2014. március 11., kedd

Kérések a Március 15-i összefogáshoz 03.10.




Az most természetes, hogy tisztulunk, így mélyről feljönnek belőlünk a zavaró szennyeződések. De ezeket engedjük el, és ne nyomjuk rá senkire! 

A Március 15-i EGY-ségbe állás felhívása legyen egy lehetőség, amit mindenki szíve-joga szerint valósít meg.  Kerüljük egymás kritizálását emiatt.

Kerüljünk minden negatív gondolatot és érzést másokkal kapcsolatban, hiszen az energiáinkat, és az EGYséget nem csökkenteni akarjuk, hanem növelni, hogy összekapcsolódhassunk mindannyian a Fénnyel, a Szent-Háromsággal!  /Dombi Katalin






Drága Fénytestvéreim!


Március 15-én összefogva, a Kárpát-medencében egyesítjük a Fény erőit, és ezzel spirituális szinten megteremtjük az EGY-SÉG-et.

Azt tapasztalom, hogy a fénymunkások között sincs EGY-s-ÉG, egyik erre duzzog, másik arra. Akkor hogyan valósíthatnánk meg a Földi Mennyországot?
Szeretettel kérek minden fénymunkás testvérünket, hogy szűnjön meg a rivalizálás, tartsuk tiszteletben az embertársainkat, fogadjuk el őket olyanoknak, amilyenek, hiszen hiba nélkül nincs ember. Aki kritizálja a másikat, ítélkezik mások fölött, gondoljon arra, hogy őt is ugyanúgy meg/el lehet ítélni. 

Szeretettel kérem, hogy mindannyian tiszteljük, szeressük, és önzetlenül segítsük egymást! Lépjünk túl a 3D-s valóságon, ne azt nézzük, hogy mit kapunk cserébe a segítségért! Amikor azt mondtam a legkedvesebb barátnőmnek, hogy soha az életben nem tudom neked meghálálni azt a sok jót, amit velem tettél, akkor ő ezt felelte: rajtam is segített valaki, én segítek rajtad, te pedig majd másokon. Ez így működik. http://meszli.uw.hu/mese/mese09.html

Próbáljuk meg beleképzelni magunkat a másik ember helyzetébe, és máris más szemmel látjuk az egyes szituációkat!

Sugározzuk a test-vér-eink felé a szeretetet, öleljük át, és ajándékozzuk meg őket egy mosollyal, hogy boldogságot, szív-melegséget vihessünk az életükbe!
Legyen vége a társaink kritizálásának, hiszen azzal a széthúzást támogatjuk, ami a sötét oldal malmára hajtja a vizet, mert oda helyezzük az energiát, és azzal azt az oldalt erősítjük. Nagyon fontos lenne ezt végre megérteni! 

Mutassunk jó példát, tekintsük a társainkat egyenrangú partnereknek, és ne helyezzük magunkat mások fölé! Ne legyen az az érzése senkinek, hogy a másik ember el akarja taposni, azzal, hogy maga mögé helyezi őt, csak hogy duzzadjon az egója! Sürgősen le kell küzdenünk az egónkat, mert itt a sorsfordító idő!!!

Mivel nem egyforma spirituális szinten állunk, így a tudásunk se egyforma, ezért fogadjuk el azt is, ha valaki többet tud nálunk, és jobbító szándékkal ad nekünk tanácsot! Érdemes átgondolni, és ha a szívünk úgy érzi, akkor elfogadni és alkalmazni.

E nélkül nem lesz EGY-SÉG. Muszáj sürgősen leküzdenünk az én-központúságunkat, hogy megteremthessük végre a várva-várt Földi Mennyországot! Az Égiek segítenek, de nekünk is tennünk kell érte! Már kialakultak azok a csoportok, akik keresik egymással a kapcsolatot. Az egyes csoportoknak más és más a küldetésük, a feladatuk, de így alkothatunk EGÉSZ-et. Ezt fontos figyelembe vennünk!

                                      Ne bántsad meg szóval, tettel embertársadat,
                                      Légy barátja mindenkinek, ki utadon halad!
   Minden ember egy csoda, csak nem egy szinten áll,
   Te is voltál egyszer ott, de tovább léptél már.
   Minden Ember egy csoda, és megismételhetetlen,
   Tárd ki szíved, mosolyogj, hogy boldog lehessen!
   Tessékeld be, vendégeld meg, adj neki enni,
   Ha megfázott kint, hideg télben, hagyd melegedni.
   Segítsd, hogyha beteg, árva, elesett, szegény,
   Isten ezért megjutalmaz, csak tanuld meg: ne félj!
   Félelem egy rossz dolog, mely betegségbe dönt,
   A szeretet az, ami segít, gyógyír Lent és Fönt.
   Tudnod kell: fényárban úszik nemsoká a Föld,
   Szivárvány-fény övezi, ott tündököl majd, Fönt.
                                       Boldog lesz az emberiség, leveti jármát,
                                       Eljön, eljön nemsoká már a szép Új Világ!


Szívből jövő Fény-öleléssel:
Mariann

2014. március 10. 



 
 

Kérés

Bízzuk az EGYséget,  annak energetikai összeterelését  Teremtő Istenünkre !  Minden spirituális egyén, csoport szinte más tudat és rezgés szinteken  van, létezik, ezért mindenki ott tegye, amit tenni érez a szívéből, ahol azt gondolja! 

Az energia nem ismer határokat, átmegy mindenen. Az azonos rezgések mindig megtalálják egymást, összefonódnak, és erős hatásúak. Ezért inkább mindenki a saját egyensúlyát hozza létre, mert így is nehéz feladat, csoportok különféle frekvenciájának egységbe hozatala!  Erőszakkal teremteni Egy-séget, bűntudatot keltve  olyan fénygyermekek között, akik régtől fogva csak ezen dolgoznak?  Van aki egyedül, van aki pici csoportban tanul  az égi testvéreinktől, és gyógyít itt a földön. A mennyek országa először bennünk jöjjön el, mert csak akkor jön el a földre is! 

Most pedig különleges égi erők segítenek nekünk a napéjegyenlőség idején. Bőség és áldás hatalmas energiája a foton övben meghozza a változást minőségi átlényegülés formájában! Többet érünk el, ha állandó békét és harmóniát tartunk magunkban, mint ide- oda lépegetünk, megfelelési kényszerből cselekszünk. 

Találjuk meg MAG-ságunk saját fényét, érezzük, és hassunk rajta keresztül! A HUN-MAG tanít, gyógyít, ki-ki szíve érzése  szer- int, mert ez a feladata. Körben állunk, a Fényben, szemben a Fény a Fénnyel. Mellettünk a Teremtő Szent- Háromság: Atya -Anya-Fiú!

Szeretettel :Irén
2014. március 10.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése