2016. október 13., csütörtök

Valóban izgalmas idők vannak! - Sananda 2016.10.10.




 ....Ennek következtében vagy ti tapasztaljátok meg a fájdalmat és szenvedést vagy másokat láttok átesni rajta. Mindkét út nagyon kellemetlen, mert az illúzió, amit ti építettetek fel, nagyon valóságosnak tűnik.....





Sananda 

John Smallman közvetítésével

 2016. október 10.

 



Sananda 2016. október 10.

Valóban izgalmas idők vannak!



Az emberiség lendületben van! Valóban, vannak olyan helyek a Földön, ahol nagy fájdalmakat és szenvedéseket viselnek el, de azok az egész emberiség nagy karmikus tisztulásának a területei. A nagy Ébredés felé haladó folyamatotok gyorsul és egyre intenzívebbé válik. Ha nem a konfliktus, a szegénység vagy a nagy szenvedés területén vagytok, akkor nem kell átesnetek azokon a tapasztalatokon. A feladatotok, hogy a Szeretet legyetek. Csupán a létetekkel különösen hatásosak tudtok lenni a bolygószintű gyógyulásban és felébredésben. 

Ebben a pillanatban a Földön mindenki – és valóban ebben a pillanatban – azt választotta, hogy itt legyen most, és segítsen az Emberiség Felébredésében, ami korszakok óta folyik. Azonban, ahogy már sok csatornázó és felvilágosult mondta nektek nagyon helyesen, a Földön a felébredési folyamat hatalmas mértékben megerősödött és felgyorsult az elmúlt 200-300 évben, és most éri el a tetőpontját. Ezek valóban izgalmas idők!

Ne zavarjanak titeket a fősodrású média balesetekről és katasztrófákról szóló hírei! Ilyen dolgok a Földön mindig történtek, és hozzátartoznak az illúzió játékához, amit akkor választottatok, amikor a Forrástól való elszakadásról szóló kollektív döntést meghoztátok. Ti VÁLASZTOTTÁTOK, hogy eljátsszátok a játékokat, amik magukban foglalják a fájdalmat és a szenvedést, és ti FELEJTETTÉTEK EL ezt a döntést. Ennek következtében vagy ti tapasztaljátok meg a fájdalmat és szenvedést vagy másokat láttok átesni rajta. Mindkét út nagyon kellemetlen, mert az illúzió, amit ti építettetek fel, nagyon valóságosnak tűnik.



Pedig csak a Szeretet van! Semmi más nincs, csak a Szeretet. Minden, ami létezik, a Szereteten belül létezik, ami Isten. Válasszátok azt a nevet, ami a legjobban rezonál és harmonizál számotokra a Végtelen és Legfőbb Intelligenciával, ami a Szeretet, és emlékezzetek arra, hogy nincs olyan szó vagy név, amivel le lehetne írni a végtelent és leírhatatlant. Emberekként az egymással való kommunikációhoz szavakra van szükségetek, mint pl. „fagylalt” vagy „csokoládé” - de a szavak nagyon nem megfelelő szimbólumok vagy jelzők, nem azok, mint amit jelentenek.



A Valóság teljes mértékben túl van minden emberi elképzeléseteken, és a létetek legmélyebb szintjén tudjátok, hogy amit megtestesült emberként tapasztaltok, az nem a Valóság. Ezért van az, hogy olyan sokan keresitek az értelmet, mert amit emberként tapasztaltok meg, az sohasem elégít ki titeket.

Az élmények átmenetileg eltávolíthatnak a nyomorúságos egyedüllét érzésétől, attól az állapottól, amit ti választottatok, amikor kollektíven megalkottátok az illúziót. Ti akartatok különválni Istentől, a Forrástól, a Valóságtól, a Szeretettől, a Végtelentől és a Legfőbb Intelligenciától. És így, amit olyan régóta tapasztaltok, folytatjátok a játékok játszását, amit az illúzió hoz létre. Mindazonáltal ezek csak játékok, nem valóságosak, de intenzíven érezhetők és valójában bármikor véget érhet a játék, ha azt választjátok!

Az emberiség korszakokon át tartó teljes küzdelme egy konfliktus a ti Forrástól való különválásotok és függetlenségetek intenzív vágya és a Forrással való Egység iránti intenzív vágy között. Ti egyek vagytok a Forrással, a különválás lehetetlen, de mert a Forrás Erőt adott Nektek, ami egyenlő az Ő saját végtelen Erejével, és amikor Titeket megteremtett, ti óriási képzelőerőt kaptatok, így képesek voltatok megalkotni egy olyan illúziót, ami nagyon valóságosnak tűnik számotokra a ti korlátolt emberi formátokban.



A Felébredés egy Felszabadulás attól a korláttól, amit ti választottatok, amit ti szabtatok ki magatokra, hogy teljesen megtapasztaljátok azt az illúziót, amit olyan okosan alkottatok meg. Ti korlátlan lények vagytok! A zavart okozó korlátok csak illúziók! Ti sohasem vesztettétek el a végtelen Erőtöket, amit Isten adományozott nektek a teremtésetek pillanatában. Annyira beleszerettetek az általatok felépített illúzióba, hogy azt választottátok, valóságosnak hiszitek, minden korlátjával együtt, amit az látszólag rátok erőltet.

Ti fel fogtok ébredni, mert az álmok és illúziók rövid, ideiglenes és valótlan állapotok. Mint a szappanbuborékok, amik könnyen kipukkannak és utána eltűnnek. Ti a számtalan buborék kipukkanása folyamatában vagytok abban az őrült hitben, hogy azok szorosan hozzátok tartoznak és nagyon féltek, hogyha megengeditek kipukkanni azokat, akkor megszűntök létezni.

Ti örökkévaló lények vagytok, Egyek Istennel, és ti most azt választjátok, hogy megszabadultok a félelmetektől és az illúzió satu-szerű szorításától. Nektek ebből elég volt! De mivel ez nektek olyan valóságosnak tűnik, nagy érzelmi és lelki nehézséget jelent elengedni a szorítást és hazatérni. Féltek, hogy ez nem Otthon, hogy ez csak illúzió, ahol vég nélkül és eredménytelenül keresitek az értelmet és ezért ragaszkodtok a rettegéshez, féltek, hogy a semmi szakadékába estek... ez az, ahol jelenleg vagytok. Ti, mint emberek egy valótlan álomállapotban éltek és féltek a Felébredéstől.

Közületek Mindenki, aki a Földön emberként inkarnálódva a Szeretet működtetésére érkezett, minden pillanatban a Szeretetet képviseli és  megmutatja másoknak, milyen csodálatos a Szeretet. Akik közületek elkezdtek így tenni, azokat egy hatalmas személyes Szeretet-energia mező ölel körül, ami közvetlenül hat mindenkire, aki fizikailag a közelében van, és ezután továbbhalad az emberi központjukból szabadon a világba. Amit tesztek, az abszolút pazar. Senki más nem tudja megtenni. Ti azért vagytok itt,  hogy mindössze ezt tegyétek, és nap mint nap egyre többen jöttök rá az isteni hívás tudatára, hogy ébredjetek fel és ébredjenek fel azok is, akik körülöttetek sokkal mélyebben alszanak.  

És bár senki más nem tudja megtenni azt, amiért jöttetek, senki sem tudja nem teljesíteni, amiért jött. Így nagyon figyeljetek a Szeretetre, a Szeretet-cunamira, ami mindnyájatokat körülölel, mert ha így tesztek, az továbbterjed és erősödik. Senki sincs jelenleg a Földön, aki ne érezné ezt a vibráló és végtelenül erőteljes energiamezőt. Nekik még mindig van egy választásuk – vagy elfogadni és átölelni Őt, vagy elengedni és elutasítani az Ő létezését. A Szeretet sohasem igényel, ellenőriz, sohasem ró meg, Ő megenged, és így a Földön mindenki teljesen szabadon választ.




Néhányan továbbra is elutasítják és elvetik az őket körülvevő Szeretet-cunamit, és az ő választásuk tiszteletben fog maradni. Ők ennek ellenére a legvégén azt fogják választani, hogy elfogadják azt a Szeretet, amit minden pillanatban felkínálnak nekik. Addig, ha olyanokkal találkoztok, akik elutasítják és nem akarják tudomásul venni, hogy ők spirituális lények és átmenetileg élnek emberi tapasztalatok között, ne térítsétek meg őket! Ti csak szavakkal és jelzésekkel rendelkeztek, és ahogy mondtam, ők nem megfelelő irányjelzők a Valóság felé. Az egyetlen mód ennek a tudatára jutni, ha kinyílunk a Szeretet irányában, ami az egyetlen dolog, ami létezik. Senki nem tudja a Szeretetet örökre tagadni, de joga van késleltetni a szabadságot, hogy különváljon ettől a hazugságtól.

Ne aggódjatok vagy féljetek emiatt, mert csak a Szeretet van, és ők fel fognak ébredni. Amikor örülnek, nem lesz kisebb az örömük, mint a tiétek, nem veszítenek semmit, mert nincs mit veszteni. Csak legyen meg a szándékotok, hogy Szeretetet küldjetek mindenkinek és nyugodjatok meg, Isten vigyáz a Sajátjaira, és MINDENKI a Sajátja!

A szerető fivéretek: Jesus.








8 megjegyzés:

  1. "Semmi más nincs csak szeretet!"
    Ez így igaz, csak ahhoz, hogy a mostani életünkben is megtapasztalhassuk a végtelen szeretet állapotát, előbb föl kell ébresztenünk a bennünk szunnyadó Istent/Szeretetet!!!

    VálaszTörlés
  2. Izgalmas idők?
    Számomra sokkal izgalmasabb a harmónia és a béke.
    Ezeket az állapotokat inkább hatalmas idegbajnak érezni.

    VálaszTörlés
  3. Most Sananda vagy Jesus, te Milly annyi marhaságot közvetítesz már!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a helyzet, hogy Sananda csak a földi megtestesülésben kapta a Jézus nevet. Sananda egy magas dimenzióban létezik, vagyis él, és üzen nekünk folyamatosan. Aki vevő rá, hallja is. Most is segít, tanít minket. Szerinted marhaságokat üzent? A többiek szerint nem.

      Törlés
  4. Néhány vélemény:

    Csodalatos ebreszto uzenet, szeretetteljes informacio, tudosito.
    Ennel precizebbet, erthetobbet, szebbet aligha olvastam valaha. Koszonom.

    Csodálatos és tiszta. Köszönöm Katalin!

    hűűŰ

    Libabőőőőr <3


    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Milly!, ez az üzenet nagyon rendben van :-) Szeretlek Bennetek!

    VálaszTörlés
  6. Hát ez most mi? Átt kell esni a fájdalmon meg a szenvedésen? Hát az anyád basszus ez mi.Cseréljünk helyet,fentről könnyű ugatni,szokták mondani.Na ez a színtiszta véleményem.Szerintem ez a sok ezer év szenvedés elég volt de azért rugjon még belénk párszor légyszi.De a kedvencem hogy még minket lecsesz finoman...Mi szakadtunk el önszántunkból istentől? Hmm nem emlékszek rá,szóval igaz vagy sem mindenki döntse el.De ha 7 milliárdan így döntöttünk annak eléggé nagy oka lehet.Ki tudja lehet hogy nem csak bennünk van a hiba hanem benne is van bőven.Véleményem szerint mindennek oka van,nagy eséllyel annak is oka van hogy felideesìtett ez a cikk.Bár ki tudja lehet nem is igaz az egészm

    VálaszTörlés
  7. Az égiek rendszeresen küldenek tanításokat nekünk, hogy el tudjunk igazodni ebben a káoszban, ami itt van.

    Ezek szerint mi magunk vállaltuk fel a leszületést ide, és pont ilyen kemény körülmények közé! Ezt bizony sok forrás közli.

    Ami még nehezíti a helyzetet, hogy azt is vállaltuk, hogy elfelejtsük az Istennel és a Teremtéssel való Egységünket... hogy ne tudjuk azt ki vagyunk, és honnan származunk valójában... hogy bebizonyítsuk, "süketen és vakon" is újra megtaláljuk Istent és az ő jóságát. Ezt mi akartuk, a mi lelkünk akarta!

    Tudatlanokká váltunk, de vezetve vagyunk. Csak el kell fogadni a segítséget.

    A sok ezer éves szenvedés által rengeteget fejlődtünk lélekben, még akkor is így van, ha ez elsőre nem látszik. Ez segít, segített bennünket abban, hogy felébredjünk a tudatlanságból.

    Halhatatlanná válhatunk most a lelki emelkedésünk által, de saját erőnkből kell.... Ezt mi vállaltuk. Ezért manapság nagyon fontos, hogy bízzunk is benne, és arra fókuszáljunk, hogy emelkedjünk lélekben. Mert ha nem, akkor sor zűr léphet az életünkbe. Ez is segítség tulajdonképpen. Terelve vagyunk, ezért nem hasznos dolog ellenkezni. Úgy nehezebb.

    Nagy segítség a hatalmas kozmikus energiaáramlás, aminek a befogadásával gyorsabban, könnyebben fejlődünk.

    Segítségünkre van sokféle módszer is, és a meditáció, vagy az égi üzenetek. Érdemes ezekkel élni!

    Itt van egy égi üzenet a sok közül.
    https://amivilagunk11-12.blogspot.hu/2016/09/a-sajat-isten-enetek-megvalositojava.html

    "Hogy milyen szintet tapasztaltok meg a saját életetekben, az teljesen tőletek függ, a jelenlegi létetek állapotától, attól, mire fókuszáltok, és hogy akarattal törekedjetek követni az utatokat és rezegjetek a lehető legnagyobb frekvenciával. Érezzétek, hogy nyitottak vagytok az ismeretlenre, ahova a lelketek szerint mennetek kell, a sötétségeteknek méltányolnia és átölelni kell a fényt, és átalakulni azzá vagy valami olyanná, amit soha korábban nem tapasztaltatok."

    VálaszTörlés