Áldás és éljenzés a Mennyek Csapatától
Sananda
|
Sananda:
Kedves Testvérek, üdvözletet hozok a teljes Mennyek Csapatától
ebben az Ünnepi Időszakban. Természetesen sokan közületek tudják, hogy a
születésnapom valóságban tavasszal volt, de ez nem számít. Mindannyian az
évnek ebben az idejében ünnepeljük. Ez az ünneplés messzire nyúlik vissza
azon az időn túl, amikor én a Földre jöttem Jézus életszakaszában. Mi
szeretjük ezt úgy gondolni, mint a Krisztusi tudat Föld bolygón való
felemelkedése ünnepének az idejét.
A Krisztusi tudatosság
Isten akarata, szelleme és szeretete
Azoknak, akik azt
tanulták a vallásukban, hogy a „Krisztus” név egyedül engem jelent, azoknak
hadd magyarázzam el. A Krisztusi Tudatosság az Isten Akaratának, Szellemének
és Szeretetének a kifejezése és megvalósulása. Magunkban van a tudás, és mi azért vagyunk itt, hogy képviseljük
Isten Szeretetét. Ebbe az életszakaszba a feleségemmel, Mária Magdolnával
jöttem, aki úgy hordozta a Krisztusi Tudatosságot, mint én, és a szerető
családunk vett minket körbe, akik mindannyian támogatták és szolgálták a
Missziót, hogy biztassák és ösztönözzék a Föld lakosait a Felemelkedésre. Azt
reméltük, hogy az akkor hozott erőfeszítéseink elhozzák az könyörület, a jó
szándék és az Istennel való mélyebb kapcsolat hullámát.
Az volt a Mennyek Csapatának a reménye, hogy mi bevezethetjük a
tudatosság emelését, ami el fogja kezdeni az Új Aranykort abban az időben.
Szerencsétlenségünkre, azoknak a reakciója a tanításainkkal szemben, akik a
mások feletti hatalmat áhították, az általunk hozott egyszerű és közvetlen
Szeretet-üzenet eltorzításához és meghamisításhoz vezetett.
És így, az az élet
óta, mi folytatjuk az inkarnációt különböző időkben, ugyanazzal a szándékkal,
hogy Békét hozzunk a Föld minden emberének. Igen, ti mindannyian, akik
olvassátok ezt az üzenetet, részei vagytok a Missziónak ilyen vagy olyan
adottsággal, és mi újra itt vagyunk, hogy befejezzük azt a munkát, amit
elkezdtünk azokban a napokban a Szentföldön. Jelenleg nagyon sok Galaktikus
barátunk segítségét élvezzük és az egész Mennyek Csapata felajánlását.
Bölcsebbek vagyunk a sötétek módszereivel kapcsolatban és erősen dolgozunk,
hogy megszüntessük a befolyásukat, akik, mint 4. dimenziós felügyelők még
egyszer közbeléphetnek, hogy megállítsanak minket.
Ebben az időben semmi
sem fog megállítani minket
Ma, 2015. december 22.
egy új korszak kezdete. Ez az Új Aranykor hírnöke lesz, amire úgy vágytatok
egy nagyon jó, nyilvánvaló módon. A program, amin mindannyian olyan keményen
dolgoztunk, hogy felvirágoztassuk, úgy fog tűnni, hogy „hirtelen” kerül a
mindennapi életetek előterébe. A következő néhány napban olyan változások
fognak jönni, amelyek először lépésenként, nyugodt módon épülnek be az
emberiség tudatába, kis harsonaszóval. Ti, akik velünk voltatok az új
gazdasági, politikai és szociális rendszerek építésében és teremtésében a
színfalak mögött, nem lesztek levertek és nem fogjátok félelmetesnek látni a
változásokat.
Ti, kedves testvéreim azok lesztek, akik nyugtatni és
vigasztalni fogjátok azokat, akik épp most ébrednek fel. Egy új szakasza
következik a mi Missziónknak, együttesen elhozni az Új Föld fényét, tanítani
és felemelni az embertársainkat, hogy képesek legyenek elfogadni a jólétet és
a szabadságot, amit most bevezetünk. Igen, ez ijesztő lesz egyeseknek, mert
ők rendíthetetlenül hisznek abban, hogy mindig fel kell készülni a
legrosszabbra és az gyanús nekik, ha jobb élet kínálkozik számukra.
Elhozni az új napokat
a kedvesség ajándékaival
Meglepő lehet
számotokra azt találni, akik elsőként olyan keményen dolgoztatok és
tartottátok a hiteteket az elmétekben és a szívetekben, hogy az embertársaitok
valahogy vonakodnak elfogadni a nagy áldást, amit most hozunk. Ez természetes
azoknál, akik gyanakvóak és félnek a változástól, még ha ez a változás jólétet és a múltban történt szolgaságból
való felszabadulást is hozza. Most a mi dolgunk megtanítani őket hozzászokni
a jó időkhöz. Milyen élvezetes lesz meglepni a barátaitokat és
szomszédaitokat a szívetekből jövő ajándékokkal, a kedvesség igaz
gesztusaival csak azért, mert jónak látjátok, és kiterjeszteni a
képzeleteteket, hogy másokat megkönnyebbültnek és szabadnak lássatok.
Ne csüggedjetek el azoktól, akik meg fogják kérdőjelezni vagy
nem értékelik a nagylelkűségetek Fényét. Várható, hogy lesznek néhányan, akik
nem értik meg a szépségét annak, amit hozunk. Megértést és mély értelmet fog
kapni az a hosszú távú cél, amit mindannyian követünk: fellelkesíteni az
egész emberiséget egy magasabb dimenziós életbe való együttes Felemelkedésre.
Kedves Partnereim, mindenekelőtt legyetek türelmesek, finoman haladjatok,
sugározzátok az öröm és a Megbocsájtás Fényét egyforma mértékben, mert nem
mindenki fogja megérteni a Missziónkat a nagy ünneplés első napjaiban.
Néhányan nem fogják elhinni nekünk az igazat, hogy az áldás,
amit hozunk valóban Anya-és Atyaistentől jön. Lehetetlennek fog tűnni
számukra, hogy egy ilyen monumentális változás eljöhet a mindennapi életükben
a Mennyek beavatkozása következtében, mivel olyan sok ideje a sötétség, a
rabság és a fájdalom fogságában élnek. Meg kell mutatnunk nekik a Fényünkkel
és a jelenlétünkkel, hogy egy ilyen kegyelem nem csak lehetséges, de az ő
mély szabadság és Béke iránti vágyakozásuk természetes eredménye a Földön. A
Fénynek ez a nagy elterjedése nem csoda és nem meglepetés azoknak, akik a
kvantum-energia mögötti tudást megértik.
Mi egyetlen egy örömteli család vagyunk
Ezt mi teremtettük meg
Kedveseim, a szívünk és az akaratunk együttes energiájával. Igazoljuk a
fizika egyszerű szabályait, az Energia és az Anyag egyszerű Törvényeit. Nem
lehetnénk megteremtve a Teremtőnk szertő akarata nélkül. Az energiáinkat úgy
tudjuk egyesíteni, ahogy a szeretett Teremtőnk szándékozta. Minket nem lehet
elutasítani és az eredmény az Igazság egy nagyszerű Kozmikus realizációja: Mi
Egyek vagyunk és kitartunk. Mi Isten Gyermekei vagyunk és érvényesülünk, mert
mi vagyunk a Fény.
A mai napon kapcsolódjatok velem és a családotok többi részével
a Mennyek Csapatában Kedveseim, és együtt találkozunk, mint EGY, a szivárvány
hídépítői, akik bejelentik ezeket az új időket, és akik megteremtik a
legszebb ünnepséget, amit a Föld valaha is látott. Nevetni és sírni fogunk,
és átöleljük egymást, és soha nem fogjuk elfelejteni ennek az értékes időnek
az örömét, amit együtt megéltünk.
A fivéretek, Sananda vagyok. Örökké szeretlek benneteket.
|
Átvette: Dr. Kathryn E. May, December 22, 2015
|
Fordította MAnna
Halleluja Istennek!
VálaszTörlésÉljen az Aranykor mindörökké
Ha olyan eggyek vagyunk akkor karácsony napján mért hagyták azt hogy 8 ember ha jól emlékszem meghaljon a tornádó miatt amerikában? Az zavar tényleg hogy itt volt a karácsony és a hiradóban az ment hogy itt ott tornádó,angliában árvíz ausztráliában meg erdőtűz,a kár mindenhol jelentős és a roszabb hogy mindenhol sokan meghaltak,szóval úgy érdekelne hogy ezen az 1 napon mért nincs minden rendben? Emberek rájönnènek hogy vannak csodák!!! Már ha vannnak.
VálaszTörlésMég ma is éheznek, szenvednek és halnak meg emberek. Ez pont azért van, mert még az Egységet nem értük el valójában. Itt van bennünk, de mégsem élik meg sokan. Ezért a sötétség, a szétválasztottság még mindig hatalmat gyakorol felettünk. Ez visszafelé is igaz. Az ördögi körből ezért csak lassan lehet szabadulni -ami a végénél tart- és külső segítség is kell hozzá... a csodák... aki ráhangolódik a magasabb energiára, azzal csodák történnek már jó ideje.
VálaszTörlés