Vedd úgy, hogy egy tanfolyamon vagy., ahova az életed jobbításáért iratkoztál be. Jegyzetelj, ha szükséges, vagy állj meg, pihenj, ha soknak érzed. Felhívom a figyelmedet, hogy az elkövetkező két hét nagyon fontos lesz sz mindenki számára. Nem mindegy, most végképp nem mindegy, hogy mit gondolunk, mondunk, érzünk vagy cselekszünk. Sorsfordító napok ezek.
Milly
A varázslás ideje
Veres Mónika
2020. december 07.
A következő két hétben nagyon észnél kell lenned! Most dől el minden.
Talán az egész év legerősebb két hetéhez érkeztünk. Azt is mondhatnám, ez a csúcs. Minden kiéleződik most, minden felerősödik. De azt is tudni kell ez a két hét az Adu Ász.
Ha az elmúlt hónapokban belső utadat és a meditáció ösvényét járva már tengelybe álltál és isteni énednek átengedted az irányítást, akkor most lesz kellő bátorság és erő ahhoz benned, hogy a legnehezebb pillanatban megőrizd lélek-jelenléted és előhúzd ezt az Adu Ászt. Ugyanis ezen múlik, győzelem vár -e rád a téli napfordulóra a Betlehemi Csillag megérkezésére vagy nem. A felelősség mostantól minden eddiginél jobban a te kezedben van! Ezt meg kell értsd. Senki nem ment fel alóla, senki nem végzi el helyetted a "munkát", amit most el kell végezned. Senki nem ugorja meg helyetted azt a beavató próbát, ami most rád vár. Ha gyenge vagy, ha megfutamodsz, ha sajnálod magad, ha nem kerültél szoros kapcsolatba a benned élő istennel mostanra, akkor a következő hetekre úgy fogsz visszaemlékezni, mint amit örökre szeretnél elfelejteni.
Igen, jól látod, nincs idő finomkodásra. Konkrétan, erősebben fogalmazok ezért most én is.
Mert szeretném, ha felébrednél! Most dől el minden.
Szeretném, ha végre felébrednél arra, hogy isten vagy. Gyönyörű testet öltött isteni fénysugár vagy, aki a benne élő örök isteni fénnyel olyan életet teremt - varázsol - magának, amit csak szeretne. A sors-írás a te kezedben van. A hatalom hozzá a te kezedben van. Csak a te kezedben! Nincs "kint". Nincs "másnál". Bent van, benned. A szívedben. A képzeleted erejében, a hited erejében, a szereteted erejében, az isten-tudatodra ráébredés ősi erejében. Érted végre?
Ha igen, mehetünk tovább.
Ha nem, ne is olvasd tovább. Felesleges ...
Ami most következik ugyanis csak az fogja megérteni - és jól megélni -, aki magában az istent már felfedezte és isteni teremtő erejének tudatára ébredt. Aki tudja, hogy ez az egyetlen valóság.
De azt is mondhatnám, hogy a következő évek, azaz az Új Korszak, hogy MILYEN lesz számodra az lényegében ebben a két hétben dől el. Te írod most meg - magadnak. Magadból. Mag-odból.
Isteni varázspálcáddal. Mert ez a varázslás ideje.
A december 08-tól, december 21-ig tartó időszakban egy különleges energia-mező érkezik meg ugyanis, méghozzá a Tejút isteni varázserejével feltöltve. Tudatosan kell ráhangolódni, tudatosan kell jelen lenni neki végig, azaz tartanod magadban a tengelyt. Az isteni tengelyt. Mert ez kell ahhoz, hogy ehhez a különleges isteni varázsmezőhöz hozzá tudj férni, tudj belőle, meríteni. Ha a hétköznapi "őrületben" pörögsz most kizárólag emberi részedet működtetve (azaz kizárólag egóból), akkor nem fogod észre venni, akkor nem tudod használni sem.
Tehát rögtön azzal kezdem, a téli napfordulóig most erősítsd még meg magad és tarts ki! Ne add fel! Tudom, hogy már fáradt vagy - ritka fajsúlyos év van mögöttünk -, hogy eleged van már mindenből. Megértelek. De a nyavalygás most nem segít. Az lefelé fog rántani, ha nem vigyázol.
De te vigyázol.
Azt javaslom a napi egy órás - vagy több! - meditációkat vidd végig ebben a két hétben kitartóan. (Persze utána is jó lenne, de most létkérdés.) Ez most az egyik kulcs! Ebből lehet egy órás alap meditáció, ami a belső világodban elvisz a csend állapotába, a nyugvó pontodba (a Sark Csillaghoz). És egy fél óra vagy húsz perc mellé lehet egy olyan tudatos teremtő meditáció, amiben a képzeleted erejével a legszebb szívbeli álmodat, vágyadat behívod az anyagba, megteremted. (Készíthetsz egyszerű hangfelvételt is róla, s ezt hallgathatod elalvás előtt, ne aggódj, senki nem fogja rajtad kívül hallani, légy bátor.)
A képzelőerő a kulcsa ennek a két hétnek!
Ha beindítod és - főleg - ha JÓL használod, akkor olyan varázserő kerül a kezedbe, amiről csak álmodni mertél eddig. Mindent át lehet vele fordítani, meg lehet vele gyógyítani, fel lehet vele fényesíteni. De jelzem előre: én hinni nem tudok helyetted. Ahogy képzelni sem. Ez már a te felelősséged. Ha kitartóan HISZEL abban, amit kitartóan elképzelsz, ha igaznak fogadod el, akkor előbb, utóbb megjelenik a külvilágban. Ezért is fontos most milyen "képekre" irányítod a figyelmedet.
És itt van a másik titok. Ugyanis a különleges energia-mező a Nap, a Merkúr és a leszálló holdcsomópont (sárkányfarok) folyamatos együttállása a Tejúton, a Skorpió és a Kígyótartó beavató, varázslatos csillagképi környezetében. Ráadásul a Skorpió "farok" (fullánk) részénél, amely a Tejút hasadékába hatol! Tehát magas szinten - jól működtetve - óriási nemző erő van benne most! Ezt nem érdemes szerintem veszni hagyni ...
(A nyugati asztrológia annyit lát ebből, hogy az együttállás a nyilas zodiákus jelében van.)
Ezen túl a nagy együttállás közben végig teremtő fényszöget (kvadrát) alkot azzal a Neptunnal, aki nem csak az álmok és vágyak, de a képzelő erő szimbóluma is és a Visszaúszó halak csillagaiban jár. A nagy visszatérő varázserő, a visszatérő lehetőségek, a visszatérő társak, a visszatérő tehetségek kiemelt kozmikus pillanata. Olyan, mintha egy múltbeli (nehéz) helyzet (vagy tévedés) most átírható, felülírható, átminősíthető lenne - egy visszatérő esélyt adva. Új esélyt.
Új esélyt, tiszta lappal azért is, mert a Neptun lényegében a Halak csillagkép Visszaúszó részét és a Vízöntő jövőbe ömlő vízét köti most össze. Tehát a "jó" visszatérést egy mély lelki tisztulás alapozza meg.
(Erről a hatásról külön beszéltem a szeptemberi előadásomban, a videó a www.csillagtitkok.hu oldalon található a Letöltések linkben.)
Ez az összetett, négy szimbólumból álló energetikai hatás tehát az évkör legerősebb, legszebb, legmélyebb beavató csillagfényében jelenik meg. Egészen különleges és varázslatos lehetőség!
Magas szinten azt jelenti, isteni teremtő- és varázserőd maximumon jár most, azaz a kézzel fogható varázslás és gyógyítás égi erejével (Kígyótartó) bármit elérhetsz, amit szívedben szeretnél. A szeretet és a szerelem fontos szál (talán a legfontosabb), mert a Tejúton járva az isteni szeretet erejéből tudsz csak "dolgozni". Tehát a nagy tervedet, nagy vágyadat SZÍVVEL kell feltöltened, szinte szeress bele, akkor jó! Légy szerelmes! Ezt üzeni a szenvedélyes Skorpió. Így tudsz átvarázsolni, meggyógyítani, átminősíteni bármilyen - akár egy "nagyon nehéz" - helyzetet is.
A képzeleted és a szíved mellett a harmadik fontos tényező hozzá a HIT. A rendíthetetlen hited. Ha kételkedsz, ha bizonytalan vagy benne, felejtsd el. Semmi nem lesz belőle. Tehát tudd, hidd kitartóan.
Mivel a Merkúr poláris minőségében halad most az égen (egészen december 21-ig), így áll együtt a Nappal, ezért esetleg érezheted nehezebbnek most a kommunikáció bármely formáját. Ha nem futamodsz meg, hanem belemész a nehezebb energiába is, ha hajlandó vagy több energiát belefektetni most a verbalitásba, akkor cserébe átlagnál jóval többet is hozhatsz ki belőle. Olyan dolgokat is elérhetsz, amit eddig nem.
A beszélgetésekben, a leírt szavakban a teljesség és a szavakkal leírhatatlan misztikus mélységek jelennek meg ezáltal magas szinten. Most lehet MINDENT megbeszélni, a "mindent" kimondani. Olyat is, ami eddig esetleg nehéz volt vagy "kimondhatatlan". A Neptun által a lélek legmélye nyílik meg és magas szinten olyan gyönyörű, elmélyült beszélgetések öltenek testet az életedben, amiről korábban talán csak álmodtál. Mert ez a hatás segít megérteni és kimondani azt is, amire nincsenek szavak ... A végső nagy isteni titkokban, az ősi beavató titkokban való elmélyülésnek is kiemelt időszaka! Aki most jól figyel, MINDENT megérthet.
A Neptun értelemmel nem közelíthető meg, azon túlmutat. Az EGYSÉGre emlékeztet. De a Merkúr, a "beszélő bolygó" most segít, hogy mégis tudj beszélni erről az egységről és a lélek legmélyebb rezdüléseiről, titkairól, érzéseiről. Épp ezért kiváló időszak a nagy lelki beszélgetésekre, segít kimondani, megbeszélni az eddig rejtett (vagy titkolt) dolgokat és a félelmeket is. Azt is, kivel vagy egységben.
És egy újabb fontos kulcs. A zsigeri félelmek megértése, magunkban való teljes meglátása és ennek őszinte kimondása a Kígyótartó csillagkép égi erejével mély gyógyító folyamatokat indít el. A Skorpió csillagainak erejével pedig a teljes átminősítés, teljes átfordítás erejével ajándékoz meg. Mivel velük áll a leszálló holdcsomópont is, aki az előző életek "lenyomatainak" szimbóluma is, ezért felhozhat az időszak mélyre temetett, zsigeri (azaz nem tudatos!) előző életből hozott félelmeket is. Erre figyelj nagyon oda! Hogy ne a múlt rossz emlékéből, rossz tapasztalatából reagálj le zsigerből valamit! Ez lesz az egyik próba.
Tehát a Neptun alacsony szinten a félelmeket jelzi, de magas szinten a képzelő erődet, az álmaidat, az egység és a mennyei szerelem állapotát. Te döntesz melyiket működteted magadban!
(Itt ajánlom újra szeretettel Dr. Joe Dispenza előadásait, könyvét, mert ő is sokat beszél arról, hogy a múlt energiájától el kell szakadni!)
Magas szinten a belső "sárkánnyal" való bátor szembenézés a múltból hozott lelki sérülések teljes gyógyulását, vagy egy nehéz helyzet varázslatos átminősítését eredményezi.
A leszálló holdcsomópontot úgy is szoktuk hívni, ő a "sárkány farka". Ez a kozmikus együttállás azt is jelzi, ez a két hét a sárkánnyal vívott utolsó nagy küzdelem. Miért utolsó? Mert most minden ki van élezve. És mert a közeli jövőben nem lesz ilyen hatás! Tehát a sárkány még egyszer szembefordul veled, vörösen izzó félelmetes tekintetével mélyen a szemedbe néz. De te már már nem reszketsz, mert már ismered János Vitéz titkát! Bejártad már az Útját, a szívedben már ragyog a Sark Csillag fénye. Az Örök Fény. Tehát, legyőzöd a sárkányt. Legyőzöd a félelmeidet itt és most.
Azáltal, hogy uralod és elcsendesíted az elmédet, visszahívod a gondolataidat.
És a sárkány - aki az Őrző is - utána a barátod lesz, vigyázni fog rád, s megnyitja neked Tündér Ország Kapuját. Ez a te belső erőd, amit onnantól soha senki nem vehet el tőled. A varázserőd.
A sárkány legyőzése - magadban - nem csak a félelmeid legyőzését jelenti, egyben az egód legyőzése is. Az az állapot, amikor átadod az irányítást az isteni énednek!
Így lesz az egó jó barát, de már nem a főnök! Csak szolgálója a benned élő isteni fénynek. Így válik a sárkány "ellenségből" szövetségessé. És ez már a végső titok. Mert a Sárkány csillagai az égen a Végső Titkot őrzik.
Így teszel szert hatalmas belső erőre! Így veszed vissza a hatalmat az életed felett. Belső Isteni Pontodból.
Eszközeid hozzá?
Meditáció. Jelen-lét a pillanatban (ne gondolkozz se a múlton, se a jövőn). A külvilág minél teljesebb kizárása. A média teljes (!) kizárása.
Utóbbi különösen fontos lesz ebben a két hétben A Merkúr ugyanis - aki több energiát igényel, de teljességhez visz - a "híreket" is jelenti. A "rossz hírek" áradata várható "kintről". Ha oda figyelsz, ha energiát adsz neki, ha ráhangolódsz, ha agyalsz rajta - vesztettél. Akkor ez az őrült erős kozmikus energia nem varázserőt ad a kezedbe, épp ellenkezőleg esetleg a mélybe ránt, félelmeid mélyébe. Te döntesz mit választasz.
Melyik hullámsávra hangolódsz most rá?! Az istenire (a Tejúttal) - vagy a régi, halott, lerántó negatív energiákra?
Kiemelt időpontok alább, amikor különösen figyelj oda a gondolataidra, tartsd kézben a félelmeidet és szíverőben maradva azonnal fordítsd át magadban a félelem-energiát vágyaidat megteremtő isteni erővé. (Konkrét példa: ha megjelenik egy félelem jelen vagy múltbeli életből gyorsan állj meg, csukd be a szemed és ezt az energiát tudatosan engedd bele a szívbeli boldog vágyképedbe. Ez egy átminősítés.)
Hiszen a Kígyótartó csillagkép ősi ereje nem más, mint az energiákkal való dolgozás művészete.
December 09., december 13. Luca Nap, december 14. Mágikus Újhold, december 20.
Ha választanom kellene, talán Luca Napját és a Mágikus Újholdat emelném ki, s használnám a te helyedben a legszebb, legmerészebb vágyaim megteremtésére.
Gyakorlati tanács még, ha lehet, ebben a két hétben kerüld az alkoholt! (A Neptunt alacsony szintre rántja és vagy a hamis illúziókat vagy a félelmeket erősíti fel.) Aztán Karácsony este már bonthatsz egy üveg száraz vörösbort, ha szeretnél :) Addigra már benned - belső világodban - megszületik az új világ.
Különösen nagy ereje van mindvégig a szómágiának! Hiszen isteni nemző erő jelenik meg az égen a Skorpió farkánál. Tehát fenti napokon főleg - de egész két héten át - tudatosan figyelj a hangosan kimondott szavaidra, a fejedben felbukkanó gondolatokra! Minden negatív gondolatot, érzést azonnal vágj le magadról. Ehhez ad nagy erőt a Skorpió csillagkép most, mely a belső átminősülés útjára visz, s mely azt kéri, vágj le magadról mindent, ami nem fény. Engedd el!
Kiválóan lehet a szómágiát tudatosan használni most úgy is, hogy amikor egyedül vagy hangosan mantrázol bizonyos pozitív, megerősítő mondatokat magadnak - ha lehet a "vagyok" szót használd hozzá, ezt a tudatalatti ismeri és az isteni részedet is erősíti.
A Merkúr Nappal együtt megtett közös útja a Skorpió csillagaiban egy gyökeres gondolkodásmódbeli átalakulást hoz magas szinten Karácsonyra az életünkbe. És ennek ideje is van. Nem csak magadról, az életedről, de az egész világról is máshogy kell gondolkoznod mostantól. Mert a régi meghal és az új megszületik ebben a misztikus beavató időszakban. Azaz minden halott, fénytelen gondolat meg kell haljon most benned. Minden, amit életek óta cipeltél. Hogy végre felszabadulj. És erre a szabadságra alapozva az Új Korszak - forradalmi hatásokkal - majd a következő esztendőben elindulhasson. A jövő év fő üzenete ugyanis az lesz, amit a Vízöntő tud: az igazi szabadság a félelmektől való teljes felszabadulás szárnyaló állapota. Ide kell, ide lehet eljutni év végére. Ezt alapozza meg ez a két fajsúlyos, átminősítő hét.
Összegezve:
A mai naptól egészen a téli napfordulóig felerősödnek a próbák a Kígyótartó és a Skorpió csillagainak nagy, misztikus, titokzatos erőteljes beavató égi környezetében. A Betlehemi Csillaggal érkező felszabadulás és győzelem arra vár, aki a próbákat most kiállja, ezáltal megszületik és működni kezd benne az istenember. A próba lényege, hogy a félelem "hullámhosszára" hangolódsz -e, hagyod -e, hogy a múlt árnyai visszarántsanak egy alacsonyabb tudatszintre - vagy megtalálod magadban az Örök Fényt (az istent) és a csillagok fényéből merítve ragyogó varázspálcáddal egy gyönyörű világot teremtesz, varázsolsz magadnak. Mert te teremted. Szemeidet lecsukva, belső világodban elidőzve, isteni erőddel, azaz a képzelet és hit erejével. Kizárólag bentről.
Tehát, most állj meg egy percre és csukd le a szemed.... És képzeld el, mi az, amire a leginkább vágysz? A legmerészebb álmod sem lehetetlen most ... Emeld a tétet! ... Az Égiek is emelték ...
Ha meg van a (vágy)kép, akkor merülj el kicsit benne, éld bele magad teljesen. Örülj neki, hogy már most a tiéd. Élvezd! Tudd, hogy ez igaz, hogy ez az igazság! Higgy benne. Maradj így kicsit. Ha úgy érzed nyisd ki a szemed, aztán engedd el az egészet, menj tovább a dolgodra. Ezt ismételd el naponta többször is, egészen Karácsonyig.
Rendben. Sikerülni fog. Tudom.
Mert gyönyörű testet öltött isteni fénysugár vagy.
Mert az Adu Ász a kezedben van már.
Áldott adventi hangolódást kívánok, sok szeretettel,
Veres Mónika
2020. december 07.
A következő esztendő hatásairól amint megnyílik a tér tartok élőben előadást. De addig is egy összefoglaló írást küldök még decemberben. Annyit elárulok elöljáróban, hogy a jövő év sokkal könnyebb lesz, mint az idei. A könnyítést már a téli napfordulótól lehet érezni - minden téren. A jövő év fő üzenete már a felszabadulás.
Készen állsz rá?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése