A Fénnyel (Isteni Ém/Isten) való találkozás mélyen megérinti lelkünket. Egyszerűen tudjuk, hogy a Fény jelenlétében vagyunk, és azt is, hogy nyitott lap előtte minden rezdülésünk. Erősnek kell lennünk, hogy el tudjuk viselni a jelenlétével járó boldogságot. És még erősebbnek, hogy meg merjük engedni, hogy a Fény belénk költözzön, teljesen átjárjon, áthasson, a magáévá tegyen. Ez akár percek alatt megtörténhet, de felejthetetlenül mély élményt hagy az ember lelkében. Megszűnünk három dimenziós, egóval rendelkező embernek lenni, s átalakulunk egységes emberré.
Az Egységből való kiszakadás fájdalma már a korábbi szakaszokban elkezdett gyógyulni, de ebben a találkozásban szűnik meg végleg. Végtelenül mély béke, szeretet és biztonság tölt el. Megszűnik az idő, nem tudjuk, hogy hová vezet a sorsunk, de biztosak vagyunk benne, hogy oda, ahol éppen lennünk kell, s csak olyat fogunk megélni, ami a javunkat szolgálja. Ezzel az átlényegüléssel valóban új dimenzióba érkezünk meg. Már létezünk, és nem “csak” élünk, mert életünk kitágult, kibővült, összekapcsolódott a szellemi tartományokkal, így megnyíltak bennünk azok a csatornák, amelyek a három dimenziós életben csak parlagon hevertek. Magasabb síkon, energiaszinten létezünk, ami több szeretetet, fényt, bölcsességet, békét és teremtő erőt is jelent.
Ezt az átlényegülést szintén követhetik fizikai tünetek, különösen ami a szívet és idegrendszert érinti. Belső növekedések, tágulások folynak bennünk. Teljes lényünkkel kell megérkeznünk a létezés magasabb szintjére. MEgértjük, hogy a három dimenzós életünk meghalt, és valami új születik, melynek az első lépcsőfokán állunk.
Mihelyt átléptünk ezen a “határvonalon”, új élet rendeződik körénk. A régi gyorsan és álomszerűen eltűnik. Gondolataink most valóban pillanatok alatt megjelennek körülöttünk, ahogyan az új emberek és környezet is. Megteremthetjük mindazt, amire eddig vágytunk, s kipihenhetjük a mögöttünk álló nehéz életszakaszt.
Először pihenés következik, mialatt egy darabig eljátszadozunk teremtő erőnkkel, magunk köré teremtünk mindent, amire csak vágytunk. Majd megjelenik bennünk egy önkifejezési vágy, amivel hozzá szeretnénk járulni minden ember boldogulásához. Érezzük, hogy melyek azok a képességeink, amiket azért kaptunk, hogy kamatoztassuk őket. Erős vágy indít arra, hogy ezt a megfelelő helyen meg is valósítsuk. Mivel megélhetésünk miatt már nem kell aggódnunk, amit teszünk, őszintén, szívből jövően, adakozóan tesszük. “Belakjuk”, megéljük ezt az új létsíkot, ami eltarthat egy ideig, bár idő már nincsen. Ezen a szinten a szellemi fejlődés új távlatai nyílnak meg, egy kiteljesedettebb, boldogabb létbe érkeztünk meg.
Kollektív szinten ez a lépés legkésőbb Jézus második eljövetelével valósul meg teljes mértékben. Ez nem egy pillanat, hanem folyamat, és nem testben, hanem fényben, rezgésben, energiában jön el. Ahhoz, hogy össze tudj kapcsolódni ezzel az Isteni jelenléttel, el kell érni egy minimális szellemi szintet, ami a szívcsakra szintje. Természetesen ettől magasabbra is lehet emelkedni. Lezáródik egy hosszú, nehéz fejlődési korszak, az átalakulás eredményeként más tudati, lelki és testi állapotban fogunk élni.
Szabó Judit: Az anyagból a fénybe