2016. június 7., kedd

Új Köztársaság - Zorra 2016.05.30.

A magas frekvenciánk a legjobb „fegyverünk” ebben a végső konfliktusban. Értékeljük és védjük ezt mindenek felett. Itt az ideje, hogy felállítsuk az Igazságunkat, és ne engedjük, hogy külső ellentétek megzavarjanak minket.


Zorra mondja
Hétfő- 2016, május 30.


Új Köztársaság


Zorra csodálatos szombati hívását követően -ahol azt mondta nekünk, hogy egy találkozó folyik, amint mondtuk a Fehér Házban, a Sárkány Család, beleértve a Nagyapát is, a WF,  Christine Legarde (akit nem tartóztattak le), az IMF,  Dunford generális és Obama között-  ma e-maileket kaptam néhányotoktól, akik éppen a „riportot” olvasták, ami a Köztársaság teljesen különböző elgondolásáról adott hírt, és arról, „mi van, mi nem igaz stb”.
Sok minden, ami ebben a riportban van... amint Zorra mondta... kétséget hozott az elmétekbe, megkevert...az összes ilyen elemet a vibráció csökkentésére és félelem keltésére tervezték, és ez a legfőbb oka, hogy emlékeztetjük a családunkat, tartózkodjanak az Internet levelek olvasásától – különösen azoktól, amelyek kibillentenek az egyensúlyból és kétségeket hoznak elő.

Nem mondjuk, hogy beteges szándékúak ezek az írók; csak éppen nem jól informáltak.


Itt van Zorra kinyilatkozása:

"A mi HEN családunk kedves Mesterei, ami a Szombati Hívásban elhangzott, abban egy szemernyi eltérés sincs; az valódi és igaz. Az RV gyorsabban halad, mint korábban. Órákon belül értesítést kaphattok a ti RV helyzetetekről.
Amint az új kormány, ez is először az Interneten lesz publikálva; azután a CNN fogja közölni.

Most fontos megérteni a Fehér Házi találkozóval kapcsolatban: Dunford generális nem az US Vállalat utasításait követi, ő a Fény Galaktikus Föderációja és a Bolygók utasításai szerint lép.

            Volt-e képviselve a Föderáció a szombati Fehér Házi találkozón?

Igen, a Kínai Öregek a Nagyapával együtt ott voltak, és mindenki a fent említettek közül -a Galaktikus Föderációt  St. Germain és természetesen az Első Teremtő képviselte- valamint én.”

Most emberek, Zorra még egyszer emlékeztet minket, különösen most, hogy olyan közel vagyunk a befejezéshez, MINDEN FAJTA FÉLREINFORMÁLÁS várható lesz. Ez elég baj, de mi mégis tovább megyünk ezen az úton? És azután továbbadjuk másoknak? EZ AZ, ami a Missziónk?

Vagy végül „felnövünk” és értékeljük az igaz információt, amit Zorrától kapunk? - Semmi kétségünk, megtanuljuk az ítélőképesség kemény leckéit. Választanunk kell, KINEK hiszünk, és abbahagyjuk Zorra szavainak az ellenőrzését az Internet félreértelmezésével szemben.

Hálás vagyok, hogy Zorra akarta és képes volt félbeszakítani a munkáját, hogy még egyszer enyhítse a kétségeinket és az aggodalmainkat. De a mi felelősségünk, hogy az Igazság mellett álljunk, amit olyan szerencsésen megkapunk. Meg KELL lennie az értékelő képességünknek „Hogyan érzünk ezzel kapcsolatban?” - és tudtában lenni, mit tesz a magas frekvenciánkkal. És meg KELL tanulnunk, hogyan használjuk a Törlés Gombot!

A magas frekvenciánk a legjobb „fegyverünk” ebben a végső konfliktusban. Értékeljük és védjük ezt mindenek felett. Itt az ideje, hogy felállítsuk az Igazságunkat, és ne engedjük, hogy külső ellentétek megzavarjanak minket.

Legyünk Mesterek, Istenek és Istennők, mint mi.

Legyünk áldottak mindannyian!

~  Anne



Megj.:  
Zorra szombati beszéde hanganyagon van megadva:

http://www.blogtalkradio.com/hollowearthnetwork/2016/05/28/zarayas-first-hand-account-of-mars





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése