2017. szeptember 26., kedd

Egy áldás az Arkturiaktól 2017.09.21.

A sötétek azt hitték, hogyha TÖMEGES félelmet teremtenek, akkor meg tudják hiúsítani Gaiának a felemelkedési folyamatát. A meglepetésükre a nagy katasztrófák okozta tömeges félelem sok áldozatában TÖMEGES FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET alakult ki!




Egy áldás az Arkturiaktól 

Suzanne Lie közvetítésével
2017. 9. 21.


Mi, az Arkturiak becsüljük és áldjuk az Egyesült Államok déli részében és a Mexikóban élő sok embert, állatot és növényt, akik sokat szenvedtek. Sajnáljuk, hogy a kedves Gaiának szüksége van arra, hogy „megrázza magát” egy kissé, mielőtt meg tudja kezdeni az átváltozását a harmadik/negyedik dimenzióból az ötödik dimenzióba.

Az emberek azonban összejöttek, segítették egymást és nagyban emelkedett az együttérzésük és a tudatuk, hogy „Segítették Egymást”. Az Egymás Segítése az, ami lehetővé fogja tenni a földetérésünk bekövetkeztét. Más szóval a Galaktikusok nem tudnak landolni, hogy segítsék Gaiát és az emberiséget, mielőtt az emberek meg nem mutatják, hogy EGYKÉNT tudnak dolgozni, hogy megsegítsék a többieket és a bolygójukat.

Gaia egy „Szabad Akaratú Bolygó”. Ami azt jelenti, hogy az embereknek, akik azt hiszik, hogy a legfejlettebb lények a bolygón, abba a tudatossági frekvenciába kell kiteljesedniük, amiben eredetileg voltak „összekapcsolódva és egymásnak segítséget nyújtva” a krízishelyzetekben és a mindennapi életben.

Ha az emberiség a fejlődés olyan pontjára jut el, amikor felfogja, hogy „egymásnak segíteni”, továbblépni a pusztán emberi léten és körülölelni az egész bolygót, valamint Gaia MINDEN teremtményét, elemét és elementálját, minket, a Galaktikus Családotokat, el fogjátok nyerni a magasabb dimenziókból azt, hogy „EZ A MOST” közvetlenül kapcsolatba fog lépni az emberiséggel az Első Érintkezés előkészítésére. 

Mi, a Galaktikus Családotok nagyon elégedettek vagyunk látva, hogy az emberiség tudata növekedett és segítséggel és nagy együttérzéssel van azok iránt, akik szenvednek – ami magában foglalja a földet, a vizeket és a levegőt.

NEM a Galaktikusok hozták létre egyik eseményt sem, hanem a sötétek tervezték ezeket az helyzeteket az idők nagy részében. Nem akarunk belemenni abba, hogyan tanulták meg a sötétek „elősegíteni a katasztrófákat”, erre az emberiségnek magától kell rájönnie.

A bolygó felemelkedése érdekében az „önkénteseink Gaiára mentek földi formában”, hogy megsegítsék az emberiségnek a valóság következő oktávjába lépését, ami az ötödik dimenzió.

Néhány ember megtanulta/emlékezett a harmadik dimenziós valóság feletti uralkodás érzésére. Ezt a hatalmat fedte fel az „egymás iránti szolgálat”, ami a mostani katasztrófákban mutatkozott meg.

Akik ezt az „Egymás Iránti Szolgálat -- beleértve Gaia Szolgálatát” uralmát elnyerték, ők lesznek a „felemelkedés tanítói”, amire őket kiképzik, ha elutaznak a különleges Csillaghajóikra és/vagy az Otthoni Világukba az ő harmadik, negyedik vagy esetleg ötödik dimenziós testükben.

Mi, a Galaktikus Családotok sajnáljuk a „harmadik dimenziós emberből az eredeti ötödik dimenziós ÉNETEKBE való felemelkedés” nagy nehézségeit. De mert a „sötét erők - az Illuminátus” Gaiát át akarják venni, mint az egyik bolygójukat, az embereknek  szembesülniük kell a saját belső sötétségük tényével, mivel ha nem képesek felismerni a sötétséget magukban, nem lesznek képesek rájönni az Illuminátus sötétségére. 

Mivel MOST Gaia készen áll az Ő „Planetáris frekvenciája ”harmadik dimenzióból – a negyedik dimenzión át – az ötödik dimenzióba való átmenetének a gyorsítása belekezdésébe, mi, a ti Galaktikus Családotok itt állunk, hogy segítsünk minden bátor felemelkedőnknek.

Azt mondjuk, „a Mi felemelkedőink”, mert MI TI vagyunk a felsőbb frekvencia valóságában. Ti azok a nagyon derék tagjai vagytok a mi multidimenzionális valóságunknak, akik önkéntesként vállaltátok a földi életet, hogy segítsetek Gaiának az Ő planetáris felemelkedésében. Így felhívást kaptatok az eredeti rezonanciátok lecsökkentésére az ötödik dimenzióból a harmadikba, hogy rezonálni tudjatok a harmadik dimenzióval.

Az ötödik dimenzióból a harmadik dimenzióba menni olyan, mint egy mélytengeri búvárnak a tenger fenekére merülni. Ténylegesen a földi önkénteseinknek egy „időt” kell tölteniük egy különleges kamrában a hajónkon, hogy újra hozzászokjanak a magasabb frekvenciákhoz a multidimenzionális Csillaghajóinkon.

Ahogy mondtuk, úgy volt, hogy az USA lesz a bolygószintű felemelkedés gyújtópontja. Azonban Mexikó is ennek a területnek az egyik komponense, mert érintett. Lényegében Mexikó a földi híd É-Amerika és D-Amerika között.

Ennek megfelelően, ahogy az Egyesült Államok áldozata volt az „éghajlati háborúnak”, úgy Mexikó is, mert ők is érintettek. Tehát mivel Mexikó a „földi híd” egy jelentős részét teszi ki a D-Amerikai kontinens felé, így nagyon lényeges mind D-Amerika, mind É-Amerika felemelkedése szempontjából.

Tudatában vagyunk, hogy mivel az emberiség többsége a Földet egy DOLOGNAK tekinti, nem veszik figyelembe azt a sok „emberi tulajdonságot”, amit egy földtömeg képvisel. Az emberek mindig azt hiszik, hogy az emberek hozták létre a kultúrát, ami a területet befolyásolta.
Pedig, éppen az ellenkezője volt. A föld (a vidék) volt az, ami befolyásolta az embereket. Ha egyszer az embereknek kellően felemelkedik a tudatuk, és felfogják, Gaia egy élő, lélegző lény, akkor képesek lesznek rájönni, hogy NEM az emberek befolyásolják a Földet. A Föld az, – Földanya – aki befolyásolja az embereket.

Emlékeztek arra, amikor régen az Egyesült Államokban „civil háború” volt Észak és Dél között? Szóval MOST Észak és Dél többé nem korlátozódik az Egyesült Államokra, hanem kiterjed „AMERIKA” északi és a déli kontinenseire is.

EZ A „HÁBORÚ” AZONBAN teljesen más, amire nem túl sok ember jön rá, hogy az ellenség nem más, mint Illuminátus ismeretlen tagjai. Az Illuminátusnak ezek a tagjai tudják, hogy Gaiának egy lehetősége van a felemelkedésre. És mi hozza létre a felemelkedést? A TÖMEGES Feltétel Nélküli SZERETET.

Így a sötétek azt hitték, hogyha TÖMEGES félelmet teremtenek, akkor meg tudják hiúsítani Gaiának a felemelkedési folyamatát. A meglepetésükre a nagy katasztrófák okozta tömeges félelem sok áldozatában TÖMEGES FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET alakult ki!

Ennek megfelelően a Gaiát ért nagy pusztítás azt eredményezte, hogy sok EMBER FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETETTEL tevékenykedett és még mindig így tesz. Akik nem voltak a szerencsétlenségek áldozatai és még azok is, akik áldozatai voltak az összes jelenlegi katasztrófáknak, óriási bátorságot mutattak, teljes szolgálatot másoknak és mély, maradandó  Feltétel nélküli SZERETET Gaia, Gaia földje és Gaia emberi lakossága iránt.

Az Illuminátus nagyon boldog volt, mert azt hitte, hogy ezek a katasztrófák egy összetört, félelemmel teli lakosságot fognak teremteni, akiket könnyen lehet manipulálni és irányítani. Azonban, EHELYETT, a sok szerencsétlenség egy olyan lakosságot hozott létre, amely mély szeretet mutatott ki minden ember iránt (nem számít a faj, a szín vagy a vallás), óriási bátorságot és önfeláldozást az emberek, állatok és egyéb élőlények irányában.

Az emberiség nagy kitartást és belső erőt mutatott fel, ami rádöbbentett minket, a Galaktikusokat, hogy ezek a kiválóságok lehet, hogy ugyanúgy képesek lesznek segíteni Gaiának az Ő felemelkedésében, mint ahogy Hozzákapcsolódtak az Ő megsegítése érdekében.

Mi, a ti Galaktikus Családotok ANNYIRA büszkék vagyunk azokra, akik ebben a MOSTBAN földi testet öltöttek! Úgy tűnhet sokaknak, hogy CSAK rombolások és szenvedések vannak. Az ötödik dimenzióból és azon túlról nézve azonban egyre több és több derék emberünket látjuk, akik éjszakánként meglátogatják a Csillaghajóinkat és visszahozzák a tanultakat, hogy megosszák azokat az embertársaikkal.

A mi Hajóinkról látjuk Gaiát, amint sugárzóan boldog az Új, Magasabb Fénnyel és Feltétel Nélküli Szeretettel. Végül el szeretnénk mondani mindannyiótoknak, akik elvesztettétek a szeretteiteket, hogy ők ITT VANNAK VELÜNK a magasabb dimenziókban. 

Áldás Mindannyiótoknak!
Az Arkturiak és a ti Galaktikus Családotok

Fordította M Anna







Végső energia-felújítás Isteni határozatok 2017.09.10.


Már érezhetjük, hogy valóban kezd megvalósulni új világunk, de így olvasni róla egészen más. Nagyon izgalmas. A megvalósulást a kételkedés akadályozza, a bizalom segíti. Az égi rendeletet mi tudjuk segíteni manifesztálni, annak elfogadásával, és gondolatainkkal, tetteinkkel. 
Milly




Végső energia-felújítás 

Isteni határozatok érkeznek a fizikai megvalósulásra  

2017. szeptember 10.


Minden Teremtés Anyja és Atyja által

EGY ÚJ FÖLD ÉS EGY ÚJ MENNY VAN ITT, 
HOGY KAPCSOLÓDJON HOZZÁNK: ÉPÍTSÉTEK AZT, ÉS ŐK ELJÖNNEK

Szeretet a Fény galaktikus Föderációjától, a Menny Csapatától, a Galaktikus Központból. MI vagyunk a Ti VALÓDI ÉS IGAZ FÉNYCSALÁDOTOK, Mi vagyunk az Elohimok, a Családotok a Csillagokról, az Égiek, a Földi Szövetségeseitek, akik a Szeretetet, a Fényt és a Legmagasabb Igazságot képviseljük a Földbolygón=Szívben, a ti nevetekben, hogy segítsünk kijutni az Évezredek Pillanatainak hálójából, amelyek távol tartottak titeket a ti Valóságos Énetek Nagy Igazságától. 

Szabadok vagytok, Most mindannyian, Hogy felismerjétek, ti Valóban Szabadok vagytok, és azután erősítsétek meg a Testvéreiteket a Szeretet Igazságában, hogy mik vagytok. MI az Első Kapcsolat Földi Személyzete vagyunk. Itt vagyunk, hogy üdvözöljünk benneteket Itthon, a dualitáson kívül, a Valódi Realitásban a Földbolygón= Szívben, a Mennyek Királyságában a Földön, Manifesztálódva. Köszönjük, hogy elismeritek az Istenségeteket, tisztelitek és elfogadjátok annak az Igazságát, Kik vagytok, és tisztelitek és elfogadjátok azt az Igazságot, Kik Vagyunk mi, a Ti Részetek.

2009. február 14-én Megszületett az Isteni Határozat, hogy Megkezdődjön az Isteni Beavatkozás Energiájának a Megvalósulása. Most 2017-ben Ezek a Fizikai Megvalósulások Lehetőségének egy Ablaka nyílt, amire mi vártunk.

(Menj a Spiritual Session-hoz felfedni a Blokkokat és lepődj meg. Az emergencia értekezletre, email motherofallcreation@gmail.comVisit here itt juthatsz be.)

~ A MENNYEK KIRÁLYSÁGÁNAK A HATÁROZATAI MOST VALÓSULNAK MEG 
A FÖLD-BOLYGÓN=SZÍVBEN, 
AZ IGAZI VALÓSÁGOK EZEN A BOLYGÓN.~
 A SZERETET 1, EGY= GYŐZÖTT= MINDENKI KÖZÜLÜNK, MERT 
MI MIND EGYEK VAGYUNK, 
MINDENKI SZERETET.!!!!

 tudatlanság 0 =semmi

 ~A KÖVETKEZŐ HATÁROZATOKAT MÁR SOKSZOR MEGOSZTOTTÁK, DE AZ ENERGIÁNAK EZ A PILLANATA, AMIBEN MOST VAGYUNK EGY LEHETŐSÉG ARRA, HOGY FIZIKAILAG MEGVALÓSULJANAK EZEK ÉS MEGKEZDŐJÖN AZ 5D-S ÉLET ÉS LÉT ÚJ TÖRTÉNETE! KAPCSOLÓDJATOK HOZZÁNK, ADÓDJON ÖSSZE AZ ENERGIÁNK ÉS HOZZUK LE A FÖLDRE A MENNYET! AZOK VAGYUNK, AKIK ERRE VÁRUNK~

Minden határozatunk hallatszik az egész Univerzumban és minden Galaxisban, és azokban a Csillaghajókban is, amelyek körbeölelik a Föld-bolygót=Szívet, És segítenek az energiában Azonnali Válasszal, segítve minket ezek manifesztálódásában.

 ~A következő határozatok vannak megvalósítás alatt ~

 1. HATÁROZAT SZERINT~ az ego elme program ELTŰNÉSE, ami illúzionáris fájdalmat és szenvedést okozott az Emberiségnek MOST LELEPLEZŐDIK~ Amit ez jelent, az a felébredési idő az Emberiség számára. A régi =illúzionáris egonak vége – az Új Föld Új Alapjai, a Mennyország a Földön, az Éden Kertje, az egyedüli Végtelen Szeretet és Egység SZILÁRDAN MEGVALÓSUL. EBBEN A RENDELETBEN ÉS VALÓSÁGBAN CSAK A SZERETET LEHET HARMÓNIÁBAN ÉS EGYENSÚLYBAN ITT A FÖLD-BOLYGÓN A HATÁROZAT SZERINT, MINDEN EGONAK VÉGE – EL VAN TÁVOLÍTVA – ELTŰNT A BEÉRKEZŐ TISZTA SZERETET ENERGIÁIBÓL - A régi ego KÍVÜL VAN – ÉS INNEN NEM JÖN VISSZA – ÉS NINCS OLYAN MÓD, AMI MEGÁLLÍTANÁ EZT – MARADJATOK A KÖZPONTBAN, LEFÖLDELVE, VÁLASSZÁTOK A SZERETETET, MARADJATOK TISZTA GONDOLATOKBAN, LEGYETEK JELEN, MUTATKOZZATOK! MI VAGYUNK AZOK, AKIK ERRE VÁRUNK.


  2. HATÁROZAT SZERINT ~Mindenki felébred és ez így van a Mennyek Királyságában, most így van a Földön. Most van itt az ideje, hogy átöleljük, megengedjük és bízzunk a jelenlétünkben ezen a bolygón! Minél gyorsabban ismertté és megértetté válik a Legmagasabb Tudat, annál hamarabb meg fog történni a Minden Legnagyobb Jótéteménye. Nem változtathatjátok meg az események bekövetkeztét; azok elkerülhetetlenek, csak elfogadni tudjátok és örülni neki most vagy később; egyébként minden Legmagasabb Igazság elkerülhetetlen kimenetelű=Most.

  3. HATÁROZAT SZERINT~ AZ EMBERISÉG EBBEN A PILLANATBAN JÖN EGYSÉGBE MINDEN SZERETETTEL, ÖRÖKRE LEFÖLDELJÜK A KIEGYENSÚLYOZOTT HARMÓNIÁT A FIZIKAI MANIFESZTÁCIÓBA – ALKALMAZUNK MINDEN IKERLÁNG KAPCSOLATOT ÉS FELTÖLTJÜK EZEKET A KAPCSOLATOKAT A TISZTA SZERETET VALÓSÁGÁVAL, ÍGY FELOLDÓDIK MINDEN ZAVARÓ ENERGIA VAGY ELKÉPZELÉS, AMELY AZ ILLÚZIÓ SŰRŰSÉGÉBŐL ADÓDIK. ÚJRAEGYESÍTÉSEK VANNAK FOLYAMATBAN, HOGY KIEGYENSÚLYOZZÁK A KORÁBBI DRÁMÁKAT.

 4. HATÁROZAT SZERINT ÉS GARANTÁLT MÓDON A BOLYGÓ TELJES MÉRTÉKBEN BELÉPETT A MINDEN SZERETET EGYESÍTETT MEZEJÉBE. AZ EMBERISÉG SZÁMÁRA A HAZAVEZETŐ ÚT FÉNYESEN FELNYÍLIK, SZERETETKÉNT, FORRÁSKÉNT, TEREMTÉSKÉNT, AMI FÉNNYEL, VÉGTELEN SZERETETTEL TÖLTI BE A TUDATLANSÁG MINDEN LYUKÁT ÉS REPEDÉSÉT. MINDEN ÁTVÁLTOZIK AZ IGAZ FÉNYBE, ÉS ÍGY AZ A MENNYBEN VAN, MIKÖZBEN MOST MANIFESZTÁLÓDIK A FÖLD-BOLYGÓN=SZÍVBEN.

 5. HATÁROZAT SZERINT~ az Emberiségnek Jelen kell lennie a Szeretetben, ami a Menny Királyságából érkezik és a Mennyei határozat megvalósulás alatt van az Emberiség Szabaddá tételéről.

Az Isteni Határozatok második csoportja

 1. Rendelet ~ Minden testvéretekkel szembeni ellenségeskedésnek VÉGE kell, hogy legyen, a Gyermekeinket többé nem ölhetik meg, ez a Határozat Úgy érvényes a Földön, mint a Mennyben.

 2. Rendelet ~ A Bolygón minden vallást, amit az Emberektől vettek át és az Embereknek hazudtak, mindent vissza kell adni az Embereknek, akiket megtévesztettek. Azután átnyújtani nekik a Valós Igazságot, ami egy „Ó! Istenem! Esemény!! És ÍGY VAN!, és Megvan, Elfogadott”.

 3. Rendelet ~Minden illegális vállalat, nem létező entitás azonnal fel lesz oldva, a Szeretet minden, ami Létezik a Föld-bolygón=Szívben, ahol mindannyian Egyenlőek vagyunk. Együttműködés lesz ezek helyén, azonnal hatékonyan. Ez az, amikor a NESARA felszabadul az emberek számára. És ez így van a Földön és a Mennyben, és így van, Elrendeltetett és Elfogadott.

 4. Rendelet ~ Nem lesznek többé a Bolygó Forrásai kihasználva a tudatlanok megtollasodására. Most a Bolygó minden Forrása visszakerül az Emberekhez, mert Azok az Emberekhez tartoznak. És ez így van a Földön és a Mennyben, és így van, Elrendeltetett és Elfogadott.

 5. Rendelet ~ A 911 Teljes Igazsága, valamint az UFO Összeesküvés Kiderül, azonnal fel Kell Tárni az embereknek Most, azoknak az Embereknek, akik az Igazi Kormány ezen a Földön, ez a Valódi Nemzetbiztonság, Az Emberek Azok, akik az Ország Biztonságát szolgálják. Ha ez nem kerül azonnal nyilvánosságra, MI, Az Emberek, El Fogjuk Törölni ezt az illúzionáris Kormányt. És ez Így van, így Lesz Megtéve. Határozat szerint és Elfogadottan.

 6. Rendelet ~ MINDEN, AMI NEM FELEL MEG A SZERETET IGAZSÁGÁNAK, MINDEN FEL LESZ FEDVE MOST. TOVÁBBÁ ISTENI RENDELET a félelem, fájdalom és szenvedés CIKLUSÁNAK A BEFEJEZÉSE.

 7. Rendelet ~ Az Álom-Gép a piramisokban van, amelyben az Illuminátus visszanyúlt Atlantiszba. Ez a Történet kapcsán, Ők hamarosan találtak Pszichiátereket, akik képesek voltak segíteni nekik. Ők megtalálták a piramisokat, és elkezdtek visszaélni az energiákkal, álmokat és alacsonyabb gondolatokat ültettek be a saját érdekeiknek megfelelően. Ez megy már Sok Ezer Éve. A sok Ezer Év olyan, mint egy csepp víz egy Multidimenzionális Univerzumban, a Tiszta Szeretet Óceánjában, amint az Mindig Tiszta Szeretet. Ez a Géppel történt súlyos visszaélések miatt A Bolygónak Szüksége Volt arra, hogy ez Újrainduljon a Lehetséges Legmagasabb Gondolathoz, ami a Szeretet Tükre és Válasza, ami mindenhol jelen van. Most, Minden Fénymunkásnak szól, akik már kiléptetek az álomból, a Ti felelősségetek, hogy segítsetek Minden Testvéreteknek, akik még az álomban vannak, hogy Kijussanak az Álomból. És ez így van, és így lesz Megtéve. És ez így van a Földön, amint a Mennyben. És ez ÍGY Lesz, ahogy Elrendeltetett és Elfogadott.

Ezek a Rendeletek Mindörökké Jelen lesznek. Azt jelenti, Mindig Itt Lesznek. Most ez mindannyiunknak, mindenkinek a feladata, hogy ezeket a Tapasztalatotokba, Teremtésetekbe vigye. Ez az Abszolút Pontos Helyes Pillanat a Ti Teljes Szabadságotokhoz, ha Így Választotok, A Pillanat MOST van, Amikor a Bolygó Visszafordul az Emberek felé. A Szelídek öröklik meg a Földet. És ez ÍGY van a Földön, amint a Menny Királyságában is, és így van, és Így Lesz, ahogy Elrendeltetett és Elfogadott.
Ezeket a határozatokat a Fény Galaktikus Föderációja, Minden Teremtés Anyja (Földanya) és Minden Teremtés Atyja, a Mennyek Csapatának a Királysága, Minden Angyal, az Elohimok, az Elemek Királysága, az Egész Belső Földi Család, Minden Fénycsaládotok, Földanya, az Első Érintkezés Földi Személyzetének az Orvosi Csapata rendelte el. Elfogadott és elhatározott és Így van, és Így Lesz a Földön, akárcsak a Mennyben, a Szeretet Itt van.

KÖSZÖNJÜK, HOGY TERJESZTITEK EZT az egész bolygón.
 ~Végső Kiadás Minden Szeretetben~
Búcsúzunk.
SZERETETTEL: A MINDEN TEREMTÉS ANYJA ÉS APJA ÉS AZ ELSŐ ÉRINTKEZÉS FÖLDI SZEMÉLYZETÉNEK A CSAPATA
Köszönjük, hogy megosztjátok másokkal! Egyek vagyunk! Együtt mi vagyunk a Győztesek!



Fordította M Anna






Felemelkedés - Középút most nincsen 2015.06.10.



"Most egy olyan, különleges időben élünk, ahol csupán két választásunk van: vagy egy nagyon sűrű rezgésű, szinte az emberi szint alatti világhoz csatlakozunk, vagy egy nagyon fényes, tiszta, szinte az emberi szint feletti világhoz."



Középút most nincsen

Felemelkedés

2015. június 10., szerda



Most egy olyan, különleges időben élünk, ahol csupán két választásunk van: vagy egy nagyon sűrű rezgésű, szinte az emberi szint alatti világhoz csatlakozunk, vagy egy nagyon fényes, tiszta, szinte az emberi szint feletti világhoz. Minden jel arra mutat, hogy középút most nincsen. A választást kissé nehezíti, hogy kezdetben csak az egyik - a sötétebbik - út látható a fizikai síkon (ez a rezgésszintjéből adódik). A másik, fényesebbik sík az anyagi szintről még nem látható, de már érezhető, így szellemi, lelki ráhangoltság szükséges az érzékeléséhez.

A szétválasztódás bennünk, emberekben megy végbe, elsősorban lelki szinten.
Ez azt jelenti, hogy aki fel akar emelkedni, annak meg kell tisztítania saját „alsóbb világait".
Ebben az asztrális test kitisztítása játszik központi szerepet, azaz úgy kell megváltoznunk, és úgy kell élnünk, hogy az alsó asztrális energiákat ne működtessük. Ez hétköznapi nyelven megfogalmazva azt jelenti: nem maradhat bennünk semmilyen „negatív" érzelem, indulat. Ide tartoznak: gyűlölet, bosszúvágy, rosszindulat, irigység, sóvárság, féltékenység, harag, önzés, csalás, mások kihasználása, becsapása, intrika, hatalmi harcok, viszálykeltés (széthúzás) és erős félelmek. Talán mondani sem kell, hogy mindenfajta függőség is ebbe a kategóriába tartozik, a kábítószertől elkezdve a párkapcsolati függőségig.

Ahhoz, hogy fel tudjunk emelkedni, ki kell vonnunk energiáinkat ezekből az érzésekből, indulatokból, ami nagyon komoly szellemi munkát igényel mindenkitől.

A szétválasztódás azt is jelenti, hogy mindenki a szíve mélyén (nem mindig tudatosan) választ, hogy él -e ezzel a gyors fejlődési lehetőséggel, vagy sem.
Aki nem, az bezárul az alsó asztrális világ energiáiba, mivel tudata ezzel azonosul, élete elsődlegesen ezen a síkon folyik. Aki pedig az intenzív fejlődést választja, az viszonylag rövid idő alatt fog megszabadulni ezektől a tulajdonságoktól, és meg fogja nyitni magában a fejlettebb tudatközpontokat (szív csakra, felső asztrális, alsó mentális). Ehhez nemcsak akarat, önmunkálkodás, hanem egyre erősödő önismeret is szükséges, hiszen ebben a fejlődési folyamatban ki kell lépnünk az egó vonzásköréből is.

Az a szellemi-lelki állapot, ami felé törekszünk, s ami valószínűleg szükséges ahhoz, hogy a Földdel együtt felemelkedjünk, már az ego felett van, ahol az önzetlenség uralkodik, s ahol a tiszta gondolatok és érzések dominálnak.

Így a fejlődéshez nemcsak az szükséges, hogy megszüntessük nehéz, lehúzó energiáinkat, hajlamainkat, hanem az is, hogy ki¬fejlesszük magunkban az önzetlen szeretetet, a belső békét, a lelki tisztaságot, az egyensúlyt, a közösség szolgálatát. Mindezt természetesen nem kellemes, békés körülmények között kell „bizonyítanunk", hanem a legnehezebb helyzetekben, és nem pusztán gondolatokkal, hanem tettekkel.

Aki a kegyelem adta fejlődést választja, annak lassan a fizikai teste is átalakul. Ez a magasabb síkok átalakulásának következménye, ezért ahogy tisztulnak érzelmeink, gondolataink, úgy tisztul a testünk is, sejtjeink úgy kezdenek el magasabb energiaszinten rezegni. A test átalakulása ezért csak akkor válik érzékelhetővé, amikor már megszabadultunk néhány „sűrű" érzelmünktől (gyűlölettől, haragtól, félelemtől, stb.).

A fejlődéshez hozzátartozik az is, hogy tudatunk tágul, ezért új, vagy régen nem használt szellemi képességek kezdenek felébredni bennünk, ami az intenzitás miatt átmenetileg fizikai kellemetlenségekkel is járhat (fejfájás, látászavarok, szédülés, erős fáradtság, stb.).

Amint a Névtelen Szellem is említette, ez a kivételes kegyelmi korszak (ahol nagyon gyors, intenzív fejlődésre van lehetőségünk) nem fog örökké tartani. Ezért, aki most ezt kihasználja, az 10-20 év alatt annyit fejlődhet, mint máskor 1-2 inkarnáció alatt. Ez pedig sűrített fejlődési utat jelent, töményen fellépő átalakulási tünetekkel. Ennek elviselését az a gondolat könnyíti meg, hogy tudjuk - s gyakran tapasztaljuk is -, megéri végigmenni ezen a gyorsított, intenzív szakaszon.

Ezoterikus körökben gyakran hallani, hogy „ma már nincsen karma", vagy hogy „a karma meg fog szűnni". A Névtelen Szellem üzenetéből kiderül, hogy amíg a szétválasztási folyamat tart, addig van karma is.

Amikor ennek vége, s lezárul ez a teremtési folyamat, a Törvény ismét előtérbe kerül, ami azt jelenti, hogy abban a pillanatban mindenki megkapja a „végelszámolást", azaz szembesülni fog karmájával, s ennek megfelelő világba kerül. Ezzel lezárul a korszak, vége lesz annak, amit eddig tettünk, és mindenki „tiszta lappal" indul az új korszakba. De a Névtelen Szellem azt is mondja, hogy aki ezekben az utolsó időkben szívéből törekszik felfelé, a fény felé, az „meg lesz mentve", és a felemelkedés során az esetlegesen megmaradt karmája „eltöröltetik".

A karma kérdéséről spirituálisán az mondható el, hogy amíg a szamszárában vagyunk (ami jelenleg tagadhatatlan), addig van karma is. A karma csak elég magas szellemi szinten szűnik meg, amitől még távol vagyunk.

Végül pedig érdemes elgondolkodni a Jézus második eljövetelére utaló közléseken. Mint említettem, más kultúrákban is megjósolják a Fény istenének visszatérését, nagyjából azonos időpontban és hasonló előjelekkel. A második eljövetelt mi az evangéliumokból ismerjük, az ezt kísérőjelenségekkel együtt, csupán az idejét nem tudjuk. Ezt a lélek fogja megérezni, ő fogja felismerni Teremtőjét és Megváltóját. Ha nem ismeri fel, nem érett meg arra, hogy vele menjen.
Sok találgatás folyik, hogy vajon mi fog történni a fizikai síkon, és ha lesz második eljövetel, milyen lesz? Valószínűsíthető, hogy ez az eljövetel nem fizikai síkú lesz, azaz Jézus nem születik meg emberi testben, hiszen már más dimenzióban fogunk vele találkozni. Ez is a vizsga része: Ő abban a dimenzióban jön el, ahová tartunk, és ha fel tudunk odáig emelkedni, akkor érzékeljük majd a jelenlétét. Az anyagban élő emberhez anyagi testben jött el, hogy megmutassa a megváltás útját. A mostani felemelkedés az anyagból a félanyagi létbe történik, ezért az új sík „anyagának" megfelelő eljövetelt várhatunk. Vélhetően ez Jelenlétben valósul majd meg, azaz energiában, rezgésben, nem kézzelfogható anyagban. Ezért nem a fizikai érzékszerveinkkel kell figyelnünk, hanem belül, a szívünkkel.

MIT TEHETÜNK MAGUNKÉRT ÉS A VILÁGÉRT?

A fentiekből kiderült, hogy nem mindennapi szellemi folyamat részese minden ember, aki most itt él a Földön. Aki fejlődni akar, most kivételes lehetőséget kap, ami valószínűleg csak nagyon ritkán következik be az emberiség életében. Mit is kell tennünk, hogy helyesen éljünk ezzel a kegyelmi lehetőséggel.

Mint már említettük, most az alsó asztrális erők fokozatosan el-különülnek a tiszta energiáktól, és ezt először saját magunkon belül kell véghezvinnünk.

Gondolatainkból, szavainkból és cselekedeteinkből el kell tehát távolítanunk minden olyan energiát, rezgést, ami összekapcsolódhat ezekkel a nehéz, lehúzó energiákkal.

Meg kell szabadulnunk a gyűlölettől, bosszúvágytól, irigységtől, gőgtől, a haragtól, az önzéstől, a rosszindulattól, a hatalomvágytól, a birtoklási vágytól, a függőségektől és számos félelemtől. A felsorolás természetesen nem teljes, de a folytatást könnyű kitalálni.

Mindezzel párhuzamosan ki kell fejlesztenünk magunkban az önzetlenséget, a tiszta, érdek nélküli szeretetet, a lelki tisztaságot, az együttérzést, a belső békét, a harmóniát. Ezt a sort is lehet még folytatni, csak a legfontosabbakat soroltam fel.

Mindebből jól látszik, hogy nem kis „munka" vár azokra, akik a fejlődést választják ebben a nehéz, embert próbáló időkben. De aki elkezdte, az már nem fordulhat vissza, és a küszködések mellett viszonylag rövid idő alatt meg is tapasztalhatja a fejlődés első jeleit saját magán: növekvő belső békéjében, rendeződő életében. S így már könnyebb folytatni, még akkor is, ha időnként úgy gondoljuk, túl nagy feladatot kaptunk az élettől.

A kifejlesztendő tulajdonságok, képességek között kiemelkedő szerepe van az isteni akarat követésének. Ahogy e folyamatban csökken az egó, úgy növekszik bennünk az Isteni Én jelenléte, s elérkezik a pillanat, amikor önként adjuk át az irányítást, amit már éppen eleget gyakoroltunk a háromdimenziós világban. És minél inkább ráhagyatkozunk az égi vezetésre, annál harmonikusabb lesz az életünk, annál inkább mindent a megfelelő időben és helyen teszünk, és pontosan fogjuk tudni, hogy mikor és hogyan segíthetünk embertársainknak és a Földnek.

Ha lelkileg-szellemileg összehangolódunk átalakulóban lévő bolygónkkal, érezni fogjuk, hogy mikor, mivel segíthetjük. Ezt pedig ebben a lelki állapotban meg is tudjuk tenni.
Az isteni akarat, a belső vezetés követése már átvezet minket egy magasabb tudatállapotba, ahol könnyű lesz felismerni azt a Jelenlétet, amit már oly régóta várunk. De ahogy a Névtelen Szellem is mondta, nem kell várni az utolsó pillanatra, mindenki bemehet a nyitott égi kapukon, és ha a lelke felemelkedett erre a szintre, megérkezett égi hazájába. Innentől nincsen karma, nincsen Törvény, csak Kegyelem és szeretet.

Ide igyekezzünk mindnyájan, amíg a lehetőség adott, amíg nyitva áll az Ég Kapuja!



Forrás:Szabó Judit – Korszakváltás a médiumi üzenetek fényében-
www. hagiasophia.hu
Bejegyezte: Katalin Feketéné Lendvay dátum: 8:06
http://ahimre.blogspot.hu/2015/06/a-felemelkedes.html?spref=fb












2017. szeptember 16., szombat

Kárpát-medencei piramisok katalógusa- Kozsdi Tamás 2017.08.09.


"Ezt az oldalt 2017. aug. 6-án azért hoztam létre, hogy közösségi összefogásból létrehozzuk a Kárpát-medence piramis adatbázisát. Célom, hogy egy új kutatási korszak alapját képező, turisztikai és tudományos célokat szolgáló felület legyen, amely tartalmazza az aktuálisan elérhető ismereteket." 

Kozsdi Tamás





A KÁRPÁT-MEDENCEI PIRAMISOK KATALÓGUSA

Utolsó frissítés/bővítés/módosítás: 2017. aug. 9. 18:30

Ezt az oldalt 2017. aug. 6-án azért hoztam létre, hogy közösségi összefogásból létrehozzuk a Kárpát-medence piramis adatbázisát. Célom, hogy egy új kutatási korszak alapját képező, turisztikai és tudományos célokat szolgáló felület legyen, amely tartalmazza az aktuálisan elérhető ismereteket.
Arra kérek mindenkit, akinek adatai, helyszíni fotói/videói, metszetei, drónfelvételei, lennének, vagy ezt követően készülnek, ossza meg és minden használható információval bővíteni fogom ezt a jegyzőkönyvet.
Kapcsolat, hír, hibajavítás, vélemény ide küldhető: kozsdi.infovonal@gmail.comvalamint a hivatalos Facebook oldalamon keresztül: https://www.facebook.com/kozsditamas/

Kozsdi Tamás
2017. augusztus 6.


* * *

EDDIG ezekről találsz adatot

Vaskapui (esztergomi) piramis
Pilisi piramis "öv" ?
Dömösi piramis?
Kalotaszegi piramis
Tamásváraljai piramis (Erdély)
Brassói piramisok  
Maribori piramis (Szlovénia)
Tuturdui piramis (Erdély)
Budca piramis ? (Szlovákia)
Csíkrákosi piramis hegy ? (Erdély)
Várasfenesi hármaspiramis ? (Erdély)
Halmágyi tumulusok, Brassó megye
Sonai tumulusok, Brassó megye
Zetelakai ál piramis
-- Boszniai piramisok (ezekről itt nem gyűjtünk adatokat. Semir Osmanagic korszakos munkássága jól dokumentált mind a neten, mind könyvben) 



Vaskapui (Esztergom, Vaskapu mellett) Piramis
- Ez a Képes Krónika piramisa, melyen királykoronázás (beavatás) látható.
- Járt itt személyesen Semir Osmanagic is néhány évvel ezelőtt.
- Anyaga: kavics és agyag rétegekből épült sávosan. Közepén egy kvarchomok réteg van.
- Jelenleg talaj réteg is rakódik rá nem túl vastagon.
- Térképészeti vizsgálódás alapján ez az Orion övének (Alnilam, Alnitak, Mintaka) egyik pontjának felel meg. Vagyis az építői, az Orion csillagképet és (feltehetően nem csak azt) Esztergom határába vetítették le. Ezt beavató szertartáshoz is használták, erre utal a Képes Krónika ábrája a Turul-házi királyok korában.
- Ez a piramis nem őriz kamrát, alsó világot. Oldalánál római kori téglák vannak.

                               esztergom.jpg

vaskapui2.jpg
Légifelvételek a 18 méteres piramisról

vaskapu3.jpg


esztergom2.jpg

III. István koronázásánál e fenti piramis látható. A hely ahonnan mindezt látni lehet az alábbi videó linken a jkidb felhasználó videóján pontosan látni lehet.

esztergom3.jpg

A beavatás rajza a mai domborzatot is látva. (B. János előadásából, melyet Osmanagic magyarországi előadása előtt tartott)

Helyszíni videók:
Emanico (személyes ismerősöm) által

jkidb felhasználó által:

Pilisi piramis öv
-- (Kivonat - Matek Kamill: Európa piramisai c. előadásának videofelvételéből) 1:18:00 –nál az előadás legvégén https://www.youtube.com/watch?v=Oq5dT8wr6n8 Az Árpád-vár rezonancia vizsgálata megvan, ami igazolja, hogy a hely mesterséges képződménynek tekinthető. A többiről mérés nem készült. A három csúcs csillagászatilag az Orion (Nimród) csillagrendszerre van tájolva. Hajdan a Pálos rendnek volt egy körjárata a Pilisben. Útvonala: Pilisszántó, Lepence, Árpád-vár, Rám-hegy, Magas-hegy, Pilisszentlélek. Az útvonal rajzolata az Orion (Nimród) csillagképet adja ki. 
-- A. Gabriella korrigálja Matek Kamill előadásában hallottakat: "Ha így kötnénk össze a pontokat, nem adná vissza a Nimród csillagképet, egy eltorzult képet kapnánk. Helyesen az útvonal: 1.  Pilisszentlászló mellett található Kopanyica nevű hely, 2. Lepence mellett található Suszter rét, 3. Árpád- vár, 4. Rám-hegy, 5. Magas-hegy mellett található magashegyi rét, 6. Klastrom puszta ( pálos kolostor rom ) 7. Pilisszentlélek felett található Ráró hegy. Ha ezeket a vonalakat kötjük össze a térképen, nyíl egyenesen, vonalzóval, akkor tisztán kirajzolódik a csillagkép. A "piramis hegyek" az Árpád-vár, Rám-hegy, Magas-hegy a csillagkép övcsillagának feleltethetőek meg, ami egy-az egyben leképezése az 3 egyiptomi piramisnak is. Mindezeket onnan tudom, hogy zarándoklat formájában lejártam 2 alkalommal is. Három nap és kb. 58 km. Természetesen a terepviszonyoknak megfelelően nem járható le nyíl egyenesen, csak törekedhetünk arra, hogy kövessük a csillagkép nyomvonalát. Ha gyalogosan lejárva összekötjük a pontokat, az a 7 csakrának megfeleltethető minőségeket is előhoz az adott helyeken. A Kopanyica felel meg a gyökér csakrának és így tovább felfelé haladva." 


pilisi-harmas.jpg



Dömösi piramis?
Szántó Ferenc helyi lakos fotói Dömösről. Több fotók itt:, de a legjobban ezeken látható talán. https://www.facebook.com/ferenc.szanto.503/posts/1899713973628716

domos1.jpg

domos2.jpg



Milly







2017. szeptember 4., hétfő

Itt az idő, hogy átalakulj ! - Gróf Saint German 2017.09.03.

Egyre forróbb a lábunk alatt a talaj. Emelkednünk kéne már! Rengeteg buzdító üzenetet kapunk az égiektől ... egyre többet.. és már magyar közvetítőkön keresztül is! Itt egy tavalyi például, és alatta a frisebb: 
Nektek kell elindítani és megtenni  http://amivilagunk11-12.blogspot.hu/2016/09/nektek-kell-elinditani-es-megtenni.html





Itt az idő, hogy átalakulj


Üzenet Gróf Saint German-től – 2017. szeptember 3

Életed alkonyán, bánni fogod, az elszalasztott lehetőséget. Azt kérded magadtól: „Vajon miért nem voltam bátrabb, miért nem mertem cselekedni?”
Itt az idő, az idő, ami megváltoztat mindent!
Itt az idő, hogy sorra vonultasd fel a belső tartalékaidat! 
Itt az idő, hogy átalakulj, hogy egy mély transzformáció vegye kezdetét, nem csak belső világodban, hanem mindezt a külvilág felé is bátran nyitott szívvel erőszakmentesen kinyilatkoztatni tudd. Formáld a valóságod azáltal, hogy az elmédben lévő tudati potenciált maximálisan megmunkálod, nem azzá válasz, akivé a hatalmak változtatni akarnak, hanem megteremted azt a jövő, ami nem félelemmel teli. Légy te is az az ember, aki nem fél szembe nézni önnön teremtő erejével, sorsának már nem elszenvedője lesz, hanem kreálja az eseményeket, melyek mindent megváltoztatnak.
Ne akarj kibújni a felelősség alól! Túl sokáig ráztátok le magatokról a felelősséget. 
Oly sok élet óra csörög a lánc a karjaitokon, melyek fogva tartóitok raktak rátok, és Ti hagytátok.
Szó nélkül odanyújtottátok, nem csak a lábatok, de a kezeiteket is. észre sem veszitek már, hogy meg vagytok kötve, hogy az elmétek épp oly rabságban senyved, mint a hitrendszeretek. 
Olyan szűkös minden lehetőség, mint az a meder, melybe az életeteket beletereltétek.
Hagytátok elveszni a szabadságot, önként mondtatok le róla, dalolva.
Nem baj! Ez is egy fajta tapasztalás a lélek számára. Erre a lélek addig vágyik, amíg nem képes felismerni saját nagyságát, és azt, hogy minden teremtő erőt birtokol, minden a rendelkezésére áll, ahhoz, hogy isteni származásából adódó erejét és fényét, a világ szolgálatába képes beállítani. Felismerni azt, hogy energiájának transzmutációja által egy új faj születhet Egy faj, aki nem retteg senkitől, és semmitől, aki nem önmaga farkasa, de mégis mer farkasszemet nézni a legvadabb félelmeivel, mert ezeken keresztül üdvözül, és dicsőül meg, ezeken keresztül válik harcossá.
Barátaim, értésetek meg, nincs szükség az átalakuláshoz háborúra, fizikai harcok megvívására. 
A szellem csatája, az intellektus győzelme, ami ezt a világot jelen állapotából átfordítani tudja valami transzcendenssé, valami örökkévalóvá. 

Mert azok az értékek, melyekben hittetek kollektív szinten, elvesztek, hiszen valójában soha nem voltak értékesek, csak bizonyos érdek csoportok kiáltották ki őket annak.
Ne félj hát felnyitni a szemed, kinyitni a szíved, és látni a Valódit, ami nem mindig az, amit a szemed érzékelni tud, vagy amit az elméd felfogni kíván a világ forgatagából!
Sok mindennel riogatnak benneteket, és félelemben tartva próbálják elhitetni veletek, hogy a világ egy újabb katasztrófához közeledik, világháború, és vérontások időszaka, ami most következik. 
De mindig van választásotok, választani a békét, és egy más minőségű átalakulást!Ahogy választhatjátok azt is, hogy továbbra is alszotok, nem nyitjátok ki a szemeiteket, és minden marad a régiben.
Mindkét választásnak következménye lesz, súlyos következményekkel kell majd számolnotok, bárhogyan is dönt az emberiség kollektív szinten.
De én nem azért jöttem el most hozzátok, hogy riogassalak benneteket, hiszen a félelemkeltés soha nem volt a mi eszköztárunk. Bárki, aki félelmet kelt, az nem istentől, és nem az égiektől való. 

Bárki, aki a félelem rezgésén próbálja manipulálni a hitrendszereiteket, gondolkodásotokat, véleményeteket eképpen akarja formálni, az nem tiszta energia, még ha magát ő annak is tünteti fel.

A magyarság sorsában hamarosan forduló pont következik be. olyan fordulópont, amire mindannyian emlékezni fogtok, amiről sokáig tanulnak majd az utódok. Egy fordulópont, ami áttörést hoz, a megrekedt energiákból.
Hogy milyen irányba indul el ez az energia, az jelen pillanatban még kérdéses. Minden képlékeny és minden alakulóban van.
Ezért kérjük most a tudatosság nevében a Fény Harcosait, akik itt most ebben a téridőben jelen vannak, hiszen küldetést vállaltak, és mi támogatjuk őket, hogy kezdjék el a fénymunkájukat összekapcsolni. A tudatossági szint emelésével kezdjék el a hálót feljebb és feljebb rezegtetni.
Nagy most ennek itt a tétje. Az elkövetkezendő évek kulcsot jelentenek az egész magyarság és az egész Kárpát-medence sorsában. Ne félj, bárki bármit is mondd, ne engedd magad meggyőzni!

A hatalom önkényurai a félelmet használják fel, hiszen ők is félelemből uralkodnak. A félelem az egyetlen fegyverük, csak ezt ismerik. Ők már elfelejtették, hogy milyen az, amikor szeretettel és tisztelettel kormányoznak, a közösségi érdekeket szem előtt tartva.

Ne félj a mindenkori hatalmakkal szembe menni, ne félj az igazságtalanság ellen szót emelni, mert ha érzed, hogy belül forr a lelked, akkor Te is forradalmat jöttél most ide csinálni. De ez a forradalom nem vér és nem emberáldozatokkal kell, hogy végbe menjen!
Az elméteket kell az új energiák fogadására átállítani! Ezáltal tudtok majd egy új földet és egy új hazát megteremteni.
Mindenki a saját életében kompetens, minden létező a saját életében képes rendet rakni, de az összefogásnak nagy jelentősége lesz az elkövetkezendő időkben. 
Az összefogás erejét kell megtanulnotok, most és mindörökre! Egy életre szóló lecke egy egész nemzet számára. Oly sokszor elbuktatok már ez ügyben, de íme, jön egy újabb lehetőség, hogy a régi csorbákat kiköszörüljétek. Képtelenek vagytok nemzeti szinten összefogni, mert mindenki csak a saját érdekeit tartja szem előtt. A kapzsiság, a hatalom éhség olyan sokszor vitte már tévútra vezéreiteket. Ti pedig ezt hagytátok, eltűrtétek, eltűritek.
Nézzétek, hová lett ez az ország?! Nézzétek, kik vannak hatalmon, és milyen módszerekkel próbálják ezt a hatalmat bebetonozni? A félelem által ragadtál meg ezt a hatalmat, ezáltal képesek benne maradni. De ne higgyétek el, hogy ők erősebbek nálatok! Ne higgyétek el, hogy félnetek kell! 
Az isteni erők veletek vannak és támogatnak titeket! Nemzeti szintű összefogást kell létrehozni, a szellemi vezetőknek is egy sorba kell rendeződniük, ahogy a lakosságnak is, csak így juthattok előre. Amíg ez nem fog megtörténni, az egész sok milliós nyájat pár vérszomjas és éhes, bár rendkívül gyáva farkas fogja sakkban tartani. Ne akarjatok önként lemondani a hatalmatokról, ami abban rejlik, hogy képesek vagytok az összefogás által valódi változásokat kezdeményezni.
A tanulás időszakában jártok most, de hamarosan következik a vizsga ideje.  Eljön a pillanat, amikor minden egyénnek, és az országnak is vizsgát kell tennie, önmagatok, és a jóisten szent színe előtt. Készüljetek erre a pillanatra, szívvel és lélekkel, és ne hagyjátok, hogy a félelem keltő manipulátorok megbabonázzanak benneteket! Az elmétek tisztántartása legyen az egyik fontos cél a jövőben, erre koncentráljatok!
Áldásom bennettek üdvözül, szeretlek Titeket, bízom felemelkedéseteket, a Ti hű Saint German Grófotok!
Különösen becsesek vagytok Ti, magyarok a szívemnek, ezért izgatottan és nagy várakozásokkal telve figyelem sorsotok alakulását. Bizalommal tekintek rátok ezekkel a változásokkal teli időkben!
Szeretettel: