes, de nagyon erős!
Meg tudod mondani azt a kristályt miért érintette a homlokomhoz?

É:
Ajándékul.. .Kedvesen mosolyog.
Találkozni fogtok hamarosan.

K:
Örömmel hallom, ez most nekem megerősítés, mert ezt éreztem szombaton.

É:
Örülök! Én is köszönöm a megerősítést.

K:
Amit írtam a helyről ahol voltunk. Oh, kedves Éva csodálatos volt! Olyan erős energiát kaptunk és mind éreztük, hogy egy tanító hely lesz!
Az egész hely energiája számomra nagyon erős, de főleg egy hely, ahol voltunk.

É:
Írd le nekem, kérlek, és engedd meg, hogy megoszthassam - név nélkül akár az élményt, mert nagyon sok Testvérünknek segítenek ezek a tapasztalatok  - kiterjeszteni szeretetüket és emelni a Fényt a szívekhez boldogságukkal!

K:
Rendben. Nagy örömmel. A nevemet is adom hozzá, nem titok. Még mindig nagyon jó energiában vagyok, még mindig.

É:
Nagyon örülök, hogy így gondolod!

K:
Le fogom még ma írni és holnap elküldöm, mert úgy érzem most sok minden más is jön, és erre rá szeretnék hangolódni.

É
Előre is köszönöm!

K:
Krisztian André-ről tudsz valamit? Vagy elmondhatod?

É:
Nem mondtak Többet.

K:
Értem.

É:
Ezt tudom, de nem tudom ki az, Közületek.

K:
Csak mert olvastam más üzenetedben.

É:
Csak sejtem, hogy Szilvia. De nem erősítették meg.

K:
Zsolti mondta, talán ő egy valaki közülünk, csak ez nem a mostani neve.
Igen. Amikor arra kérdeztem rá - a közös fiókba küldött üzenet leírásakor -, hogy miért kell Szilvinek is ott lennie, akkor érkezett ez a név. Így csak sejtem, hogy hozzá köthető. Most azt mondják: nem róla van szó. De nem mondják meg, ki az.
 
É:
Közületek való személy...  Jelenleg is ffi... A fiú az, aki a múltkori tanítást lehívta a Belső Földről. N. I.? Jól emlékszem a nevére? Igen! Ezt mondják, Ő az, és nagyon várják a vele való kapcsolatfelvételt.
K:
Hűű !!!

É:
Nem tudom, melyik Fiú Ő, nem tudom, volt-e alkalmam találkozni vele.

K:
Igen! :) Ő a Szilvi párja!:)

É:
Thordosz... Ő az, aki ezt mondja, ha jól értem-érzem a nevét...

K:
Tehát ezért is fontos Szilvi! :)

É:
Thordosz jól ismeri az Ő lényét. Sokat volt alkalmuk együtt dolgozni a pálos időkben... Igen.
Thordosz szőke, kék szemű, markáns teremtmény,  Agartha lakója. Ffi minőség.

K:
Hm… Fényemmel szeretetemmel Üdvözlöm őt is!

É:
Eddig még nem ismertem...

K:
Micsoda este! :)

É:
Meghajolt előtted...  És szelíden mosolyog. Örül, hogy találkozhatott vele . Mostanában nagy a jövés-menés körülöttünk... De nagyon izgalmas és boldogító dolgok ezek!

K:
Sajnálom, hogy én nem láthatom, de érezni érzem rajtad keresztül! Nagyon!

É:
Boldog vagyok, hogy közvetíthetem. Nagyon boldoggá tesz, hogy Neked is alkalmad nyílik így a találkozásra Velük!l


K:
Én nagyon. Olyan boldogság van bennem! Köszönöm neked, nektek ezt a csodálatos élményt.

É:
Azt kéri, hogy írjam le azt a mantrát, amit tegnap Jézus diktált le, mert segíteni fog a többieknek is a szeretet-rezgés terjesztésében... El is felejtettem volna, ha nem szól.

K:
Hú de jó! Örömmel veszem

É:
Atyám házát megtalálva
Állok készen a csodára.
Jézus szíve szívbe zárva –
Új világunk Igazsága.
Krisztus Fénye adja létünk
 Új bölcsőjét: Ebben éljünk!

K:
Nagyon szép!

É:
Ezt tegnap este diktálta Jézus, és kérte, hogy naponta 1-2 alkalommal mondjuk végig legalább, mert nagy szolgálatot tesz a Szeretet Krisztusi Fényének terjesztésében…

K:
Az jutott eszünkben, hogy a helyszín ahol voltunk, Emlékek terme. Ott fognak fent tanítani, vagy lent ahol maga a hely van?

É:
…Olyan hullámokat gerjeszt, ami mint a rádióhullámok - körülveszi láthatatlanul az embereket, és befogadóvá teszi szívüket az Új Energiára!

K:
Csodálatos!

É:
Ahol a hely van. Lenn. Később nagyobb tömegeket fenn is.

K:
Tenni fogjuk! Én is kiteszem az oldalamra, ha ezt megengeded, engeditek?

É:
Kérni is szerettelek volna rá. Köszönöm.
Most elköszönök, pihenni megyek. Boldog vagyok, hogy beszélhettünk, és sikerült megérezned Őket!

K:
Én is boldog vagyok! Nagyon hálás neked. Köszönöm kedves! Ölellek. Fény és szeretet!  Áldott szép éjszakát!

É:
Viszont kívánom!

K:
Köszönöm
Szia

Csevegés vége

 http://magegyseg.blogspot.hu/2013/11/benso-foldi-beszelgetesek-egy-artatlan.html



Boldog Asszony Fonó - Pozsgai Nikoletta

 

Fonó: Az Asszonyok Összefonják a szálakat


Női körben, nők támogató közösségének erejében


Boldog Asszony Fonó

Női alkotókészség + Női teremtő-forma adó erő + Nőiség összeadódó lelki ereje = A Boldogságot választó NőVérek Közössége és Tere

Hamarosan útjára indul a Fonó a Grál Házban, melynek célja olyan klubszerű összejövetellé válni, ahol a leányok, nők és asszonyok rendszeresen összejárnak kézműveskednek, feleleveníthetik hagyományainkat az évkör mentén. A Fonóban helyet kap a női alkotókészség és teremtő-forma adó erő mellett a nőiség lelki ereje is. Hiszen a női közösség alapja volt minden jól működő nagyobb közösségnek, társadalmi formának. Ott megbeszélhették ügyes-bajos dolgaikat, kikérhették az idősebbek vagy tapasztaltabbak tanácsait élethelyzeteik, megéléseik kapcsán.

Miért Boldog Asszony Fonó?
Boldogasszony a magyarság ősi istennője, nagyasszonyunk, IstenAnyánk; ki más lehetne a nőiséget összefonó erő, kinek minőségét meghívunk ezzel a névvel; s kinek hagyományait tiszteljük szívünkben.
Ugyanakkor Boldog Asszonyokat szeretnénk látni magunk körül és tágabban az országban. Annyi a bú, bánat és szűkség, nehéz élethelyzet, mindezekből pedig panaszáradat, hogy legfőbb ideje megérkezni a Boldogság minőségeibe, s megélni a:
  • felszabadultság
  • önfeledtség
  • búfelejtő kibeszélő, kiéneklő, kitáncoló
  • összekapcsolódás
  • közösségi megtartó erő
  • kreativitás – alkotóerő
  • szépség és művészet
összeadódó, szívet vidító, lelket ébresztő hatásait és mindezzel lehetőséget adni a nőknek valóban Boldog Asszonyokká válni!

Hol lesz a Boldog Asszony Fonó?
Budapesten létezik egy hely, melynek napfelkelte színű falai, testet-lelket ébresztenek, melyben örömteli életre hívnak a színes párnák, puha plédek. A hely, mely az összekapcsolódást és a szívben virágzó életet hivatott szolgálni minden programjával már a megnyitóján a művészet fontosságát hangsúlyozta. Falain Márfy Gabriella művésznő szemet gyönyörködtető festményei ébresztik a betérő női és férfi lelkeket.  A helynek nevet és szellemiséget adó  minőség lényege az összekapcsolás és összefonás:
  • az elkülönültségből az egységbe érkező belső lelki megnyugvás
  • a férfi és a nő egymásratalálása úgy bent mint kint a boldog párkapcsolatban
  • az apa és az anya egymásratalálása a gyermekkel
  • az egyének egymásra találása a közösségi erőben
Akik ismeritek tudjátok, akik még nem annak mondjuk ez a hely a Grál Ház. Budapesten, az Erzsébet krt. 58-ban található tágas, nyitott és szabad tereket adó, mégis lélekvidító és szívmelengető nyugalom szigetén.

Kik tartják a Boldog Asszony Fonókat?
A Grál Ház alapítói Pozsgai Nikoletta és Varga Beatrix, valamint a fonó adott témájában jártas, szívvel-lélekkel jelen lenni tudó lányai és asszonyai, köztük az AranyAsszony iskola jelenlegi növendékei és ismert, elismert művészek-alkotók.

Mi történik egy ilyen Fonóban?
Az adott évköri minőségben tartott bevezető után, melyet Márfy Gabriella téma-képei segítenek; elkészítjük azokat a tárgyakat, melyek az otthonunkba velünk hazatérve feltölthetik a teret. A tárgyak készülhetnek saját célra, otthon díszítésre, ajándékozásra egyaránt. Mindezeket kiegészíti a jó hangulat, és az alkotás öröme. Az egyes évköri minőségekhez kapcsolódó dalok és táncok megismerése segíti az alkotást és a feloldódást.

Tehát mi minden történik a Boldog Asszony Fonóban?
* a nők összejönnek, alkotnak, táncolnak, énekelnek, beszélgetnek
* közben életre keltjük hagyományainkat az évkör mentén
* megbeszéljük az élet dolgait, tapasztalatot cserélünk
* gyerekeink párhuzamos nekik szóló programokon alkotnak, játszanak

Ezek szerint, jöhetnek-e gyerekek is?
Úgy tervezzük, hogy a Fonók során a gyermekeknek párhuzamosan is szervezünk alkotó-kézműves programokat, majd a program végére összehozzuk a gyermekeket és szüleiket egy közös program pontban. Lesz tehát helye a gyermekeknek, de közben tere annak, hogy az anyuka is kikapcsolódhasson, alkothasson; és a gyermek is minőségi időt tölthessen saját kis gyerek körében.  A gyermekek számára szintén az évkörhöz kapcsolódó kézműves program mellett, kapcsolódó mesével és mesejátékkal készülünk.

Mennyiben kerül egy Boldog Asszony Fonó alkalom?
Egy alkalom felnőtt esetében 3500Ft, mely tartalmazza a teljes programot és a szükséges alapanyagokat is. Amennyiben gyermekkel együtt érkezel, és ő:
  • még nem érte el a 2 éves kort, gyermekfelügyeleti díjat kérünk az ezzel foglalkozó kolléganőnk számára, mely 900Ft/óra.
  • elmúlt két éves, de maximum kisiskolás: 2500Ft/fonó alkalom.
Boldog Asszony Fonó időpontok:
December 7. Délelőtt 9:30-12:00 Címe: Fénnyel Átszőtt új valóság. Téma: adventi készülődés – fény várás története, belső fény születése. Évköri minőség: Levegő elem, Női minőség: NagyBoldogasszony, Anya és NagyAnyaság

Jelentkezéshez:
Írj a gralhaz kukac gmail.com címre!

About Nikoletta

Pozsgai Nikoletta Katalin, női önmegvalósítás specialista. Karrier-és életvezetési tanácsadóként, kineziológusként segítem elsősorban azokat a nőket, akik számára fontos a személyes önkiteljesedésük, a női értékek és a női lét csodáinak tudatosítása. Hivatásom célja, hogy a nők saját, generációs és kollektív mintázataik fájdalmait átalakítsák, a hitükbe és a szív bölcsességébe visszatérve a nőiségük virágát kibontva harmóniát hozhassanak a világba.