2016. október 27., csütörtök

"Óraüveg" - Új Köztársaság 2016.10.25.



"Az IMF múlt éjjel egy belső feljegyzésben tudatta minden központi bankkal és kormánnyal, hogy a GCR/RV elkezdődött 2016. okt. 24-én (Hétfő éjjel)."
(De a bohózat még folytatódik a színpadon/Milly)





"Óraüveg"

Új Köztársaság Frissítés- kedd – 2016. okt. 25.
Publikációra e-mailen érkezett du. 2 órakor
~ Dinar Chronicles

Azt mondják, egy nap átadhat egy örökre tartó érzést, míg egy év úgy elrepülhet – hogy a valóság sem igaz. És amíg a homokóra szemei peregnek, az élményeitek a ti egyéni óraüvegetektől függnek. Néhányotoknak ez az RV előtti időszak lassúnak tűnhet, másoknak gyorsnak, néhány embernek kellemetlennek, míg másoknak nyugodtnak.


Bármelyik utat választjátok is, hogy átmenjetek az óraüvegeteken, a tapasztalat a tiétek és pontosan az, amit ebben a mostban valósítotok meg. Úgy legyen.

Az IMF múlt éjjel egy belső feljegyzésben tudatta minden központi bankkal és kormánnyal, hogy a GCR/RV elkezdődött 2016. okt. 24-én (Hétfő éjjel).


A Wells Fargo Vállalat kiküldött egy belső emlékeztetőt megállapítva, hogy szerdára a GCR/RV hivatalosan el fog kezdődni és az elő van készítve. (okt.26.)


A hívást fogadó központok, a váltó központok és a biztonsági erők személyzete készen áll a heti 7 napos 24 órás készenléti állapotra, október első napjaitól. Ők is felpörögtek egy kissé, remélve, hogy elkezdődik az RV és visszatérnek a szokásos életükre...akárcsak mi.


Észrevettétek, hogy az összes Wikileak -Hillary botrány egyre jelentősebbé válik a tömegmédia több formájában?
Ez a tervek szerint van, ahogy itt most az igazság az utolsó pillanatban derüljön ki mindkét oldalon az átlagos lakosság körében az RV-ről és megindokolja a jelenleg folyó választási ciklus felfüggesztését is.


A hét elején csendben mind Irak és Irán megtette az RI-t és az RV-t a valutájával, amiről az Iraki Újság egy országon belüli átváltási aránynak $7.00.00 USN értéket adott meg.
(Lehet, hogy 7 000-et? Ford. megj.)
Ez 12 éve tart.


Zimbabve hírül adta, hogy új kötvényt/valutát fog kiadni 2016. okt.31-én hétfőn – még fut egy oktató program, hogy segítse az országot a félelmek elhagyásával egy ilyen bátor pénzügyi döntésre akkor, amikor a lakosság még azt hiszi, hogy a nemzet halott és megtört. Ironikus, hogy kedd éjjel a ZIM legmagasabb aránya 11 551 USN (dollár) volt ; és az új aranyfedezetű ZIM teljes mértékben forgalomképes és nemzetközi lesz legkésőbb ma.

Ez 36 évbe telt.


Beszéljünk a „realitásról” és a „realitás” ugyanazokban a dimenziókban létezik, de szeparáltan. De ez egy másik területre, másik weboldalra, másik dimenzióba, másik örökkévalóságra... tartozik.


Hej, még van időtök, hogy az akaratotokat Isten javára változtassátok. Ő elfogad mindenkit, aki jön. Használjátok ki okosan ezt a néhány órát, és kérlek fontoljátok meg, hogy átadjátok az életeteket Akua
(Isten) szolgálatára, ha még nem tettétek meg.


Emberek, ez az egyetlen útja, módja annak,  hogy örüljünk és segítsük ezt a hallatlan isteni áldást itt a földön. Azt várom, hogy ne kelljen megismételni ezt az igazságot. 


Aloha Ke Akua - Isten Szeretet



Fordította M Anna


Megjegyzések:


Aloha

Hogyha felütjük a szótárat az aloha szónál, a következőket találjuk: szerelem, szeretet, együttérzés, irgalom, együttérzés, szánalom, kedvesség, hangulat, kegyelem, jótékonyság. A szót köszönésként is használják, megteremtve ezáltal a baráti hangulatot, környezetet. Az aloha szelleme, azonban belengi egész Hawaiit: az emberek mindent alohával végeznek. Ez az a kijelentés, felfogás, amivel az ott lakók mindennapjaikat élik.

http://filantropikum.com/5-hawaii-szo-ami-ujraertelmezi-az-egeszseg-a-boldogsag-es-az-eletero-fogalmat/...
----------------------------------

Ha jól tudom, az említett Zimbabve, Irak és Irán bankjai nem voltak a cabal markában. Azért tudtak már felkészülni.
Milly
-----------------------------------
Clintonról friss hír:
http://alternativhirek.blogspot.hu/2016/10/fbi-ugynokok-lazadhatnak-fel-clinton.html







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése