2017. szeptember 4., hétfő

Most itt az ideje, hogy együttműködjetek -Saint Germain 2017.08 27.

Most így folytassátok fivéreim és nővéreim, higgyetek magatokban, bízzatok meg magatokban; higgyétek, hogy minden ami jön, az mindaz, amire szükség van. Minden meg van komponálva, ahogy már sokszor hallottátok, de  ti vagytok azok, akik ezt komponáljátok. És mindannyian együtt hozzuk el ezt az Új Aranykort az emberiségnek.

Most itt az ideje, hogy együttműködjetek

Saint Germain 

James McConnell közvetítésével, 

2017. aug. 27.


St. Germain vagyok. A Viola Lánggal jövök, a Viola Fénnyel, hogy folytassuk azt a folyamatot, amit régen kezdtünk el, a folyamatot, hogy mind idejöttetek a fénymunkások, a fényhozók, a fényharcosok, akik voltatok és újra azzá váltok.

Ez a folyamat mindenkinek a tapasztalására van. Ez egy felemelkedési folyamat. Nem egy éjszaka alatt történő felébredés. Egyesek számára lehetséges, de a többségnek egy folyamat lesz. És ti most ennek a folyamatbak a közepén tartotok azoknak az energiáknak köszönhetően, amelyek a bolygóra érkeznek és arra irányulnak a galaktikus események, az égi jelenségek révén, amelyek mind azért történnek, hogy előidézzék ezeket.

Meg kell értenetek, hogy ez nem egy véletlenszerű napfogyatkozás volt. Ez egy pillanat volt, egy olyan pillanat, amit már nagyon régóta hírül adtak. Korszakok óta. Egy olyan pillanat, ami katalizálja ezeknek a szép és csodálatos változásoknak az eljöttét, amit most éltek át. És ahogy néhány forrás kezdi mondani, még csak egy esemény van, egy kisebb esemény, ami sok más eseményhez fog vezetni, sok más történéshez, sok más változáshoz, mielőtt a teljes „átváltozás” megtörténne.

De ez az az egy égi esemény, ami létrehozta ezt a katalízist (gyorsítást) most, ami előhozza ezeket a kisebb változásokat, ezeket a kisebb jelenségeket, amelyek A Jelenséghez vezetnek. Megkezditek majd megtudni ezt, ha megtörténik.

Azok a sötét erők, akik részesei voltak a ti elnyomásotoknak, az emberiség alacsony szinten tartásának az ő különböző érdekeik miatt, azok közel állnak egy véghez. Lehet mondani, futnak az életükért.

De értsétek meg, az ő életük nem úgy múlt el, ahogy gondolnátok. Ők fel fognak kerülni, ha  megengedik, hogy úgy legyen, visszajönnek a fénybe. Hadd jöjjenek rá, hogy ők is szabadok akarnak lenni. Szabadok akarnak lenni azoktól az akadályoktól, amik őket lent tartották. Még ha kontroll alatt is voltak, meg volt az életük, ahogy mondanátok, fáradtak és majdnem annyira, mint ti, mert ők ezt a szerepet kapták, a sötétség szerepét hosszú ideje.

Most sokan készek elhagyni ezt. Csak még egy katalizáló eseményre van szükség, hogy ez eljöjjön. Elő fogja hozni az árnyékból vissza a fénybe mindazokat az igazakat, akiket elrejtettek egy ideje. Ők hamarosan előkerülnek.

Amint tudjátok, a Köztársaság újra el fog jönni. Nem az új Köztársaság, hanem a régi.(USA) Ahogy azt kijelentették, hogy lesz, az most valósággá fog válni.

És a pénzügyi rendszeretek, amin sok évtizede dolgoznak, most közel áll a megvalósuláshoz, mint egy teljes átfordulása annak a pénzügyi rendszernek, a pénzügyi hitelrendszernek, amit most ismertek, egy új, sokkal dicsőségesebb Új Kori rendszerbe. Ez nyilvánvalóan a teljes Aranykorba fog vezetni, a ti ötödik dimenziós új valóságotokba.

Most itt az ideje mindannyiótok számára, hogy együttműködjetek, ezt a munkát világossá tegyétek a szomszédaitok, a barátaitok, a nővéreitek, fivéreitek számára, itt az ideje számotokra, hogy érjetek el vele többet és többet. Ahogy Mihály Arkangyal mondta, váljatok harcosokká, nem csupán munkásokká többé! Harcosokként működjetek! Harcosokként terjesszétek a fényt! Ez az, amiért mindenki, minden egyes személy idejött, hogy ezt tegye, megossza és terjessze a fényt. Osszátok meg és terjesszétek az Egy Tudatnak az ismeretét, amik mi vagyunk.

Most így folytassátok fivéreim és nővéreim, higgyetek magatokban, bízzatok meg magatokban; higgyétek, hogy minden ami jön, az mindaz, amire szükség van. Minden meg van komponálva, ahogy már sokszor hallottátok, de  ti vagytok azok, akik ezt komponáljátok. És mindannyian együtt hozzuk el ezt az Új Aranykort az emberiségnek.

St. Germain vagyok. Mindannyian legyetek békében és szeretetben és a Viola Fény ragyogjon bennetek mélyen, amint folytatjátok ennek a terjesztését bárhol, ahol tudjátok!

Csatornázta: James McConnell

www.meetup.com/ancient-awakenings
www.ancientawakenings.org



Fprdítás: M Anna




1 megjegyzés: